Pesti Napló, 1902. március (53. évfolyam, 59-88. szám)

1902-03-01 / 59. szám

69. szám. Budapest, szombat PESTI NAPLÓ. 1902. március 1. 3 .1 Sággal tárgyalta. Hajlandónak nyilatkozott se­gíteni ott, ahol még lehet. A tételt végre is megszavazták. A képviselőházi ülése. — Kezdete délelőtt 10 órakor. — Elnök: Gróf Apponyi Albert. Kisebb tárcák. Kessi Pál: Magyar udvartartást, magyar udvart az országban nem ismer. Van ugyan királyi várpa­lota, magyar udvarnagy, az osztrák udvar néha le is rándul Budapestre, de ezt magyar udvartartás­nak nevezni nem lehet. Kéri az előadót, világosítsa fel a parlament fiatalabb tagjait, ami királyi udvar­tartás címen a költségvetésbe fel van véve, önálló magyar udvartartást követel, amit a törvény is előír. A magyar király felolvad az osztrák császár­ban. Mindenütt csak a Gotterhalte-val fogadják. A királyi család tagjai Magyarországot nem ismerik, itt meg nem fordulnak s József főhercegen kívül mindenki kerüli. Kérdi, hogy a civilliszta felemelése szándékban van-e ? A diplomácia miért nincsen soha Budapesten? A tételt nem fogadja el. (He­lyeslés a szélsőbaloldalon.) Rátkay László : A magyar udvartartás millióit Bécsbe viszik, az osztrák császári udvarba. Túlha­­talmasodott királyi hatalom van ma Magyarorszá­gon. Hát nem tulhatalmasodott királyi hatalom az, hogy a budai vár udvarán, mikor a király a ma­gyar országgyűlést megnyitja, a Gotterh­altét játszák. Felveti a trónörökös neveltetésének a kérdését is. Mire való a kabinetiroda és micsoda hely ez ? Ha a királyhoz egy halálbüntetés alkalmából kegye­lemért akarnak könyörögni, nem vagyunk benne biztosak, melyik lakás kézen vész el. A titkos ta­nácsosi esküt kéri megismertetni. A tételt nem sza­vazza meg. Széll Kálmán: Elismeri, hogy nincsen olyan magyar udvartartás, amilyent itt követelnek. Nagyon nehéz különválasztani az udvartartást. Budapesten az udvartartás mindig magyarabb és magyarabb jelleget ölt magára, csak magyar urak viszik körül a királyt. A király körül semmi sem történik, ami a magyar alkotmányosság szempontjából sérelmes volna. Beszél ezután a budai várpalota építéséről. Az építés költségeit 35 évi amortizáció mellett tör­lesztik az udvartartás költségeiből. A főhercegek azért nem laknak sűrűbben Magyarországon, mert eddig lakást nem kaptak, de reméli, ha a várpalota elkészül, ez gyakrabban fog megtörténni. A Gott­­erbaltera nézve azt mondja, hogy soha nem érez mást, annak hallatára, mint amit máskor érez ha­zája iránt. A titkos tanácsosok esküje latin szö­vegű, abban semmi nincs, ami a magyar alkotmány ellen való. Nessl Pál helyreigazítja szavait. Kammerer Ernő előadó az elhangzott beszé­dekre reflektál. Kéri a tétel megszavazását, mire a többség megszavazza. Szünet után a kabinetiroda tételnél Nessl Pál tudni akarja, hogy a kabinetirodában alkalmazottak tisztviselők-e, vagy szolgák? Ki fele­lős a kabinetirodáért, melyik miniszter ? Igaz-e, hogy a kabinetiroda pausálét kap, ami a parlament urakat és a népet. A király gyanútlanul föl­sompolyog a titkos lépcsőn a szép asszony­hoz, de ott a menyegzői nép éljenezve kö­szönti. Belenyugszik a bolond helyzetbe, s csak azzal bünteti Kinizsit, hogy a nászéjszakán a zalai malomba küldi. Siót, akinek mesterkedése kiderül, el akarja csukatni, de a ravasz sellő kacagva a Balatonba veti magát. Hazamenekül a manók és tündérek világába. Ez a mese váza. Nem is váz, hanem csak olyan, mint a képen a vászon. A művész száz szint rakott rája. Szinszinfoniát akart alkotni, de csak szokatlan világokból szokatlan zsáner­képeket festett rája. Néhány pompás színpadi alakot, színészek kedve szerint való szerepet. A színészek pedig jórészt kitettek magukért. Csillag Teréz finom humorral, meleg érzéssel, pajkos pikantériával játszotta Benignát. Mátyás királyt Fenyvesi játszotta, sok iróniával, imitt­­amott fenséggel. Pethes Kinizsi szerepével bir­kózott meg. Legyűrte a molnárt, ami nagy feladat volt. Varsányi Irén (Sió) ma újabb diadalt ara­tott. Mégis mintha az ízlés nagymesterének darabjában valamivel több ízlést kellett volna kifejtenie ! Túlságosan hangos volt, s a testével is, még­pedig nemcsak a kezeivel, töb­bet ágált, mint amennyit a szerepe meg­kívánt. Rónaszéky alakítása mesteri volt. A taps javarésze neki jutott. De jutott belőle Vendreinek, Szerémynek, Haraszthy Herminnek is. És rászolgáltak az elismerésre a többiek is. A közönség sokat tapsolt a szerzőnek is, minden fölvonás után ötször-hatszor is kihívta, hogy ünnepelje nemcsak mai darabjáért, hanem budgetjogával ellenkezik. Nem szavazza meg a­­ tételt. Szili Kálmán: Az egyik kabinetirodai főnök magyar, de van ott más magyar ember is, szolga is van magyar. Ami a kabinetirodán keresztülmegy, azért mindig felelős egy miniszter. A kabinetiroda csak a közvetítés szerepét játszsza. Kéri a tétel megszavazását. (Helyeslés a jobboldalon.) A többség a tételt elfogadja, mire áttérnek az országgyűlés tételre. Kammerer Ernő előadó megokolja a kiadások szaporodását, mire a tételt elfogadták. Az új országháza. Az állandó országháza építésénél Bartha Miklós kritizálja az épületet. Eddig is már harmincnégy millióba került, pedig ez is aligha lesz elég . Gróf Apponyi Albertet azonban kinevették, mikor azt mondotta az építés megkezdése előtt, hogy az or­szágház nem hét, hanem legalább is tizennégy mil­lióba fog kerülni. A miniszterelnök akkor azt mondta, hogy ha Apponyi ehez jobban ért, mint az építészek, akkor miért nem építi ő az országhá­zat. S a többség erre tapsolt. Fölsorolja az épület durva hibáit. Az épület stílje idegen, s ellenkezik minden hagyományunkkal; se frontja, se oldala, se semmije nem látható, csak a Dunáról, onnan is csak úgy, ha ott horgonyt vett a hajó. Környékét ízléstelenül, ostobán építették be. A tanácsterem három emelet magasságban van, a képviselőknek 103 lépcsőt kell megmászniok, míg oda jutnak. Igaz, hogy van négy liftje, de amíg azok fölszállítanak oda négyszáz embert, beletelik jó két óra. Belül szépen kifestették, tán azért, mert festett gótikus íveket még úgy sem látott a világ. A világ minden stílje látható ezen az épületen, csak az országgyű­lési stílus nem. Uray Pál : Zsidótemplom. Bartha Miklós : Az új országház hű kifejezője lesz nemzetünk mai állapotának; tanúskodni fog róla, hogy harmincnégy millión ma csak ilyen épületet alkothattak. Lelki csalással, mintha gazdagok vol­nánk, ilyen házat építettünk. A lépcsőházban már tizenhétfokos meleg fogad. Már most ha bundás képviselők, hetvenéves urak oda belépnek és 183 lépcsőt másznak, ez ugyan nem lesz kellemes torna. Szerencse, hogy az épületben ott vannak a bizan­­tinus elemek is, amelyek tanúskodni fognak a mai irodalom, politika és közgazdasági tevékenység bi­­zantizmusáról. Mert művészettel foglalkozó nagy gondolkozók azt állítják, hogy a korszaknak, amely­ben élünk, mindig leghűbb tükre egy monu­mentális épület. Sem a szobrászat, sem a festészet, sem a költészet, sem a tudomány nem áll annyira a korszak benyomásának hatása alatt, mint az épí­tészet. Mert mégis a szükségnek akar megfelelni, annak az időbeli szükségletnek, amelyben éppen épült. Ha ez így van, ez a mi torzkorszakunk jól ki lesz fejezve abban az épületben. (Derültség a szélső­baloldalon.) Ki lesz fejezve az épület építészeti értékében az a 34 millió . (Igaz ! ügy van­­ a szél­sőbaloldalon.) Ki lesz fejezve, hogy itt egy nemzet, egy elcsigázott, gazdasági válságokkal küzdő nem­zet, önálló gazdasági élettel nem bíró nemzet és egy nemzet, amely államosdit játszik, amelynek par­lamentje egy szál katona felett nem rendelkezik, amely másra bízza és nem önmagára saját orszá­g azért a finom litteraturáért, amelyet tőle ma is, de minden egyéb művében is kapott. Gerő Ödön. gának, hazájának, intézményeinek megvédelmezését és megoltalmazását, (Igaz! ügy van! a szélsőbal­oldalon,) mely oly katonaságot tart fenn, melynek tagjai életünknek minden órájában és percében arra kötelezik magukat, hogy ezért a nem­zetért, ennek a jólétéért, boldogságáért, felvi­rágzásáért, intézményeiért minden percben ké­szek meghalni, de kik? A nem magyar honosok, a magyarul nem beszélő emberek, a nem magyar cí­mert viselő emberek, a magyar zászlóra fel nemi esküdött emberek. Bocsánatot kérek, ez a nemzet,­ ez a korszak azzal a lelki csalással, mintha gazda­­­gok volnánk, mintha könnyen tudnánk egy épületre­­ adni 34 millió koronát, ez a korszak ezzel az épü­­­­ettel igen jól van jellemezve. (Éljenzés és taps a­ szélsőbaloldalon.) De hát ezen nem lehet már se­i­gíteni. Azt a cifra festést le lehetne ugyan­arról a falról vakolni, de kár volna, mert éppen az vitt ebbe az épületbe, a gótikába bizantinisztikus elemet és miután nálunk az irodalomba is, de a politikába is,, a gazdasági életbe is az a híres közgazdasági te­vékenység igen sok bizantinikus elemet és ízlést vitt bele, miért ne legyen az ebben az épületben is meg, legalább még jobban fogja visszatükrözni e­n­nek a kornak a jellemét. A célszerűségről szól ez­­­után. Az építész úgy összevissza dobálta a termeket,a szobákat, házakat, ahogy eszébe jutott. A háznagyi hivatal például a harmadik emeleten van. Már most ha valaki például meg akarja tudni, hogy van-e jegy,, három emeletre kénytelen fölfáradni. De még a hely sincsen elegendő, mert 180 képviselő egy zug­­ ban, sőt márványoszlopok alatt kapott csak helyet.­ Mindezt pedig szó nélkül hagyta az ellenőrző-bi­­­zottság. A festmények, melyekkel ezt a palotát díszítették, legnagyobb részben névtelen emberek mi-,­zolásai. Van ott olyan, amelyekről senki sem tudja, mit ábrázol. Van ott egy bölényvadászatot ábrázoló­ falfestmény, mely tele van exotikus alakokkal, de, azon magyar ember egy sincs. A legfeltűnőbb alak, egy indigókék lovon ül. Szemben azzal a képpel: van egy halászat festve, balatoni halászat. Uray Imre: Csupa zsidó húzza a hálót. (Nagy­ derültség a baloldalon.) Bartha Miklós: E szimbolikus megjegyzést nem­ ismerhetem el, mert ha az a kép a mai korszakot szimbolizálná, akkor az illetők nem húznák, hanem parancsolnák, hogy húzzák a hálót. Ebben azonban egy csuhásbarát parancsol, és rézbőrű indulok húzzák. (Derültség.) A delegáció termében a falra az előtérben mindent sárgásbarnára festettek, lovat, embert, arcot, ruhát, mindent, a háttérben pedig minden zöld, még az épület is, sőt meglepő : még a fák is zöldek. Rákosi Viktor : Zöld szászok nincsenek ? Bartha Miklós : A királyt felültették egy lóra,­ amelynek mintája tizedrendü nürnbergi alkotás ; a király lova, palástja, koronája, szeme és szakálla, egyforma sárga. S oly magas dombra tették ezt a lovat, hogy onnan szallomortale nélkül nem lehet­ lejönni. A koronázási képen egy dekollerált hölgy áll báli ruhában, krinolinban, mig mellette nagy bundás parasztok vannak , mit keres az a hölgy olyan ruhában az utcán ? S hogy meg nem fagy abban a ruhában ? Vagy a bundások miért nem olvadnak el a nagy melegben ? (Derültség.) Nem túloz : ezeket a szörnyű képeket mindenki meg­teljesítsük szomorú kötelességünket, ime, ko­moly arccal elmondjuk, hogy az «ara­nyos» ezúttal ismét az az émelyítő szín­házi dédelgető szó, melylyel egyéb dol­gok hijján szűkölködő férfiak a kulisszák­­ hölgyeit illetni szokták. Az új operettben ezt a hölgyet Laura Lee-nek hívják; a kisasszony kóristáné egy chicagói színházban. Egy napon a szép Laurával baleset történik , elesik, kifi­­camítja a lábát, s az orvos, aki gyógyítja, ha­lálosan belebolondul. Később, mikor a vég­tagja már ismét normális, Kairóba kerül, mint rozsamódlány, s itt újra összeakad a szerelmes Hipokráteszszel. Éppen mikor tel­jes gőzerővel akarják belevetni magukat a szerelem hullámaiba, a rendőrség váratlan galibát csinál: az orvost, valami betörő he­lyett, elfogja. E szellemes fordulat azonban nem ejti kétségbe a hevesvérű doktort, aki hamarosan megugrik a dutyiból. A szerelmesek már-már az egymás karjába omolhatnak, ami­kor ismét közbelép a kegyetlen fátum : a rend­őrség újra elfogja a tehetséges belgyógyászt. Elvégre nem a mi dolgunk, hogy az egyiptomi policia jóhírnevét megvédelmezzük, s hogy e különben oly kötelességtudó férfiakat a szö­vegíró rágalmaitól megóvjuk. Így hát minden további megjegyzés nélkül értesítjük a nyájas olvasót, hogy a pasa, aki a doktor fölött tör­vényt ül, jókedvében szabadon bocsátja a most már jogosan kétségbeesett vényirót, aki végre megtarthatja a pásztoróráját. Bennünket, akik a dolgot egy kényelmes színházi zselléből néz-r­ánthat ...ft .Mstória anosis, Az aranyos. (Smith B. Harry és Engländer L. operettje, fordította Z­zeltai Jenő. Először adták a Népszínházban ma este) Az angol operett halványuló szerencsecsil­laga aligha fog megint kigyulni amaz együgyü történet révén, amelyet a Népszínház sze­mélyzete ma este eljátszott nekünk. Az aranyos, amely a színház előleges kommünikéiben úgy változtatta a címeit, mint a kaméleon a színeket, nem igen terem babért a szerzőknek és nem szolgál nagy mulatságára a közönségnek. Harry B. Smith úr aligha csíphetett be az örömtől, amikor új operettje meséjét kitalálta; ilyen történet minden írástudó embernek akárhány az eszébe jut vacsora után, ha egy szi­varra gyújtva, hátradől a karosszékében , vagy akár a legközönségesebb esős na­pon is, ha a villamoson ülve, kénytelen-kel­letlen a gondolkodásra van utalva. Ez az agyvelőnek úgynevezett reflex-munkája; tizen­­tizenötöt is könnyűszerrel megcsinálhat egy délután, akinek az esze a meseszövésre van berendezve. Nem kell hozzá egyéb, mint toll, tinta és papiros ; a többi legalább is fényűzés. E bevezetéssel aligha csináltunk valami nagy kedvet az olvasónak ahoz, hogy Az ara­nyos meséjére kiváncsi legyen. De újság­írói eskünknél fogva, mely arra kötelez lemünket, hiogy .§a®rto1 L

Next