Pesti Napló, 1895. június (46. évfolyam, 149-176. szám)
1895-06-01 / 149. szám
Budapest, szombat .PESTI NAPLÓ, 1895. junius X. 149. szám. S Mert a népoktatási ügy nagy tömeg-problémája az ország, egy felekezeti és nemzetiségi viszonyok szerint oly gazdagon árnyalt ország és nép életfeltételeit közvetetten szemléletből ismerő elemek összműködését, kölcsönös kiegészítését és korrektívumát követeli. Itt a speciális tanférfiak mellett a belügyi igazgatás és önkormányzat,a parlament köréből vett,általában a nép, az alsóbb néprétegek életébe szeretettel belemélyedő tényezők talán különb gyakorlati sikerrel lennének értékesíthetők, mint a magános gondolkozók, a felsőbb ismeretekben gyönyörködő elmék, vagy ama tanügyi szakférfiak, akik egész életüket egy iskolanem falai között, talán kizárólag a fővárosban töltötték. Mellesleg megjegyezve: Wlassics miniszter azzal a gyors percepcióval, amelyet a szaktanácskormány minden életrevaló mozzanata iránt tanúsított, kilátásba helyezte, hogy az eddigi rendszerrel szakítani fog, s a vidéket is belevonni készül e legfőbb oktatási tanácsfórumba. S így a miniszter összefoglaló végnyilatkozatai után bizonyos reménykedő megnyugvással nézünk az akció elé, a felsőbb szakok képviselőire nézve is. Mert a választási és képviseleti módozatok kombinálásának a szakértekezlet túlnyomó többsége kevéssé kedvezett. A miniszter a tanügyi és tudományos szakkitűnőségeken kívül, szellemi és közéletünk más jeleseit is ígérkezett a tanács munkásságának megnyerni; amennyiben „a közoktatásügy iránt érdeklődést tanúsítottak, azzal foglalkoztak“.—-tette hozzá. Engedje is reménylenünk, hogy nem csupán iskolai kategóriák szerint összeválogatott úgynevezett szakférfiakat és nem is kizárólag azokat a jelességeket fogja megtalálni, akiket nálunk egy miniszter sem mellőzhet. Tudniillik nemcsak azokat a híres jelenlevőket , amint néhai Csiky Gergely, a magyar társadalmi realizmus (nevezzük realizmusnak) méltó dramatikusa oly találóan elnevezte őket — nemcsak a riporterek és kőnyomatosak kegyelméből való jeleseinket, a gyűlések matadorait s a társulatok dísz- és vezérkolomposait. Talán fog akadni néhány távollevő is Magyarországon, akik életüket szélesebb ismereti körökbe mélyedve töltik s igy többoldalú műveltséggel, univerzálisabb látókörrel esetleg képesek lesznek a tanácsba belevenni valamit abból az összefoglaló szellemből, amely kultúránkból csakúgy veszni indult, mint ahogy modern iskolánkban soha sem tudott megvalósulni. Lánczy Gyula: A háromszázalékos Vaskapu kölcsön. A magyar kormány megkötötte a szerződést a háromszázalékos Vaskapu-kölcsön átvételére a bécsi Union- Bank-csoporttal, amelynek tagjai: a Magyar Lessármitoló és Pénzváltó Bank és a Mendelssohn és Társabankház Berlinben. Ennek az aranykölcsönek 45 millió korona a névértéke. Címletei, tekintettel a kölcsön nemzetközi természetére, márkákra, frankokra és font sterlingekre is fognak szólnn. A kölcsönt az év második felében bocsátják ki. BELFÖLD. A miniszterelnök Bécsben. Báró Bánffy Dezső miniszterelnök, egy bécsi táviratunk szerint, még holnap is Bécsben maradtak nyomában (48. lap). Európába is velük jöttek, s velük telepedtek meg, hogy velük olvadjanak össze. Az összeolvadás a hun birodalom harcokban eltelt 80 éves fennállása alatt nem válhatott perfektté. De a második török-tatár beáramlásnak: az avarnak 400 évig tartó birodalmi kötelékében a két ethnosz képes volt egyesülni. S ez egyesülésből, amely finnugor nyelvalakokat török-tatár szavakkal párositott s viszont, keletkezett volna Vámbéry szerint az a keveréknyelv, melyet a magyarok a honfoglaláskor száz évvel később itt találtak, mint a hódoló benlakók nyelvét, s amelynek ők aztán a magyar nyelv nevet adták, miután eltanulták, adoptálták. Abban Vámbérynak tökéletesen igaza van, mikor Pannónia három hódító törzse : a hun, avar és a magyar közt, valamint birodalmuk története közt is, kontinuitást keres, mit a krónikások elvesztettek s a történeti kritika sokáig semmibe se vett. Lehetetlen, hogy az avarok száz évvel Etele birodalmának bukása után hun maradványokat e földön ne találtak volna; szintoly lehetetlen, hogy a magyarok alig 100 évvel az avar birodalom bomlása után föl ne használták légyen a honfoglalásnál annak az erőnek maradványait, mely itt 400 éven át uralkodott. A magyar krónikairók s az idegenek is, Árpádról szólva, érthetetlenül ignorálják a befolyást, melyet a honfoglalásra az avarok magatartásának gyakorolni kellett, mintha avarok már akkor nem is léteztek volna s deposszedálásuk után 80 év elegendő lett volna, hogy teljesen kipusztuljanak. Újabb történet-kutatóink e kérdéssel már konkrét formában foglalkoztak s utalva a csodálatos összefüggésre, amely egyik ural-altai nép birodalmának pusztulása s a másiknak a romok újjáépítése céljából megjelenése közt van, nemcsak fajrokonsági, hanem politikai nexust is igyekeztek ebből kimagyarázni. Vámbéry most kapva kap az alkalmon, hogy a három hódítónak rokonsága, közös töröktatár eredete javára felhasználja a történetírás hézagát. Csak a finnugor és török-tatár keverékű nyelvről állítja szinte üzletszerűleg, hogy e hézagba vág annak keletkezése is. Miért kellett e keveredésnek az avar uralom alatt Európában végbe menni, miért kellett a magyar nyelvnek a magyarok nélkül keletkezni ? Hisz ha a finn-ugor fajok már Ázsiában szomszédai voltak a török-tatárnak, s közös történetük volt az Európába bevándorlás előtt is, miért ne vehette volna a keveredés már ott a kezdetét, sőt miért ne válhatott volna , az éppen a magyarokra nézve perfektté még Ázsia pusztáin? Sokkal természetesen, érthetőbb a procedúra, hogy a finn-ugorok a török-tatár törzseknek magyar részébe már az őshazában felolvadtak, a magyar nyelv tehát már ott keletkezett , mint föltételezve a finn-ugorok csatlakozását előbb a hunokhoz, majd az avarokhoz, azt bizonyítva, hogy a hun és avar nyelv, dacára a nagy szláv, germán és görög-latin világgal való érintkezéseinek, nem ezekkel vegyült, hanem a gyenge és jelentéktelen finnugorok nyelvével, más idiómát nem vett föl magába, csak ezeket, s a magyarok a honfoglalás után az új keveredett nyelvet voltak kénytelenek adoptálni, fölhagyva a saját ősi nyelvükkel, így a procedúra erőltetett, sőt a magyar királyság megalakulásakor égető szükségessé vált nyelvi konszolidáció rövid idejét tekintve, szinte felfoghatatlan. De Vámbéry könyve tele van hasonló történetpótló, vagy történetkorrigáló ötletekkel. Legitimálnia a történeti bírálat elfogadott módszerei szerint ez ötleteket, persze nem lehet; maga bevallja, hogy a föltevések, a hipotézisek sorával dolgozik, s nem a tényeket, csak a valószínűséget keresi. A tényekről nézete lesújtó : azok a históriában — szerinte — nem léteznek, s csak hozzávetések pótolják. Az egykorú tanukat sommásan lecsepüli, azok buta, elfogult, tudatlan vagy rosszhiszemű fickók voltak, akiknek B. P. Dániel miniszter választói közt. Budapest, május 31. A parlamenti ülésszak elnapolása után Pancsován hangzott el ma az első politikai beszéd: Dániel Ernő kereskedelmi miniszteré, aki elment választói közé, hogy megköszönje a pancsovaiak újabb bizalmát. Beszéde természetesen érintette a poltika összes aktuális kérdéseit: a 67-es kiegyezést, az egyházpolitikát, a közigazgatási reformot, a közgazdasági kérdéseket, nagyjában ismertetve nemcsak a kereskedelmi miniszter programmját, de a kormány jövendő terveit is. Nagyszabású beszédének igazán szép befejezést választott a miniszter, amikor a politika szétválasztó mesgyéjét átlépve, Magyarország ezredéves ünnepéről, a nemzeti kiállításról beszélt. Hazafias melegségtől és lelkesedéstől áthatott szavai bizonyára visszhangra fognak találni az egész országban és el fogják oszlatni azt a közönyt, amely a nagy nemzeti vállalkozással szemben még sok helyen tagadhatatlanul észlelhető. A miniszter torontáli útjáról és pancsovai beszédéről így szól a távirati tudósítás: Pancsova, május 31. Dániel Ernő kereskedelmi miniszter délután fél egy órakor indult el Nagybecskerekről Pancsovára. Délelőtt még küldöttségeket fogadott Becskereken. Előbb a katolikus klérust, azután a többi papságot, hitközségeket, testületeket, törvényhatóságokat. A Lloyd társulatnak, amely önálló kereskedelmi kamarát kért, a miniszter azt felelte, hogy e törekvést megokoltnak találja, annak érvényesülése azonban csak a kamarák kilátásba vett radikális reformjának és a terület új beosztásának keretén belül lesz lehetséges. A zsidó hitközség előtt hangsúlyozta a miniszter, hogy a kormány határozottan el van tökélve, hogy a liberális reformokat, amelyek csak egyszerű emberi jogok érvényesülését jelezik, csorba nélkül megvalósítsa. Becskerek város szine-java ott volt a pályaudvaron, amikor a miniszter elutazott Pancsovára. Útközben a torontálvásárhelyi pályaudvaron tömegesen jelentek meg Debeliácsa, Ozora és Alibunár szerb-, tót- és magyarajkú lakosai. A szónokok beszédére válaszolva, a miniszter felidézte a hazafias érzésű magatartást, amelyet ezek a községek a szabadságharc idejében tanúsítottak. Meggyőződését fejezte ki, hogy ezek a községek, miként a múltban a honszerető nemzetiségek eszméjét képviselték, ugyanezt a derék missziót ezentúl is hasonló hévvel fogják teljesíteni. A miniszter útja innen fogva valóságos diadalút volt: a nép ezrével özönlött a díszített pályaházakhoz, száz és száz nemzetiszinű lobogóval és riadó éljenzéssel tanúsítva az egykori végvidéknek , az állam iránt való hűségét és képviselőjükhöz való ragaszkodását. Ferenchalmon, mely már a miniszter választókerületéhez tartozik, Jablonszky főszolgabíró üdvözölte a minisztert a visszacsatolt végvidék jó hazafiai nevében, majd a kerület szabadelvű választói nevében Zatkalik evangélikus lelkész mondott talpraesett beszédet. A miniszter kiemelte, hogy a szabadelvű programja alapján kapta mandátumát, és a választók újabb bizalma tanúsítja, hogy működését helyeslik. Ebben buzdítást talál, hogy továbbra is a szabadelvűségért harcoljon. Kijelenti, hogy a kormány egyházpolitikai programmját csorbítatlanul fentartja és el van határozva azt végrehajtana (Viharos éljenzés.) A miniszter ezután folytatta útját Pancsova felé, amelynek gyönyörűen díszített pályaháza előtt Nikolics Sándor főispán üdvözölte, majd Madlanovich polgármester mondott beszédet, mire a miniszter megköszönte a fogadtatást. A menet hosszú kocsisorban, ezernyi nép sorfala közt hajtatott a városba. Délután 5 órakor fogadta a miniszter a városháza nagytermében a pancsovai városi és kerületi szabadelvű választókat, akiknek nevében Mattanovich Adolf polgármester, majd Bulyovszky lajosfalvai evangélikus esperes üdvözölték a minisztert, aki erre hosszabb beszédben fejtette ki programmját, amelyet a választók ismételt éljenzése szakított félbe. A miniszter beszéde. Fogadják mindenekelőtt hálás köszönetem nyilvánítását a mai szíves és lelkes fogadtatásért, amelyben részesítettek. Látogatásom fő célja az volt, hogy köszönetet mondjak az irányomban ezúttal újból tanúsított bizalomért és képviselővé történt megválasztatásomért, mely a király kegyelme folytán a kormányba történt meghívásom folytán, midőn a parlamenti gyakorlat szerint megbízásomat választóim rendelkezésére bocsátottam, impozánsabban nyilvánult irányomban, mint valaha. Bizonyára nem csalódom, ha egyhangú újabb megválasztásomat úgy fogom fel, mint helyeslését azon programainak, melyet az újonan alakított kormány, mint a lelépett kormány jogutódja proklamált. Ezen kormányzati programmnak sarkalatos pontja az, hogy összes tevékenységét az 1867-iki kiegyezés közjogi alapjára kívánja fektetni. (Helyeslés.) Ezen alap hosszú viszályoknak vetett véget és felszabadította mindazon erőket, amelyek hosszú időkig szunnyadásra voltak kárhoztatva az országban. Ezen az alapon ment végbe az ország megújhodása köz-, de különösen a közgazdasági viszonyoknak olyan fejlődése és felüdülése, aminkről azelőtt soha még álmodni sem mertünk volna. A kormány és ezzel együtt szakmámnak hatáskörén belül én is arra fogok törekedni, hogy ezen áldásosnak bizonyult 07-es közjogi alap sértetlenül fentartassék és végrehajtassák (éljenzés) oly módon és értelemben, amint azt a 28 évi gyakorlat eredményei elég ékesszólással tanúsítják. A kormány programmjának második kimagasló pontja az, hogy feladatává tűzte az úgynevezett egyházpolitikai reformoknak teljes integritásban leendő megvalósítását. Ezen reformprogramol nagyobb része már meg van valósítva, amennyiben három javaslat már törvényerőre emelkedett , a jelen kormány feladata ezekre nézve csak abban áll, hogy azokat végrehajtsa s a gyakorlati életben meghonosítsa. Két javaslat azonban: a vallás szabad gyakorlatáról és az izraeliták recepciójáról szóló, még függőben van. (Halljuk!) Bár ezeknek törvényerőre emelkedése sok nehézségekbe ütközik, meg vagyok győződve, hogy ezen törvények is, amelyek az emberi veleszületett jogok érvényesítését képezik, meg fognak valósíttatni. Bár az akadályok nagyok, Szívós kitartással, az elvhez való tántorhtathatlan ragaszkodással, lehetetlen, hogy ne vezethessük ezen reformokat is a kívánt sikerhez. A közeli jövő talán még ez évben igazat fog adni abbeli véleményének, hogy a reformprogramra eme hátralevő része is megvalósíttatnak.. Szemben ama sokféle kifogással, amelyeket a már törvényerőre emelkedett reformok végszavára adni úgysem lehet. Minek van hát bizonyító ereje az oknyomozásban? Az összehasonlító kritika eszközeinek, az analógiáknak Ezen az elven sarkal Vámbéry könyve. Ami a magyar őstörténetből az ázsiai nomádvilágban analógiákra nem akad, azt ő elveti, s helyettük dolgokat tesz, amelyek a nomádvilágban előfordulnak ma is, applikációjuk tehát a megtörtént dolgok sorában valószínnel bír. Ha a honfoglaló magyarság nem volt egységes nemzet, akkor e hon szervezése, fentartása, kormányzása bizonynyal a legcsodálatosb történetek egyike. S Vámbéry könyve tényleg ily csodás történetet ad elő. Nem is magyar történet, hanem folytatása az avarok államéletének, kik magyar fejedelmi ház alatt, magyar vezetés alatt újra államalkotó nemzetté lesznek. Nyelvüket megtanulja a hóditó s ők viszont elhódítják maguknak az ő nevét. Ezt a gondolatot Vámbéry odáig fokozta, hogy a magyar ethnosz alatt a török fa legtarkább ojtovány-lombozatát érti, amely ojtóágakat szed magába folyton, s az a hivatása, hogy az ország kertjében fajokat vegyítsen. Hogy ily premiszszákkal annyi harcot, pusztulást kellett végig állnia, s mégis kibírta ezer évig, — ezt Vámbéry a népek történetében példátlan csodának ismeri el, s garanciának nézi, hogy e nemzet még egy évezredet is könnyen kibír. De mi a csodákat nem fogadjuk el könnyedén, s ha egy premiszsza juttat hozzá, azt kell gyanakodva megnéznünk, még ha Vámbéry mondja is. A könyv egy zseniális kaland benyomását teszi ránk, amibe kíváncsian belemegy az olvasó, kellemes izgalmak közt végig állja, de aztán igyekszik a normális útra visszatérni, mely nem oly regényes, nem oly kápráztató, nincs benne annyi lendület, hév és ötlet, tán prózai, egyhangú és unalmas, de reális és megbízható.