Pesti Napló, 1900. február (51. évfolyam, 31-58. szám)

1900-02-01 / 31. szám

4 Budapest, csütörtök PESTI NAISTA 1900. február l. 31. szám. itt előterjeszt a zárószámadásokról, megköveteli, hogy hitelesnek vegyék. (Nagy zaj a szélsőbalon.) Kubik Béla: Nem lehet meghallgatni. Az el­nök figyelmezteti Kubik Bélát, hogy meg kell hallgatni. Széll Kálmán tiltakozik a gúny és alaptalan táma­dások ellen. (Élénk helyeslés jobbfelől.) Állítja, hogy a delegáció nyíltan, becsületesen teljesíti kötelességét. Zivatarozzanak az urak a közös ügyek ellen, támad­ják a delegáció intézményét elvi szempontból, amint akarják, és ebben igazuk van, de én mégis állí­tom, hogy az a delegáció lelkiismeretesen, becsüle­tesen, hűségesen teljesíti feladatait. (Igaz­­ ügy van­­ a jobb- és baloldalon). Bírálják tehát azt bármiképpen, de azt ilyen alaptalan feltevésekkel gyanúsítani és ebben a Házban becsmérelni, bocsá­natot kérek, sem nem illő, sem meg nem enged­hető dolog. (Helyeslés a jobboldalon). Komjáthy Béla: A miniszterelnök úr szavait azzal fejezte be, hogy a támadás sem nem illő, sem nem méltó. Ha nekem, Komjáthy Bélának mondotta ezt, hogy «nem illő», akkor kérem, vilá­gosan mondja meg. Ha azonban kritikámra vonat­kozólag mondotta ezt, akkor mosolygok rajta. A delegáció ellen felhozott vádjait fentartja. Felhozza, hogy ugyanazon delegációban Horánszky Nándor kérdezte volt, hogy: Vakon akarnak-e az urak sza­vazni ? (Zaj és felkiáltások a szélsőbaloldalon . Most beszéljen !) Kubik Béla (a volt nemzetipártiak­hoz) : No, most helyeseljetek ! (Derültség). Széll Kálmán: Komjáthy hazafiságát mindig elismerte. Ami az illő szót illeti, mikor Komjáthy a delegációt azzal vádolja, hogy az nem tudott arról semmit, mit szavaz meg, akkor parlamentárisnak tartotta megjegyezni, hogy az talán nem illik a delegációra. (Helyeslés). Münnich Aurél visszautasítja azt a föl­tevést, hogy ő, mint a delegáció tagja, bármit is megszavazott volna, hogy ne tudta volna, miről van szó. (Helyeslés jobbfelől). Lukács László pénzügyminiszter. Hozzá inté­zett kérdés folytán a dolog­­ pénzügyi részéről a maga felelőssége szempontjából nyilatkozik. Miután a hadügyi kormányzat kijelentette, hogy ezen össze­gek rendelkezésre bocsátása nélkül nem vállalhatja el a következményekért a felelősséget, a magyar kormány nem vehette magára a felelősséget azért, hogy a folyósítás megtagadása miatt előidézője le­gyen annak, hogy egy komoly eshetőség bekövetke­zésekor a monarkia hadereje ne legyen képes fel­adatának megfelelni. (Helyeslés jobbfelől.) Tudom, érzem, tisztelt Ház, hogy felelősséget vállalt magára a kormány; viselem is ezt a felelősséget; a tisztelt törvényhozás bölcsesége fogja­­eldönteni, hogy vár­jon helyesen jártam-e el, vagy nem ? (Élénk helyes­lés a jobboldalon.) Thaly Kálmán: A miniszterelnök a görög-török háborúra hivatkozott. A szóló tudta, hogy a török oroszlán egy csapással agyon fogja sújtani a görög patkányt. Az elnök tiltakozik az ellen, hogy egy velünk barátságos államról így nyilatkozzék. Thaly Kálmán: Törökország ellen nem kell fegyverkez­nünk. De a miniszterelnök azt mondta, hogy a milliók egy része a dél-tiroli erődítésekre szolgál. Ez az olasz állam ellen szól! Pedig az tagja a hármas­ szövetségnek. Széll Kálmán miniszter­­elnök : Nem mondta, hogy Törökország ellen fegy­verkeztünk. Nem fegyverkeztünk Olaszország ellen sem. Senkinek esze ágában sem lehetett Olasz­ország ellen fegyverkezni. Itt csak határvédésről van szó. (Helyeslés.) Kossuth Ferenc : Hozzájá­rulva Komjáthy fejtegetéseihez, a közös aktívákról részletesebb fölvilágosítást kér. (Helyeslés a szélső­baloldalon.) Lukács László pénzügyminiszter : Meg­adja a kívánt fölvilágosításokat. Az elnök kérdé­sére ezután a Ház a javaslatot általánosságban s részleteiben is elfogadta: nyeri meg a cárnőt, hogy otthon drága apjától sugali bókokat mond szemében — őt a cárnő már nyolcéves korában lovas testőrtisztté ne­vezte ki, Zubov kegye azonban örökre elveszetté tette Eszterházyra nézve az örökös nagyherceg, Pál jóindulatát. Hogy a mindenható kegyenc­­nek kedvében járjon, Eszterházy a legsértőbb módon mellőzte a nagyherceget. Ez a maga­tartása megkapta jutalmát abban, hogy Zubov nemsokára a legtitkosabb politikai tanácskozá­sokba is belevonta a magyar udvaroncot, de egyúttal magára vonta Pál nagyherceg engesz­telhetetlen gyűlöletét, aki, mihelyt trónra lé­pett, egyszerre bocsátotta szélnek Zubovot és Eszterházyt. Eszterházy ekkor volhyniai birtokára vo­­­­nult. A cár tiszteletben tartotta ugyan anyja adományozásait, bizonyos földeket azonban mégis visszakövetelt tőle, hogy visszaadja előbbi tulajdonosaiknak, akiket a legigazságtalanabb módon fosztottak meg azoktól. És bár Eszterházy kárpótlásul még nagyobb kiterjedésű ingatlanokat kapott, de egyúttal tudomására hozták, hogy ne mutatkozzék többé az udvar­nál. Mindennek dacára a kegyvesztett ember egyszer mégis irt a cárnak valami pör ügyé­ben, kérve jóindulatát. De Pál cár a legride­gebben utasította vissza anyja egykori kegyen­­cét. «A pör — irta vissza — rendes útján kell hogy lefolyjon. Ami jóakaratomat illeti, azt rossz magaviselettel csak elveszíteni lehet.» Nem is szerezte azt többé vissza Eszter­házy egész 1805-ben bekövetkezett haláláig. A követségi paloták. Szabó Imre előadó: Részletesen ismerteti és elfogadásra ajánlja a pekingi, tokiói és cetinjei kö­­vetségi palotáik költségeinek fedezéséről szóló mi­niszterelnöki jelentést. (Helyeslés.) Thaly Kálmán : Felpanaszolja a közös külügy­minisztérium drága költekezését. Azt hiszi, a drága pekingi és tokiói palotákra a külügyminiszter ten­gerentúli ábrándjai miatt van szükség. (Helyeslés a szélsőbaloldalon.) Széll Kálmán miniszterelnök: Kijelenti, hogy semmiféle gyarmatpolitikáról itt nincs szó, hanem feltétlenül szükséges volt a paloták építése. Ismer­teti az építésekre vonatkozó határozat létrejövetelé­­nek történetét. Védi a konzulátusokat a köz­jogi kifogások ellen. A javaslatot elfogadásra ajánlja. (Helyeslés jobbfelől.) Folényi Géza: Kérdi, hogy ezeket a követségi palotákat és konzu­látusi épületeket hogyan telekkönyvezik el és hogy biztosítják a magyar tulajdonrészt ? Széll Kálmán: E kérdésben okmányszerű felvilágosítással most nem szolgálhat. (Zaj.) Kétségtelen, hogy közös tulajdonok az épületek és lakások. Kossuth Ferenc: Nem le­het addig megszavazni a tételt, amíg nem tudjuk, mi módon biztosítjuk Magyarország birtokát. Meg van-e győződve a pénzügyminiszter e paloták sür­gős voltáról, mikor 512 magyar birtokos vagyonát árverezték el egyszerre itthon? Komjáthy Béla közjogi szempontból kifogásolja a miniszterelnök nyilatkozatát. Széll Kálmán igazolja kifejezései helyességét. Lukács László pénzügyminiszter részletes fölvilá­­gosításai után a Ház a jelentést elfogadja. A zárószámadások. Lenke Gyula alaposan és részletesen ismerteti és elfogadásra ajánlja a zárószámadási bizottság jelentését az 1898. évi zárószámadásokról. (Tetszés jobbfelől.) Folényi Géza felvilágosítást kér a kor­mány által kezelt alapítványok ügyéről. Benke Gyula előadó: Az alapítványokról szó van a záró­számadásokban. Az ellenőrzés szabályairól éppen most tanácskoznak a pénzügyminisztériumban. Folónyi Géza: Most hogy ellenőrzik ? Benke Gyula előadó: A számvevőszék ellenőrző bizottság­nak nem hivatása, hogy tételenként átvizsgálja a számadásokat. Komjáthy Béla: Ekkora beisme­résre nem készült el ! Négyszáz millió korona van a kormány kezén ellenőrzés nélkül. Lukács László pénzügyminiszter az alapítvány­­kezelés helyességét erősíti Polónyival szemben. — A zárószámadásokról szóló jelentést tudomásul veszik. Interpelláció: Molnár János: Azt az interpellációt intézi a belügyminiszterhez, van-e tudomása arról, hogy a községi jegyzők az adócenzus helytelen megállapí­tása ellen kérvényezőktől a szükséges okmányokat megtagadják, intézkedik-e ez ellen és közben jár-e a királyi Kúriánál, hogy az olyan kérvényeket, amelyeket a hatóságok hibájából nem szerelhettek föl kellően, vissza ne vesse. (Ellentmondás.) Az elnök: Az interpellációt kiadják a belügy­miniszternek. Az ülést 1 óra 1 315 perckor bezárja. Megyék és városok.­ ­ (Versen város közgyűlése.) Versecről tele­­grafálják az O. Á.-nek. Versec város törvényható­sága tegnap és ma tartotta meg gróf Pálffy főispán elnöklésével rendes havi közgyűlését, melyen a köz­gyűlésnek egy érdekcsoport által vezetett többsége nem vette tudomásul a miniszternek a városi mér­nököt reponáló rendeletét, bár a fegyelmi vizsgála­tot ellene meg sem indították. Marosvásárhely átira­tát a kvóta ügyében egyszerűen tudomásul vették és elhatározták, hogy az Olaszországból behozott bo­rok vámkedvezményének eltörlését fogják kérni a minisztériumtól és a feliratot pártolásra megküldik az összes törvényhatóságoknak. A katolikus kongresszus. — Saját tudósítónktól. — Budapest, január 31. A főrendiház tanácskozótermében hosszabb szünet után ma délelőtt ismét összeültek a főpap­ság tagjai s a magyarországi katolikus autonómiai kongresszus egyházi és világi delegátusai, hogy az 1895. november 24-én kelt királyi leirat alap­ján megalkossák a katolikus országos autonó­mia szabályzatát. A kongresszusnak majdnem kétszáz tagja jelent meg, még­pedig oly korán, hogy az elnöklő hercegprímás, Vaszary Kolos, aki bíbor­talárt öltött, az ülést a kitűzött idő­ben, pontban 11 órakor megnyithatta. A latin­­szertartású katolikus püspökök majdnem teljes számban jelen voltak, ellenben távol maradtak a görög-keleti román püspökök, sőt még a szamosújvári egyházmegye békülékeny főpász­tora, Szabó János sem vett részt az ülésen, talán az intranzigens oláh lapok támadásainak hatása alatt. Az elnöki emelvényen a kongresszus világi elnöke, gróf Szapáry Gyula, mellette a 27-es bizottság előadója, dr. Koványi Gyula és az iga­­zoló­bizottság előadója, dr. Günther Antal foglalt helyet. A kongresszus tagjai össze-vissza he­lyezkedtek el; a püspökök rendes főrendiházi helyükön, a többiek, kik között a világi elem határozottan túlsúlyban van, jórészt egyházi­megyéjük szerint együvé tömörülve. Az ülés elején mindenféle formaságot in­téztek el, ami hosszabb időt vett igénybe, úgy hogy a tulajdonképpeni napirendre, az autonó­mia-javaslatok tárgyalására csak déltájt kerül­hetett rá a sor. A mai nap jórészt az előadóké volt. A 27-es bizottság többségének javaslatát a bizottság előadója, dr. Horányi Gyula nagy­váradi jogakadémiai tanár ajánlotta elfoga­dásra, beszédében okát adva annak, hogy a többség javaslata miért érte be az autonómiá­nak igénytelenebb alakjával és szerényebb tar­talmával. Jóval energikusabb hangon, a polé­mia erős fegyvereivel szállott síkra Győrffy Gyula a 27-es bizottság kisebbségének javasla­táért, a legfelsőbb kegyúri jog és a főpapság jogkörének épségben tartása mellett főképpen a magyar katolikus vllági elem érdekeit han­goztatva. Az előadók mérkőzése után megkezd­ték az általános vitát, melynek során ma csak két szónok jutott szóhoz, az egyik a többség, a másik a kisebbség táborából. A vitát holnap folytatják. Az ülés lefolyása a következő volt: Formaságok. Az elnök: Vaszary Kolos hercegprímás 11 óra­kor megnyitja az ülést és bejelenti, hogy az ülés jegyzői dr. Ziskay Antal és dr. Riesswein Sándor lesznek. Miután az 1897. november 13-ikán tartott ülés jegyzőkönyvét felolvasták és hitelesítették, s több bejelentés után az elnök indítványára elhatároz­zák, hogy az ülések 3 órakor kezdődnek és ket­­tedfél órakor érnek véget. Az elnök bejelenti, hogy a kongresszus által az kiküldött 27-es bizottság többsége és kisebbsége beterjesztette javaslatait, melyeknek tanulmányozá­sára elég ideje volt a kongresszus tagjainak. Kéri, hogy az előterjesztéseket felolvasottaknak tekintsék és az előadóknak megadja a szólás jogát. A többség álláspontja. • Dr. Horányi Gyula, a 27-es bizottság többségé­nek előadója: Beterjeszti a bizottság többségének javaslatát s ennek kapcsán két kifogásról emlékezik meg, melyet a 27-es bizottság ellen tettek. Az egyik kifogás az, hogy a 27-es bizottság többsége nem ragaszkodott eléggé az 1870—71-iki elaborátum szerkezeti tagozatához és szövegéhez. Erre az a vá­lasz, hogy a bizottság többsége az 1895-iki királyi leiratban kifejezett kívánságnak úgy vélt megfelelni, hogy az 1870—71-iki elaborátumot a változott vi­szonyokra való tekintettel kellően módosította. Az általános rész előrebocsátása után a szervezetre vonatkozó részt a hatáskörre vonatkozó résztől el­különítették, mert azt hitték, hogy ezzel a javaslat világosabbá és áttekinthetőbbé válik. De különben nem a forma a döntő. Nem ez a fő kérdés, hogy a 27-es bizottság többsége mennyiben ragaszkodott az 1870—71-iki elaborátumhoz, vagy mennyiben tért el tőle, hanem az a dolog veleje, mit tartalmaz a javaslat, mi foglaltatik benne és mi hiányzik belőle. A má­­sodik kifogás az, hogy a 27-es bizottság, illetve 9-es albizottsága késedelmezett. A munka hamarább meg­lehetett volna. E kifogásra azzal válaszol, hogy a 27-es bizottság, érezve nagy felelősségét és indít­­tatva az autonómia megvalósulásának reményétől önhibájából egy napot sem vesztett. A szónok ezután áttér a 27-es bizottság többségének javaslata ellen tét­ legfőbb ellenvetésre, arra, hogy a javaslatnak nincs * igazi tartalma, hogy ily alapon nem lessz életképes

Next