Pesti Napló, 1902. március (53. évfolyam, 59-88. szám)

1902-03-26 / 84. szám

ELŐFIZETÉSI ÁRAK: Egész évre _ 38 tor. — lil. Félévre . Negyedévre ... Egy hóra— ... Egyes szám Vidéken— — 53-dik évfolyam. 84. szám. 14­­ -7 .­­a . 40 . _ 8 fil. .­­ 10 MPESTI NAP Szerkesztőség és kiadóhivatal: VI., Andrássy­ út 27. Apróhirdetések ára Egy szó 4 fillér, vastagabb betűvel 8 fillér. Hirdetések petit számítással, díjszabás szerint. Megjelenik minden nap, fia nap és vasárnap után is. Budapest, 1902. Főszerkesztő: If­j. Ábrányi Kornél. Főmunkatárs: Surányi J­ózsef. Szerda, március 26.­ ­ Tisza Kálmán temetése. I Budapest, március 25. (?) A földnek visszaadta tetemét, ki­rályának a rendjeleket, szeretett bihari fővárosának az utolsó ütést, melyet tőle kapott — rendben van tehát minden ; leszámolt a földdel és a föld urával, úgy áll most Isten trónusa mellett, hit­tel és alázattal, de ugyanazzal a nyuga­lommal nézhet az örökkévalóság sze­mébe, ahogy nézett a földön minden hiúsággal és múlandósággal. Még egy utolsó szertartás, még egy­szer ajkára veszi nevét a gyász és a siralom, aztán ott pihen apái mel­lett, örök sötétségben, örök világos­ságban. Mit törődik­­ vele, hogy neve, élete a történelemé ? Ezzel nem óhajt leszámolni. Amíg élt, csinálta a tör­ténelmet s nem volt gondja rá, hogy a múlt dala szépen szóljon róla. Nem a közvélemény s nem a törté­nelem ítélete vezette, hanem a lelki­ismerete és kemény magyar akarata. Nyugodt lelkiismeret egy országnak szánt életen keresztül — ez a legnagyobb, amire ember viheti. S leszidják őt hol­nap így, holnapután meg amúgy. Tisza Kálmán lelke meg azt mondja magának : nyugodt vagyok, tehát jól cselekedtem. Mi, magyarok pedig búcsúzunk tőled, kemény emberünk, akit elhalmoztunk sár­ral és babérral, a vállunkra emeltünk, baj­ban hagytunk és a porba akartunk taszítani. Belemerülünk ismét a mindennap világ­históriájába és célbaveszünk más embert, akit vállunkra kaphatunk, hogy azután a sárba ejtsük. Tizenkét éven át csöndes nyugalommal nézted ezt a mi munkánkat és nem sorvadtál el, mert ismerted az életet és tudtad, hogy ez az élet másra nem képes. És kisértek a sírig mint sok embert, ki agyonhajszoltan, vagy agyonhajszolva másokat bukott be a sírgödörbe és hallgattad , mit monda­nak róla lezárt koporsójánál, s emlé­keztél rá, mit mondtak felőle élőkorában. Nem, ezt a dicséretet még holtodban sem tűrhetted el. Amilyen kemény volt az életed, olyan kemény és büszke vol­tál halálodban : ne lágyuljon el hamvaid láttára az, aki nem lágyult el irányod­ban élő korodban, s ott, ahol a halha­tatlansággal állsz szóba, csak az Isten szolgája beszéljen s ne a ceremónia ! Nyugodj békén, fejedelmi sas. Az alantas lárma, mely itt nyüzsög, nem ér föl hozzád, örökkévaló fészkedig. Küzkö­­dünk tovább és gyűjtjük a sarat és ki­sebbítjük egymást. Sorra-rendre mind utánad mennek majd és kél bennük a jobbik megismerés. A történelem már­togatja pennáját, és alakod nő, nő­s a későbbi kor, amennyire nagyobbnak lát téged, annál kisebbnek ismeri meg azo­kat, akikkel együtt éltél. *• A ravatal. Sűrü sorokba gyülekezett tömeg várakozott ma reggel a Sándor­ utcában, a Dégenfeld grófi palota előtt, várva a palota megnyitását, hogy a második emeleti nagyteremben megszemlélhesse Tisza Kál­mán ravatalát. A ravatalos termet délelőtt tíz óra­kor nyitották meg. A palota előtt Schmidt rendőr­­felügyelő vezetésével egy szakasz gyalogos- és lovas­­rendőr tartotta fönn a rendet. Százával eresztették be a résztvevőket, akik között ott voltak közéletünk kitűnőségei, miniszterek, főrendek, képviselők, magas­­rangú tisztviselők és a vidéki küldöttségek tagjai, akik magukkal hozták és csöndben letették koszo­rúikat a ravatalra. Nagy feltűnést keltettek az er­délyi ev. ref. egyházkerület küldöttei, kollégiumi tanárok, református papok, preszbiterek, akik báró Bánffy Dezső főudvarmester, főgondnok vezetésével vonultak föl s díszes babérkoszorút tettek a rava­talra. A ravatalos terem komor gyászpompájával megindító benyomást tett. A sötétszürke, zárt ko­porsón egyetlen koszorú fekszik, a gyászoló özvegyé, Degenfeld Ilona grófnőé. Fehér selyemszalagján nincsen semmiféle fölirás. A koporsó lábánál két bíborvánkost egészen elborítanak Tisza Kál­mán rendjelei és kitüntetései. A ravatalnál dísz­­ruhás őrök állanak díszőrséget. A lépcsőh­ázban rendőrök alkottak sorfalat. A koszorúk szinte özö­nével érkeztek s nemcsak a ravatalos terem, hanem három más terem és az előcsarnok is megtelt velük. Harmadfél óra alatt közel harmincezer ember tekintette meg a ravatalt, melyet az Entreprise em­berei déli fél egykor lezártak, hogy megtegyék az utolsó előkészületeket a délutáni temetésre, illetőleg gyászszertartásra. A ravatalt borító koszorúk közt újak voltak . A tribute of respect from some Membres of Oxford university, a m. kir. kormány — Tisza Kálmánnak; Széll Kálmán — az egykori vezér, bajtárs és barát felejthetetlen emlékének; egykori felejthetetlen főnökének — a m. kir. miniszter­­elnökség tisztikara; Darányi Ignác — Tisza Kálmán emlékének; Wlassics Gyula és neje ; Abrudbánya közönsége — Tisza Kálmánnak ; a Magyar Tudo­mányos Akadémia — Tisza Kálmán igazgatósági és tiszteletbeli tagnak ; Budapest székes­főváros kö­zönsége — Tisza Kálmánnak ; a Nemzeti Kaszinó választmánya — buzgó tagjának ; báró Majthényi László hálás, tisztelő, hű barátja; vigasztalhatatlan testvérbátyja — rajongva szeretett fivérének ; Arany Lászlóné — hálás tisztelete jeléül; özvegy Rad­­vánszky Jánosné és családja — határtalan tisz­teletük jeléül; az 1848/49-es honvédegyesüle­­tek országos központi bizottsága — borosjenői Tisza Kálmán emlékének hálás tiszteletül; a hevesmegyei szabadelvüpárt — a szabadelvü­­ség igaz bajnokának; Szeged szab. kir. vá­ros közönsége — igaz barátjának; Marostorda­­megye közönsége — a nagy állam férfiúnak; a m. kir. belügyminisztérium — borosjenői Tisza Kál­mánnak ; Kállay Béni — Tisza Kálmánnak; a bu­dapesti unitárius egyház — Tisza Kálmánnak; Jókai Mór — Tisza Kálmánnak, felejthetetlen bará­tomnak ; Biharmegye közönsége — Tisza Kálmán­nak ; al suo cilladino d’onore — II Municipio d’Fiume; gróf Andrássy Tivadar és neje ; gróf An­­drássy Géza és családja; Nagyvárad közönsége — Tisza Kálmánnak ; Verespatak bányaváros közön­sége — Tisza Kálmánnak; Khuen-Héderváry Ká­roly; a főrendiház — Tisza Kálmán volt kormány­elnöknek ; Hegedűs Sándor és családja mély tiszte­lete jeléü­l; Szatmár vármegye közönsége — Tisza Kálmánnak; a magyar evangélikus református egy­ház konventi világi felejthetetlen elnökének, A temetés, Puritán egyszerűségében is impozánsan ment ma végbe Tisza Kálmán temetése. Benn a palotában,­­ ahol a gyászszertartás folyt, a közélet kiválóságai és az ország minden vidékéről való küldöttségek gyűltek egybe, míg kívülről az utcán sok ezer­nyi tömeg adott feketéllő keretet a Sándor-utcai palotának. A ravatalos teremben félhomály dereng. A fe­kete drapériás baldachin alatt elhelyezett koporsó­nál áll ő felsége a király képviselője, gróf Apponyi Lajos magyarországi udvarnagy, fekete díszmagyar­­ban. Jobbra tőle Széll Kálmán miniszterelnök, gróf Csáky Albin, a főrendiház, gróf Apponyi Albert, a képviselőház elnöke és Lobkovitz herceg hadtest­parancsnok. Továbbá azok a miniszterek, akik be­juthattak a ravatal mellé : báró Fejérváry Géza, Darányi Ignác, Horánszky Nándor, Cseh Ervin, továbbá Gullner Gyula és Széll Ignác államtit­károk. Ugyanitt foglalt helyet Tolnavármegye küldött­sége gróf Széchenyi és Bernrieder János vezetésé­vel és Beöthy László a bihari főispán. A református egyházak küldötteinek is jutott hely az érckoporsó körül; ott állanak talárjuk alatt fekete zsinóros attilájukban, méltó keretül szolgálva a külső pompa nélkül rendezett temetésnek. Pontban három órakor Antal Gábor dunántúli püspök­­a koporsóhoz lépett. Mellette állott Tisza Kálmán özvegye, Degen­feld Ilona grófnő, jobbjánál gróf Tisza István, Rad­­vánszky Béla báróné, Tisza Kálmán és Lajos grófok. Az Operaház énekkara rázendítette a «Krisztus az én életem» kezdetű zsoltárt. Erre Széll Kálmán szalonnai esperes imát mondott. Utána Antal Gábor dunántúli ev. ref. püspök megragadó gyászbeszéd­ben emlékezett a halottról: Tisza Kálmán, a haza nagy fia, a magyar nemzeti és állami életnek évtizedek óta legmaga­sabban kiemelkedett jellegzetes alakja, Magyar­­országnak 15 éven keresztül volt miniszterelnöke, koronás apostoli királyunk ő felségének alson időn túl is mindenkor hű tanácsosa, a Magyar Tudo­mányos Akadémia igazgatósági és tiszteletb. tagja, a magyarországi ev. ref. egyetemes konventnek, a Baldácsy protestáns alapítvány kezelő­bizottságának elnöke, a dunántúli ev. ref. kerület főgondnoka, a kiváló családfő, a szeretetreméltó jó férj, a gondos családapa nincs többé. Az ő földi küzdelme meg­szűnt. Átadatott az örökkévalóságnak. Az a lelki­­ismeretes és áldásos eredményű munkásság, melyet ő annyi fontos közügy szolgálatában több, mint négy évtizeden keresztül kifejtett, indokolja a nagy közbánatot az ő elvesztése fölött. Méltán ölt gyászt a magyar nemzet és koronás királya, Tisza Kálmán, a haza nagy fia koporsója mellett. Az ő nagy szolgálatait, melyeket a hazának tett, az igazságos történelem fogja méltá­nyolni. Annak elébe vágni tiltja az idő és az alka­lom. De nem szabad, hogy kiessenek a hazafiak általános köztudatából a nemzeti közéletnek azon nagyjelentőségű tényei, melyek nemzetünk újabb történetében Tisza Kálmán nevéhez és munkássá­gához fűződnek. A haza jogaiért, alkotmányáért, szabadságáért ott küzdött ő már kora ifjúságá­ban, a hősök között első­sorban, az önkényuralom által le nem döntött azon erődben, a protestáns egyház önkormányzati szervezetében, melynek vé­delméért kezet fogtak akkor a nemzet hazafias ér­zésű összes fiai, melynek megmentésével kezdődött meg a nemzet erejét lenyűgöző erőszak megtöre­­tése. A nemzet azonban alig szabadult ez önkény­uralom hatalmából, mint egykoron Izrael népe, amikor maga előtt találta az­­anyagi tönkrejutást és eladósodás Vöröstengerét, — mely a nemzetet el­nyeléssel fenyegette, — és a nagy nemzeti célok fedezetlen szükségleteinek kopár pusztaságát. Majd­ Mai számunk 10 oldal

Next