Pesti Napló, 1894. október (45. évfolyam, 271-301. szám)

1894-10-01 / 271. szám

ft Budapest, hétfő ________________PESTI NAPLÓ.__________ 1894. október 1. 271. szám. cáfolja a képtelen hírt. A félhivatalos cáfolat igy hangzik: A Magyarország a bel- és igazságügyminiszterek közt állítólag fennforgó, tényleg azonban csak a nevezett lap képzelődésében létező ellentét bebizonyíthatására annak az elintézésnek a szövegét közli, amelylyel Szilágyi Dezső igazságügyminiszter a községi törvény javaslatához való hozzájárulását állítólag megtagadta. Ezzel szemben a leg­­illetékesebb helyen szerzett információnk alapján kijelent­hetjük, hogy a Magyarország ez újabb hite is teljesen koholt, és hogy sem az igazságügyminiszter, sem az igaz­­ságügyminisztérium előtt a községi törvény javaslata nem fordult meg és elintézés tárgya nem volt. A szóban forgó javaslat értesülésünk szerint még egy szűkebb körű szak­bizottság elé kerül véleményezés végett, és csak azután jut a minisztertanács elé. Változások a főrendek között. A főrendiház a Badenben elhalálozott Vilmos főherceg, örökös főrendiházi tag, a Kaposvárott elhalálozott idősb gróf Somssich József örökös főrendi tag és a Máramaros megyében elhalálozott Beniczky Gábor élethossziglan kinevezett főrendi tag ne­vének az igazoló­bizottság által a főrendek jegyzékéből történt törlését tudomásul vette; továbbá az igazoló­bizottság jelentése alapján Péter Ferdinánd főherceg örökös főrendiházi tag és gróf Zichy Tivadar örökös főrendiházi tag nevét a főrendek jegyzékébe pótlólag beiktatta. Megyék és városok.­ ­ (A borsodi alispán lemondása.) Miskolci le­velezőnk jelenti, hogy Melczer Gyula, Borsodvármegye alispánja tegnap beadta lemondását. Ez elhatározása nem érte váratlanul a megye közönségét, mely ismeri azt az éles antagonizmust, amely Melczer Gyula és Miklós Gyula az uj főispán közt évek óta fennáll és a megye­­gyűléseken sokszor a személyes térre is átcsapott. Mel­­czer leköszönését megyeszerte nagyon sajnálják.­­ (Beszámoló hivatalos presszióval.) Báró Nikolits Fedor, megválasztatása óta még egyszer sem jelent meg nagy­kikindai választói körében, hogy országgyűlési munkásságáról beszámoljon. Koós Ferenc ügyvéd a leg­utóbbi városi közgyűlés elé vitte a kérdést és egész komo­lyan azt indítványozta, hogy városi pecsét alatt, a kép­viselőtestület határozataképpen kérje fel a képviselőt beszámolójának elmondására. A polgármester azonban ki­jelentette, hogy ez a kérdés nem a városi közgyűlés elé való és nem engedte tárgyalni az indítványt.­­ (Egyházi kinevezések Vasmegyében.) a szombathelyi püspök, mint vasmegyei levelezőnk Írja, a Barkivics, J., újhegyi plébános nyugalomba vonulásával megüresedett parókiát dr. Fischer Lajosnak, a felső-szén­égetőit pedig Mitterweiler Józsefnek adományozta; város­­szalónaki segédlelkészszé pedig Szandhofer Józsefet ne­vezte ki.­­ (Erdélyi papok gyűlése.) Maros-Vásárhelyről táviratozzák nekünk. Tegnap és tegnapelőtt volt az erdély­­részi evangélikus lelkészek első papi értekezlete. Az érte­kezlet célja, hogy egyháziak és világiak bevonásával nagy­­szabású szellemi társaságot alakítsanak a református egy­ház megerősítésére, melynek érdekei minden időben azono­sak voltak a magyarság érdekeivel. Maros-Vásárhely városa felfogván a mozgalom nagy jelentőségét, párat­lan lelkesedéssel fogadta az értekezlet tagjait Az értekezletre Szász Domokos püspök is megjelent, kit lovasbandériummal és harangzúgás közt kisértek a városba. Az első nap délutánján tartották meg az elő­­értekezletet. Este Szász püspök tiszteletére fáklyásmenet volt. Másnap délelőtt isteni tisztelet volt, amelyen a püspök imát, Szász Gerő pedig beszédet mondott. Ezután megtar­tották az első közgyűlést és megalakították a tisztikart. Megválasztottak: Elnökké: Szász Gerő, alelnökökké: Bart­a Lajos és Vas Tamás lelkészek. Délben kétszáz teritérű­ banker volt. Régi kérdésről. 5. Az országgyűlési pártokról, G. Kossuth Lajos emlékéről. Tagadhatatlan tény, hogy az egyházpolitikai törvé­nyeknek az a sorozata, amelyet a képviselőház letárgyalt s részben példátlan nagy többséggel elfogadott, meg­rázkódtatta a társadalmat, megrázkódtatta a párto­kat, megbontotta azoknak kereteit, és tagadhatatlan az is, hogy e rázkódtatást sokan szerencsétlenségnek tartják , nem tartja annak. Azok a rázkódtatások hason­lítanak ahhoz, amelyet az eke vasa a termőföldben végez s mely arra való, hogy a magot a föld keblébe zárhassa, kicsiráztassa és erős növevénynyé alakítsa. Megszavazta a kötelező polgári házasságról szóló törvényt s mindazt ami vele­ kapcsolatos, meg a zsidó val­lásnak törvénybe igtatását is, tiszta meggyőződésből, mint régen vallott elveit, amelyekhez hűtlenné válni nem akar­hatott. Elhatározásában nem befolyásolta sem kedvez és sem gyűlölet, tisztán az vezette, hogy a szabad szellem vív­mányairól volt szó, amelyeket a hazára nézve üdvös­­nek tart. A nemzet függetlenségre való törekvése elvárhatat­­lan a szabad szellemtől, ez tartotta meg egy ezredéven át. A megszavazott javaslatok arra valók, hogy az egyen­lőség útjában álló akadályokat elhárítsák, a válaszfalakat lerombolják, tehát elősegítsék a nemzet különböző elemei­nek összeforradását, amire nagy szükségünk van. Részle­tezi ezután az egyes egyházpolitikai javaslatokat, s kimu­tatja azoknak szükséges és gyakorlati voltát A főpapság ellen intézett kifakadását jogosnak mondja. Nem bírja összeegyeztetni a krisztusi egyszerűsé­get a világi pompával, ő a magyar királyt is, az olasz királyt is nem egyszer látta ott, ahol a betegek, a szegény Lázárok nyomorognak, de a prímásokat és püspököket újabb időben sohasem látta, hogy magukat lealázták volna a szegények, az elnyomottak felkeresésére. Azután szól a közigazgatásról. Elismeri, hogy a közigazgatás ma rossz, de ennek oka nem a választási rendszer, hanem a választási rendszernek meghamisítása, ő annak az önkormányzatnak a híve, amely a szabad választáson alapul, amely a bizalmon alapulva, selejtező is, amely a központi hatalom elfajulása ellen biztos szer és menedéke a közszabadságnak. Végül kijelenti, hogy ellenzi a kinevezési rendszer behozatalát. Áttér ezután a gazdasági és pénzügyi helyzetre. Hogy a kormány a va­luta­­rendezést mai napig sem bírta keresztülvinni, annak okát ő abban leli, hogy Magyarországnak az 1867-es alapon nincsen önálló pénzügye. Ezután a gazdasági helyze­tet bírálja. Felső-Magyarországnak legjobb, legmunkásabb elemei is vándorbotot ragadnak s kivándorolnak Amerikába- És evvel az áramlattal párhuzamosan mind merészebben emeli föl fejét az ország úgynevezett „eleségtárá“-ban, az Alföldön, a szocializmusnak az a formája, mely nyiltan megtagadja a hazát. Áttér a nemzetiségi kérdésre. Ezután a pártokról nyilatkozik. Mint határozott ellenese az 1867-ki kiegyezésnek, határozott ellenese minden pártnak és minden kormánynak, amely ezen az alapon áll. Ha az egyházpolitikai kérdések terén találkozott a többséggel és kormánynyal, úgy ez azért történt, mert a kormány és többsége oly elvek megvalósítását vette fel program­jába s vitte a törvényhozás elé, amely elveket ő nem tavaly óta, hanem azóta vall, amióta gondolkozik. A nemzeti pártról kevés mondanivalója van. Közjogi tekintetben épp oly messze áll tőle, mint a kormány és pártja, azt pedig, hogy miért volna éppen ez a párt az igazi nemzeti, azt nem tudja. Most pedig soron van a függetlenségi és 48-as párt, melyről — nem tagadja — csak fájdalommal emlékezhe­tik. Ő tagja és részese volt annak az országos népgyűlésnek, amely 1874-ben Budapesten nehéz vajúdásoknak vetett véget s Kossuth tanácsa alapján alkotta meg a tiszta függetlenségi programmot. Ez a tiszta programm alkotta meg kiindulási pontját annak a folyton fokozódó győzelmi menetnek, amely a függetlenségi pártot oly hatalmasra növelte. Maga ennek a programúinak híve, hogy ezt a programmot azóta semmiféle országos népgyűlés sem nem módosította, sem nem érintette. De módosította és érintette az úgynevezett „Központ“ 1884-ben, noha jogszerűen csak végrehajtója, őre lehetett annak, amit az 1874-iki nagygyűlés alkotott, s fájdalommal konstatálja, hogy 1884 óta napirendre kerültek az egymást kizáró ma­­gyarázatok, ezeknek révén a pártvillongások, a párt­élet nagy kárára. Ezek a magyarázgatások és villon­gások voltak okai a pártkötelékek meglazulásának, a kö­­vetkezetesség meggyöngülésének s a következmény az lett, hogy a szabadszellemű haladás nagy kérdései, amelyek az 1874-es pártra erősbítőleg hatottak, a függetlenségi és 48-as pártot megbontották, szétszaggatták,­ mert ki­tűnt, hogy a szabadszellemű haladás kérdéseiben a párttagok között össze nem egyeztethető ellentét fo­rog fenn. A függetlenségi és 48-as párt egyik vezére s most elnöke, Szolnokon tartott beszámolójában nagy örömme­­l mondja ugyan, hogy dacára az elvi eltéréseknek, melyek­nél fogva a párt az egyházpolitikai kérdésekben kétfelé szavazott, a párt mégis együtt maradt, ami igaz is, de ez az együttmaradás nem különb annál, amely a vizet és az olajat egyazon edényben összetartja anélkül, hogy a két folyadék egymással egyesülhetne. Neki a függetlenségi és 48-as párt bomlásában nem volt része. Reméli és erősen hiszi különben, hogy mihama­rabb jönni fog egy oly férfiú, kinek vezéregyénisége im­ponáló lesz a tényleg létező elvi különbségek eloszlatására és a függetlenségiek egyesítésére. A maga részéről en­gesztelhetetlen ellensége az 1866-iki kiegyezés alapján álló bármely pártnak, szolidaritást egyikkel sem vall, a függet­lenségi eszmének híve most, és úgy fog meghalni. (Lelkes, hosszantartó éljenzés.) A beszéd végén gyönyörű szavak­ban ecsetelte Kossuth életét és munkáját. Kossuth nem halt meg, Kossuth megdicsőült. Lelkesen buzdította a pol­gárokat, hogy a nagy, elhunyt dicső férfiúi szellemében él­jenek és működjenek és csak az az egy eszme lebegjen mindenka szemeik előtt, amelynek neve: függetlenség. (Percekig tartó éljenzés.) Ötnegyed óránál tovább beszélt Herman Ottó s amikor befejezte beszámolóját, választói zajosan megél­jenezték. A választók nevében Németh Imre biztosította Her­man Ottót a polgárság rendíthetetlen bizalmáról, majd Hentaller Lajos, Horváth Ádámd és Sturmann György or­szággyűlési képviselők beszéltek; a függetlenségi eszmékért való kitartásra buzdították az egybegyűlteket. Herman Ottó beszámolója. — A Pesti Napló tudósítójától. — Miskolc, szeptember 30. Herman Ottó Miskolc város déli kerületének országgyűlési képviselője tegnap mondta el beszámoló­ját. Herman Ottó beszámolója az által nyer ezúttal politikai jelentőséget, hogy a függetlenségi és 48-as párt kivált töredéke részéről ő jelezte e töredék álláspontját a nagybányai, jászberényi és szolnoki beszámolókkal szemben. A beszámolóról a következő tudósítást kaptuk: A miskolciak szívesen fogadták képviselőjüket. A csúnya esős idő dacára sok száz választó jelent meg a „csizmadiaszin“-ben, minduntalan zajos helyesléssel kísérve képviselőjük beszámolóját. Herman Ottó azon kezdte, hogy élénken érzi a meg­nyilatkozásnak szükségét, mert a törvényhozás nagy csa­tát vívott oly elvek diadaláért, amelyek a nemzet egészére nagy, alkotó erőt gyakorolni hivatva lesznek, s mert a harc még nincsen befejezve, lüktet az most már a társadalom terén és végre mert harcból új harcba kell menni, amely­hez az erő csak a polgárság bizodalmából meríthető. Szólni kíván mindenekelőtt: 1. Az egyházpolitikai helyzetről és annak következményeiről; 2. A közigazgatás átalakításá­ról; 3. A pénzügyi és gazdasági helyzetről; 4. A nemzeti­ KÜLÖNFÉLÉK. Budapest, október 1. — A király nevenapja.A budavári Mátyás­templomban a király nevenapja alkalmából, csütör­tökön délelőtt tíz órakor lesz a hivatalos ünnepi isteni tisztelet, amelyen az egyházi, világi és katonai notabilitások is megjelennek. — A király adománya. A király Felső-Galla község tűzkárosult lakosainak segélyezésére 300 forintot adományozott magánpénztárából. — A királyné Gödöllőn. Gödöllőről jelentik, hogy Erzsébet királyné ma reggel nyolc órakor érke­zett meg különvonattal Fesztetics és Mikes grófnők kíséretében. A vonatot Klaudi udvari tanácsos ve­zette. A vasútnál Kapczy Vilmos főszolgabíró és Lénárd Pál csendőrfőhadnagy fogadták a fejedelmi vendéget, aki a jelenlevők éljenzése közt udvari ko­csin a kastélyba hajtatott, ahol valószínűleg négy hétig fog időzni. A kastélyban báró Nopcsa Elek a királyné udvarmestere, Ferenczy Ida udvarhölgy Kalina főerdőmester, Dellinger jószágigazgató, Petera vadászmester és Váray esperes-plébános fogadták A királyné barátságosan üdvözölte a jelenlevőket és örö­mét fejezte ki, hogy ismét Gödöllőn van. Mint Trieszt­ből táviratozzák, a királyné, Ferenc Szalvátor főher­ceg és Mária Valéria főhercegnő kíséretében tegnap délelőtt érkezett Miramarebe és onnan délután há­romnegyed öt órakor indult el különvonaton Gödöllő felé. A főhercegi pár este nyolc órakor utazott el a gyorsvonattal Bécsbe.­­ A miniszterelnöknél, Raoul Chélard úr, kinek a magyar miniszterelnöknél Dánoson tett látogatásáról a párisi Figaro-ba írott cikket a napokban ismertettük, a következő helyreigazításra kér föl bennünket: Több budapesti lap a szeptember 26-iki Figaro-ban közölt cikkemben a héberau szót vagy szándékosan, vagy a francia kifejezés félreértéséből „kisnemes“-nek fordította, sértést keresvén ezzel ebben a kifejezésben az erdélyi kis­­nemesség ellen. Meg kell hát jegyeznem, hogy a héberau szó franciául kis falusi nemesembert jelent, aki a maga darabka földjén él, eltelve a maga nagyságával j­avult előítéletekkel és hagyományokkal, távol a haladásnak min­den eszméjétől. Nem a társadalomnak egy osztályáról van tehát itt szó, hanem a maradiak egy csoportjáról. Legyen szabad ezúttal hozzátennem, hogy én nem vagyok a Figaro magyar levelezője, hanem egyszerűen csak párisi íróember, aki e pillanatban Magyarországon jár, hogy az ezredéves ünnep alkalmából kiadandó művét előkészítse. Szívesen közöltük Chélard helyreigazítását, de biztosít­hatjuk róla, hogy a hibáztatott kifejezésben senki sem ke­resett és talált sértést egy társadalmi osztály ellen, s min­den olvasó érezte, hogy az elmaradott gondolkozású embe­reknek csak bizonyos csoportjáról lehet szó. — A cár állapota. Berlinből táviratozza leve­lezőnk, hogy Kopenhágába nagyon nyugtalanító hírek érkeztek a cár állapotáról. Berlini jól értesült körök is aggasztónak mondják a betegséget, melyről sűrűn érkeznek tudósítások az udvarhoz. Magának Vilmos császárnak minden nap küldenek Pétervárról a cár állapotáról hivatalos értesítést. — Bérmálás Buda Börsön. Szombaton és vasár­nap volt Buda-Eörsön a bérmálás, amelyet Cselka Nándor püspök, érseki helynök végzett nagy segédlettel, a püspö­köt a buda-eörsi határban bandériummal fogadták, a köz­ségben pedig Beke Antal községi jegyző fogadta. A bér­málás befejezése után, szombaton a község képviselőtestü­lete tisztelgett a püspöknél. — Kereskedelmi Iskola felavatása. A tíz év óta fennálló aradi kereskedelmi akadémiában állami segítség­gel internálást alapítottak, amelynek vasárnap volt a fel­avató ünnepe. Az internátusban már eddig husszonnyolc vidéki tanuló nyer ellátást. A felavató ünnepen a kultusz­­miniszter nevében Varjassy Árpád királyi tanfelügyelő, Arad városa nevében Salac Gyula polgármester mondott beszédet. Végül Abray Lajos, az akadémia igazgatója mon­dott köszönetet azoknak, akik az internátus megalapítását elősegítették.

Next