Pesti Napló, 1901. október (52. évfolyam, 270-300. szám)
1901-10-01 / 270. szám
2 Budapest, kedd PESTI NAPIól ~ 1901. október 1. 270. szaciá lis párt határozottságára és energiájára. És azt hiszem, hogy a klerikális párt a mostani választásokon sem fog győzelmet aratni. — Nem is kell attól tartani. — Úgy van ! Hisz a néppártiak (les populistes), kik, mint a mi francia nacionalistáink, klerikális demagógiát űznek, alig voltak többen, mint húszan. — Annyian sem voltak a Házban. — Az Ugronisták heten, vagy nyolcan ... 440 képviselő között... ez bizony édeskevés. Amit keresek és amit most nem látok Magyarországon : ezek az ellenzéki elemek. Pedig az ellenzékre szükség van a parlamentáris kormányzásban. A parlamentáris kormányzás — verseny, vetélkedés. Az ellenzék az az ellenőr, amely lehetővé teszi a kormánynak, hogy védekezzék olyan visszaélések , ellen, amelyekbe könnyen belerántathatnék. Nos, én nem igen látok most önöknél ellenzéket. Gróf Apponyi és negyven vagy ötven barátja belépett a kormány többségébe. Azt meg nem igen tudom, meddig akar elmenni a Kossuth pártja ? A szeparatizmusa nagyon enyhe, most, mikor a többi párton is hódít az önálló vámterület eszméje. A hadsereg? — A diplomácia? — Talán külön diplomáciát akar? Ez lehetetlen. És mi előnye volna belőle Magyarországnak ? Hiszen ma azon az uten van Magyarország, hogy — mint olykor Andrássy Gyula révén — ő védesse Ausztria külpolitikáját is ! Én mélységesen csodálom Magyarországot íme egy nemzet, mely csak 1867 óta élvezi a parlamentáris kormányzatot s mégis milyen nagyra fejlődött. úgy tekintem Deák Ferencet mint a XIX. század egyik legnagyobb államférfiát. Ő a lehetőségek politikáját tökéletesen meg tudta csinálni a nevvzet jo**á gainak és felszabadulásának javába. Tehát nem több, mint 34 éve, hogy Magyarország megszabadult az elnyomatástól, amely alatt vergődött, és ime mégis volt ereje, hogy napról-napra előbbre haladjon egy lépéssel, megoldva, elhárítva a nehézségeket, melyek fölmerültek. Lám, milyen nagy és szép dolog az is, ami most történik Magyarországon. A Széll Kálmán kormánya micsoda nagyszerű bizonyságot tesz cselekedeteinek és szándékainak őszinteségéről. Ahelyett, hogy utánozná például Spanyolországot és sok más országot, a kormány teljesen lefegyverezte magát, de még a választások dolgában is, és azt mondta az országnak: «Nincs hivatalos jelölt! Az olyan képviselőház, mely képmása a minisztériumnak, mely alatt megválasztatott, megfertőzi a parlamentarizmust, mert nem képviseli a közvéleményt!» Széli miniszterelnök úr kiváltképpen rendkívüli határozottságot és elveinek ritka nemességét mutatta meg, mikor a választóktól csak azt kérte, hogy döntsenek — a maguk meggyőződése szerint. Ha — amit bizonyosnak tartok — a választók helyeslik ezt a politikát, adván a kormánynak szolid majoritást, akkor Széll Kálmán ritka nagy szolgálatot tett Magyarországnak. Mert akkor elérte és be is bizonyította magának a nemzetnek, de Ausztriának és az egész világnak, hogy a parlamentáris kormányzat, az alkotmányosság és a szabadelvűség Magyarországon nem szemfényvesztés, hanem a nemzet lelkében gyökerező valóság. Statisztika. Budapest, szeptember 30. (Te. t.) A népszerűség szemüvegén keresztül nézve, operettalakok mozognak ma Budapesten, akiket, bármily díszesnév és állás különböztesse is őket meg, az emberek megmosolyogni valónak tartanak. A statisztika a komikus tudományok sorába tartozik minálunk és croquiskat faragnak viselt dolgairól, mint nemrégiben az anyagvizsgálókról. Igaz, másfél évtizeddel ezelőtt a magyar közönség a bakteriológiát is megmosolyogta és furcsának találta azt a sok semmit, amit a tudósok üveglemezeken tenyésztenek és górcsövön át néznek. Ma a bacillus népszerű és a tudománya tisztelt. Holnap már a statisztika is ebbe a sorba emelkedik. Talán könnyebben megy, ha a közvélemény megérti, hogy ez a tudomány nemcsak tudomány, azaz szakemberek titka és passziója, hanem politika, azaz az eleven életre hatást gyakorló szabályozó faktor. A nálunk ülésező nemzetközi statisztikai kongresszus beajánlásául a közérdeklődésbe kiemeljük, hogy minden állam kormánya a legkomolyabban veszi a működését, külön tanulmány tárgyává teszi megállapodásait, s valóságos törvényelőkészítő műhelynek becsüli meg. A statisztika a modern, elaprózott és ezerfelé tekintő állami és társadalmi életnek figyelő szeme és rendező keze, nem számok permutálója, hanem az élet igaz megismerője és értelmezője. Amit a gyakorlati életben semmiféle politikus elme a maga tapasztalataiból nem tudhat meg, ezt értésére adja a statisztika. A nagy fogalmakat és kompakt tömegeket néző politikusnak valósággal szemét nyitja meg az egyedekkel dolgozó és az esetlegességekből a törvényszerűséget kimutató statisztika. A statisztika tette például kötelezővé a himlő ellen való beoltást, a statisztika ad képet a népek gazdasági állapotáról és szociális szükségéről. A statisztika rendezi az anyagot a politikus keze alá, és aztán kimutatja a politikai intézkedésnek a hatását. Nagy tudomány ez, és az eleven életnek dolgozik. Tessék megbecsülni munkásait, s hogy a nemzetközi kongresszus most Budapesten székel, az igazságnak megfelelően kulturális és politikai eseménynek tekinteni, mert valóban az. A statisztikát különben annyira a kormányzás integráns elemének tekintik, hogy ítéleteire minden állam kormánya a legnagyobb súlyt és gondot fekteti. A mi statisztikai hivatalunk költségei is ott szerepelnek egyrészt az állam, másrészt a főváros költségvetéseiben s ami pénzt rá fordítanak, azt bizony megszolgálja a tudomány is, a tudós is. Jelentős ez a kongresszus ránk nézve azért is, mert éppen a statisztika terén kitűnő tudósaink tiszteletet és bámulatot vívtak ki a kerek világon a magyar tudományosságnak. Nevük, mint Jekelfalussy ügynöknek kifizetett 70.000 ezer forintot. Görgeivel is általa érintkezett Kossuth a felvidéki hadjárat alkalmával, az ő útján jutott fontos értesülésekhez Görgei terveiről és cselekedeteiről. Nem képzelhető, hogy Kossuth Lajos, aki a haza érdekében tett szolgálatokat olyan nagyra becsülte, alig két év múltán — mikor említett levelét írta — teljesen megfeledkezett volna minderről — és éppen akkor feledkezett volna meg, midőn Beck Vilma emlékének, mint alább látni fogjuk, oly nagy szüksége volt a rehabilitásra. Ez teljességgel nem képzelhető. Fel kell tehát tennünk, hogy Beck Vilma sokat merített élénk képzeletéből. Különben nemcsak Kossuth, hanem a szabadságharc majdnem mindenik kiváló embere szerepel az emlékiratban személyes, sőt bizalmas ismerőse gyanánt. A tábornokokkal, meg a szófukar, komor Görgeivel is néha olyan bizalmas beszélgetést folytat a legkényesebb hadi titkokról s olyan beavatottnak tünteti fel magát nagy események létrejöttében, hogy önkénytelenül is elárulja egyéniségének legjellemzőbb tulajdonságát: a nagyzolást. Egy-két tábornok nem is restelte megcáfolni a róla írottakat. Aulich például kereken kijelentette, hogy soha életében nem látta Beck Vilmát, aki pedig körülményesen megírta nála tett látogatását és vele való beszélgetését. Klapka meg nagyot nevetett, olvasván, hogy Beck Vilma jelen volt Haynauval való találkozásán, Komárom átadása előtt. Különösen sokat foglalkozik Beck Vilma Görgeivel, akiről nagy hűhóval hord össze mindenféle haszontalan pletykát. A történeti kutatás mai álláspontján nem érdemes foglalkozni ezekkel a vádakkal. Csak egyet említek a jellemzés kedvéért. Azt írja a többi közt, hogy Görgei úgy távolította el magától táborkari főnökét, Pusztelnik Henrik alezredest, hogy egy dandárral Selmecbányára küldötte a januári visszavonulás fedezésére. Ez alkalommal a bátor Pusztelnik megsebesült és lováról leesve, a Kárpátok egyik szorosában az osztrákok kezébe került, akik azután mint foglyot, agyonlőtték a hadijog értelmében.» A valóság pedig ez : Pusztelnik, midőn a Simunich hadtestének megtámadására s a nyugat felé való terjeszkedésre vonatkozó haditervét Görgei nem fogadta el, sértődésében lemondott a vezérkari főnökségről s átvette egy dandár vezetését. Később, január 7-ikén, mikor Görgei Zsarnócza felé indult, a harckedvelő Pusztelnik a maga jószántából csatlakozott hozzá mint önkéntes. A hodrusi harc alkalmával, mikor a Nassau-ezred egy százada hirtelen meglepte a magyar ütegeket , Olap honvédtüzérhadnagy is elesett, Pusztelnik az ágyuk segítségére sietett a nógrádi önkéntesek élén, miközben három golyótól találva összerogyott és az osztrákok kezébe került. Újbányára szállították s ott halt meg sebeiben , ott is temették el. Beck Vilma alakja körül egész kis irodalom keletkezett már, különösen Angliában foglalkoztak vele sokat. Magyar kutató csak egy végzett eddig érdemes munkát e téren: Kropf Lajos Londonban lakó tudós honfitársunk, ki már régóta szorgalmaskodik a magyar szabadságharcra vonatkozó külföldi adatok gyűjtésében. A többi közt érdekes adatokat tudunk meg tőle Beck Vilma angolországi tartózkodásáról és tragikus haláláról. Körülbelül negyven éves lehetett Beck Vilma, mikor Londonba került. 1850 április havában kezdte meg munkája írását a sorsa iránt érdeklődő híres emberbarát, lord Dudley Stuart felszólítására. Hogy valóban ő írta-e vagy csak az adatokat adta hozzá, e felől adatok híján semmit sem mondhatunk bizonyosan. Munkája, melyet a német nyelvű kéziratból angolra fordítottak, 1850 október 28-án jelent meg s nagy feltűnést keltett és sok olvasóra talált. A következő év márciusában már új, olcsóbb kiadásban is megjelent. Az eredeti német szöveget is kiadta azután egy londoni könyvkereskedő. Franciául is megjelent később a párisi Constitucionel tárcájában. Az angol sajtó nagy dicsérettel szólt a különös munkáról — a londoni és párisi magyarok pedig bizalmas körben nagyokat nevettek rajta és majdnem egy esztendeig meg sem kisértették a cáfolást, ami természetesen nagy hiba volt tőlük. Beck Vilma, kit mindenki «Kossuth jobb keze» gyanánt emlegetett, a nagy sikertől ösztökélve elhatározta, hogy új könyvet ír teljes élettörténetéről. Titkárának, egy Derra de Moroda Konstantin nevű, Pestről származott csinos fiatalembernek társaságában elindult ezután előfizetőket gyűjteni országszerte. Mindenütt jól fogadták, különösen Birmighamban, hol George Dawson felolvasó, Henry Witton Tyndall ügyvéd, Richard Peyton és Tyndall sógora, Arthur Ryland voltak buzgó gyűjtői. Itt hirtelen megbetegedett s Tyndall családja vette pártfogásába és ápolta emberséges módon. Mikor már gyógyulófélben volt, augusztus 28-án házi mulatságot rendeztek a tiszteletére. Másnap megismételték a mulatságot s ekkor egészen váratlanul tragikusra fordult Beck Vilma sorsa.