Pesti Napló, 1894. május (45. évfolyam, 120-149. szám)

1894-05-01 / 120. szám

2 Budapest, kedd PESTI NAPLÓ, 1894. május 1. 120. szám eddigi eljárási szabályok hézagait, hanem teljesen uj rendelkezéseket tartalmaz, amelyek a lehető gyors és fennakadás nélkül való intézkedést biztosítják s az összes anyagot egy törvénybe foglalja. Különösen kiemelendőnek tartjuk az új intéz­kedések közül, hogy a javaslat véget vet ama huza­vonának, amely eddig abból származott, hogy az öröklést igénylők egyike vagy másika nem jelent meg a hagyatéki tárgyaláson s a­mi egyes esetek­ben a hagyatéki tárgyalás befejezésének valóságos sportszerű meggátlásában nyilvánult. Gondoskodik továbbá arról, hogy örökösödés eseteiben az ingatlan tulajdonjoga feltétlenül bekebe­­leztessék a telekkönyvbe az örökös nevére, ami ál­tal meg fog szűnni az ingatlanok forgalmát gátló az a nagy rendetlenség, hogy a valódi jogállás meg nem egyezik a telekkönyvben levő bejegyzéssel. Erre nézve a javaslat azt a rendelkezést tartalmazza, hogy ha az örökösök záros határidő alatt nem eszközük szer­zett joguk bevezetését a telekkönyvbe, az ingatlant tartalmazó hagyatékra nézve hivatalból teszik az el­járást folyamatba. Fenmarad természetesen emellett a hivatalos beavatkozás egyéb eseteiben követendő eljárás. Az önjogú örökösök, ha köztük megállapodás jön létre, szerzett jogaik igazolása és telekkönyvi bejegyzése tekintetében igen csekély alakszerűségek­kel érhetik el rövid idő alatt céljukat, míg másfelől az örökösödési bizonyítvány ingókra, sőt hagyomá­­nyosi jogok megóvása céljából is rendszeresíttetvén, az örökség birtokba vétele és igazolása jelentékenyen könnyebb lesz. Csupán az lett volna kívánatos, hogy az örök­lési jogról szóló törvénykönyvvel egyidejűleg léphet­tek volna a peren kívüli eljárási szabályok hatályba, míg most az orvoslás csupán az alaki jogra terjed ki s az anyagi jog terén a felek és a törvénykezés még jó ideig az eddigi tarthatatlan állapotokkal lesznek kénytelenek szemben állani. A főrendiház ülése. A főrendiháznak május 5-én, szombaton délelőtt 11 órakor i­lése lesz, amikor a román és spanyol kereskedelmi szerződések becikkelyezéséről szóló törvényjavaslatot fogják tárgyalni . Ezt megelőzőleg dél­előtt 8/1 11 órakor az igazoló bizottság ülésezik. BELFÖLD: Pártértekezlet. A nemzeti párt esteli 6 órakor értekezletet tartott Kovács Albert elnöklete alatt. Napi­renden volt az örökösödési eljárásról szóló törvényjavaslat. A javaslatot Issekutz Viktor, mint az igazságügyi bizott­ság tagja, ismertette. Általános tárgyalás alapjául elfoga­dásra ajánlotta ugyan, de a részletekre néhány ész­revételt tett. Hozzászólottak Makfalvay Géza, Fadossy Imre és Horánszky Nándor. A párt a törvényjavaslatot általánosságban elfogadta. Holnap délután hetedfél órakor a pártnak ismét értekezlete lesz, élesedtek ki. Azt hitte, hogy lát egy alakot, akit az élénk fény egészen fehérre festett. Attól félvén, hogy ez az ördög, boszorkánytörté­­netektől izgatott agya megrémült, s imádkozni kezdett. És amikor a fény lassan kialudt, keresztülmászott az árkon, elérte Mariét és Jeannet,s meglepetve hallotta, hogy azok nem láttak semmit, mialatt a mederben galyakat szedtek. És visszamenve Lourdesba, cseve­gés közben kérdezték tőle, hogy hát ő látott vala­mit? De ő zavarában és egy kissé szégyenében is, nem akart válaszolni, végre azt mondta, hogy látott valamit fehérbe öltözve. Ettől fogva a hír terjedt és nőtt. A Soubirousk, haragosan e gyermekes csacsogás miatt, megtiltották leányuknak, hogy a massabiellei sziklához vissza­­menjen. De a falu összes gyermekei már tudták a történetet, a szülőknek engedni kellett, hogy Berna­dette vasárnap, szentelt vízzel kezében kimenjen a sziklához bizonyosan megtudni, vájjon nem az ördög­gel volt-e dolguk? Újra látta a fényességet, a kiéle­sedő alakot, amely mosolygott és nem félt a szentelt víztől. És még csütörtökön visszament, több más em­ber társaságában és csak ezen a napon történt, hogy a fényes nő végre szólt hozzá: — Tedd meg nékem és jöjj ide tizenöt na­pon át. Lassankint teljesen kivált a nő, a fehérbe öltö­zött. Szebb lett egy királynőnél, akihez hasonlót csak képeken láthatni. Eleintén emlékezve azokra a kér­désekre, amelyekkel a szomszédok reggeltől estig el­halmozták, habozott a felelettel. Azután, úgy tetszett, hogy e kérdések szuggesztiója alatt az alak világo­sabb lett, határozott életet, vonalakat és színeket kapott, amelyektől a gyermek leírásaiban soha sem tért el. A szemek kékek és nagyon nyájasak voltak, az ajkak pirosak és mosolygók, a tojásdad arc egye­sítette az ifjúság báját és az anyaságot. Alig lát­szott a vászon alatt, amely a fejet fedte és a sarka­kig hullott alá, a bámulatosan szép szőke haj disz­krét frizurája. A ruha fehér, ragyogó volt, olyan szövetből, amely ismeretlen a földön, talán napsugár­ból szőve. Az égszinüi öv, könnyen megkötve, két Budapest, április 30. A főrendiház hármas­ bizottsága már kinyomatta azt a jelentését, melylyel a kötelező polgári házas­ságról szóló törvényjavaslatot a főrendiháznak elfoga­dásra ajánlja. A jelentés, amelyet Czorda Bódog, a magyar királyi Kúria másodelnöke, a javaslat főrendiházi elő­adója szövegezett, így hangzik: Jelentése a főrendiház közjogi és törvénykezési, pénzügyi s közgaz­dasági és közlekedési bizottságának a „házassági jogról” szóló javaslatra. A házassági jog egyik kiegészítő része a polgári anyagi törvénykönyvnek, amelynek kidolgozására és elő­terjesztésére már az 1848: XV. törvénycikk utasította a mi­nisztériumot.­­ Kiváló fontossággal bir az anyagi magánjognak eme része annálfogva, mert a házasság intézménye alapját, for­rását képezi a családnak s ennek körében a családtagok kölcsönös jogainak és kötelezettségeinek, a személyi álla­potnak, a törvényes örökösödésnek és a személyi s dologi jogviszonyok egész sorozatának. Szabványai szükségképp kihatnak a társadalom és az állam életének tágas terére, még a közjogra is, hosszú, hullámzó ujjban esett a fedőkre, reggel pon­­gyolaszerű hanyagsággal. Az olvasó, amelyet jobb karján tartott, tejfehér szemekből volt összeláncolva, a kereszt pedig arany­ból volt. És a mezítelen lábakon, a szűzi, haszínű imádásra méltó lábakon két aranyos rózsa virult, az isteni anya szeplőtlen húsának két misztikus rózsája. Hát hol látta volna Bernadette ezt a szent Szüzet, olyan állandóan, az ő egyszerű képzeletével, egyet­len ékszer nélkül, a nép gyermekének bájos egysze­rűségében? Nevelőanyja bátyjának melyik képes­könyvében, a jó pap melyik épületes olvasmányában ? Melyik szoborból, melyik képből, a templomnak melyik festett és aranyozott ablaküvegéből nőtt nagyra szemei előtt ? Főleg azok az aranyrózsák mezítelen lábain, a szerelemnek ez a bájos képzelődése, a női testnek ez a finom imádása minő lovaglegényből jutott eszébe, Ader abbénak a szent leckén előadott melyik történetéből, mely nyugtalan álomból, amikor a bartlési fák sűrűjében járva, szünet nélkül ismételte az an­gyali Üdvözlet igéit? Zola leírja a tizennyolc víziót, amely Bernadette előtt a sziklánál február tizenegyedikétől június ti­­zenhatodikáig megjelent. Soha többé nem látta a Szü­zet. Aztán folytatja: Egy orvos brutális szavai szerint, ez a tizen­négy éves leány, akadályozva kifejlődésében, már tüdővésztő­l is fenyegetve, ennek a drága és szána­lomra méltó Bernadettének fájdalma oly szép virágo­kat hozott, mint a hisztériának egy különös kétségen kívül gyermeki elfajulása. Ha a heves kitörések hiányoztak, ha izmai nem húzódtak görcsösen össze, ha tisztán emlékezett vissza álmaira, mindezek a dol­gok egyszerűen az ő speciális esetének különös vol­tát bizonyítják. De a hiányos magyarázat csak meg­­erő­síti a csodát, a tudomány oly keveset tud a té­nyek szerint vég nélkül változó fenomenekről. Nem volt-e mindig ugyanegy a történet: a fénybe öltözött nő­, a rábízott titok, a bugyogó forrás, a kötelesség, amelyet teljesíteni kell, a csodák,, ame­lyeknek varázsa elkábítja a népek tömegeit?És min­dig egy szegény gyermek álmai, a lelkész tanítványa-Jogosulatlan szavazatok a főrendiházban. A következő sorok közlésére kértek fel bennünket: Igen tisztelt szerkesztő úr! Több kormánypárti lap azon legújabb hírt közli a főrendiházról, hogy a született törvényhozók közt vannak néhányan, kiknek megvan ugyan a formális joguk szavazni, hanem e szavazattal — noblesse oblige — a politikai tisz­tesség megsértése nélkül alig élhetnek. Miután jelenleg ellen­éki elvtársaim nagy része távol van a fővá­rosból, egyelőre a magam nevében kinyilatkoztatom, hogy senki részéről nem fogadunk el ez irányban oktatást s minden ily természetű nyomást figyelmen kívül fogunk hagyni A kinek joga van, az élhet­és jogával és minden ille­téktelen nyomás megsértése az egyéni szabadságnak. Végül ami azon fenyegetést illeti, hogy ha ezen főrendiek a for­mális jogosultságban bízva részt vennének a szavazásban, egyik előkelő tagja megnevezi az illetéket, részemről nem kétlem, hogy az ellenzék magáévá teszi az ügyet s az illető előkelő főrendiházi tag úr meg fogja kapni a meg­felelő választ. Budapest, 1894. április 30. Kiváló tisztelettel: Gróf Zay Miklós. A polgári házasság a főrend­iházban­. — A jelentés. — A házasság intézménye eszerint a társadalmi és ál­lami jogrendnek intézménye s annak, mint ilyennek rende­­zésére csak az állam törvényhozó hatalma van hivatva. Hogy pedig ez a jogi intézmény rendeltetésének — az egész társadalomra és államra kihatóan — megfelelhes­sen: kell, hogy minden állampolgárt egyaránt kötelező egy­séges állami jogképp szabályoztassék, tekintet nélkül osztály- és vallásfelekezeti különbségre. Ez posztulátuma a jogegyen­­lőségnek és a vallásfelekezetek egyenjogúságának is. De nem elég, hogy a jogegység csak a törvényben nyerjen kifejezést: érvényesülnie kell annak a jogéletben is, érvényesülni pedig csak akkor fog, ha házassági jogügyek­ben a bíráskodás az állam­i bíróságokra ruháztatik kizáró­lagosan. Ezt követeli elengedhetetlenül a jogállam eszméje is. Köztudomású az a tarthatatlan állapot, amit a sok­féle anyagi s alaki házassági jog és a különböző egyházi s az állami bíróságok judikaturája hazánkban a házassági jogviszonyokban és ezen túl, különösen a személyi státus s öröklési jogkérdésekben, az 1868: XLVII. s LHI. tör­vénycikkek, meg a gyakori vallásváltoztatások nyomában teremtett. Ezen bonyolódott, zavart s egy jogállamban tűr­hetetlen állapot elodázhatatlanná teszi a házassági jognak koraelőbbi egységes állami rendezését. Ezt célozza a képviselőház által elfogadott s alkot­mányos tárgyalás végett a főrendiházhoz áttett törvény­­javaslat, amelynek egyes intézkedéseivel a fentebbiek sze­rinti feladat helyes megoldást nyerne. Helyes különösen a törvényjavaslat ama rendelkezése is, mely a házasságkötéseknek általánosan kötelező polgári alakját állapítja meg. Mert csak ez a kötési forma teszi lehetővé azt, hogy a házassági jog terén az á­lam és az egyház jogköre egymástól szabatosan el­­különíttessék, az állam joga és érdeke már a házasság keletkezésekor annak megszűntéig biztosítva legyen és a házasságok osztályozásának kizárásával a súrlódások az állam­ és egyház közt mellőztessenek. Nem téveszti egyébiránt a törvényjavaslat szem elől azt, hogy a házasság valláserkölcsi intézmény természeté­vel is bír. E tekintetben érintetlenül hagyja az egyház jog- és hatáskörét s tiszteletben tartja a vallás és lelki­ismeret szabadságát akkor, midőn senkinek sem tiltja, hogy a házasságot a polgári kötés után az egyház előtt is meg­köthesse, de a házasság felbontására sem kényszerít senkit. Mindezeknél fogva a hármas bizottság — utalva a miniszteri előterjesztés s a képviselőházi igazságügyi bizott­sági jelentés kimerítő megokolására is — a tárgyalás alatt levő törvényjavaslatot úgy általánosságban, mint részleteiben a főrendiháznak elfogadásra ajánlja, annyival inkább, mert azt az állameszme megerősítésére és szerkezetében a jog­élet szükségeinek kielégítésére alkalmasnak találja. Jelenti egyúttal a hármas bizottság, hogy jelen tör­vényjavaslat előadójául, a házszabályok 29. §-a értelmében, Czorda Bódog főrendiházi tagot választotta. E jelentésével a hármas bizottság a maga részéről elintézetteknek tekinti mindazon kérvényeket is a házassági jogra vonatkozólag, melyek a kormány egyházpolitikája tár­nak ugyanaz a megihletése, a tradicionális szépségű, nyájassági és udvariassági­ ideál, az eszközök naivsága és a cél azonossága, népek fölszabadítása, templomok emelése, hívek zarándoklásai! Aztán minden az égből hullott szó hasonló volt egymáshoz, bű­nbánatra in­tettek és bűnbocsánatot ígértek, és itt nem volt útj, csak ez a különös kinyilatkoztatás. Én vagyok a Szeplőtelen Fogantatás,­­ amely úgy hangzott, mint magának a szent Szűznek elismerése a Rómában há­rom évvel később hozott dogma iránt. Lourdesban óriás mozgalmak indultak meg, né­pek tömegei futottak össze, csodák kezdtek történni, mialatt folytak az elkerülhetetlen üldözések is, ame­lyek az új vallások diadalát biztosítják. És Teyramele abbé, a lourdesi egyházfő, nagyon becsületes, egye­nes lelkű és szigorú férfiú, joggal mondhatta, hogy nem ismerte ezt a gyermeket, hogy még nem látták a hittani leckéken. Hol volt tehát a kényszer, a be­tanított lecke ? Nem volt egyéb, mint a bartlési gyer­mekkor, Áder abbé első tanításai, talán beszélgetések, az új dogma tiszteletére tartott vallási szertartások, vagy egyszerűen annak a kis függőnek ajándékozása, amelyet feleslegként osztottak szét. Ader abbé, aki a látó misszióját megjövendölte, soha többé nem je­lent meg. Távol maradt Bernadette történetétől, mi­után elsőnek érezte jámbor kezei közt ennek a kis léleknek megnyilatkozását. És mégis, ennek az ismeretlen falunak, ennek a babonás és korlátolt zöldségnek erői tovább ha­toltak, megzavarva az agyvelőket és elterjeszt­ve a titok járványát. Visszaemlékeztek arra, hogy egy argelési pásztor a massabiellei szikláról egyszer megjövendölte, hogy ott nagy dolgok fognak történni. Más gyermekek önkívületbe estek, tágra nyitott sze­mekkel, rángatózó tagokkal, de ők az ördögöt látták. Az őrültség szellője vonult keresztül a környéken. Lourdesben egy öreg asszony kijelentette, hogy Ber­nadette csak boszorkány volt és hogy ő látta a lólábat. Mások előtt, az összesereglett zarándokok ezrei előtt egy szent volt, akinek ruháit csókol­ták. Sóhajok törtek fel, a lelkeket bűvölet ra­gadta magával, amikor a sziklák előtt térdre hűl.

Next