Pesti Napló, 1899. július (50. évfolyam, 180-210. szám)

1899-07-01 / 180. szám

180. szám. Budapest, szombat PESTI NAPLÓ, 1899- junius I. S eszeveszetten menekültek. A tüntetők folyto­nosan ezt kiabálták: — Veszszen a király! Veszszen a kor­­mány! Éljen a köztársaság! Éjfélkor a körzetéren véres harc folyt, mely­­ben a csendőrök három embert megöltek, tizen­nyolcat megsebesítettek és száznál többet letartóztattak. A tüntetők megrohantak egy lóvasúti kocsit és a kalauzt két golyóval megsebesítették. A lovat is meglőtték, úgy, hogy meg kellett ölni. A kocsit fölborí­tották a tüntetők. Később betörték egy banki ablakait. A Petit Bleu szerint egy tün­tetőt szuronynyal megsebesítettek a mellén. Két újságíró nagy bajba jutott, az egyiket puskaagygyal mellbe ütötték és karddal meg­sebesítették a fején. A Grande Placeon a csendőrök dulakodás közben éles töltéssel lőt­tek. Néhány lövés a szomszéd házak ablakait érte. Egy rendőrtisztet kővel megsebesítettek. Az egyik sebesült állítólag meghalt. Mindössze körülbelül száz ember sérült meg, köztük nyolcvan súlyosan. A Boulevard Anspachon éjjel, állítólag, vázákat dobtak le az ablakokból a csendőrökre. Minden pillanatban várják a király közbe­lépését. Brüsszel ellenségtől megszállott város­hoz hasonlít. Éjjel is népgyűlés volt, melyen Van der Velde a szocialisták és liberálisok szö­vetségét proklamálta. Ezzel a népgyűléssel ért véget az éjszakai tüntetés. Eddigi adatok sze­rint 100 személy sebesült meg, köztük 9 sú­lyosan. Brüsszel, június 30. A népgyűlés után né­hány ezer tüntető át akart vonulni a Grande Placeon, de a csendőrök kivont karddal vissza­szorították őket. A tömeg kővel dobálta meg a csendőröket. Mindkét részről lőtték, közben sok durranó töltés dördült el. Több ember megse­besült A csendőrség kiürítette az utcákat, de mindjárt azután újra sorakozott a tömeg. Éjjel tizenketted félóra körül a Rue Royaleon számos tüntető fölszedte az utca kövezetét és a csendő­rökre dobálta, akik a tömeg közé ron­tottak. A tüntetők erre visszavonultak s meggyújtottak egy gázvezetéket. A Grande Placeon történt összeütközéskor három em­ber megsebesült, egyikük súlyosan. Egy rend­őrtisztet megszúrtak. A csendőrséget ké­sőbb a polgárőrség váltotta fel. A Rue Made­­leineon újra összeütközésre került a dolog, úgyszintén a káposztapiacon és környékén. Több letartóztatás is történt. A káposztapiacon rálőttek egy csendőrre. Egy fiatalembert karddal megsebesítettek. Amikor a tüntetők a Maison du peuple elé értek, a rendőrség nekiment a tömegnek, miközben négy ember megsebesült. A sebesülteket a Maison du peuple-be vitték. A Grande Placeon megsebesült emberek között van a menet vezetője is, kit két golyó talált. Egy hogy fegyverrel térítsék a protestánsokat. Fokozták az ellenzék izgatottságát a Kassára gyülekező kálvinista papok, akik naponkint prédikáltak a három hétig tartó gyűlés alatt. Egyikük a békülni akarókat a zsidó néphez hason­lította, mely elfáradva a pusztai bolyongásban, visszaáhítozott az egyiptomi húsos­ fazekakhoz. A szélsők azt követelték, hogy Erdélylyel együtt minél nagyobb rész jusson Bocskay uralma alá a keleti Magyarországból. A keleten alakult igazán magyar állam védelmezője lett volna az országos s a vallásos szabadságnak, egyszersmind kielégítvén az ottani részek la­kóinak régi vágyát a nemzeti királyságra. A budai basa ágense, a jó Memhet, ki sör­habbal itta a hegyaljai nektárt (talán, hogy a próféta meg ne lássa a kupa tartalmát), szin­tén szította az ellenzék harcias kedvét. De legveszedelmesebb ellensége volt a bé­kének a hajdútábor. A hajdúk nagy szolgála­tokat tettek a szabadság ügyének, de jutalmat is kívántak. A békét nem szerették, mert attól tartottak, hogy senki sem fogja megfizetni hátralékos zsoldjukat. Meg is szenték kemény szóval Bocs­­kaynak, hogy fizesse ki a hátralékot, mielőtt kibékül. Katonai lázadás ingatja meg Bocskay hatalmát és eddig elért eredményeit, ha a gyűlés előtt nem sikerült volna százhatvanezer tallért előteremtenie a lázongók lecsillapítására. De azért a hajdúk nézeteinek voltak tolmácsai a tanácsteremben, akik a békét hevesen elle­nezték, egyebek közt arra hivatkozva, hogy ha a magyarság erélyesen folytatja a harcot, ismeretlen fiatalembert a Sainte Jeanne-kór­­házba vittek, ahol állítólag már bele is halt sebeibe. Mindössze huszonöt embert tartóztattak le, többeknél revolvert találtak. A letartóztatot­tak fölött a városházán ülnek törvényt Más utcákban is fölszedték a kövezetet, úgy hogy a rendőrséget kellett kiküldeni. Szózat a királyhoz. A mozgalom egyre nagyobb arányokat ölt s a tüntetésnek ma már köztársasági karaktere van. A nép viharosan követeli a minisztérium elbocsátását és a kamara feloszlatását. Ha ezt a követelését nem teljesitik, akkor a lerosszabb­­tól lehet tartani. A kormány nem ura többé a helyzetnek s a királyi palotában is nagyon aggódnak, hogy a liberális párt a szocialistákhoz csatlakozott. A párt egy része már tegnap át­pártolt Voestehez, ki már hetek előtt a legna­gyobb energiával intette a kormányt, hogy óva­kodjék a választóreform veszedelmes kísérleté­től. Voestet most jövendő miniszterelnökül em­legetik. Az összes belga nagyiparosok tegnap gyűlést tartottak, melyen egyhangúlag a sza­badelvű képviselők álláspontjára helyezkedtek s azoknak a szocialistákkal való együttes működését fentartás nélkül helyeselték. El­határozták továbbá, hogy küldöttséget me­­nesztenek a királyhoz s figyelmeztetni fog­ják, hogy a mostani veszedelmes után nem szabad tovább haladni. A küldöttséget utasí­tották, figyelmeztesse a királyt arra, hogy még az egyenruhás polgárőrök is n­yiltan a néphez csatlakoztak s beszédben szólítják föl a töme­get, hogy ellenszegüljön a kormánynak és a hatóságnak. A Lorand vezetése alatt álló liberális ellen­zés sürgősen felszólítja a királyt, kövesse apja példáját és kötelezze a klerikális kormá­nyt az alkotmánynak tiszteletben tartására. «Ha a király aláírta a törvényjavaslatot, — írja Lorand a Reforme-ban, — kérje ki rendkí­vüli koronatanácsosainak a tanácsát. Voeste és Bara miniszterek bebizonyították neki, hogy a avaslat visszavonását a nép többsége követeli. K­irálynak érdekében áll, hogy az ellenzék törvé­nyes úton kerüljön kormányra. Ezt az utat a legkö­zelebbi választásra az antiklerikális kartell létesí­tésével kell megnyitni. A mostani javaslat ezt az utat 30 évre elzárja. Ám ha az ellenzék elől a par­lament ajtaját törvénynyel elzárják, úgy egyidejű­leg megnyílik a forradalom ajtaja. Ha polgárhá­borúra kerül a sor, a királyt óriási felelősség terheli, mert alkotmányos jogával nem élt. Ma még közbeléphet annak látszata nélkül, hogy az utca nyomásának engedett, pár hét múlva azon­ban a közbelépését a forradalom előtt való kapi­tulációnak magyarázhatnák, közbe nem lépését kihívásnak.» A szocialista képviselők, a Peuple című lap szerint, titkos haditanácsot tartottak. Rudolf császár még megunja az országot s oda dobja a magyaroknak azt a részt, mely még kezén van. Ez elemekből állott az ellenzék. Természe­tes, hogy őszinte s mint láttuk, némi részben önző szenvedélyükkel nem fért meg az ellen­fél véleményszabadságának tisztelete. Illésházy élete veszedelemben forgott, voltak, kik a kiegyezés híveit a «német kutyák» címé­vel tiszteték meg. De szerencsére a rajon­­gók és gyanusítók nem voltak többségben a tanácsteremben. A gyűlésnek kétharmada, mint Korponán, a kiegyezés gondolatát pár­tolta. Ezt a többséget a nyugati megyék kül­döttei, a városi követek s a főurak nagy része alkották. Bizony, e párton is voltak olyanok, kiket bár nem szégyenletes, de mégsem egészen hazafias okok ösztönöztek a béke megsürgeté­­sére. Ide soroljuk azokat, kik birtokaikat féltet­ték a hajdúktól, vagy az udvarral nem szeret­tek ellenkezni. Ez volt a szélső konzervatív párt, mely kevéssel is beérte volna, csak a békét lássa. Számának, érzelmeinek és értelmének ere­jére nézve a legkiválóbb párt volt az, mely az intranzigens és konzervatív töredékek között foglalt helyet. Ennek a pártnak egyik szárnya a konzervatívokhez közeledett, a másik az ellenzékhez. Ez utóbbi volt Bocskay igazi pártja, a másik szárny több engedményre volt haj­landó, anélkül, hogy lényeges közjogi elveket föladott volna. Különben ez a konzervatív középpárt nagyon távol volt az aulikusság­ Mindezek a jelenségek nagy nyugtalanságot keltettek a laekeni királyi palotában. Tisztában vannak, hogy a helyzet a dinasztiára nézve rendkívül veszedelmes. A mozgalom különösen a király látszólagos apátiája miatt határozot­tan republikánus karakterű. A tüntetők tegnap kivétel nélkül a köztársaságot éltették, a szó­nokok pedig a királyság bukását s a belga köztársaság fölállítását proklamálták. A polgár­ság hű ugyan a királyhoz, de nem lelkesedik érte s különösen azt lobbantja a szemére, hogy a kormányt ennyi ideig megtartotta. Va­lamennyi ellenzéki párt követeli, hogy nemcsak a minisztérium, hanem általában a klerikális uralom tűnjék fel Belgiumból. Mindezekre való tekintettel a király hit szerint elhatározta a Ház feloszlatását, hogy a népnek alkalmat adjon a választási javaslat mellett, vagy ellen való állásfoglalásra. Békehangok. Brüsszel, június 30. (Saját tudósítónktól.) A kamara mai ülésén Deinet szocialista tiltakozott a jobboldal amaz indítványa ellen, hogy a képvise­lőházi szabályzatot úgy módosítsák, hogy a rend­zavaró képviselőket ki lehessen utasítani. Lantshere, ki a jobboldal nevében beszél, he­vesen megtámadja a szocialistákat, miközben gyak­ran félbeszakítják. Fournemont a választási javaslatot teszi fele­lőssé a brüsszeli véres eseményekért és kijelenti, hogy a tiltakozó mozgalom egész Belgiumot magá­val fogja ragadni. A kormány csak egy esetben tarthatja meg a választási javaslatot: ha választási programainak teszi meg és az új választásokat kiírva, az országhoz fordul vele. Van den Peereboom azt válaszolja, hogy oly indító okokat tulajdonítanak a kormánynak, melyek tőle távol állanak. Továbbá kijelenti, hogy sem egy miniszter, sem a tartományok valamelyik kormány­zója nem rekvirált csendőrséget. A szocialista képviselők tudni akarják, hogy ki rekvirálta a csendőrséget. Smetts kijelenti, hogy forradalom les­z mind­addig, míg a javaslatot nem vonják vissza. A mi­niszterelnök jezsuita. Denis (szocialista) leírja a kórházi termet, mely­ben az elnyomatás áldozatai fekszenek és kijelenti, hogy semmi sem igazolhatja a elkövetett rémtetteket. Kérdi, hogy ki viseli azokért a felelősséget? A miniszterelnök kijelenti: Én intézkedtem a rendőrség tényleges állományának szaporítása iránt. A fegyveres beavatkozást megelőzőleg a tüntetőkhöz a törvény által rendelt felszólításokat intéztek. A szocialista képviselők heves sértésekkel illetik a miniszterelnököt s azt kiáltják feléje: — Gyilkos ! Wenns szintén a miniszterek és a jobboldal humanizmusára hivatkozik. Theodor (független brüsszeli képviselő) a válasz­tási javaslat ellen beszél, és csatlakozik Fourne­mont és Denis békülékeny nyilatkozataihoz. Végül Van den Peereboom miniszterelnök a kormány nevében kijelenti, hogy a legélénkebben jó. Szembeszállt a forradalmi tulságokka de egyszersmind az udvarral is. Érdemes ol­vasnunk s jól megjegyeznünk azt a szép vá­laszt, melyet az említett párt még az 1605-iki korponai gyűlésen adott a királynak arra az ígéretére, hogy kegyelmet ad a Bocskay-párt­­nak, ha hű marad hozzá. «Ő felsége e kegyes­ségét — írja a párt — hűséges szolgálataink­kal igyekszünk meghálálni, de kegyelmet ő felségétől semmiképpen nem fogadunk el; mert bűnt, amely kegyelmet kíván, ő felsége ellen nem követtünk el, hanem megelégszünk azzal, hogy ő felsége atyai kegyessége feledést borit a történtekre.» Így beszélt Illésházy pártja, az a párt, mely később Bocskay halála után meg­­védelmezte a fejedelem hagyományait s a későbbi országgyűléseken II. Mátyás minisz­tereinek reakcionárius kísérleteivel szemben a bécsi békére, vagyis ennek javított kiadására, az 1608-iki törvényekre támaszkodott. Természe­tes, hogy a kassai országgyűlés, melynek egyik konzervatív pártja törvényes eszköznek nyilvá­nította a fegyveres támadást az alkotmány­­szegők ellen, nem fogadhatta el az első bécsi egyezséget, s mégis előkészítette az utat a második, vagy végleges bécsi békére. Ellen­zékiek és konzervatívok kevés kivétellel egyek voltak abban az értelemben, hogy gátat kell emelni az ellenreformáció politikai és vallásos eszméinek árja ellen. Mind a két párt a maga módja szerint látott a munkához s bár kemé­nyen tusakodtak egymással, a távolból tekintve, úgy látszik, mintha közös terv szerint jártak volna el . Angyal Dávid......

Next