Pesti Napló, 1900. március (51. évfolyam, 59-89. szám)

1900-03-26 / 84. szám

■ ELŐFIZETÉSI ÁEAK: Egéra évre— 38 kor. — ill. Félévre _ _ 14 . — , Negyedévre— 7 . — , Egy hóra— — 2 » 40 » Egyes szám — — 8 fillér Vidéken_______10 . ÖTVENEGYEDIK ÉVFO­LYAM. (84. Szám.) PESTI NAPLÓ Szerkesztőség: TI., Teréz-körút 21. * Kiadóhivatal: TI., Teréz-körút 23. A próhirdetések Ára Egy szó 4 fillér, vastagab­b betűve­ 8 fll. Hirdetések petit számi­­tással díjszabás szerint, Mocrjolon minden nap, Ünnepésvasárnap után , Budapest, 1900. Főszerkesztő: Neményi Ambrus. Hétfő, március 20. A jubiláló Ügyvédi Kamara. Budapest, március 25. Az ügyvédi kamarák sorában nemcsak tag­jai számánál, de tekintélyénél fogva is első hely illeti meg a budapesti kamarát. Méltó érdeklődéssel tekintenek tehát évről-évre a kamara közgyűlése elé, melyben beszámol a lefolyt esztendő alatt kifejtett működéséről. Fokozott érdeklődésre tarthatott számot a kamara mai közgyűlése, mert az intézmény most éri el fennállása huszonötödik évfordulóját és így ezen a közgyűlésen az ügyvédi kar negyed­­százados működésének beszámolóját volt hi­vatva adni arról, hogy mennyiben felelt meg jelentős feladatának. Az ügyvédi kar a jogkereső közönségnek képviselője. Vele nem szemben, hanem vele együtt kell, hogy működjék a jogintéző hatóság. Hogy ez a működés sikeres legyen, ennek elő­feltétele, hogy erkölcsileg egyenrangúnak érezze magát a két tényező, mely együttesen teremti meg az ország igazságügyének megfelelő álla­potát. Általánosan hangoztatott panasz, hogy az ügyvédi kar nem örvend annak a tekintély­nek, mely igazság szerint megilletné. Az ügy­védek maguk hangoztatják legsűrűbben ezt a panaszt és sérelmeik fölpanaszolásának bősé­ges tér­jét a kamarai jelentésben ez idén is. A bíróságok ellen szól első­sorban panaszuk, hogy nem tisztelik meg illendő módon az ügy­védi hivatás méltóságát. Tudvalevő dolog, hogy gyakran történnek kínos, szenvedelmes incidensek törvényszéki tárgyalásokon bíráli s ügyvédek között. Isme­retes az a panasz is, hogy bíróságok s ügyész­ségek olykor hivatalos irományok küldésénél még csak a «tekintetes» vagy az «úr» szócs­kát sem biggyesztik az ügyvéd nevéhez. Hiszen külön fölemlítették az újságok nemrégiben azt az esetet, hogy az egyik ügyészség veze­tője megrótta irodáját, amiért a társadalmi szokások ez elemi szabályait elmellőzte. Egyik legújabb sérelem az, hogy a budapesti törvény­széken megvonták az ügyvédek részére fen­­tartott néhány szobát, úgy hogy holmi sürgős irat megszerkesztésére nincs helyük a törvény­házában. A külföld előtt is aláássák a magyar ügy­védség tekintélyét. Szomorú tanúságot tesz erről az az eset, melyről szó volt annak ide­jén a lapokban s melyet a kamarai jelentés is fölpanaszol. Egy Berlinben fönnálló intézet, valami «Österreichisches Rechtsbureau» egy üz­letembernek tudakozódásaira, kinek Magyaror­szágon követelései voltak, azzal a gazsággal felelt, hogy a Magyarországon való perlést el nem vállalhatja, mert nálunk a jogszolgáltatás állapota igen szomorú, követelést magyar bíró­ságok útján behajtani egyáltalán lehetetlen, amihez még az is járul, hogy a magyar ügy­védek a hozzájuk forduló feleket a szó szoros értelmében kiszipolyozzák. Ennek az infámiának az a magyarázata, hogy az illető agentura osztrák, rágalmazza tehát a magyarokat, ahol éppen lehetséges. Keresik, kutatják innen is, tubnan is, mi az oka az ügyvédi kar tekintélye hanyatlásá­nak. A kamara elnöke a mai közgyűlésen az­zal magyarázta, hogy a kamarai intézmény nem rendelkezik az önkormányzat teljes jogai­val s hogy az ügyvédség nem talál kellő tá­mogatásra az igazságüg­y vezetőségénél. A köz­gyűlésen különösen panaszkodtak azon, hogy az igazságügy miniszter nem hagyta jóvá az ügyvédi nyugdíjintézet alapszabályait, holott ez intézménynek már most április elsején életbe kellett volna lépnie. A kamarai intézmény most kezdődő máso­dik negyedszázada a magyar igazságügynek is új érájával esik össze, mely igen jelentős az ügyvédi karra. Az új bűnvádi eljárás a bíró­ságok minden fórumán megvalósította a vád és védelem képviselőinek egyenlőrangúságát. Itt nyílik tér­­az ügyvédi hivatás igazi és méltó teljesítésére, itt kínálkozik alkalom, hogy az ügyvédség a maga méltóságát kellő színvonalra helyezze azzal, hogy — mint a jelentés az irányt megszabja — erkölcsi és szellemi ere­jét hivatásának megfelelő gyakorlására for­dítsa. A mai közgyűlésről szóló jelentés itt kö­vetkezik . Dr. Győry Elek, a kamara elnöke délelőtt ti­­zenegyedfél órakor nyitotta meg a közgyűlést. Meg­nyitójában visszatekintett a kamarai intézmény 25 éves múltjára s odakonkludált, hogy a törvény, mely a kamarai intézményt megalkotta, nem adta meg a szükséges eszközöket és módot arra, hogy megfelelhessen az önkormányzati testület céljainak. Rámutat arra az anomáliára, hogy a testület tagjai az ügyvédi diplomájukat rajtuk kívül álló közegtől nyerik, a fegyelmi ügyeikbe beleavatkozik a bíró­ság. A sűrű helyesléssel fogadott beszéd után az elnök bejelentette, hogy dr. Szivák Imre folytonos betegeskedésére való tekintettel, lemondott a vá­lasztmányi tagságáról. Most következett a kamara jelentésének ponton­­ként való tárgyalása. Elsőben a jelentésnek a sta­tisztikai adataira vonatkozó részét tárgyalták. Dr. Rácz Géza kiemelte, hogy megdöbbentő módon sza­porodik az ügyvédek száma. Budapesten ma 1200 ügyvéd van. Dr. Admétó Géza az ügyvédi rendtar­tás reformját sürgette. Dr. Nagy Dezső kamarai titkár őszintén kívánatosnak tartja az ügyvédi rend­tartás reformját. Az ügyvédség szaporodásával szem­ben csak egy remediumot tart célszerűnek, és ez a tagok megrostálása. Ezután áttértek a nyugdíjügy kérdésére. Dr. Nagy Dezső titkár felolvasta az igazságügyminiszternek azt a határozatát, melylyel a miniszter megtagadta a budapesti ügyvédi kamarának a nyugdíjintézet ügyé­ben kidolgozott alapszabály jóváhagyását. Az elége­detlenség nyilatkozatai hangzottak fel ez elutasító határozat felolvasása közben. Dr. Pollák Illés­ka- Hipnosis (9) — Regény. — írta: Hardy J. D. A szép asszony kifürkészhetetlen volt, semmi kérdés, semmi célzás nem használt. Raynak sejtelme sem volt arról, hogy miféle ember a férje s szinte úgy látszott, mintha Fitzallan­é maga sem tudna semmi bizonyosat a jövőjéről. Raynak arra a kérdésére, hogy hol fog lakni Londonban, azt felelte, hogy még azt sem tudja, hogy Londonban fognak-e megtele­pedni, vagy a kontinensen s így Ray tervei köddé foszlottak szét. Titokban azt remélte, hogy Fitzallannét megismerkedtetheti anyjával és a leányokkal s így állandóvá és bensőbbé teheti összeköttetésüket, de ha Fitzallanék nem maradnak Londonban, akkor vége a szép ál­moknak. Mikor a réteket és szántóföldeket, melyek között a vonat elrobogott, felváltották a szürke falak és házak s a kék ég szürke ködfelhővel cserélődött fel, Fitzallanné felkelt s a kocsi ablakához lépve kinézett, mig Ray a szép asszony kézi podgyászát szedte össze. A vo­nat beérkezett az állomásra, Fitzallanné integetni kezdett a kezével s Ray, szemével követve tekintét, egy őszhaju urat vett észre, aki világos felsőkabátban és puha, sötét nemez­kalapban állt a perronon. — Ez lenne a férje ? — szólt magában Ray csalódva. Inkább az apjának nézné az ember. De mikor a vonat megállt s az őszhaju ur odalépve a kocsihoz, nyájas szavakkal üd­vözölte a szép asszonyt, Raynak elmúlt min­den kétsége : ez volt Fitzallanné férje. Mikor kiszálltak, Fritzallanné bemutatta a férjét útitársainak s az orvos szemmel láthatóan örvendezett, mikor lord Rocksly, lady Rocksly és lady Rivers neve ütötte meg a fülét. Mélyen meghajolt, megköszönte az utasoknak, hogy olyan barátságosak voltak a feleségéhez s a kijárás felé indult, mikor Fitzallanné visszatar­totta. Sir George és Ray csak most szálltak ki a kocsiból s Fitzallan szemében megint baljóslatú villámfény cikázott fel, mikor a fe­lesége igy szólt: — A férjem, doktor Fitzallan. . . Sir Carl­ton George, Percival Raymond ur. A kezét nyújtó Rayre alig ügyelve, acélkék szemeit fürkészve fordította George arcára, az­tán kurtán megfordult s karonfogva a felesé­gét türelmetlenül szólt: — Jöjj Nazaréna, a kocsi vár ránk. Még egy utolsó meghajlás­s elváltak. Hall­gatagon kocsizott végig a két fiatal­ember a népes utcákon. George lady Mayre gondolt, Ray pedig halkan susogta: — Tehát Nazarénának hívják . . . puritán név, reá illik. ÖTÖDIK FEJEZET. Ha George és Ray nem amerikai kéjuta­zásról, hanem öldöklő csatából tértek volna vissza, akkor sem lehetett volna fogadtatásuk otthon ünnepiesebb és nagyobbszerű. Még a bérkocsi kocsisa is a szemét törülgette a meg­hatottságtól, mikor látta, hogy a leányok hogy esztek a nyakába a két hazatérőnek. S mikor a ház úrnője is megjelenve a színen, átölelte fiát és testvérét s kényes szemekkel üdvözölve őket, a kocsisnak is, ki haza hozta a ked­ves vendégeket, busás borravalót nyomott a markába: a becsületes ember annyira el­­érzékenyedett, hogy nem is köszönt, hanem szó nélkül távozott. Az első öröm izgalmainak múltával, mikor már egyes kérdésekre is át lehetett térni, George odament Helenhez, ki ragyogó arccal ült az ablaknál s nyájas mosolygással igy szólt hozzá : — Nos, kicsikém, úgy látszik, itt kitünően érzed magadat! Az orcaid egészen pirosak lettek, mióta nem láttalak. — Ugy­e, — kiáltott diadalmasan Aya néni, míg Helén néma mosolygással felelt, — az az új gyógyító mód, amely szerint Fitzallan doktor kezeli Helént, azóta valóságos csoda történt vele. — Fitzallan ? — ismételte George bámulva, — ejnye, hiszen Ray ismeretlen hölgyét is így hívták ! — Fitzallan felesége New-Yorkból Liver­poolba szintén a «Nápoly városá»-n utazott, — szólt közbe Gertrud, míg Sarolta nevetve szólt: — Miért beszélsz «ismeretlen hölgy»-ről George, mikor tudod, hogy Fitzallannénak hívják ? — Ah, csak tréfálok ; eleinte azonban csak­ugyan nem tudta senki a nevét s csak később derült ki, hogy férjes asszony, nem csekély ijedelmére Raynek ; ugy­e, öreg ? Aya néni aggódva tekintett a fiára, aki nevetve, de nagyon elvörösödve rázta a fejét. Mai számunk 8 oldal

Next