Pesti Napló, 1894. november (45. évfolyam, 302-331. szám)

1894-11-01 / 302. szám

302. szám. Budapest, csütörtök PESTI NAPLÓ, 1894. november 1. a Fux Hermann, Biró Vilmos, Timár Pál, Rosenthal Chajim, Voigt Hermann, Czipszer Alter, Kösztenbaum A. S., Jura János, Zechentmajer József, Heimfeld József, Urányi Imre, Keresztes Sándor és Dévay Károly. KÜLFÖLD. Az uj német kancellár, Hohenlohe-Schillingfürst birodalmi kancellár és porosz miniszterelnök még nem kezdte meg hivatalos működését. Legelőször is visszamegy néhány napra Straszburgba, hogy ottani hivatalos ügyeit lebonyolítsa s azután visszatér Berlinbe, hogy résztvegyen a birodalmi gyű­lés ülésszakára való előkészületekben. Mint Bismarck egykori helyetteséről és barátjáról máris azt híresztelik róla, hogy el fogja bocsáttatni azokat a mi­nisztereket, akik elég szerencsétlenek voltak magukra vonni a Bismarck nemtetszését. Ebből egyelőre csak annyi igaz, hogy a porosz miniszterek az új miniszter­­elnöknek rendelkezésére fogják bocsátani tárcáikat. A harmadik kancellárnak az első kancellárral való baráti viszonyából némelyek azt is következtetik, hogy Hohenlohe immár tért fog nyitni Bismarck Herbertnek is. A föltevés a császárnak Bismarckkal való kibékülése után elég természe­tes. Mi azonban e találgatásokkal csak azért foglalkozunk, hogy rámutassunk arra a körülményre, hogy az új kancel­lár leginkább annak a tábornak a támogatására számít­hat, amely Caprivinek legelkeseredettebb ellensége volt. A Bismarck-féle Hamburger Nachrichten hallgat ugyan még, de az ugyancsak a hamburgi Correspondent, amely Caprivi félhivatalosaként volt ismeretes, rokonszenvesen üdvözli az új kancellárt, akiről magától érthetőnek mondja azt, hogy a külpolitikában, mint Bismarcknak sok éven át hűs segítője, békés és nemzeti ösvényen fog haladni. A Hohenlohe név előtt el kell némulni annak az ellen­ségességnek, amely Caprivit már csak azért is meg­támadta, mert egy Bismarcknak az örökébe lépett, mert hiszen Hohenlohe az első birodalmi kancellár szemé­lyes barátjaként ismeretes. Az agráriusok elkeseredettsége is tárgytalanná válik, mert a „földtelen“ generális után főnemesi nagybirtokos lép kormányra, habár sokkal inkább államférfiú is, semhogy egyoldalú érdekpolitikát űzzön. Egyáltalában az tűnik ki mindezekből, hogy Hohenlohe herceg sokkal kevesebb a priori előítélettel találkozik, mint találkozott annak idején Caprivi tábornok. A haldokló cár. — A Pesti Napló távirati tudósításai. — Budapest, október 31. Minden jel arra mutat, hogy a cár állapota im­már teljesen reménytelen. Pétervár és Moszkva la­kossága a legnagyobb izgatottsággal lesi a Livádiá­­ból érkező híreket, percről-percre azt a végzetes tu­dósítást, hogy a minden oroszok ura örök álomra hajtotta bágyadt fejét. A cárné sürgős távirattal hívta a haldoklóhoz kedves sógorát, a walesi herce­get és nejét, akik útban is vannak már Livádia felé. Ma érkezett távirataink a következők: Pétervár, október 31. Sándor cár állapotáról ma délelőtt tíz órakor a következő orvosi jelentést adták ki: Az éjjel a cár néhány óra hosszat aludt. A vér­zés kissé csökkent. Egyébként a cár állapota válto­zatlan. Leyden, Zacharjin, Hirsch, Popov, Veljaminov, Pétervár, október 31. Az orvosok ma este hét órakor a következő bulletint adták ki: A cárnál a nap folyamán a bal tüdőszárnyban mutatkozott tünetek még egyre tartanak, valamint a gyuladás is. A beteg nehezen lélegzik, érvelése gyenge. Általában nagy gyengeség mutatkozik. Leyden, Zacharjin, Hirsch, Popov, Veljaminov. Berlin, október 31. A Lokalanzeiger esti kiadása Jaltából táv­iratot közöl, amely szerint a cár állapota nagyon aggodalmas, a katasztrófa már nincs távol. Pétervár, október 31. A hivatalos lap Livádiából, e hónap 26-iki kelettel kapott értesítést közöl a cár betegségének fejlődéséről, Spalában tartózkodása óta. A Spalában föllépett nyugtala­­nító jelenségek Livádiában eleinte gyöngültek, úgy hogy a cár állva hallgatta végig az isteni tiszteletet és kocsiz­hatott is. Ezután gyöngeség állott be, étvágya csökkent, nem tudott aludni, a fehérje-kiválasztás szaporodott és a lábak megdagadtak. E hó 19-én a kellő étvágy, 20-án a kielégítő álom visszatért, s a beteg ereje örvendetesen gyarapodott. Egy­úttal a fehérje-kiválasztás is csökkent. Huszadikán meg­érkezett a görög királyné és Jován pópa, aki imádsá­gokat mondott. Huszonegyedikén a cár megáldozott, ami nagyon megnyugtatta. Huszonkettedikén Jován pópá­val együtt imádkozott. Aznap este megérkezett Alix her­cegnő, akit a cár rendeletére díszőrséggel és zeneszóval fogadtak. A hercegnő megérkezése, amelyet a cár már rég óhajtott, a betegnek nagy örömet szerzett, de nagyon fel is izgatta. Az orvosok tartottak ettől, de az éjszaka szerencsésen folyt le. Ezidőtől fogva a betegséget oly tünetek kísérték, amelyek reményre jogo­­sítanak ugyan, de nem oszlatják el a súlyos aggodalma­kat. Egyrészt az álom és az étvágy visszatérte, az érvelés erősbödése s a beteg derültebb kedve reményeket keltett, de másrészt a lábak tartós pedemája, amely megnehezíti a beteg mozgását, nyugtalanította az orvosokat. A cár egész környezete aggodalom és remény közt hányódik. Az uralkodó, betegségében sem hanyagolja el az államügyeket. Az orvosok sürgetésére a folyó ügyeket és az átvizsgálást kívánó előterjesztéseket átadta ugyan a trónörökösnek, de a legfontosabb ügyeket mégis maga intézi el és ő írja alá az aktákat is. London, október 31. Mint a Reuter-ügynökség jól értesült helyről érte­sül, az orosz trónörökös menyekzőjének időpontjáról elter­jedt összes hírek alaptalanok. Soha sem volt szó arról, hogy a menyekzőt a mostani körülmények közt megtartsák. A Reuter-ügynökség jelenti továbbá. Az orosz nagy­követséghez ma reggel érkezett hírek szerint a cár állapota rendkívül aggasztó. Nem tud feküdni, hanem csak karos­székben ül. A tüdő mindkét szárnya meg van támadva. Az utolsó orvosi jelentésben megjelölt összes szimptómák fokozódtak. Pétervár, október 31. Ma délután 1 órakor az itteni metropolita a város összes papságának asszisztenciája mellett az Izsák-templom­­ban isteni tiszteletet tartott a cár felgyógyulásért. A péter­­vári katonai kerület parancsnoka megtáviratozta Livádiába, hogy a berlini katasztrófa évfordulóján az összes csapatok­nál imádságokat mondtak a cárért. A táviratilag érkezett válasz így hangzott: „Ő felségeik őszinte hálájukat feje­zik ki a katonáknak. Wladimir.“ Berlin, október 31. Pétervári h­írek szerint a Lividiából legutóbb érke­zett h­írek a legmélyebb megindulást idézték elő: a rendőr­hivatalnokokat, akik a bulletineket ingyen osztogatják a főutcákban, valósággal ostromolja a nép, éppúgy a hivata­los lap szerkesztőségét is, ahol a bulletineket kiadják. A színházak jóformán üresek. Katonák egyáltalában nem lát­hatók a színházakban. London, október 31. A walesi herceg és neje ma reggel fél kilenc órakor elutaztak Livádiába.­­ Bukarest, október 31. A koburgi hercegnő, aki tegnap este Sinaiból Livá­diába utazott, ma reggel hat óra negyvenöt perckor Jász­vásáron keresztül utazott. Berlin, október 31. Az itteni orosz nagykövetségen minden órában vár­ják a cár halálát. Lividiából érkező magánhírek szerint Zaeharjinnak az a véleménye, hogy egy csepp aludt vér lehatolt a beteg tüdejébe. Az egyetlen remény már csak az, hogy a cár a vércseppet ki fogja köpni. Beszélgetés a cárról. Bogolyubov Párisban élő orosz tengerészeti festőt meglátogatta a napokban a Figaro egyik szerkesz­tője s tőle, mint azok egyikétől, akik legjobban ismer­ték III. Sándor cárt, tudakozódott a halállal vivődő ural­kodó felől. — Jól, nagyon jól ismerem a cárt, monda Bogolyu­bov. — Már gyermekkorában ismertem és utaztam is vele. Egyetlen év sem múlt el úgy, hogy akár trónörökös­, akár cárkorában szerencsém ne lett volna az asztalánál ülni. Még a legutóbbi június 23-án is meghívott, s ebéd után hosszasan beszélgetett velem. — Szenvedőnek látszott már akkor? — Nem ... de mégis, tudom most már, hogy benne volt már akkor az a rettenetes kórság, amely őt elra­gadhatja tőlünk, ha visszagondolok reá, úgy tetszik, mintha akkor csakugyan sápadtabbnak találtam volna a szokott­nál. Igen ... a szemének talán nem volt meg a szokott fénye, az ajka valamivel színtelenebb volt. De akkor nem is gondoltam erre, és környezetében senki sem is gondolt egy halálos betegségnek a lehetőségére. Alexej nagy­herceg, aki nemrég volt itt nálam, közölte velem a szo­morú hírt: — A rettentő fölfedezés, mondá, olyan hatással volt ránk, mint a villámcsapás; ő felsége nem panaszkodott soha, nem látszott rajta, hogy szenvedne és nyugodtan dolgozott tovább, úgy látszott, hogy az influenzát, amely pillanatnyira leverte, a kezelés teljesen elmulasztotta. Sejthettük-e ezt az iszonyú szerencsétlenséget? És most­. .. — És most? — Most, téve hozzá Alexej nagyherceg, Zachar­­fin és Popov tudatták velem, hogy a baj gyógyítha­tatlan. — De a legutóbbi hírek kedvezően hangzanak, jegyző meg a hírlapíró. — Kérem, mondá a festő, — hagyjuk ezt. Már az­zal is sokat mondtam, hogy közöltem önnel a nagyherceg szavait. Térjünk vissza a cárra. Akkor érkeztem Péter­­várra, mikor a kolera dühöngött. Ő felsége éppen Finnor­szágban utazgatott. Engedőlmet kértem és kaptam arra, hogy Péterhofban megszállhassak s ott várjam be ő fel­sége hazatértét. Három hetet töltöttem ott egy majorban. A cár, mikor hazajött, az ő szokott őszinte, jóizű neveté­sével azt kérdezte tőlem, hogy sok aludttejet ettem-e. Nem sejtette akkor, hogy nemsokára maga is erre a táplálékra esz kárhoztatva, amelyet sohasem szeretett. — Beszélgetett önnel Franciaországról? — Igen, de én mindig ügyeltem arra, hogy csakis művészeti kérdéseket hozzak szóba, amelyek iránt ő kü­lönben nagyon érdeklődött. Szó volt köztünk a totkani nagyszerű ünnepségekről, amelyeknek emlékére három ké­pet rendelt nálam. Az egyiknek a vázlatát itt láthatja ön, a másik kettőn meg Toulonban dolgozik két tanítvá­nyom, Gricenkó és Csacenkó. A cár azon gondolkozott, hogy kinek kedveskedjék vele s elárulhatom önnek, hogy az egyik Toulon városának, a másik pedig Marseillenek volt szánva. A harmadikat a cár magának akarta meg­tartani. — Sokat foglalkozott a cár a szépművészetekkel? — Nagyon. Franciaországot éppen az ízléséért és remekeiért szereti. Minden esztendőben rendelt nálam valamit ? — Hát a cárevics? — Azt kevésbbé ismerem. Habár sokkal alacsonyabb, mint az atyja, csinos, barna, aranyos testalkatú férfi, szép szeme van s hasonlít a cárné ő felségéhez. Imádja a ze­nét, maga is igen jól játszik; a szépművészeteket azonban, úgy látszik, nem igen kedveli — Politikai nézetei?... —■ Huszonhat éves... De gondolkodó fő s bámulatra méltó atyja eszméiben és elveiben nőtt fel. — Franciaor­szágnak nincs mitől tartania... De ne beszéljünk politiká­ról. Mondjak-e egy érdekes apróságot? A cár megrendelte nálam a cárevics és Alix hesszeni hercegnő menyegzőjét megörökítő emlékérmet. De ki tudja, vájjon most már meg­valósulnak-e mindazok a kedves tervek, amelyeken ő mint apa gondolkozott ? — Kap-e ön híreket Oroszországból? — Igen, ma reggel is kaptam az öcsémtől, aki Moszkvában lakik. — Mit mondanak ott? — Sírnak, keseregnek, imádkoznak... Crispi harca a szocialisták ellen. — A Pesti Napló levelezőjétől. — Róma, október 29. A táviró már megvitte a hírt arról a nagy háború­ról, amelyet Crispi a szocialisták ellen megindított. Egész Olaszországban egyazon napon feloszlatták az összes szo­­cialista-, anarkista- s más gyanús munkásegyesületeket, el­nyomták az ezek szolgálatában állott sajtót, névjegyzéket készítettek az anarkizmusban ludas egyénekről, akiket a domicilio coatro-ról szóló lex Crispiana értelmében vala­mely szigetre fognak internálni, bizonytalan időre. Bár mindenki tudta, hogy Crispi valamit tervei a szocialisták ellen, arra mégsem voltak elkészülve, hogy ily hirtelenül történjék a szocialista egyesületek erőszakos feloszlatása. Annak idején Szicíliában és a lunigianában feloszlatták már a fasci dei lavoratori­kát, de ez nem járt valami nagy haszonnal, s azért azt hitték, hogy Crispi más módot tervez a szociális propaganda megtörésére és a szocialisták megfélemlítésére. Mint a tények mutatják, mégis visszatért a régi metódushoz. Hogy mennyi ilyen egyesület élt s virágzott a mai végzetes napig Olaszor­szágban, arra eléggé jellemző adat az, hogy magában Milánó városában 53 szocialista egyesület működését szün­­tették be ma hivatalosam Rómában két főegyesületük volt a szocialistáknak: Circolo IX. febbrata és a Partito dei lavoratori. Mind a­­kettőnek helyiségeiben lefoglalták a pénztárt, az összes iratokat, továbbá átadták a törvényszéknek az egyesület vezetőinek jegyzékét, amelyben néhány egyetemi tanár, több ügyvéd, író, hivatalnok stb. is szerepel. Rómában egyebekben simán folyt le a feloszlatás. Milanóban reggel hatkor lepte meg a rendőrség mind az 53 szocialista egyesületet, amelyek itt két anya­­egyesülethez vannak beosztva: a Partito dei lavoratori és a Consolato Operatohoz. Az előbbinek a Lotta di Classe az utóbbinak a Battaglia a hivatalos lapja. Ezeket a hir­­lapokat rögtön beszüntették s irataikat lefoglalták. Sok tag lakásán házmotozást tartottak. Milánó egyik országos képviselője, Luigi Rossi telegramban protestált a kor­mánynál. Firenzében beszüntették s átvizsgálták az Unione Socialistát és sok kisebb szocialista egyesületet. Elkoboz­ták a sok vörös zászlót, iratokat, a Chicagóban felakasz­tott szocialisták arcképeit, a nyomdát, amelyben egy félig kész forradalmi könyvre találtak. Frecenzában megmotozták Badaloni országgyűlési képviselőt. Imolában erőszakkal kellett betörni az egyesü­let kapuját. Bolognában lovas katonaság segített a rend­­őrüknek. Sassi nevű szocialista a háztetőkön menekült a rendőrök elől. Génuában a szocialista egyesületekben s az Era nuova hírlap redakciójában lefoglaltak mindent. Minden incindens nélkül feloszlatták a szocialista egyesületeket Olaszország összes községeiben. Itt még közöljük e rendszabály megoldásának vele­jét. E szerint a hatóság­ konstatálja, hogy hosszas vizsgá­lat után kitűnt, miképp a szocialisták egyesületének célja: 1. A magánvagyon eltörlése. 2. Minden érvényben levő igazságszolgáltatási mód megszüntetése.

Next