Pesti Napló, 1900. április (51. évfolyam, 90-118. szám)

1900-04-01 / 90. szám

I . Budapest, vasárnap PESTI NAPIZÓ, 1900. április 1. 3 •• Az appropriáció. Hétfői ülésében kezdi tárgyalni a képviselőbe az appropriációs törvényjavaslatot, mely — mint minden esztendőben — most is alkalmil fog rá szolgálni, hogy a pártok a kormány általános politikáját s tevékenységét tegyék bírálatuk tárgyává. Képviselői körökben valószínűnek tartják, hogy az appropriációs vita nem lessz hosszú és egy, legfeljebb két ülésben véget ér.A függetlenségi párt ma este Kossuth Ferenc elnöklésével tartott konferenciáján foglalkozott az appropriációs javaslattal, Barta Ödön előadása alapján. A párt elhatározta, hogy a javaslatot nem fogadja el és álláspontjának a Házban való kifejtésére Kossuth Ferencet kérte fel . Új belügyi államtitkár, Jakabffy Imre,a belügyminisztérium államtitkára — mint halljuk — ettől az állásától legközelebb megválik. Helyébe Gulner Gyula országgyűlési képviselőt nevezik ki államtitkárnak. Ez a személy változás, melyet többféle kombinációk előztek meg, most elhatározott dologgá vált, s nemsokára közzéteszik a hivatalos lapban is. Az új kvótatárgyalás. A magyar képviselőházban tudvalevőleg két ülésen folyt a vita arról, vajjon Ausztriában is új kvóta-bizottságot kell-e kiküldeni. Az azután történt bécsi tárgyalások alkalmával pedig Széli miniszterelnök igyekezett odaihatni, hogy az osztrák parlament tényleg válaszsza meg újra a bizottságot. Hogy ez megtörténik-e, mindeddig függőben volt. Ma jelentik, hogy elhatárzott dolog, hogy az osztrák bizottságot is újra választják. E célból a húsvéti ünnepek után rövid ülésszakra összehívják megint a reichsratkot. A kvótabizottságok előreláthatólag rövid tárgyalása április második felében lessz. Megszüntetett államtitkári állás. Arra a hírre vonatkozólag, hogy a királyszemélye körüli ■minisztérium államtitkári állásának betöltését tervezik, a félhivatalos Búd. Tud. azt jelenti, hogy aköltségvetésben ilyen államtitkári állás költségei elő sincsenek irányozva, amiből kiviláglik, hogy az állás betöltésére mérvadó körökben egyáltalában nem is gondolnak. Román egyházi zsinat. Nagyszebeniül telegrafálják . A görög-keleti főegyházmegye egyházizsinata április 16-án ül össze Nagyszebenben. A kisázsiai vasutak. A Fol. Korr. jelenti Konstantinápolyból, hogy a kisázsiai vasutak dolga lényegben teljesen az orosz igényeknek megfelelően dőlt el, mégpedig anélkül, hogy Törökország ellenkezése bármiben is csökkenthette volna az orosz követeléseket. Törökország az orosz követelésekkel gyalogol, dülöng... még egy, még egy . .. Istenem! — még egyet fordul. Egypár ebédlő is otthagyta a tányérát s odajárult ételközben. — Szép játék — mondta mosolyogva a birbicses. A tanító összeszedte magát. A hiúság szólalt meg benne. — Nagyon jó szénába való idő van — mondta — nagyon jó idő ... a szénának. Kibontotta az ujságpapirost s egyszerre több tizesbankót vett ki. Az izzadtság gyöngye megállóit kiálló pofacsontján, aztán végigcsorgott az arcán. — Ez igazi szénába való idő — fanyalogta s egy egész tizest tett egyszerre. Körülnézett. A feleségét kereste. Már elbutulva, fáradtan, fásultan, révedezve nézett föl a foltatlan kék égre, míg a golyó dörömbölt az asztallapon. — A veres ... a veres — kiáltották az asztal körül. Elfordult. — Gyermekkorának emlékein kalandozott a tanító esze s az ángyon, ki a malomban a ravatalon, mozdulatlanul fekszik a gyertyák között. A faluban harangoznak. A halottnak húzzák. Remegő kézzel tett még egy tizest. Már alig tudta mit tesz. Még csak egypár tizes ropogott az ujjai között. Alig állott. A lajbiját nem is gombolta már be. Egyszerre a feleségét vette észre, kinek a feje bukkant ki a sétatér bokrai közül: «Gyere ! ide Ester» — kiáltotta, mint a vizbefuladó ... rekedten. A gyerekek ismételték: «Ester, Ester .. .» — Tetszik még? — kérdezte a birbicses. A tanító nemet intett s megtörülte a homlokát. Csodálkozva megnézte a vizet a tenyerén. — Nagyon — rebegte. — Nagyon jó szénába való idő van, — mondta egy kegyetlen ifjú legényke. — Az . . . az . . . igenelte komolyan a szegény ember. Megfogta a felesége kezét s mindjárt az első padnak a szélére leült. Nem tudott volna tovább lépni. — Minden elment . . . suttogta törődözötten. — Elment ? hova ? — Semmi se maradt a pénzből . . . és lehajtotta a fejét. Kábult volt, a fák, a házak, mintha mind lábra keltek volna éppen a szeme előtt . . . mert tovább nem tudott látni. — Minden elment. Nyerni akartam, Ester. Elment ... És az izzadság gyöngyeivel öszszeelegyedett az a néhány csepp, mely a szeméből szivárgott ki. — Már se pénz, se tehén... — Rosszul cselekedtél, Marci. . . Nagy későre így szólt ismét: «A gyermeknek is kellett volna valamit venni Parajdon, mert majdnem mesztelenül van» — ésbabrált a reklije csücskével. A tanító agyába a nagy ürességben mindenféle haszontalanságok fészkelődtek meg. Előbb a sorzótáblát mondta el gondolatban, s közben meg-megakadva, surulta a homlokát ,s rárivalt nyersen gondolatban a hibáért, mint a rosszul számoló iskolásgyermekekre. Aztán egy pattogó vers virágzott ki az agyában: «Ki áll amott a szirttetőn ?» — s skandálta élvezettel. Aztán fáradtan hátradőlt erőtlenül a pad hátára. Az asszony megérintette s a malom felé indultak. Mintha részeg lett volna, nem érezte a lábát, s vonszolta. Az istálló előtt elmenve, a borjú felbőgött. Arra felébredt s oly keserű érzés facsarta meg a szivét, hogy majd leroskadt. Semmi, semmi. Amire áhítozott, amiről ábrándoztak, a semmibe omlott... Jőve, menve az országúton, mig az örökségért jártak, igen boldog napokat éltek. Hány tervet csináltak! mennyit kacagtak ! . .. Vége ... A malmot halotthoz illendő csendesség ülte meg. Nem ment be. Az asszony mind merőbben nézett az urára s némi rebegéssel kérdezte: «Mire gondolsz, Marci.» — É—n ? — kérdezte elnyúlt hangon s felhúzta a vállát. — É—é—n ? Semmire, Eszti...». — Minden elveszett, Marci ? — Óh minden, minden ... — No hát, megélünk, ha elveszett, mint eddig, Marci! Jó az Isten . . A tanító felfenyegetett: — Nincs is az égben ... Az asszony gyöngéden megfogta az ura kezét, megszorította, mintha csak a kis gyerekét bátorítaná, s szelíden simogatta. A tanító kirántotta a kezét, a szeme ki szemben Angliánál keresett támaszt, de hiába, mert angol részről vonakodtak, hogy az e dologban kezdettől megőrzött tartózkodó álláspontot elhagyják. A negyedszázados szabadelvű párt, Budapest, március 3. A szabadelvű párt most múlt huszonötéves. E születésnap emlékezetének nem egy alkalmi szónoklat és újságcikk után is friss érdekességet adnak azok a megemlékezések, melyeket a Magyar Szalon című folyóirat közöl szereplő politikusok tollából. Alább ismertetjük e nyilatkozatok közül azt a hármat, amelyet a nyilatkozók személyisége és szereplése tesz a legérdekesebbé. Az első Széll Kálmán miniszterelnöknek, a szabadelvű párt mai vezérének nyilatkozata, a második Tisza Kálmáné, ki nevezetes beszédével adta a döntő, lökést a szabadelvű párt megalakulására, a harmadik pedig báró Podmaniczky Frigyesé, ki több mint egy évtized óta fáradhatatlan buzgóságú elnöke a pártnak. Íme a nyilatkozatok: A szabadelvű politika irányzata és feladatai alapjukban nem változnak, mert nagy igazságokon és oly elveken alapulnak, melyek örökerejűek. Széll Kálmán. Felszólíttatván, hogy most, midőn a szabadelvű párt 25 év óta áll fenn, írjak erre vonatkozólag én is néhány sort, nem akartam ezt megtagadni, pedig érzem, hogy ezen pártról és 25 év alatti működéséről írni ma mindenkinek nehéz, de talán legnehezebb annak, kinek a képviselőházban tartott beszéde adta a döntő lökést arra, hogy a szabadelvű párt az akkori két párt nagy részének összeolvadása által megalakuljon. Azt gondolom, nem igen tagadhatja senki, hogy ez akkor a hazánk igen nehéz helyzetének nyomása alatt kifejlett s országszerte érzett óhajtásnak felelt meg, hiszen bizonyítja ezt az, hogy az 1875-ik évi választások a szabadelvű párt tagjait óriás többségben küldték a képviselőházba, anélkül, hogy erőszakoskodás, hatalommal visszaélés, vagy bárminő eljárás miatt talán egy-két kivétellel — még csak vádak is emeltettek volna. Kivált az 1873-tól kezdve folytonosan meg-megújuló kísérletekről, melyek a pártok egyesítése céljából történtek, nézetem szerint ma még idő előtt lenne szólani, bizonynyal többen tettek — részben legalább közvetetlenül akkor — följegyzéseket ezekről. Ha majd ezek köztudomásra lesznek hozhatók, fognak az előzmények tisztában állani mindenki előtt. Ezekről ennélfogva nem is szólok. A fúzió megtörténte után eleinte a parlamentarizmus igaz barátait biztatta az a remény, hogy a szabadelvű párttal szemben alakulni fog egy alkotmányos konzervatív párt, így lehetővé válik a fönnálló törvény alapján álló két párt váltakozása az ország kormányán. Meg is indult ez. A konzervatív, de egyáltalában nem reakcionárius, mindenki által becsült báró Sennyey Pál vezérlete alatt kivált egy ilyen párt, de a 75-iki választás után igen kevesen jöttek új képviselőházba. Ezen alakulás igen hamar szétfeszített, báró Sennyey maga rövid idő múlva ki is lép- vén a képviselőházból. Ezután jöttek az ismert különböző pártalakulá’sok, de a kormány vezetése folyton a szabadelvű párt feladata maradt és erre hárult a kettős fel-adat: megőrizni bárhonnan jövő támadások ellen azt, ami a meglevőből a magyar államra nézve jó- nak bizonyult s amellett intézményeinket szabadelvű irányban fejleszteni. Felsorolni mindazt, mi az elmúlt 25 év alatt történt, felesleges, rövid néhány sorban nem is le-het. Hasonlítsa össze bárki, mi volt hazánk, nemzetünk helyzete 1875 elején és mi most és nem fogja eltagadhatni, hogy úgy anyagi, mint szellemi téren nagy előmenetelt tettünk, a magyar állam tekintélye is nőtt, emelkedett. Bizonynyal történtek a 25 év alatt mulasztások, sőt tévedések, hiszen emberek állottak az ügyek élén és így ilyeneknek történni kellett. De azért nem tartózkodom kimondani, hogy úgy azok, kik a szabadelvű párt megalakításába befolytak, mint azok, kik annak azóta hű tagjai lettek és voltak, a hazafiúi kötelesség teljesítésének nyugodt érzetével terkinthetnek az elmúlt két és fél évtizedre. Mit hoz a jövendő, annak találgatásába nem bocsátkozom, de meggyőződésem, hogy mindaddig,a míg ez a párt az eddig követett irányban halad, annak tömör együttmaradása a magyar állam érdekében van, s ha valaki annak megbontását akárcsak nemes békeszeretetből elnézné, vagy pedig— habár öntudatlanul, vagy a legjobb szándéktól vezettetve is — meglazítására törekednék, nagy hibát követne el. Pedig egy régi paradox kifejezés szerint : politikában többet árt a hiba, mint a bűn. Tisza Kálmán, if. Báró Podmaniczky Frigyes hosszabb nyilatkozataában a szabadelvű párt volt vezetőségéről s elnökeiről szól, kiknek sorában Gorove, Szontágh Pál, és Vizsolyi Gusztáv után ő a negyedik. Érdekes része a nyilatkozatnak az, ahol a bizottságok alakítására visszaemlékezve, ezeket mondja: 1 .A végrehajtó-bizottságnak feladata, hatásköre az akkori időben egészen más volt, mint most, akkor minden, ami az egyes képviselőválasztási ügyek rendezését illette, a végrehajtó-bizottság feladata volt: a jelölés, a segélyezés, az esetleges két, vagy három jelölt közötti perpatvar rendezése, az egyes választások közötti levelezés, mindez a végrehajtó-bizottság által lett elvégezve a jóváhagyás kedvéért a pártvezér elé terjesztve. Ez a végrehajtó-bizottság nem tudta, mi vár reája a jövőben, mert az 1875-iki képviselőválasztások a legsimábban folytak le a negyven év óta mlékemben lefolyt választások közül. Alig volt harc egy pár kerületben s versengésről alig volt szó. Bezzeg más képet mutattak már az 1878-ik évi választások, amikor a végrehajtóbizottságnak iszonyú sok s kellemetlen teendők jutottak feladatául. A végrehajtó bizottság csak Tisza Kálmán kormánya alatt maradt meg ama tevékenységben, amelyet alakulásakor reája ruháztak.