Pesti Napló, 1899. december (50. évfolyam, 333-361. szám)

1899-12-01 / 333. szám

333. szám. Budapest, péntek: PESTI NAPLÓ, 1899. december 1 . Jelentés a kvóta javaslatról. Budapest, november 30. A képviselőház mai ülésén nyújtotta be Neményi Ambrus a pénzügyi bizottság jelentését a kvóta­törvényjavaslatról. A jelentés mindenekelőtt ismer­teti azokat az adatokat, melyeket a kormány ez ügyben a bizottság elé terjesztett, részletesen szól továbbá a precipiumról, a fogyasztási adókról és a vámjövedéknek a közös kiadások fedezésére való felhasználásáról. Ezek után áttér a kvótaszám fej­tegetésére. Konstatálja, hogy mindkét fél által elfo­gadott számítási alap nem volt megállapítható, aztán így folytatja: «Éppen ezért a magyar kvótabizottság helyén­valónak látta továbbra is ragaszkodni ahoz a — mondhatni — tradicionális magyar számítási alap­hoz, melyet különösen az 1887-iki kvótabizottság tárgyalásai kidomborítottak és amelyet jobbnak és megbízhatóbbnak hiányában aránylag legigazságo­sabbnak talált. Természetes, hogy ez a magyar részről konstruált számítási alap osztrák részről számos és érdemleges kifogással és ellenvetéssel talál­kozott abban az irányban, hogy a két fél közül mind­egyik a maga számításába mit tartozzék felvenni és mely tételeket legyen jogosítva a számításból kihagyni. Osztrák részről ezt a javaslatot egyébként soha el nem fogadták, különösen azon okból, mert egyebek között a földtehermentesítési járuléknak egész össze­gében való kihagyását, valamint az italmérési illeték­nek és adónak kihasítását kifogásolták. Nem fogadták el továbbá, hogy az általános jövedelmi pótadó, valamint a régebben fennállott belfogyasztási adók a magyar számításból kihagyassanak. A kvóta­bizottság jelentése előadja azokat az okokat, melyeknél fogva az ezután következő tárgyalá­soknak során nem utasítja el magától telje­sen valamely kompromisszumnak gondolatát. Sa­ját magatartására nézve azonban akkor is ál­landóan irányt adó volt az 1887-diki számítási alap, melynek adatai az 1896—97-diki zárószám­adási adatokkal kiegészíttetvén, egy 33*84 száza­lékos magyar hozzájárulási arányt igazoltak. Ebből kiindulva, a magyar bizottság jelentésében és üze­neteiben kifejtett pénzügyi motívumokon felül mér­legelte az általános közgazdasági helyzetet is, va­lamint azt az alkotmányjogi motívumot, mely sze­rint mindenekfelett kívánatos, hogy a megegyezés a két törvényhozás kiküldött bizottságainak egyetértő előterjesztése alapján, még­pedig ne egy évre, hanem az éveknek bizonyos sorára jöjjön létre. A két bizottság végül — miután az osztrák bizott­ság a maga álláspontját annyira módosította, hogy a megegyezés lehetőségére komoly kilátás nyílt — a kiegyezési törvénynek megfelelően, kölcsönös alku útján 34,4 százalékos magyar kvótaszámban egye­zett meg. Ezen megállapodás után a magyar kvóta­­bizottság 4 pontban foglalta össze jelentését, melyet a kormányhoz beterjesztett. A kormány ezt a négy pontot a jelen törvényjavaslat alakjában mutatta be a képviselőháznak, mely a javaslatot a pénzügyi bizottsághoz utasította. Részünkről a legkomolyabban mérlegeltük azt a súlyos pénzbeli megterheltetést, mely az országra a kvótának 3 százalékkal való fölemeléséből hárul. Különösen nyomasztónak láttuk ezt a megterhelte­tést, tekintettel arra, hogy Magyarország mezőgaz­daságában épp­úgy, mint az ipar és vállalkozás terén az utolsó év alatt a mostoha gazdasági viszo­nyok következtében, melyeket még komplikált a két állam között élesen vitatott pénzügyi kérdéseknek egész sorozata, nem volt tapasztalható a kívánatos előrehaladás, egyébként is minden újabb megterheltetés kétszeres súlylyal nehezedvén oly országra, amelyben a tőkegyűjtés felette nehéz, s mely kénytelen polgárai­nak adózó képességét nagy mértékben megfeszíteni, egyrészt azért, hogy államháztartásának egyensúlyát és szilárd rendjét minden körülmények között föl­tétlenül biztosítsa, másrészt azért, hogy intézményeit polgárai szükségleteinek s a kornak színvonalára mindamellett fölemelhesse. Alapos és lelkiisme­retes vizsgálat után magunkévá tettük a kvótabizott­ság számításait és következtetéseit, és elfogadtuk a kormánynak ezeken alapuló javaslatát. Midőn ezt tettük, felelősségünk teljes tudatában, komolyan mérlegeltük azokat a nagy szempontokat, amelyek úgy az államgazdaság, mint a nemzet­­gazdaság érdekében sürgették, hogy a monarkia két állama közt függő kérdések elintéztessenek, és hogy parlamentáris úton intéztessenek el. Ezek után kötelességszerűen az államháztartás szempontjából vettük bírálat alá a kvóta-ügy javasolt megoldását. A kormány szóbeli előterjesztéseiből, valamint sa­ját számításainkból azt a megnyugvást merítettük, hogy­ számbavéve a kiegyezésnek és a kiegyezés­sel egyidejűleg rendezett egyéb ügyeknek financiális eredményét, számbavéve továbbá, hogy az átutalási eljárás folytán Magyarország birtokába lép azok­nak az összegeknek, melyek kincstárát a fogyasz­tási adók címén megilletik, és hogy a kiviteli jutal­mak rendezése következtében nagyobb összegekkel nem lessz jövőre megterhelve, mint amelyek a magyar kivitelnek megfelelnek, végül pedig, hogy a kiegyezéssel egyidejűleg történt más egyez­mények következtében is Magyarország állam­­kincstára az őt megillető jövedelmeket ezután tel­jes mértékben élvezni fogja, — az államháztartási egyensúly megzavarásától tartanunk ez okból nem kell és hogy — a kvótát beleértve — a kiegyezés­nek teljes mérlege reánk hátránynyal nem záródik. Ha tehát a közös kiadásoknak főösszege jövőre szertelenül nem emeltetik — minek meggátlása mindig a törvényhozástól függ — bizton elvárható, hogy a javasolt megegyezés államháztartásunk mér­legét megzavarni nem fogja. Ebből merítjük azt a reményt is, hogy midőn a köztünk és Ausztria között fenforgó pénzügyi vitás kérdések közül a legutolsó parlamentáris után ren­dezte®, egyúttal hosszabb időre letűnnek azok a súrlódások és a nyomukban járó izgalmak, ame­lyek a két állam közgazdasági viszonyait eddig saj­nos módon befolyásolták. Reméljük, hogy ezután közgazdaságunk hosszabb ideig zavartalanul fej­lődhetik, és hogy ezen idő alatt képesek leszünk keresetforrásainkat szaporítani és a régieket inten­zívebb módon fejleszteni. Számítunk rá, hogy lehetséges les­z ezen időszak alatt a valutarendezési és a vele kapcsolatos műve­leteket zavartalanul végrehajtani. Ezeknek a műve­leteknek előfeltételei a kiegyezési törvényekben biz­tosítva lettek, részünkről pedig minden alkalommal és így ezúttal is nyomatékosan kívánjuk hangsú­lyozni ezeknek alapvető jelentőségét. A jelentés végül reprodukálja a miniszterelnök nyilatkozatát, mely szerint a kvóta Ausztriában nem léptethető életbe a 14. szakasz alapján. Ezek után elfoga­dásra ajánlja a javaslatot. A jelentést aláírták: Báró Dániel Ernő, mint a pénzügyi bizottság he­lyettes elnöke és dr. Neményi Ambrus, mint a pénz­ügyi bizottság előadója. A közös költségvetés: Budapest, november 30. A közös kormány ma terjesztette Bécsben a delegációk elé az 1900. évi közös költségve­tésre vonatkozó javaslatokat és az ezekkel kapcsolatos jelentéseket. A közös költségvetés főbb adatait a következőkben ismertetjük: Rendkívüli szükséglet. I. Külügyminisztérium .... 202.295 kor. II. Hadügyminisztérium: A) Hadsereg..................... 14,072.528 » B) Haditengerészet . . . 13,910.450 » III. Pénzügyminisztérium . . . 19.200 » Összesen *. 28,204.473 kor. A közösen fedezendő összeg tehát: 337,347.501 kor. Ebből levonva a határvámjövedék bevételeit, melyek a kezelési költségek átalányának, továbbá a bosz­niai és hercegovinai közigazgatás részére megsza­vazott vámátalánynak levonása után 124.950,089 koronával előirányozvák, összes szükségletként ma­rad 212.397,412 korona. Az 1899. évre a közös költségvetés 164.378,382 forint, vagyis 328.756,764 korona nyers szükségletet irányzott elő és így az 1900. évre előirányzott 337.347,501 korona kiadás 8.590,737 koronával múlja felül az 1899. évi előirányzatot. A kvótaköltségek. A kvóta szerint fedezendő szükséglet összege az 1899. évre 214.477,704 koro­nával volt előirányozva és így a jövő évre előirány­zott 212.397,412 korona az 1899-ik évi tiszta szük­séglettel szemben 2.080,292 koronával kisebb. Ennek oka az, hogy a határvámjövedék bevételeit 10.671,029 koronával többre irányozták elő az 1900. évre, mint 1899-re. A tiszta szükségletből Magyarországra az új 34,4 százalékos kvóta szerint 73.064.709 ko­rona kiadás esik. Új hadügyi kiadások: A katonatisztek fizetés­felemelése 9.482,342 korona, a legénységnek vacsorá­val való ellátása 1.477.788 korona több kiadást okoz. A bosnyák megszállás költségei. A hadügy­miniszter előterjesztése szerint a Boszniában, Her­cegovinában és a Lim területén elhelyezett parancs­nokságok, csapatok és intézetek rendkívüli hadseregi szükségletei 7.382.000 koronát tesznek. Ebből le­vonva 80.003 korona fedezetet, a hadügyi közigaz­gatás saját bevételeit, marad fedezetlen szükséglet­képpen 7.302.000 korona. Az előirányzat. Rendes szükséglet. I. Külügyminisztérium .... 9.916.941 kor. II. Hadügyminisztérium: A) Hadsereg ..... 269.186.176 » B) Haditengerészet . . . 25.556.050 » III. Pénzügyminisztérium ... 4,185.401 » IV. Számellenőrzés..................... 298,460 » Összesen: 309,143.028 kor. A delegációk. — Távirati tudósitó is. — I. A magyar delegáció megalakulása. Bécs, november 30. A magyar delegáció ma dél­után 5 órakor tartotta alakuló ülését, melyen jelen voltak a közös kormány részéről: gróf Goluchovszki Agenor külügyminiszter, báró Krieghammer hadügy­miniszter, báró Spaun tengerészeti parancsnok, Kál­­lay Benjamin közös pénzügyminiszter, dr. Plener közös számszéki elnök, és a közös minisztériumok ama tagjai, kik a delegáció munkájában részt­­vesznek.­­ Széll Kálmán miniszterelnök felhívta a delegá­ciót a megalakulásra s élénk éljenzés közt gróf Nákó Kálmánt kérte föl, mint korelnököt az elnöki szék elfoglalására. Gróf Nákó Kálmán korelnök üdvözölve a dele­gáció tagjait, gróf Zichy Jánost kérte fel a kör­jegyzői teendők végzésére, és felhívta a delegációt, hogy elnökét, alelnökit, jegyzőit s háznagyát válaszsza meg. Élénk éljenzés fogadta a választás eredmé­nyét, mely szerint elnök gróf Szapáry Gyula, alelnök Szilágyi Dezső, jegyzők Münnich Aurél, báró Rud­­nyánszky József és gróf Teleki Sándor lettek, ház­nagy pedig báró Wodianer Albert. Az elnök megnyitója. Gróf Szapáry Gyula elnök elfoglalván helyét, megnyitó beszédében a maga és tiszttársai nevében köszönetet mondott a bizalomért. Feladata teljesí­tését — úgymond — nagyban megkönnyíti, hogy az országos bizottság tagjainak nagy részével azonos álláspontot foglal el a politikai helyzet megítélésé­ben, de ez nem fogja akadályozni elnöki köteles­sége részrehajlatlan teljesítésében. (Élénk helyeslés). Azután a delegációban beállott személyi változásról emlékezett meg: Széll Kálmán, ki évtizedeken át tagja s elnöke, vagy alelnöke volt a bizottságnak, most mint a kormány feje vesz részt az üléseken. Az elfoglalt állása változott, de nem változott a bizalom, melylyel a bizottság iránta viseltetik. Az országos bizottság nevében melegen üdvözli Széll Kálmánt jelenlegi állásában. (Élénk éljenzés.) Azután így folytatta: Dacára ama nagy összegeknek, amelyeket az európai hatalmak évenkint hadügyi költségekre költenek és amelyek elől saját biztosságunk érde­kében mi sem zárkózhatunk el, politikánk célja csak a béke politikája lehet. (Helyeslés.) Ezen irányt követtük éveken át és úgy a külügyminiszter úrnak a múlt évben tett előterjesztései, valamint az álta­lános külpolitikai helyzet ama föltevésre jogosíta­nak, hogy a kormány idei előterjesztéseiben is ez érdekeknek megfelelő irány fog érvényesülni. Ezen országos bizottság mindenkor a helyzet magaslatára emelkedve, megszavazta amaz összege­ket, amelyek a haderő föntartására és fejlesztésére szükségesek, de nem hagyhatjuk figyelmen kívül az ország közgazdasági helyzetét, annyival inkább, mert köztudomású, hogy a pénzügyi tekintetek arra kész­tetnek, hogy belügyeink terén sok oly szükséglet kielégítését halaszszuk el, amelyeknek megszava­zása az ország érdekében kívánatos volna. Bizo­nyára meg fogja könnyűten az országos bizottság feladatatát azon körülmény, hogy a közös kormány padjain ismét azon férfiakat látjuk, akik ezen helyzetet ismerik és figyelembe veszik, és a­kik már több év óta töltik be ezen állásukat. Azon előzékenység és nyíltság pedig, amelyet minden kérdés tárgyalásánál tanúsítottak, azon föltevésre jogosít, hogy a viszony ezen országos bizottság között és köztük ma is oly szívélyes lessz, mint volt eddig. (Élénk helyeslés.) Mióta ezen országos bizottság 1898. évi május havában Budapesten működött, 6 felségét és a ma­gyar hazát nagy csapás érte Magyarország koronás királynéjának bekövetkezett halála által. Minden magyar ember tudja, hogy a boldogult királyné mit tett nagy kitartással, hogy a 67. előtt fennállott ellentétek kiegyenlíttessenek. Élénk emlé­künkben van, hogy mily előszeretettel használta anyanyelvünket valahányszor közöttünk megjelent, mily érdeklődéssel és jóindulattal viseltetett a ma­gyarok iránt. Ezekből eredt azon rajongó szeretet, amelylyel az egész nemzet iránta viseltetett. Halálá­nak hite megdöbbenést és mély fájdalmat okozott a palotáktól a kunyhókig a társadalom minden rétegében. Ezen fájdalomnak méltó módon adott kifejezést az egész ország. Miután ezen csapás bekövetkezte óta holnap je­lenik meg először ezen országos bizottság ő felsége előtt, felhatalmazást kérek a tisztelt országos bi­zottságtól arra, hogy mély fájdalmunknak ezen alkalommal az országos bizottság nevében adhassak kifejezést. (Élénk helyeslés.) Midőn ezen országos bizottság ez évi működé­sét megkezdi, nem tehetjük ezt méltóbban, mintha megemlékezünk arról, aki ezen országos bizottságot a mai napra összehívta. (Elnök és a jelenlévők fel­állnak). A monarkia dualisztikus szervezete folytán ő­­­felsége uralkodási gondjai sokkal nagyobbak, mint

Next