Pesti Napló, 1899. november (50. évfolyam, 303-332. szám)
1899-11-01 / 303. szám
3031 szám, Budapest, szerda Fl —I II ——————O^—— PESTI NAPLÓ. 1399. november 13 Angolország gyásznapja. Budapest, október 31. Angolország újabbkori történetébe kevés nap lessz olyan gyászos betűkkel beírva, mint 1899. október 31-ike. A napóleoni háborúkban és az indiai szipoj-lázadás harcaiban sem érte az angol fegyvereket olyan lesújtó vereség, mint a tegnapelőtt éjjel Ladysmith mellett megvívott ütközetben. White tábornok tizenegyezer főnyi seregét, az angol katonaság szine-javát a búrok megverték, az ágyúikat elszedték, tisztek sokaságát megölték vagy foglyul ejtették s egy egész gyalogdandárukat, több mint kétezer emberüket elfogták. Nagyobb méretben megismétlődött az, ami az 1881-iki angol-búr háborúban Majuba-Hillnél történt. A búrok színlelt hátrálásukkal maguk után csalták az angolokat. White tábornok elkaparva a látszatos sikertől, odahagyta hadállását, hogy üldözze a búrokat. És ekkor megkezdődött a rémítő éjszakai vérontás, melyről teljes képet alkotni most még nem is lehet. Londonban lélegzetszegett megdöbbenéssel hallgatják a híreket, a nép tolong a hadügyminisztérium előtt s reszketve várja az elesettek és sebesültek sorsáról kifüggesztett értesítéseket. A hadügyminisztériumban pedig lázasan folyik a munka, egymás után mozgósítják az újabb és újabb ezredeket, hogy a búr golyók okozta hiányt pótolhassák. Mint az eritreai háború alatt Barátion nevét az olaszok, úgy átkozzák most White tábornok, a szerencsétlenkezű natali vezér nevét az angolok. White még a glencoei csatavesztés után sem látta át a búrok haditaktikáját, mely hasonlatos a régi magyarok harcmodorához. Megfutamodással törbecsalják az ellenséget, kényszerítik elhagyni biztos hadállását, aztán hirtelen visszafordulnak rá és sohasem az ellen zömét támadva, szétszórják a szárnycsapatokat és gyors mozdulataikkal lehetetlenné teszik, hogy a főhaderő csatát álljon velük, így tettek Dundee mellett, így Glencoenál és ezt ismételték tegnap Ladysmithnél. White nem okult a két kisebb vereségen és lépre ment. Ennek a tábornoknak a sorsa már meg van pecsételve, csaknem bizonyos, hogy haditörvényszék elé állítják. Egész Anglia a ma Fokvárosba érkezett Buter tábornoktól várja, hogy kiköszörülje azt a csorbát, melynél nagyobb kevés esett a büszke angol hadsereg hírnevén. A mai nap eseményeiről a következő táviratokat vettük: Éjjeli ütközet Ladysmithtnél, London, október 31. Az október 29-ikéről 30-ikára forduló éjszakán lefolyt ütközet a tüzérség felvonulásával kezdődött éjfélkor. Három órára az angolok hadirendje már teljes félkörben fejlődött fel a Helpmakar felé vezető úttól északkeletre. A búrok szélesebb félkörben fejlődtek fel, úgy hogy seregük két szárnya körülfogta az angol hadrend szárnyait. Az angolok balszárnya volt a leggyengébb, ez csak két fél gyalogezredből és egy tábori ütegből állott. A búrok itt kezdték a támadást, teljes sikerrel; az angolok ágyuvontató öszvérei megijedtek a tüzeléstől és vakon rohantak egyenesen a búr csapatok közé. Két zászlóalj gyalogság az ágyuk után rohant, melyeket, a búrok ekkorra már hatalmukba, kerítették. Valószínű, hogy az ágyuk védelmére siető gyalogságot is az a sors érte, mint a glencoei huszárokat: foglyul estek a búrok kezébe. White tábornok látván a balszárny pusztulását, parancsot adott a hadvonal közepén álló gyalogságnak, hogy vonuljon vissza Ladysmithbe. A visszavonulás a legnagyobb rendben meg is történt, négy órai csatározás után White serege déli 12 órakor elérte Ladysmithet. London, október 31. White tábornok tegnap éjszakai kitörésének az volt a célja, hogy seregének centrumát a tüzérség oltalma alá helyezve, szembeállítsa a Ladysmithet körülvevő búr sereg centrumával és azt áttörve, szétszórja az ellenség záróvonalát. Az angol sereg balszárnyának pusztulása teljesen meghiúsította White tervét, mert a jobbszárny és a középerő nem is léphetett akcióba. Azonfelül a búr haderő centruma már előbb elhagyta azt az állást, melyből White ki akarta verni. Az ütközet lefolyásáról White tábornok a következő hivatalos táviratot küldte a kormánynak : Az összes itt lévő csapatokat fölhasználtam, a szolgálatra szükséges őrhad kivételével. A 10. hegyi üteget az ír puskásokkal és a glocestershirei ezreddel utasítottam, hogy a dombon levő ellenséges hadállást foglalják el, hogy balszárnyunkon mozoghassunk. A csapatok este tizenegy órakor vonultak ki. Az éj folyamán a lövöldöző ütegnek egy pár öszvére néhány ágyúval eliramodott.r Remélem azonban, hogy újra rájuk találunk. Két zászlóalj még nem érkezett vissza, de estére visszavárjuk. Két hadosztály tábori tüzérséget és öt zászlóalj gyalogságot kiküldtem, hogy a French tábornok vezetése alatt álló lovasság segítségével támadják meg azt a hadállást, amelyben az ellenség tegnap fölállította ágyúit. Az ellenség otthagyta hadállását, de nagy erővel megtámadta csapatainkat. Azt hiszem, hogy azok a csapatok, melyek velem szemben állottak, Joubert parancsnoksága alá tartoztak. Sok ágyujuk volt és a számuk is nagynak látszott. A mi csapataink mind részt vettek a harcban, de nem sikerült az ellenség táborához férkőzniük. Veszteségünket nyolcvan-száz emberre becsülöm; az ellenség vesztesége valószínűleg sokkal nagyobb, mert ágyúzásunk, azt hiszem, hatásosabb volt. Több órai harc után visszavontam csapataimat, amelyek visszaérkeztek a táborba, anélkül, hogy az ellenség alkalmatlankodott volna nekik. Az ellenség nagy csapatokat koncentrált, s ágyúi messzebb lőnek, mint a mi tábori ágyúink. Most rendelkezésemre áll néhány hajóágyú, amelyek az ellenség ágyúit részben elhallgattatták és, mint remélem, jobbak lesznek az ellenség legjobb ágyúinál, amelyekkel a búrok a városra hatezer yardnál távolabbról lövöldöztek. London, október 31. A Standard a tegnapi ladysmithi csatáról szóló jelentések kapcsán még a következőket mondja: A jobbszárny kiverte a búrokat Lombardskop mellett volt erődített hadállásukból, de tovább nem aknázhatta ki ezt a sikert, mert a Lombardskop mögött lévő hosszú domblánc kitűnő természetes fedezetet nyújtott az ellenségnek, melyet az angolok lövései nem tudtak onnan kizavarni. Az angol gyalogság jól irányított heves lövöldözést kezdett, mire White tábornok, ki az angol had derekán állott, a jobbszarny szorultságát látván, segítséget küldött oda.. Erre csaknem az egész ellenséges hadoszlop heves ellentámadást kezdett és minthogy számra nézve túlnyomó volt, White tábornok utasította a gyalogságot, hogy lassan vonuljon vissza. A Daily Mail szerint a ladysmithi csatában hat ágyút vesztettek az angolok azáltal, hogy az ágyukat vonó öszvérek eliramodtak. Elfogott angol dandár. London, október 31. White tábornoknak egy hamincadikán kelt ladysmithi távirata azt jelenti, hogy egy hadoszlop, mely egy zászlóalj ír puskásból, a gloucestershirei ezrednek egy zászlóaljából és egy hegyi ütegből állott, ki volt küldve arra, hogy egy magaslaton állást foglaljon a balszárny védelmére. A hadoszlop azonban nagy veszteséget szenvedett és kénytelen volt megadni magát az ellenségnek. A búrok rögtön körülfogták a hadoszlopot, mely negyvenkét tisztből és kétezer katonából állott. White tábornok megjegyezte táviratában: — Martam vagyok felelős. A hadállás tarthatatlan volt. Berlin, október 31. (Saját tudósitüntetől.) A Lokalanzeiger-nek táviratoztak Londonból, hogy a tegnapi ütközet alkalmával a belszárnyon az ír lövészek és a gloucstershirei ezred súlyos vereséget szenvedtek. Az ezred nagy része elhullott, az életben maradtak pedig megadták magukat. Ladysmithből az ütközet után fehér zászló alatt jöttek ki az angolok, hogy halottjaikat eltemethessék. White tábornok a visszavonulásba csak azután egyezett bele, mikor meggyőződött, hogy a búrok hadállása megingathatatlan. Az ütközet folytatása. London, október 31. (Saját tudósítónkról.) Egy Ladysmithből Fokvárosba érkezett távirat szerint ma reggel újabb ütközet kezdődött el. A búrok lövegei a városba esnek. Fokváros, október 31. (Reuter.) A South African News egy e hónap 31-én kelt ladysmithi ,jelentése szerint az Umbambane-hegy lábánál, Ladysmithtől néhány mértföldnyire most harc folyik. Több ágyúgolyó a városban esett le. Kémület Londonban, London, október 31. (Saját tudósítónktól.) White tábornoknak távirata, amely az ír királyi lövészezrednek és a gloucesteri hegyi ütegekkel ellátott ezrednek a balszárnyon történt elfogatásáról szól, ma délben tudódott ki és mindenütt nagy ijedelmet idézett elő. Hír szerint 1460 angolt fogtak el búrok, köztük 40 tisztet. Az utcákon sok sápadt embert lehet látni és gyakran hallatszik az utcai lapeláruíítók rikácsolása . Nagy angol katasztrófa. Attól tartanak, hogy a fokföldi hollandusok most az angolok veresége által bátorságot fognak érezni arra, hogy a búrokhoz csatlakozzanak. White tábornok eljárását a katonai körök élesen elítélik. Valószínüleg felelősségre is fogják vonni. London, október 31. (Saját tudósítónktól.) Bár a hivatalos jelentéseken kívül részletes hírek nem érkeznek, mégis katonai körökben mindinkább az a meggyőzés érvényesül, hogy, mint egy lap megjegyezte, Anglia 120 év óta most szenvedte a legnagyobb vereséget. Az izgatottság rendkívül nagy és azon aggodalomnak adnak kifejezést, hogy további vereségek várhatók, ha az angol tábornokok végre-valahára nem ismerik fel a búrok ravasz taktikáját, mely abban nyilvánul, hogy visszavonulást színlelnek, hogy az angolokat azután tőrbe ejtsék. White tábornok távirata azt a benyomást kelti, mintha lemondását tervezné. A hadügyminisztérium előcsarnokában, hol a harctérről érkezett táviratokkal folyton kifüggesztik az elesettek neveit, óriási tolongás uralkodik. A vidékről számosan Londonba érkeznek, hogy rokonaikról értesítést nyerjenek. London, november 31. (Saját tudósítónktól.) White tábornok táviratát, amely világosságot nyújt az iránt, hogy az általa kirendelt két alpesi zászlóalj eddig még vissza nem tért, a legtöbb lap, bár mérsékletre inti a lakosságot, mégis élesen bírálja. A Globe estilap, amely szoros összeköttetésben van az angol tengerészeti körökkel, azt írja, hogy a hadtestek mozgósítása és tengerre szállítása, körül súlyos hibákat követtek el. Buger tábornok már Fokvárosban van az első dandárral, Bildhar tábornok pedig csak egy hét múlva érkezik oda, a többi dandárok pedig még egyáltalában nem hagyták el Angliát. A lap példaképpen fölemlíti, hogy Liverpoolban három tábori üteget szállítottak hajóra, amely elindult ugyan, de még az elindulás napján visszatért a hajó, mert a kazán megrongálódott. A Westminster Gazette azt mondja, hogy az angolok vereségének oka abban rejlik, hogy mindig tarthatatlan állást védenek. Glencoe, Dundee és Ladysmith tarthatatlan volt, tarthatatlan volt az összeköttetés is a városok között, de azért megkísértették a tarthatatlan helyek megvédését, mert a hadügyminisztériumot bizonyára a natali lokális kívánságok befolyásolták. Lázas mozgósítás. London, október 31. (Saját tudósítónktól.) A Délafrikából érkezett megdöbbentő hírekre a hadügyminisztérium rettenetes erőfeszítéssel sietteti a mozgósítást. A Derbyshireezred parancsot kapott, hogy november 3-ikán, a skót ross-shirei vadászezred két zászlóalja pedig, hogy november 8-ikán készen legyen az indulásra. Az első dragonyos-ezredet tegnap Manchesterben egy szállítóhajóra helyezték el, hogy Délafrikába induljon. Az ezredben van 27 tiszt, 561 ember és 516 ló. Aztán a hadügyminisztérium további három félgyalogezred és egy hegyiüteg Délafrikába való elküldését rendelte el, hogy az elesettek számát így pótolja. A hadügyminisztérium ezen elhatározásáról a Délafrikába küldött Buller hadvezért táviratilag értesítették. .