Pesti Napló, 1894. május (45. évfolyam, 120-149. szám)
1894-05-01 / 120. szám
2 Budapest, kedd PESTI NAPLÓ, 1894. május 1. 120. szám eddigi eljárási szabályok hézagait, hanem teljesen uj rendelkezéseket tartalmaz, amelyek a lehető gyors és fennakadás nélkül való intézkedést biztosítják s az összes anyagot egy törvénybe foglalja. Különösen kiemelendőnek tartjuk az új intézkedések közül, hogy a javaslat véget vet ama huzavonának, amely eddig abból származott, hogy az öröklést igénylők egyike vagy másika nem jelent meg a hagyatéki tárgyaláson s ami egyes esetekben a hagyatéki tárgyalás befejezésének valóságos sportszerű meggátlásában nyilvánult. Gondoskodik továbbá arról, hogy örökösödés eseteiben az ingatlan tulajdonjoga feltétlenül bekebeleztessék a telekkönyvbe az örökös nevére, ami által meg fog szűnni az ingatlanok forgalmát gátló az a nagy rendetlenség, hogy a valódi jogállás meg nem egyezik a telekkönyvben levő bejegyzéssel. Erre nézve a javaslat azt a rendelkezést tartalmazza, hogy ha az örökösök záros határidő alatt nem eszközük szerzett joguk bevezetését a telekkönyvbe, az ingatlant tartalmazó hagyatékra nézve hivatalból teszik az eljárást folyamatba. Fenmarad természetesen emellett a hivatalos beavatkozás egyéb eseteiben követendő eljárás. Az önjogú örökösök, ha köztük megállapodás jön létre, szerzett jogaik igazolása és telekkönyvi bejegyzése tekintetében igen csekély alakszerűségekkel érhetik el rövid idő alatt céljukat, míg másfelől az örökösödési bizonyítvány ingókra, sőt hagyományosi jogok megóvása céljából is rendszeresíttetvén, az örökség birtokba vétele és igazolása jelentékenyen könnyebb lesz. Csupán az lett volna kívánatos, hogy az öröklési jogról szóló törvénykönyvvel egyidejűleg léphettek volna a peren kívüli eljárási szabályok hatályba, míg most az orvoslás csupán az alaki jogra terjed ki s az anyagi jog terén a felek és a törvénykezés még jó ideig az eddigi tarthatatlan állapotokkal lesznek kénytelenek szemben állani. A főrendiház ülése. A főrendiháznak május 5-én, szombaton délelőtt 11 órakor ilése lesz, amikor a román és spanyol kereskedelmi szerződések becikkelyezéséről szóló törvényjavaslatot fogják tárgyalni . Ezt megelőzőleg délelőtt 8/1 11 órakor az igazoló bizottság ülésezik. BELFÖLD: Pártértekezlet. A nemzeti párt esteli 6 órakor értekezletet tartott Kovács Albert elnöklete alatt. Napirenden volt az örökösödési eljárásról szóló törvényjavaslat. A javaslatot Issekutz Viktor, mint az igazságügyi bizottság tagja, ismertette. Általános tárgyalás alapjául elfogadásra ajánlotta ugyan, de a részletekre néhány észrevételt tett. Hozzászólottak Makfalvay Géza, Fadossy Imre és Horánszky Nándor. A párt a törvényjavaslatot általánosságban elfogadta. Holnap délután hetedfél órakor a pártnak ismét értekezlete lesz, élesedtek ki. Azt hitte, hogy lát egy alakot, akit az élénk fény egészen fehérre festett. Attól félvén, hogy ez az ördög, boszorkánytörténetektől izgatott agya megrémült, s imádkozni kezdett. És amikor a fény lassan kialudt, keresztülmászott az árkon, elérte Mariét és Jeannet,s meglepetve hallotta, hogy azok nem láttak semmit, mialatt a mederben galyakat szedtek. És visszamenve Lourdesba, csevegés közben kérdezték tőle, hogy hát ő látott valamit? De ő zavarában és egy kissé szégyenében is, nem akart válaszolni, végre azt mondta, hogy látott valamit fehérbe öltözve. Ettől fogva a hír terjedt és nőtt. A Soubirousk, haragosan e gyermekes csacsogás miatt, megtiltották leányuknak, hogy a massabiellei sziklához visszamenjen. De a falu összes gyermekei már tudták a történetet, a szülőknek engedni kellett, hogy Bernadette vasárnap, szentelt vízzel kezében kimenjen a sziklához bizonyosan megtudni, vájjon nem az ördöggel volt-e dolguk? Újra látta a fényességet, a kiélesedő alakot, amely mosolygott és nem félt a szentelt víztől. És még csütörtökön visszament, több más ember társaságában és csak ezen a napon történt, hogy a fényes nő végre szólt hozzá: — Tedd meg nékem és jöjj ide tizenöt napon át. Lassankint teljesen kivált a nő, a fehérbe öltözött. Szebb lett egy királynőnél, akihez hasonlót csak képeken láthatni. Eleintén emlékezve azokra a kérdésekre, amelyekkel a szomszédok reggeltől estig elhalmozták, habozott a felelettel. Azután, úgy tetszett, hogy e kérdések szuggesztiója alatt az alak világosabb lett, határozott életet, vonalakat és színeket kapott, amelyektől a gyermek leírásaiban soha sem tért el. A szemek kékek és nagyon nyájasak voltak, az ajkak pirosak és mosolygók, a tojásdad arc egyesítette az ifjúság báját és az anyaságot. Alig látszott a vászon alatt, amely a fejet fedte és a sarkakig hullott alá, a bámulatosan szép szőke haj diszkrét frizurája. A ruha fehér, ragyogó volt, olyan szövetből, amely ismeretlen a földön, talán napsugárból szőve. Az égszinüi öv, könnyen megkötve, két Budapest, április 30. A főrendiház hármas bizottsága már kinyomatta azt a jelentését, melylyel a kötelező polgári házasságról szóló törvényjavaslatot a főrendiháznak elfogadásra ajánlja. A jelentés, amelyet Czorda Bódog, a magyar királyi Kúria másodelnöke, a javaslat főrendiházi előadója szövegezett, így hangzik: Jelentése a főrendiház közjogi és törvénykezési, pénzügyi s közgazdasági és közlekedési bizottságának a „házassági jogról” szóló javaslatra. A házassági jog egyik kiegészítő része a polgári anyagi törvénykönyvnek, amelynek kidolgozására és előterjesztésére már az 1848: XV. törvénycikk utasította a minisztériumot. Kiváló fontossággal bir az anyagi magánjognak eme része annálfogva, mert a házasság intézménye alapját, forrását képezi a családnak s ennek körében a családtagok kölcsönös jogainak és kötelezettségeinek, a személyi állapotnak, a törvényes örökösödésnek és a személyi s dologi jogviszonyok egész sorozatának. Szabványai szükségképp kihatnak a társadalom és az állam életének tágas terére, még a közjogra is, hosszú, hullámzó ujjban esett a fedőkre, reggel pongyolaszerű hanyagsággal. Az olvasó, amelyet jobb karján tartott, tejfehér szemekből volt összeláncolva, a kereszt pedig aranyból volt. És a mezítelen lábakon, a szűzi, haszínű imádásra méltó lábakon két aranyos rózsa virult, az isteni anya szeplőtlen húsának két misztikus rózsája. Hát hol látta volna Bernadette ezt a szent Szüzet, olyan állandóan, az ő egyszerű képzeletével, egyetlen ékszer nélkül, a nép gyermekének bájos egyszerűségében? Nevelőanyja bátyjának melyik képeskönyvében, a jó pap melyik épületes olvasmányában ? Melyik szoborból, melyik képből, a templomnak melyik festett és aranyozott ablaküvegéből nőtt nagyra szemei előtt ? Főleg azok az aranyrózsák mezítelen lábain, a szerelemnek ez a bájos képzelődése, a női testnek ez a finom imádása minő lovaglegényből jutott eszébe, Ader abbénak a szent leckén előadott melyik történetéből, mely nyugtalan álomból, amikor a bartlési fák sűrűjében járva, szünet nélkül ismételte az angyali Üdvözlet igéit? Zola leírja a tizennyolc víziót, amely Bernadette előtt a sziklánál február tizenegyedikétől június tizenhatodikáig megjelent. Soha többé nem látta a Szüzet. Aztán folytatja: Egy orvos brutális szavai szerint, ez a tizennégy éves leány, akadályozva kifejlődésében, már tüdővésztől is fenyegetve, ennek a drága és szánalomra méltó Bernadettének fájdalma oly szép virágokat hozott, mint a hisztériának egy különös kétségen kívül gyermeki elfajulása. Ha a heves kitörések hiányoztak, ha izmai nem húzódtak görcsösen össze, ha tisztán emlékezett vissza álmaira, mindezek a dolgok egyszerűen az ő speciális esetének különös voltát bizonyítják. De a hiányos magyarázat csak megerősíti a csodát, a tudomány oly keveset tud a tények szerint vég nélkül változó fenomenekről. Nem volt-e mindig ugyanegy a történet: a fénybe öltözött nő, a rábízott titok, a bugyogó forrás, a kötelesség, amelyet teljesíteni kell, a csodák,, amelyeknek varázsa elkábítja a népek tömegeit?És mindig egy szegény gyermek álmai, a lelkész tanítványa-Jogosulatlan szavazatok a főrendiházban. A következő sorok közlésére kértek fel bennünket: Igen tisztelt szerkesztő úr! Több kormánypárti lap azon legújabb hírt közli a főrendiházról, hogy a született törvényhozók közt vannak néhányan, kiknek megvan ugyan a formális joguk szavazni, hanem e szavazattal — noblesse oblige — a politikai tisztesség megsértése nélkül alig élhetnek. Miután jelenleg ellenéki elvtársaim nagy része távol van a fővárosból, egyelőre a magam nevében kinyilatkoztatom, hogy senki részéről nem fogadunk el ez irányban oktatást s minden ily természetű nyomást figyelmen kívül fogunk hagyni A kinek joga van, az élhetés jogával és minden illetéktelen nyomás megsértése az egyéni szabadságnak. Végül ami azon fenyegetést illeti, hogy ha ezen főrendiek a formális jogosultságban bízva részt vennének a szavazásban, egyik előkelő tagja megnevezi az illetéket, részemről nem kétlem, hogy az ellenzék magáévá teszi az ügyet s az illető előkelő főrendiházi tag úr meg fogja kapni a megfelelő választ. Budapest, 1894. április 30. Kiváló tisztelettel: Gróf Zay Miklós. A polgári házasság a főrendiházban. — A jelentés. — A házasság intézménye eszerint a társadalmi és állami jogrendnek intézménye s annak, mint ilyennek rendezésére csak az állam törvényhozó hatalma van hivatva. Hogy pedig ez a jogi intézmény rendeltetésének — az egész társadalomra és államra kihatóan — megfelelhessen: kell, hogy minden állampolgárt egyaránt kötelező egységes állami jogképp szabályoztassék, tekintet nélkül osztály- és vallásfelekezeti különbségre. Ez posztulátuma a jogegyenlőségnek és a vallásfelekezetek egyenjogúságának is. De nem elég, hogy a jogegység csak a törvényben nyerjen kifejezést: érvényesülnie kell annak a jogéletben is, érvényesülni pedig csak akkor fog, ha házassági jogügyekben a bíráskodás az állami bíróságokra ruháztatik kizárólagosan. Ezt követeli elengedhetetlenül a jogállam eszméje is. Köztudomású az a tarthatatlan állapot, amit a sokféle anyagi s alaki házassági jog és a különböző egyházi s az állami bíróságok judikaturája hazánkban a házassági jogviszonyokban és ezen túl, különösen a személyi státus s öröklési jogkérdésekben, az 1868: XLVII. s LHI. törvénycikkek, meg a gyakori vallásváltoztatások nyomában teremtett. Ezen bonyolódott, zavart s egy jogállamban tűrhetetlen állapot elodázhatatlanná teszi a házassági jognak koraelőbbi egységes állami rendezését. Ezt célozza a képviselőház által elfogadott s alkotmányos tárgyalás végett a főrendiházhoz áttett törvényjavaslat, amelynek egyes intézkedéseivel a fentebbiek szerinti feladat helyes megoldást nyerne. Helyes különösen a törvényjavaslat ama rendelkezése is, mely a házasságkötéseknek általánosan kötelező polgári alakját állapítja meg. Mert csak ez a kötési forma teszi lehetővé azt, hogy a házassági jog terén az álam és az egyház jogköre egymástól szabatosan elkülöníttessék, az állam joga és érdeke már a házasság keletkezésekor annak megszűntéig biztosítva legyen és a házasságok osztályozásának kizárásával a súrlódások az állam és egyház közt mellőztessenek. Nem téveszti egyébiránt a törvényjavaslat szem elől azt, hogy a házasság valláserkölcsi intézmény természetével is bír. E tekintetben érintetlenül hagyja az egyház jog- és hatáskörét s tiszteletben tartja a vallás és lelkiismeret szabadságát akkor, midőn senkinek sem tiltja, hogy a házasságot a polgári kötés után az egyház előtt is megköthesse, de a házasság felbontására sem kényszerít senkit. Mindezeknél fogva a hármas bizottság — utalva a miniszteri előterjesztés s a képviselőházi igazságügyi bizottsági jelentés kimerítő megokolására is — a tárgyalás alatt levő törvényjavaslatot úgy általánosságban, mint részleteiben a főrendiháznak elfogadásra ajánlja, annyival inkább, mert azt az állameszme megerősítésére és szerkezetében a jogélet szükségeinek kielégítésére alkalmasnak találja. Jelenti egyúttal a hármas bizottság, hogy jelen törvényjavaslat előadójául, a házszabályok 29. §-a értelmében, Czorda Bódog főrendiházi tagot választotta. E jelentésével a hármas bizottság a maga részéről elintézetteknek tekinti mindazon kérvényeket is a házassági jogra vonatkozólag, melyek a kormány egyházpolitikája tárnak ugyanaz a megihletése, a tradicionális szépségű, nyájassági és udvariassági ideál, az eszközök naivsága és a cél azonossága, népek fölszabadítása, templomok emelése, hívek zarándoklásai! Aztán minden az égből hullott szó hasonló volt egymáshoz, bűnbánatra intettek és bűnbocsánatot ígértek, és itt nem volt útj, csak ez a különös kinyilatkoztatás. Én vagyok a Szeplőtelen Fogantatás, amely úgy hangzott, mint magának a szent Szűznek elismerése a Rómában három évvel később hozott dogma iránt. Lourdesban óriás mozgalmak indultak meg, népek tömegei futottak össze, csodák kezdtek történni, mialatt folytak az elkerülhetetlen üldözések is, amelyek az új vallások diadalát biztosítják. És Teyramele abbé, a lourdesi egyházfő, nagyon becsületes, egyenes lelkű és szigorú férfiú, joggal mondhatta, hogy nem ismerte ezt a gyermeket, hogy még nem látták a hittani leckéken. Hol volt tehát a kényszer, a betanított lecke ? Nem volt egyéb, mint a bartlési gyermekkor, Áder abbé első tanításai, talán beszélgetések, az új dogma tiszteletére tartott vallási szertartások, vagy egyszerűen annak a kis függőnek ajándékozása, amelyet feleslegként osztottak szét. Ader abbé, aki a látó misszióját megjövendölte, soha többé nem jelent meg. Távol maradt Bernadette történetétől, miután elsőnek érezte jámbor kezei közt ennek a kis léleknek megnyilatkozását. És mégis, ennek az ismeretlen falunak, ennek a babonás és korlátolt zöldségnek erői tovább hatoltak, megzavarva az agyvelőket és elterjesztve a titok járványát. Visszaemlékeztek arra, hogy egy argelési pásztor a massabiellei szikláról egyszer megjövendölte, hogy ott nagy dolgok fognak történni. Más gyermekek önkívületbe estek, tágra nyitott szemekkel, rángatózó tagokkal, de ők az ördögöt látták. Az őrültség szellője vonult keresztül a környéken. Lourdesben egy öreg asszony kijelentette, hogy Bernadette csak boszorkány volt és hogy ő látta a lólábat. Mások előtt, az összesereglett zarándokok ezrei előtt egy szent volt, akinek ruháit csókolták. Sóhajok törtek fel, a lelkeket bűvölet ragadta magával, amikor a sziklák előtt térdre hűl.