Pesti Napló, 1897. október (48. évfolyam, 273-303. szám)
1897-10-01 / 273. szám
BMWBffrÉSI ASJtk: Ette ené _ it Irt — fcr. Ftrévre _ _ 10 — « ■•nedéne- 3 «GN Sfjbón _ 1930 « -S3Ö■fysa **ám---------4 ki. VMékm_______6 « Negyvennyolcadilj évfolyam, 273. SZERKESZTŐSÉG S VI., Térés-körút 21. te Il-dik emelet. -KE3-KIADÓinVATAL! VT., Teréz körút 23. SS -f3E»Megjelenik minden nép, ünnep is vasárnap után !» Budapest, 1897. Főszerkesztő: Neményi Ambrus. Péntek, október 1.? A királyné itthon. Budapest, szeptember 30. Egy évi távollét után, holnap jön ismét hosszabb tartózkodásra közénk Magyarország felséges asszonya, minden magyar szív rajongó szeretőjének bálványa: Erzsébet királyné. A ragyogó ünnepnapok utolsó fénye is kialudt már akkorra azokban az apró lángokban, amelyekben ma este a főváros hálája lobogott föl a budai várlak felé, hogy milliók nevében köszönje meg a legjobb királynak azt a sok szeretetet, gyöngédséget és nagylelkűséget, amivel a magyar nemzetet a felejthetetlen ünnepnapok alatt elhalmozta. Az a felséges alak, eszményképe a fejedelmi nőnek, hiányzott ünnepségeinkből, nem lehetett látó tanúja a lelkesedésnek, melylyel a történelmi emlékezetességű események egész láncolata töltötte el szivünket; nem nézhette a királyi váriakból a kivilágított főváros mesésen szép képét; nem olvashatta le arcunkról az örömet, büszkeséget és reményt, melylyel nemzeti életünk új korszakának hajnalhasadását üdvözöltük. De ha lelkében együtt ünnepelt valaki velünk a távolból, az bizonyára ő volt, a mi jóságos őrangyalunk, akinél jobban nem szerette ezt a nemzetet, buzgóbban nem óhajtotta boldogságát, nagyobb örömmel nem kísérte sikereit senki e világon. Nem is volt magyar szív, amely e ragyogó napok alatt ezer, meg ezer áldással ne emlékezett volna meg szüntelenül Róla, a távollevőről, akinek mindabból a dicsőségből, amiért, mindabból a boldogságból, ami szívünket földobogtatta, olyan nagyon sokat köszönhetünk. Nem az Ő angyalkeze szőtte-e azt az aranyfonalat, amely idáig vezetett? Nem az Ő imádságos ajka könyörögte-e le számunkra a Gondviseléstől a békének, nyugalomnak azokat az áldásos évtizedeit, amelyek alatt százados sebeinket be tudtuk gyógyítani? Nem Ő volt-e az, aki királya szivéhez közelebb hozta a magyar nemzet szivét, hogy megismerve megszeresse s megszeretve beleültesse bizalmának magvát, amelyből ime dicsőséges napok gazdag termése fakadt? Elfelejthetné-e ezt valaha a legnagyobb öröm mámorában is magyar szív Neki? Lehetnénk-e boldog napjainkban csak egy pillanatig is olyan hálátlanok, hogy ne emlékezzünk meg arról a királynői szózatról, amely ezelőtt harminckét évvel az ajkairól hangzott el: «Ha Magyarországon rosszul mennek a dolgok, az engemet megöli ? Hála Neki is érti, hogy úgy folynak dolgaink, amint négyévszázad óta nem; hála az a királynői szívének, amely ösztönszerű vonzalmával meg tudott minket szeretni és becsülni akkor, amikor még alig ismert, s szószólónk, védőangyalunk lett, hogy a porból, amelyben eltiporva feküdtünk, fölemelkedhessünk még a régi dicsőség magasságába. Íme, fölemelkedtünk oda, ahol tisztelve, becsülve néz reánk a világ, s messzehangzó hatalmas fejedelmi szózatban halljuk hirdetni múltúnk dicsőségét, jövőnk reményeit. Hála a mi felséges Asszonyunknak a szeretetért, amelylyel válságos napjainkban mellénk szegődött; a hű ragaszkodásért, amelylyel örömünkben, gyászunkban velünk tartott, hála a boldogságért, amelyet hazajövetelével ezúttal újból szerez nekünk. Ünnepi fény és zaj nélkül is drága ünnep nekünk minden nap, amelyet köztünk tölt s akárhová lép ezen a földön, a magyar nép szeretetének rózsáin jár mindenütt. Arc a A párisi kiállításról. — A Pesti Napló eredeti tárcája. — A párisi kiállítás a mi hanyatló századunk legutolsó, de egyúttal legkiválóbb kulturmozgalma. Szerencsés gondolat, hogy a második évezredbe a munka, a béke, a anyagi és szellemi haladás lobogója alatt lép be a világ. És mégis csodálatos, hogy erről a nagy kulturmozgalomról, amely az egész világot egy kiváló ipari, művészi és kulturális versenyre hívja föl s előttük megnyitja a kulturmérkőzés sorompóit, a párisi világkiállításról — csak elvétve olvashatunk lapjainkban valamit. A zsurnalisztika vele nem foglalkozik, pedig nem hiszem, hogy bármi is jobban érdekelhetné mai napság a komoly és tudni vágyó közönséget, Páris és vele együtt egész Franciaország csak a legközelebbi kiállításon töri a fejét. Ez a kérdés foglalja le az egész nemzet közfigyelmét s a társadalmi osztályok ellentéteit egyidőre teljesen kiegyenlíti a nemzetközi kiállítás. Nemcsak az előkészítő dolgok vannak megtéve már, hanem folyikt a munka az egész vonalon. Óriási területet fognak fölhasználni. A múlt kiállítás területéhez egészen új részeket kapcsolnak, s a főbejárat mindjárt a place de la Concorde-on kezdődik, s magába foglalja a Champs-elysée baloldalát s a Szajnán keresztül kinyúlik az Esplanades des invalidesig s fölmegy egészen a Trocadeióig és a Marsmezőig. Óriási térség. A fölhasznált terület legalább is száz hektár. Hónapok munkáját arra használtam föl Párisban, hogy egy kissé beletekinthessek a francia társadalom benső életébe és megfigyelhessem úgyszólván közművelődésének vérkeringését. Természetes, hogy elsősorban az a kultúrmozgalom ragadta meg figyelmemet, amely most egész Franciaország figyelmét leköti és kizárólag foglalkoztatja. Ez a nemzet ezelőtt nyolc évvel csinált egy kiállítást s alig tiz év múlva egy még nagyobb szabásu kiállítással zárja be a századot. Más népeket egy ilyen kulturális erőfeszítés megvisel, kimerít és évtizedekre megbénít. Dehogy mernének egy újabb kísérlettel előlépni! Csak a francia nemzet erős önbizalma kell ahhoz, hogy egy évtized múlva nemzetközi kiállítását megismételje. S ez a kiállítás nem reklámmunka akar lenni, amelynek célja felhívni a világ figyelmét a francia nemzetre. Erre nekik nincs szükségük! Ők komoly munkát akarnak bemutatni. Az emberi szellem haladásának öszszes sikereit, a XIX. évszázad végéig fölmutatható anyagi és szellemi vívmányokat. A jövő kiállítás az emberi civilizáció nagy múzeuma lesz! A második évezredbe a francia kultúra felsőbbségével lép be az emberiség, mert a Gondviselés csakugyan erre a nemzetre bízta a civilizáció tenyésztését. Párisban fog összegyűlni az emberi munkaerőnek és tevékenységnek minden sikere, s a francia nemzet a második ezredév hajnalán bemutatja az egész világműveltséget a béke és a szabadság védőszárnyai alatt. Nem hiába esik közel a kiállítás területéhez az Arc de triomph — mert ez a kiállítás csakugyan az emberi zseninek és műveltségnek lesz diadalkapuja, amelyen keresztül bevonulunk a második évezredbe. Költségelőirányzata is a legnagyobb tervezetet provokálja. Száz millió frankot mozgósítottak, amelyből 20 milliót az állam, 20 milliót Páris ad, a többi 60 milliót pedig a kiállítási bevételekből akarják fedezni. Ez a száz millió akiállítás költségvetése és ebből csak nyolc millió a személyi kiadás és a központi szolgálat. A többi mind dologi befektetés s az előirányzatnak alig egy tizede fecsérlődik el adminisztrációra. A kerítés, amelyet már teljesen felépítettek és befestettek, valamint a területnek eltárolása kerül háromszázezer frankba. A szajnai hidak és átjárók kilencmillió 460 ezer frankba. A champs-elyséei nagy palota húsz millió 625 ezer frankba. A kanalizáció, a közlekedési utak, kertek, parkok, nivellirous ötmillió 590 ezer frankba. A pavillonok, kutak, vízesések, díszítmények, ünnepségek, versenyek nyolc millió 100 ezer. A kiállítási kapuk, bejáratok, oszlopcsarnokok és a kocsiállomások építésére hatszázezer frank. Szabad kiadás négymillió 5 ezer, tehát összesen hetvenhárom millió. Kongresszusok, hangversenytermek, versenyterek felállítására egy millió 400 ezer frank. A francia művészet fejlődésének áttekintő bemutatására egy millió 500 ezer frank. Villamos berendezések, szolgálat, építési költségek, napszám hat millió 900 ezer. Jutalmakra és zsűri-kitüntetésekre egymillió. Különféle kiadásokra hétszázezer frank, rendelkezési alapra marad fél milló frank. Személyi kiadásokra, látványosságokra, ellenőrzésre, rendőri, tűzoltói szolgálatra, jegyköltségekre nyolc millió. Tartalékalapra hét millió. Összesen száz millió. íme ily hatalmas fegyverzettel indul Franciaország a nagy kulturversenyre, amelyben egy nemzet bemutatja az egész wiűvelt világnak bölcseségét, zsenijét és munkaképességét. Egy olyan nemzet, amelyik nemcsak az emberi haladás élén jár, hanem amelyik egyúttal saját magának ura. Két hatalmas palota épül már, amelyekben Mai számunk tizenhat oldal. Hírek a parlamentből. — Saját tudósítónktól. — Budapest, szeptember 30. A főváros a mai napon fényesen fejezte ki háláját ő felsége nagylelkű adományáért. A képviselőház holnap fogja meghozni azt a határozatot, hogy ő felségéhez hálaföliratot intéz. Amennyire emlékezetünk terjed, ehhez hasonló eset harminc év óta nálunk nem fordult elő. A képviselőház mindig csak a trón** beszédre való válaszul intézett föliratot a koronához — azonkívül soha. Most a rendkívüli alkalomnak megfelelően a törvényhozás (mert a főrendiház is készül a képviselőházéhoz hasonló manifesztációra) rendkívüli módon kívánja a királynak kifejezni a nemzet háláját. A képviselőház elnöke, mint halljuk, bizalmas értekezletre hívta össze a pártok vezér