Pesti Napló, 1897. augusztus (48. évfolyam, 212-242. szám)

1897-08-01 / 212. szám

212. szám Budapest, vasárnap PESTI IVAJPILO. 1879 augusztus 1.3 tálos cáfolatot követeljen a külügyi hi­vatal. Ha azonban Sztojlov egészen le­tagadni nem tudná a megjelent nyilatko­zatokat, akkor nincs egyéb hátra, mint hogy Ausztria-Magyarország visszahívja képviselőjét Szófiából s tudtára adja egy­úttal Bulgária képviselőjének, hogy eltá­vozását Bécsből szívesen látnák. A magyar közvélemény feszült figyelemmel várja külügyi hivatalunknak további eljárását ez ügyben. Budapest, július 31. A hétfői ülés napirendje. A képviselőház most már gyors tempóban halad a nyári vakáció felé. Az ülés végén a gyéren látogatott Házat vidámságra hangolta, amikor Szilágyi Dezső elnök előterjesztette a hétfői napirendet, amely olyan bőséges, amilyenre az egész nyári ülésszakban nem volt példa. A hétfői ülés napirendjének első pontja a cukorprémiumok részletes tárgyalásának a pénzügyminiszter ma beterjesztett mó­dosításai alapján való folytatása. Ezután következik a győr-sopron-ebenfurti vasútról, az árvavölgyi vasútról, a szolnok-kiskun-félegyházi vasútról, a nagybecskerek-zsom­­■bolyai vasútról, a gattafa-lugos-marosillyei vasútról és a máramarossziget-kőrösmező határszéli államvasúti vo­­nal építésénél fölmerült kiadási többletek fedezéséről szóló törvényjavaslatok illetőleg jelentések tárgyalása. Azután arra az esetre, ha a Háznak még maradna­­ideje, következik a törvényhozás által engedélyezett évi hitellel szemben az 1896-ik számadási év pótnegyedé­ben előfordult túlkiadásokra vonatkozó zárszámadást vizsgáló bizottság jelentése, valamint ugyanilyen jelen­tése a zárszámadást vizsgáló bizottságnak az 1897-ik év első negyedében előfordult túl kiadásokról. Ha pedig — ami az elnök előterjesztése szerint nem lehetetlen — mindezekkel végezne a Ház, arra az esetre követ­keznek még a mentelmi bizottságnak készen levő és a Ház előtt fekvő összes jelentései. Dr. Maltin az ezredévi kiállítás horvát országos bizott­ságának alelnöke volt s mint ilyen is elismerést aratott szaktudásával. Az obstrukció után. A függetlenségi és 48-as K­ossuth-párt ma este értekezletet tartott, folyó ügye­ket intéztek el s a vita­bizottság tagjai mondtak le tisztségükről, amelyet a párt reájuk ruházott. A párt tagjai köszönetet szavaztak a vita­bizottság tagjainak azért az óriási munkáért és küzdelemért, amelyet a negyvennapos vita alatt tanúsítottak.­­ A pártban még mindig megoszlanak a vélemények a 16. § új szövegezése dolgában és többen azt tartják, hogy ez a kompromisszum éppen nem az, amit a párt oly ki­tartó küzdelem árán megérdemelt volna.­­ A néppárt­ban teljes az egyetértés a kompromisszum kérdésében, amit azonban Zsakovszky István és Meszlényi Pál csak a legnagyobb és legerősebb kapacitációk árán tudtak elérni, mert a néppárt egy része, mint tudva van, eleinte hallani sem akart kompromisszumról. A Politische Correspondenznak írják Budapestről: A hatás, amit az obstrukció kérdésének békés meg­­slmoldása politikai körökben kelt, abban a meggyőződés­ben nyilatkozik meg, hogy báró Bánfy miniszter­­elnök nemcsak a kormánypártban, de főképpen a képviselőházban hosszú időre egészen ura a helyzetnek. A liberális párt tegnapi konferenciája megmutatta, hogy a­hogy a kompromisszumra célzó tárgyalásoknak, amelyeket a párt kiváló tagjai vezettek, éppen nem volt tendenciájuk a miniszterelnök ellen, csupán ki­egészítő vonások voltak az egész akció keretében, ahol a miniszterelnöknek az energikus erő funkciója jutott, míg a párt más hívei báró Bánffy tudtával és bele­egyezésével közvetítő missziót vállaltak. Továbbá ki­kell emelni, hogy az obstrukció ellen való eljárás végső célja tekintetében az ügy minden fázisában teljes meg­egyezés volt a miniszterelnök s a Ház elnöke közt. Egészen jogosulatlan tehát, ha úgy tü­ntetik fel a dol­got, mintha a klotár elejtését a liberális párt egy be­folyásos frakciójának a miniszterelnökre való nyomása okozta volna. A klotárt mindig csak az ellenzék ellen való szükséges védelmi eszköznek tekintették és be­­hozatalának terve tárgytalanná lett abban a pillanat­ban, amikor az ellenzék Szilágyi illetékes közbenjárása folytán elhatározta magát az addig visszautasított kompromisszum elfogadására. Változások a horvát kormányban. Zágrábról írja levelezőnk: A horvát országos kormánynál a val­lás- és közoktatásügyi osztályfőnöki állás megürese­dett, miután eddigi vezetőjét Krajcsovics Ottót a bel­ügyi osztály főnökévé nevezték ki. Egyelőre ezt az állást nem töltik be, a vallás- és közoktatásügyi osz­tályt ideiglenesen Maltin Tivadar osztályfőnök fogja vezetni. Két-három hónap múlva valószínűleg dr. Pli­­verics József képviselőt a zágrábi egyetem tanárát fog­ják kinevezni Krajcsovics utódjává. A horvát országos kormány most egy negyedik szakosztályt akar szervezni a földmivelésügyi és keres­kedelmi ügyek elintézésére. Az új ügyosztály főnökéül dr. Maliin Juo báni tanácsost emlegetik, aki nemcsak mint jogtudós, hanem mint praktikus földbirtokos is ismeretes, s akinek birtokain mintagazdálkodás folyik. Ha szenvedélyes volna, felháborodására merész lett volna, de a nevetése megzavarta. Nézze kedves Dénes, folytatta, könnyen, még a kezét se foghatom meg ilyen ázottan. Pedig ilyenkor legalább is meg szokták fogni a kalandos emberek egymásnak a kezét, ugy­e ? Mert én nem vagyok jártas az effélében. Maga máskor nem szokott ilyenkor hozzám járni. Nem is tudom, hogy kell bánni magával. Szegény! nagyon piros! Forrósága Ivan? Sze­gény! A kutya fölkelt s odalépett. Morogva járta körül Dénest. — Pedig ismeri a kutya magát. De valami rossz szándékot szimatol ki magából. A kutya igen okos. Belép? Ügyelve, szegény Dénes! A szőnyeg szinthagyó s ha rálép, meglátja a talpa helyét holnap reggel az uram. Vagy tán ő küldte magát, hogy bátorítson engem egye­­dülvalóságomban ? Dénes boszosan dobta le a sipkáját. Az enyelgő hang teljesen megzavarta. Keserű harag tört ki az ajakán. — Mi lakik magában? Benn volt legott majdnem a gyermek ágyacskájáig. — Mi lakik magában? Játszik velem, mint egy játékszerrel. Hiv és eltaszít, felbáto­rít és elkerget. Mit akar velem ? Elkábit. Le­hetetlen, hogy ne foglalkozzam magával, mert gondoskodik maga arról, hogy a merre járok velem legyen mindenütt a maga hangja, képe mosolygása, álmomban és ébren. Éreznem kell, hogy hozzátartozik az életemhez. És nyomban kinevet. Elveszi a bátorságomat. Hát itt vagyok Anett. Hivott. Szégyen, hogy mondom, de hivott ma. Itt vagyok és nem megyek el. A hangja megerősödött s merészen az asszonyka arcába kapcsolta égő szemeit. — Adósom a kínoztatásért, Anett, amit rám szab. Vagy azért kínoz, hogy fölébreszszen ? Azért. Mert szeret. És most nem megyek el. Mert szeret . . . szeret . .. Nem úgy, mint ré­gebben . . . jobban ezerszer ... másképpen. Próbálj hazudni. Úgy tartsz, mint a sólymodat selyemszálon; kieresztel, visszahúzol. Velem foglalkozol. És én megbolondulok utánad. Visszaáhítom a gyermekidőt, amikor az ölembe ültél s édes ajakkal csókoltál meg. Ah! A veszedelem! Mint a zuhatag, úgy áradtak le a szenvedélyes szavak a szájá­ról. A homlokáig kigyult. A forró lehellete érintette az asszony arcát. Alig mert fölpillan­tani reá. Megijedt. — Bírni akarlak, Anett. Ez kínlódás, édes! Az neked is, az nekem is! Nem igaz, hogy a másé vagy. Az enyém vagy, minden jognál erősebbel. Beeresztettél! Nem megyek el. Ide várlak a karjaimba, a szívemre. Szeretlek, szeretlek! És kiterjesztette a karjait. A gyertya lo­bogott a félig nyitva hagyott ajtón beáradó széltől. Az eső hangosan zuhogott. Anett érezte, hogy az ereje elhagyja, a feje zúgott, a né­zése bizonytalan lett s a teste oly gyönge, erőtelen, mint az a pehely, melyet a szél kar­jaira vett. Ekkor a hangos szóra a fiúcska fölneszett az álomból, fölnézett, kerekre nyitotta a szemeit és hangosan fölsirt. A kacsáit fölemelte és ijed­ten rival­ta: — Ne . . . ne . . . Az arcocskája egészen eltorzult s ahogy csak kifért a torkán, üvöltött sírva. Anett önkénytelen mozdulattal a gyer­mek fölé borult s érthetetlen gagyogással csittította. * Anett becsapta az ajtót utána és nagy zajjal bezárta. Azután amint visszafordult, meglátta a vizes sipkát a padlón. Mosolygott, lassan meg­nézve fölvette s az erős rácsos ablak mögül igy szólt ki a gangra: — Ott van-e, Dénes ? A sötétben valami rekedt szótagok mo­­radtak. — Itt a kalapja vitéz úr! Nem kell vesz­tegetni a drága sipkát, pazar vitéz úr! Aztán az eső is zuhog künn. ... Itt benn jó idő vagyon. Aztán bezárta az ablakot. ORSZÁGGYŰLÉS, Budapest, julius 31. Parányi sötét pont ütközött fel a felhőt­len szemhatáron s akik mellékesen időjóslás­sal is foglalkoznak, siettek megjegyezni, hogy ebből a parányi pontból fekete felhő kelet­kezhetik, amely könnyen elboríthatja a békes­ség ragyogó napját. S aki figyelmesen hallga­tózott, csakugyan hallott valami távoli gyanús morajlást, mintha messziről, valahonnan ,vihar akarna közeledni. S ez a tompa morajlás né­miképpen ránehezedett a kedélyekre. Csak azok a bús magyarok örvendeztek, akik teg­nap hevesen tiltakoztak a békességes kiegyen­lítés ellen. Megesett ugyanis, hogy a szabadelvű párt tegnapi értekezletén a pártnak egyik fiatal, rokonszenves tagja nem tudta elhallgatni azt a szubjektív felfogását, hogy a klotürt előbb­­utóbb úgyis csak be kell hozni s éppen azért jobb lett volna előbb meglenni, mint utóbb. Az értekezleten jelen voltak ennek a hóditó szándéktól mentes egyéni felfogásnak nagyobb jelentőséget egyáltalában nem tulajdonítottak. Elvégre, akadhatnak akiknek a klotür igen kedves idea és akkor csak természetes, hogy beszélnek is róla. Ámde ugyanaz a liberális felfo­gás, amely nyilvános ülésekben nem barátja a klotürnek, nem fogja alkalmazni a klotürt a bi­zalmas értekezleteken sem, ahol a tagok még az úgynevezett nagy napokon is csak barátságosan értekeznek. S a jelenvoltak legfölebb csak azért sajnálták azt a nyilatkozatot, mert cse­kély jóstehetséggel is előre volt látható, hogy nyilvánosságra kerül s megnyitja a zsilipjét mindenféle félreértésnek, kalandosnál-kalando­­sabb híreknek. Aminthogy ma reggel csak­ugyan már vígan röpködött az a nem egészen ismeretlen tarka hírecske, hogy a szabadelvű pártban «nagy» szakadás állott be, elsőosztályú szakadás, és hogy Szilágyi Dezső ellen demon­stráltak a tegnapi értekezleten, amelyen kü­lönben a Ház érdemes elnöke erejétől végig jelen volt. Pedig . 1 . Akik az értekezletben részt vettek, az egész incidensnek nem tulajdonítottak különös jelentőséget. Azt pedig éppenséggel nem álmodhatták, hogy azon az értekezleten a kép­viselőház elnöke ellen demonstráltak. Ellen­kezőleg. Valahányszor csak az értekezleten a Szilágyi Dezső nevét emlegették — s ez elég sűrűn történt — mindannyiszor lelkesen meg­éljenezték. A párt, mint ahogy ma báró Bánffy Dezső is hangsúlyozta, egyhangúlag fogadta el a kompromisszumot, s mi sem állott tőle távolabb, mint az, hogy a klotür eltemetett gondolatának valami rekviemet rendezzen. Ma pedig közös egyetértéssel a nagy nyilvános­ság előtt arra a tegnapi apró félreértésre is rá­borították a fátyolt. Még békeangyalokra sem volt hozzá szükség, aminthogy a békeangyal és a háborúpárt ma már csak történeti elne­vezések. És így remélhetőleg az utolsó napokban bőven kikelt legendák példájára a nagy szaka­dás is letűnik abba az Orkuszba, amelyben most már békén szenderegnek a fegyveres napok jelentős és jelentéktelen részletei. De vegyük kronologikus rendben a nap történetét. Tíz órakor még nem igen mutatkozott nyoma a viharnak. De amikor az ülésterem­ben belefogtak a Lepsényi páter határozati ja­vaslatának név szerint való leszavazásába, egy­szerre suttogó csoportokra bomlott a folyosó. Előbb csak a néhai (a békével és békében el­­szenderült) vitarendező-bizottság tagjai kezdték egymás közt vitatni, hogy abban a határozat­ban, amelyet tegnapi konferenciáján a szabad-A gyermek visítva kiáltotta: — Menj . . . menj. Dénes kikelve magából, fenyegetően az ágyhoz szökött, megragadta az ágy fáját, föl­emelte és lecsapta, hogy csattogott. Az ütődésre felébredt Anettben az anya. Egyszerre és teljesen fölébredt, felemel­kedett, mint az a veréb, amely fiókáját védi a komondor ellen és szikrázó szemmel állott szembe: — Akarom, hogy elmenjen innen. A*?gyer­­mekemre emelte a kezét? Az ajtó ott van... Kitakarodjék innen. Megtiltom, hogy reá néz­zen, és takarodjék innen, és rögtön ebben a percben. Ha nem fut innen fölszakítom az ablakot és tolvajt fogok kiáltani, segítséget kiáltok a rablók ellen ... ki innen ki . . . A karjával mutatta az ajtót. A gyermek élesen ordított, egészen ki­­szederjesedett a kiabálásban. Dénes komoran, mint egy bika, amelyet drótostorral vertek meg, nehéz léptekkel az ajtó felé ment. Aztán kiment.

Next