Pesti Napló, 1902. augusztus (53. évfolyam, 209-239. szám)

1902-08-01 / 209. szám

2 Budapest, péntek PESTI NAPLÓ, 1902. augusztus 1. 209. szám, érthető Chamberlainnek az a szinte le­­mondásos nyilatkozata, hogy bízik az ideál megvalósulásában, de nem hiszi, hogy a megvalósítást maga meg fogja érni. A legaktuálisabb gondokat Dél-Afrika pacifkációja okozza. Bárhogy gúnyolódik is a szentimentális kritika, az afrikai diadal nagy diadala Angliának. A kon­tinentális közvélemény talán nem látja Anglia dicsőségét, de a politika érzi, tudja, hogy Anglia nemcsak visszasze­rezte régi hatalmát, de még tetézte is. Már megint tiszteletet parancsoló a szava a nagyhatalmak koncertjében. Az afrikai gondok nem csorbítják ezt a helyzeti energiát. Hanem azért maga Anglia érzi és sokáig fogja érezni ezeket a gondo­kat. Chamberlain beszédében az afrikai kérdést is a bölcseség tárgyalja. A böl­­cseség, amely latolgatja a lehetőségeket és a szükségességeket, és össze akarja egyeztetni velük az erőt és az engedé­kenységet. Nagy gond ez az összeegyez­tetés, s szinte melankóliát plántált az erős, a hajthatatlan Chamberlain lelkébe. De nem uralkodik el rajta egészen, ki­villan közülük a kíméletlen akarás. Az az elhatározása, hogy a pacifikációt Mil­­nerre bízza, arról tanúskodik, hogy a gondok csak megérlelték a bölcseségét, ele nem tántorították el politikája, idealiz­musa, fanatizmusa alapjától, a céltuda­tosságtól. Budapest, Július 31. Körber Rátétem. Ma újabban is meg­erősítik Bécsből, hogy Körber osztrák miniszter­­elnök legközelebb Rátótra utazik, hogy meg­látogassa a magyar miniszterelnököt. E bécsi jelentés szerint Ischtbe Csák augusztus utolsó hetében megy el Körber, valószínűen a király születésnapja után. Széll Kálmán miniszterelnök holnap reg­gel Rátótről Budapestre érkezik. Gróf Goluchovszki szabadságon, Bécsből je­lenti tudósítónk telefonon. Gróf Goluchovszki kül­ügyminiszter holnap kezdi meg nyári szabadságát. Mint minden évben, az idén is egy franciaországi fürdőn fog üdülni a közös külügyminiszter. A fiatal nő szép halvány arca hirtelen ki­pirult s lassan megfordult a lépcsőn és lement a veranda ablaka alá. Filó kisasszony is letette a tűjét és sóhajtva nézett maga elé. — Pedig sok a baja, Sára! — mondta halkan. — Gondoljon csak arra, hogy milyen részeges az ura. Nem tudom, hogy nem is volna-e jobb ? . . . Az asszony megütközve nézett fel. — Jobb ? — kérdezte csodálkozva. — Hogy jobb volna elhagyni az uramat­ ? Miért ? Mert beteges és nem tud dolgozni ? Hisz én szere­tem az uramat s ha muszáj volna, a körmöm­mel is kapálnék érte. A feketerigó újra fü­työlni kezdett valame­lyik hulló virágú barackfán s a hirtelen tá­madt csöndben hallani lehetett, amint a nyolc­esztendős Werther Lizi magyarázta az öcs­­csének: — Éppen olyan a tündér haja, mint az ezüst s a fekete király fia minden éjszaka le­vág belőle egy szálat a nyilára. — S miért engedi a tündér ? — kérdezte csodálkozva a lenhaju, maszatos arcú fiú. A kis leány, amint vidáman lökött egy na­gyot lábával a deszkán, röptében egy bi­rok­­szárat szakbolt le a kút mellett zöldelő lapok közül s félvállról felelte : — Mert szereti a fekete királyfit. A piros napernyős nő lehajtott fejjel fel­ment a verendára. Tóth Sára megigazította a gyerek fejét, megkérdezte Filó kisasszonytól, hogy mikor hozzon kenyeret s aztán a kocsit tolva maga előtt, elment. A piros napernyős leült a verandain. Le­tette a kalapját, napernyőjét s belél­uzódott egy rózsaszínű kertiszékbe. A két nő hallgatott. A vén kisasszony dol­gos keze tétlenül pihent az ölében s rá­ ráné­­zett a másik nőre, aki lehunyt pillákkal, ösz­­szehúzódva, mint egy nagy fehér, ázott pil­langó simult oda a szék rózsaszínű hátához. Ezt a nőt alig ismerte, de azért nagyon szerette a szigorú arcú vén kisasszony.­ Három hónap előtt, egy lucskos januáriusi délután la­kást jött keresni egy verőfényes mosolygású, álmodozó szemű fiatal teremtés s a nagy tisz­teletben álló, szigorú erkölcsű vén kisasszony, anélkül, hogy kérdezte volna kinek, oda­adta az ismeretlen nőnek a két kiskertre nyíló szo­bát. Azt se tudta, hogy a lakója asszony-e, vagy leány, még a nevét se kérdezte, s csak annyit tudott róla, amennyit titokzatos asszonyi ösz­töne megsúgott, hogy az álmodozó szemű nő­vel a szerelem költözik a kék kárpitú, fehér függönyös szobákba — s ez elég volt neki. Csakhogy a verőfényes mosoly nem sokáig tartott a rejtélyes lakó szép ajakán s alig két hónap múlva, egy reggel eszméletlenül találták ágyában, mellette egy üres morfioos üveggel A tavaszi napsugár akkor kezdte először csókolni a földet, a fák ágai rügyektől haj­longva himbálóztak az enyhe fugalomban s a levegőben ibolya öntötte szét illatát. Ilyenkor nehéz megtagadni az élet szépségét s a sárga­­hajú, szigorú ajkú Filó kisasszony értett hozzá, hogy kell a szív elzárt ajtaját megnyitni a re­ménytelen örömök számára. S ma először, rózsát tűzött keblére a piros napernyős haldokló s megpróbálta azt, ami alapjában véve épp olyan könnyű, mint amilyen nehéz : az életnek örülni. A vén kisasszony egy idő múlva felemelte a fejét, beléhúzott egy szál selymet a tűjébe s újra hozzáfogott a munkájához. A szomszéd­ban a kertész vizet merített a kutból az esteli locsoláshoz s a kutágas csikorgásába némely­kor kakas kukorékolás s kutyaugatás vegyült. Zsibongó, zöld szárnyú nagy legyek csa­pódtak időnként a veranda nyitott ablakához s valahol az országút háta mögött a réten, hú­sz,árok tartottak gyakorlatot s fel-felhangzott a trombiták hangja. Orgonaillat röpködött a le­vegőben, a kerítések mellett nagy pirosszinü, jégcsöppes Krisztus-szivek nyíltak sűrű leveleik között s a rózsaszínű kertiszékben csöndesen zokogott a fehérruhás asszony. . . S a szomszédban a kis Werther Lizi még mindig mesél az ezüsthajú tündérről s a fe­kete királyfiról, aki minden éjjel levág egy szál hajat a nyilára a tündér fejéről Darányi miniszter utazása. Temesvárról táv­iratozzék, hogy Darányi Ignác földmivelésügyi mi­niszter augusztus 30-ikán délben odaérkezik és a püspöknél száll meg. Délután megtekinti az új vadászerdei iskolát, továbbá Vadászerdő magyar telepes községet. Másnap részt vesz a méhészeti kongresszuson.­­ Szeptember hatodikén Darányi Kiss Pál államtitkár és dr. Szomjas Lajos miniszteri titkár kíséretében Pozsonyba megy, az ottani orszá­gos mezőgazdasági kiállítás megnyitására. A kiállí­tást szeptember 7-ikén, vasárnap délelőtt 11 órakor nyitják meg ünnepiesen. A miniszter 8-ikán utazik el Pozsonyból. A katolikus autonómia. A­­Magyar Állam, tegnap hírül adta, hogy a kormány nem fogja meg­erősíteni a katolikus autonómia szervezeti szabály­zatát, mert a szabályzat túlságos jogkört ölelt fel a középiskolai oktatásnál. Ezzel szemben ma félhi­vatalosan azt jelentik, hogy a kormány eddig még nem foglalt állást az ügyben, sőt a kultuszminiszté­riumban nem is foglalkoztak vele, miután a kato­­ikus ügyek előadója jelenleg szabadságon van. Szepes megye kérvényei. Szepes megye tör­vényhatósági bizottsága legutóbb tartott közgyűlésé­ből két kérvényt terjesztett a képviselőház elé. Az egyik a vasárnapi munkaszünetnek a köztisztvise­lőkre való kiterjesztéséről, a másik a választási tör­vény módosításáról szól. Mindkét kérvény ma érke­zett a képviselőház elnökségéhez. Gróf Apponyi Albert Budapesten. Gróf Ap­­ponyi Albert házelnök augusztus elején egy napra Budapestre érkezik. Az autonóm vámtarifa­ Bécsről telefonozza tu­dósítónk . Az autonóm vámtarifa harmadik olvasása fennakadás nélkül halad előre. Hír szerint a tárgyalások eddigi folyamán egyáltalán semmi jelentékenyebb nehézség nem merült fel, ami valószínűleg abban leli magyarázatát, hogy eddigelé a jelentős tételek még nem kerültek sorra, am­ert azok csak a harma­dik olvasás végével jutnak tárgyalás alá. Valószínű­nek tartják, hogy ezeknek a fontos tételeknek, ame­lyek eddig is a legnagyobb ellentéteket idézték elő, egyeztetésére szükséges lesz a két miniszterelnök és a szakminiszterek újabb tanácskozása.­­ Báró Gall kereskedelmi miniszter az osztrák és a magyar szakelőadók tiszteletére ebédet adott, amelyen igen »emelkedett» volt a hangulat. Báró Call legközelebb rövid szabadságra utazik. Az interparlamentáris konferencia. A szep­temberben Bécsben összeülő interparlamentáris kon­ferenciára máig harmincnyolc jelentkezés történt magyar részről. A jelentkezési határidő augusztus 8-ával záródik le. A gazdasági s társadalmi munka. Budapest, július 31. Igen élénken él még emlékezetünkben a meglepetésnek s a megdöbbenésnek az a fel­­riadása, mely mindenkit elfogott, amikor a kilencvenes évek közepén a mezőgazdasági munkások mozgalmának kitörései napirenden voltak. Az ismeretlen, titokzatos veszély köze­ledése felrázta a közvéleményt s leplezetlen őszinteséggel vádolta a meglepett társadalom a kormányt s önmagát amiatt, hogy a gazdasági munkásügyeket nem méltatta kellő figyelemre. Az akkori események által ösztönözve, a kor­mány nem is késett a cselekvéssel. A mostani földmivelésügyi miniszter kérdésére a kor­mány s a parlament gondjába vette a gazda­sági munkásügyeket s az utolsó évek alatt ezen a téren több erélyes alkotás létesült. A kormánynak s a parlamentnek e munkálkodása azonban önmagában véve bármilyen értékes is, mégis bizonyos vonatkozásban önkéntelenül s akaratlanul hátrányossá is vált; annyiban tudniillik, hogy a társadalom ezt a céltudatos, intenzív, szakadatlan munkát látva, teljes lelki nyugalommal napirendre tért a munkás­ügyek fölött s ráhagy mindent a kormányra és parlamentre. Ez a helyzet nem kielégítő és nem megnyugtató, mert társadalmi és gazdasági kérdéseket az érdekelt társadalom erőteljes közre­működése nélkül megoldani nem lehet. Ha a társadalom a munkás­kérdés érdekében is mindent a kormánytól vár s a maga részéről nem teszi meg a magáét, a kívánatos ered­ményt nem fogjuk elérni. Az­­Országos Gaz­dasági Munkás- és Cselédbetegsegítő­ Pénztár­­­ról szólunk. Rendszere nem a kötelező bizto­sítás, hanem az önkéntes, igazgatása nem ál­lami, hanem önkormányzati. Egész mivolta a magyar néplélekből fakadt, egyszerű, józan, világos s olyan, hogy a legutolsó paraszt­ember is megérti és felfogja. Ahoz azonban, hogy megértse, felfogja és zászlója alá álljon, az kell, hogy alkalma­s módja legyen meg­ismerni, s egyáltalában megtudni, hogy im­már ilyen intézmény is van a világon. Az lenne most a társadalom feladata, hogy az intézményt megismertesse s népsze­rűvé tegye. Nem nagy feladat, de feladat s olyan, amelyet a kormány semmiféle­ rendelet­tel se tudhat megcsinálni. Mi úgy látjuk, hogy a társadalom nem nagyon siet a maga mun­kájával. A Munkássegély-pénztár másfél esz­­tendeje van már meg, az a törvény pedig, mely a biztosításnak két, nálunk legnépsze­rűbb módját, a temetkezési és kiházasítási biztosítást is bevonta a segélypénztár keretébe, ennek a hónapnak az elején lépett életbe. Noha figyeljük a dolgot, egyáltalán nem látjuk megindulni azt a széleskörű társadalmi tevé­kenységet, amely ez intézmény fejlődésének sorsát biztosítani volna hivatva. A gazdasági

Next