Pesti Napló, 1899. január (50. évfolyam, 1-31. szám)

1899-01-01 / 1. szám

4 Budapest, vasárnap PESTI NAPLÓ; í ultak, az 1899-ik év tartamára is változatlanul fen­tar­tatik. Utasítom önt, hogy ezt köztudomásra hozza. Kelt Bécsben, 1898. évi december hónap 80-án. Ferenc József s. k. . t .:■■■„• Báró Bánffy s. k. finnek megfelelően ma a bécsi hivatalos Wiener Zeitung­­ miniszterelnökhöz intézett és december 80-án leélt császári kéziratot közöl, amely elrendeli, hogy a monarkia két felének a közös ügyek költsé­geihez való hozzájárulásának aránya az 1899-ik­­évben változatlan maradjon. Az osztrák hiva­talos lap továbbá közöl egy császári rendeletet a 14. § alapján, amely a kereskedelmi- és vámszövet­ség hatályának és az az Osztrák-Magyar Bankhoz való viszonynak 1899. december 31-éig való meg­hosszabbítását, továbbá a nyolcmilliós adósságra vonatkozó megegyezés végrehajtásának egy évre való elhalasztását rendeli. Ha az 1899. év folyamán a monarkia két fele között a kereskedelmi- és vám­szövetséget, az Osztrák-Magyar Bankot, vagy a nyolc­­milliós adósságot illetőleg változás állana be, vagy ha Magyarországon a jelenlegi állapot, vagy a köl­csönösség megszűnnék, ezek a rendelkezések ér­vénytelenekké válnak. Ugyanez a rendelet szól az 1898-iki osztrák költségvetés központi zárószámadá­sairól, az 1899. évi március 31-éig szóló provizó­riumról és az ínségesek állami segítésének megen­gedéséről 1.600.000 forint erejéig. Valamennyi felso­rolt intézkedés 1899. január 1-én lép életbe. * ■* * A kvóta ügyében való döntés csakis a parla­menti viszonyokra való tekintettel történhetett már most az uralkodó részéről. A kvótatárgyalások ■ugyanis abban a stádiumban vannak, hogy a két kvóta-bizottság a parlamentek elé terjesztette az alkudozások eredménytelenségéről szóló jelentését. A követendő eljárásról az 1867: XII. törvénycikk 21. szakasza igy szól: . *Ha a két küldöttség a javaslatra nézve nem tudna egymással megegyezni, mindenik félnek vé­leménye bunda két országgyűlésnek elébe terjeszte­tik. Ha pedig a két országgyűlés nem tudna, egy­mással kiegyezni, akkor a kérdést az előterjesztett adatok alapján ő felsége fogja eldönteni.­ A két országgyűlés még nem­ kezdette meg az egyezkedést, de bizonyos, hogy megegyezésre úgy sem jutott volna, s így is királyi döntésre került volna a sor.* * * Bécsből telegrafálják. Az Osztrák-Magyar Bank végrehajtó­ bizottsága ma ülést tartott, amelyen jóváhagyták az Osztrák-Magyar Bankra vonatkozó törvények hatályának 1899. évi december 31-éig való meghosszabbítására .Vonatkozó egyezményeknek még a mai napon való aláírását. Ez egyezmények hatályának meghosszabbítását utólagos jóváhagyás végett a legközelebbi rendes közgyűlés elé fogják terjeszteni. Osztrák felsülés. A félhivatalos Fremdenblatt ma ezeket írja : «A parlamentáris tárgyalásokra mind a kvóta, mind a kiegyezési provizórium tekintetében csupán hat hónapot irányoztak elő, ami a képviselőházban benyújtott javaslatokból is kitűnik. Minthogy azon­ban ezek a javaslatok nem is kerültek parlamenti tárgyalás alá, a korona döntéséhez kellett folya­modni a kvótára nézve, a kiegyezési provizórium egyéb részei pedig a 14. § alapján lépnek életbe. Míg a kvótaprovizóriumnak parlamentáris úton való létrejövetele esetén a félévi határidő leteltével annak ■újabb meghosszabbítása a parlament útján könnyen elképzelhető volna, abban az esetben, ha addig a skót állam között nem jöhetne létre végleges meg­egyezés a kvótára nézve, a kvótaprovizórum parla­menten kívül való meghosszabbításánál újra a ko­rona közbelépéséhez kellene folyamodni, amit azon­ban a két provizóriumnak egész évre való meg­hosszabbítása mellőzhetővé tesz. Azonkívül a két provizórium egyenlő tartama újra kifejezésre juttatja a kvóta és a vámszövetség között való kapcsolatot.* * * * A félhivatalos bécsi újságnak ezt az öm­lengését szó nélkül nem hagyhatjuk. Az Utolsó szavak, melyekben állítja, hogy a két provizó­rium-javaslatnak egyenlő tartamában «újra ki­fejezésre jut a kvóta és a vámszövetség között való kapcsolat » — kétségkívül burkolt, de rosszhiszemű polémia akar lenni Lukács László pénzügyminiszternek a pénzügyi bizottság utolsó ülésében tett ama nyilatkozata ellen, hogy a kvóta és vámszövetség között összefüggés nincs. Magában véve a dolognak jelentősége nincs, mert az osztrákok tudvalévően ezt vagy három év óta állandóan hajtogatják —­ minden eredmény nélkül. De hogy a mostani politikai viszonyok között a hajánál fogva előrántanak egy alkalmat arra, hogy ilyen, ez idő szerint még a saját szempontjukból is egészen hiába­való inszinuációval a magyar kormánynak kelle­metlenkedjenek, ez az illojalitásnak a netovábbja.. Amit ezennel konstatálni kívánunk. Hogy a dolog­ból a humor se hiányozzék, épp jókor jelenik meg a legfelső döntés, melylyel a király a kvótát egy egész évre megállapítja. Tehát nem annyi időre mint amennyire a vámprovizórium szólna, hanem továbbra. A királyi döntés sze­rint tehát világos, hogy a két provizórium kö­zött az úgynevezett «benső kapcsolat» még a­ köszvényes Plinchard tábornokot. Lili szemét elfutották a könyek, fáradtan hanyatlott le a legelső fauteuilbe s m­ig fejét búbánatosan le­hajtotta, alig hallhatóan rebegte: — Vége! — Kinek van vége? — kérdeztem kíván­csian, mig a szivembe egy bánatos sejtelem lopódzott. — A vén, javíthatatlan gyermeknek, a korhelyek királyának, a nyolcvannyolcéves, feketehajú bohémnek. Rompan odabenn imád­kozik az ágya előtt, amelyben ijesztő szótalan­­sággal pihen, a báró pedig a szent­mise miatt konferál az udvari plébánossal. Oh, mint sa­jog a szívem, arra gondolva, hányszor szidtam össze a hajnalban hazatérő aggastyánt? Azt hittük, hogy örökké fog élni, — és íme . . . — Kiről beszél ? — kiáltottam föl ijedten.­­ — Kiről másról, mint a szegény Saint-Hipothese-ről, aki ma éjfélkor búcsút mondott a földieknek? Saint-Hipothese elaludt, édes­­barátom, — oly szomorú, oly csöndes , nél­küle ez az egész óriási kastély . . . Mi lesz itt ezentúl? Csak a Bompan ájtatos olvasmányait fogjuk hallani és odabenn, ahol az üreg gyer­mek a délelőttöket átaludja, rémületes csend borul a szegény korhely titokzatos életelixi­­rításaira . . . Saint-Hipothese-nek mindörökre vége, — és vele a vidámság, az életösztön, az ifjúság is örökre kiköltözött e falak kö­zül. .. Oly különös, hogy őt sohase lassan­ többé!. .. Oly különös, hogy szinte didergek belé . .. Kérem, dobjon csak egy hasábot a kandallóba... Lili összehúzta magán sötétzöld köpönyegét és lábacskája — os még mindig megdobogott a szívem a kicsiny lábat látva — fázósan közelebb húzódott a kandallóhoz. Rompan ekkor bedugta a fejét a szomszédszobából és halkan így szólott: — Mintha csak aludnék! És susogva folytatta: — Megjöttek az apácák! Ébren vannak és imádkoznak körülötte !. . . Lili bánatosan bólintott: — Apácák Saint-Hipothese körül! Most már elhiszem, hogy csakugyan vége! A szomszédszobából lépések hallatszottak , a báró jött, a Lili férje, didergett a decemberi hidegtől, már kissé nehezen, öregesen botor­kált s keze remegett, amikor fáradtan a pohár­­székhez dőlt. — Az abbétól jövök! — mondotta kühé­­cselve. — Nos ? — kérdezte Lili nagymama. — Az engesztelő szent misére nézve közö­sen megállapodtunk . . . Holnap lesz, a kastély kápolnájában, holnap éjfél után két órakor .. . — Éjfél után két órakor? —- szólott csodál­kozva Bompan. — Természetes. A báró nem tudna a misé­ről, ha délelőtt tíz órakor mondanák ... Mindnyájan elhallgattunk. Egy komornyik karos gyertyatartókat hozott; az ajtó hasadé­kán át látni lehetett az imádkozó apácá­kat, akik az ágy körül térdeltek. És oda­­künn havas fehérség borult a tengerparti sziklákra. ..* ik .* Mikor fölébredtem, csodálkozva meredtem magam elé, még ott volt az asztalon a levél, melyet a Népszínház küldött a szerkesztőség­nek , hogy Kassai Vidor ma éjféltől kezdve nyugalomba vonul, többé aligha lép a színház deszkáira, s búcsú nélkül, beszédek nélkül, virág és ezüstservice-ek nélkül távozik arról a helyről, ahol annyi dicsőséget aratott. A színház megjegyzi, hogy Kassai utolsó föllépé­sét azért nem hirdették, mert a művész ön­maga tiltakozott ellene. Egy színész, aki nem akarja, hogy ünnepeljék, — ennek aligha akad párja a színjátszás történetében. De ez a cinikus szerénység Kassaira vall, reá, aki örök életében gyűlölt minden pose-t, sohase volt még be­­csípve, talán sohase volt tökéletesen jókedvű s m­íg a színpadon mindannyiunk lelkéből kiverte a rossz kedvet és töprenkedést, a kulisszák mögött, jelenések közben, a halálról és az el­múlásról filozofált. Ovációk, éljenzés, ajándékok, h ugyan minek az a bolondság ? Ma még éljeneznek, hogy ugrándozzam nekik, holnap mereven, mozdulatlanul kell feküdnöm, anélkül, hogy egy csöpp kedvem­ lenne hozzá! A gyű­löletnek azt a mértékét, amelylyel Kassai a halál iránt viseltetik, emberi elme el se képzelheti, mi jóízűen kacagtunk, mi­kor ő a halait párbajképtelen himpellér­­nek mondotta a verseiben, de neki esze­­,ágában se volt tréfálni. Ha 'a' halál egy­szer az ő keze ügyébe kerülne, majd lenne akkor hadd el hadd! Kassai dühös minden emberre, aki az életet a könnyű oldaláról fogja föl s az idegen társaságnál többre be­csüli az egyedüllét szórakozásait : a festést, a versírást, a fotografálást, az utazást, a köny­vekbe való elmerülést. A kicsiny emberben, aki önöknek torzképeket vág, ugrál, bolondoz, maskarát csinál magából, egy mélygondolko­­zású filozófus rejtőzik, egy skeptikus, té­­pelődő lélek, aki keserű mosolylyal nézi a körülötte gabalyodó emberi lényeket. Tejet vacsorázik, a szivarját kétfelé vágja, de nem sajnál tíz forintot egy érdekes könyvért, megvetéssel hallgatja a lelkes tósztokat, a bor­közi állapotban szétröppenő frázisokat, de ott­ 1899. január 1.­1. szám. sincs meg. A Fremdenblatt tehát a császári kézirattal c cáfoltatja magát. Ennél alaposabb felsülésre az újabb kor történelme kevésre tud rámutatni. Az exlex-állapot. — A pénzügyminiszter rendeletei. — Budapest, december 31. Az en’fea’-állapot, melyet mostanában annyi­szor emlegettünk, a mai nappal tényleg ránk virrad. Mi lesz most az állami bevételekkel és kiadásokkal? Semmi sem természetesebb, mint az, hogy ezeket folyósítani elengedhetetlenül szükséges, mert másképp megakad az állam­háztartása. Hogy ez a bevétel és kiadás miként törénjék, azt a pénzügyminiszter rendeletileg állapította meg. A bevételek tekintetében a miniszter arra a korrekt álláspontra helyezkedik, hogy a tör­vényes felhatalmazás hiányában senkit sem kényszerít a közadók és a hasonló természetű egyéb tartozások megfizetésére. Ennek megfe­lelően a következő kör rendeletét intézte a bu­dapesti adófelügyelőhöz és valamennyi pénz­­ügyigazgatósághoz. Utasítom, hogy jelen rendeletevi vételétől további intézkedésig a közadóknak, a közadók módjára beszedendő kincstári követeléseknek és egyéb tartozásoknak végrehajtás útján való be­hajtását egész általánosságban szüntesse be. Ehez képest rendelem, hogy sem a főszolga bíráknak, sem azok segédeinek az idő­legeket ne utalványozzon, valamint az állami végre­hajtókat további intézkedésemig behajtással ne foglalkoztassa. Budapest, 1898. december 29. Lukács, s. k. Ezt a rendeletet már tegnap szétküldtük. Budapest székes­fővárosnál ma délután kapta kezeihez Halmos János polgármester, áld kellő utasítás kíséretében elküldte az adóügyi taná­­csosnak, Faller Ferencnek, ki viszont rögtön utasította az összes fővárosi végrehajtókat, hogy hétfő reggeltől kezdve, miután 1-én az ünnep miatt ugyanis szünet van, az adókat nem szabad végrehajtani. Viszont a kiadások folyósítása tekintetében is intézkedett a miniszter, a következő körben

Next