Pesti Napló, 1902. augusztus (53. évfolyam, 209-239. szám)
1902-08-01 / 209. szám
2 Budapest, péntek PESTI NAPLÓ, 1902. augusztus 1. 209. szám, érthető Chamberlainnek az a szinte lemondásos nyilatkozata, hogy bízik az ideál megvalósulásában, de nem hiszi, hogy a megvalósítást maga meg fogja érni. A legaktuálisabb gondokat Dél-Afrika pacifkációja okozza. Bárhogy gúnyolódik is a szentimentális kritika, az afrikai diadal nagy diadala Angliának. A kontinentális közvélemény talán nem látja Anglia dicsőségét, de a politika érzi, tudja, hogy Anglia nemcsak visszaszerezte régi hatalmát, de még tetézte is. Már megint tiszteletet parancsoló a szava a nagyhatalmak koncertjében. Az afrikai gondok nem csorbítják ezt a helyzeti energiát. Hanem azért maga Anglia érzi és sokáig fogja érezni ezeket a gondokat. Chamberlain beszédében az afrikai kérdést is a bölcseség tárgyalja. A bölcseség, amely latolgatja a lehetőségeket és a szükségességeket, és össze akarja egyeztetni velük az erőt és az engedékenységet. Nagy gond ez az összeegyeztetés, s szinte melankóliát plántált az erős, a hajthatatlan Chamberlain lelkébe. De nem uralkodik el rajta egészen, kivillan közülük a kíméletlen akarás. Az az elhatározása, hogy a pacifikációt Milnerre bízza, arról tanúskodik, hogy a gondok csak megérlelték a bölcseségét, ele nem tántorították el politikája, idealizmusa, fanatizmusa alapjától, a céltudatosságtól. Budapest, Július 31. Körber Rátétem. Ma újabban is megerősítik Bécsből, hogy Körber osztrák miniszterelnök legközelebb Rátótra utazik, hogy meglátogassa a magyar miniszterelnököt. E bécsi jelentés szerint Ischtbe Csák augusztus utolsó hetében megy el Körber, valószínűen a király születésnapja után. Széll Kálmán miniszterelnök holnap reggel Rátótről Budapestre érkezik. Gróf Goluchovszki szabadságon, Bécsből jelenti tudósítónk telefonon. Gróf Goluchovszki külügyminiszter holnap kezdi meg nyári szabadságát. Mint minden évben, az idén is egy franciaországi fürdőn fog üdülni a közös külügyminiszter. A fiatal nő szép halvány arca hirtelen kipirult s lassan megfordult a lépcsőn és lement a veranda ablaka alá. Filó kisasszony is letette a tűjét és sóhajtva nézett maga elé. — Pedig sok a baja, Sára! — mondta halkan. — Gondoljon csak arra, hogy milyen részeges az ura. Nem tudom, hogy nem is volna-e jobb ? . . . Az asszony megütközve nézett fel. — Jobb ? — kérdezte csodálkozva. — Hogy jobb volna elhagyni az uramat ? Miért ? Mert beteges és nem tud dolgozni ? Hisz én szeretem az uramat s ha muszáj volna, a körmömmel is kapálnék érte. A feketerigó újra fütyölni kezdett valamelyik hulló virágú barackfán s a hirtelen támadt csöndben hallani lehetett, amint a nyolcesztendős Werther Lizi magyarázta az öcscsének: — Éppen olyan a tündér haja, mint az ezüst s a fekete király fia minden éjszaka levág belőle egy szálat a nyilára. — S miért engedi a tündér ? — kérdezte csodálkozva a lenhaju, maszatos arcú fiú. A kis leány, amint vidáman lökött egy nagyot lábával a deszkán, röptében egy birokszárat szakbolt le a kút mellett zöldelő lapok közül s félvállról felelte : — Mert szereti a fekete királyfit. A piros napernyős nő lehajtott fejjel felment a verendára. Tóth Sára megigazította a gyerek fejét, megkérdezte Filó kisasszonytól, hogy mikor hozzon kenyeret s aztán a kocsit tolva maga előtt, elment. A piros napernyős leült a verandain. Letette a kalapját, napernyőjét s beléluzódott egy rózsaszínű kertiszékbe. A két nő hallgatott. A vén kisasszony dolgos keze tétlenül pihent az ölében s rá ránézett a másik nőre, aki lehunyt pillákkal, öszszehúzódva, mint egy nagy fehér, ázott pillangó simult oda a szék rózsaszínű hátához. Ezt a nőt alig ismerte, de azért nagyon szerette a szigorú arcú vén kisasszony. Három hónap előtt, egy lucskos januáriusi délután lakást jött keresni egy verőfényes mosolygású, álmodozó szemű fiatal teremtés s a nagy tiszteletben álló, szigorú erkölcsű vén kisasszony, anélkül, hogy kérdezte volna kinek, odaadta az ismeretlen nőnek a két kiskertre nyíló szobát. Azt se tudta, hogy a lakója asszony-e, vagy leány, még a nevét se kérdezte, s csak annyit tudott róla, amennyit titokzatos asszonyi ösztöne megsúgott, hogy az álmodozó szemű nővel a szerelem költözik a kék kárpitú, fehér függönyös szobákba — s ez elég volt neki. Csakhogy a verőfényes mosoly nem sokáig tartott a rejtélyes lakó szép ajakán s alig két hónap múlva, egy reggel eszméletlenül találták ágyában, mellette egy üres morfioos üveggel A tavaszi napsugár akkor kezdte először csókolni a földet, a fák ágai rügyektől hajlongva himbálóztak az enyhe fugalomban s a levegőben ibolya öntötte szét illatát. Ilyenkor nehéz megtagadni az élet szépségét s a sárgahajú, szigorú ajkú Filó kisasszony értett hozzá, hogy kell a szív elzárt ajtaját megnyitni a reménytelen örömök számára. S ma először, rózsát tűzött keblére a piros napernyős haldokló s megpróbálta azt, ami alapjában véve épp olyan könnyű, mint amilyen nehéz : az életnek örülni. A vén kisasszony egy idő múlva felemelte a fejét, beléhúzott egy szál selymet a tűjébe s újra hozzáfogott a munkájához. A szomszédban a kertész vizet merített a kutból az esteli locsoláshoz s a kutágas csikorgásába némelykor kakas kukorékolás s kutyaugatás vegyült. Zsibongó, zöld szárnyú nagy legyek csapódtak időnként a veranda nyitott ablakához s valahol az országút háta mögött a réten, húsz,árok tartottak gyakorlatot s fel-felhangzott a trombiták hangja. Orgonaillat röpködött a levegőben, a kerítések mellett nagy pirosszinü, jégcsöppes Krisztus-szivek nyíltak sűrű leveleik között s a rózsaszínű kertiszékben csöndesen zokogott a fehérruhás asszony. . . S a szomszédban a kis Werther Lizi még mindig mesél az ezüsthajú tündérről s a fekete királyfiról, aki minden éjjel levág egy szál hajat a nyilára a tündér fejéről Darányi miniszter utazása. Temesvárról táviratozzék, hogy Darányi Ignác földmivelésügyi miniszter augusztus 30-ikán délben odaérkezik és a püspöknél száll meg. Délután megtekinti az új vadászerdei iskolát, továbbá Vadászerdő magyar telepes községet. Másnap részt vesz a méhészeti kongresszuson. Szeptember hatodikén Darányi Kiss Pál államtitkár és dr. Szomjas Lajos miniszteri titkár kíséretében Pozsonyba megy, az ottani országos mezőgazdasági kiállítás megnyitására. A kiállítást szeptember 7-ikén, vasárnap délelőtt 11 órakor nyitják meg ünnepiesen. A miniszter 8-ikán utazik el Pozsonyból. A katolikus autonómia. AMagyar Állam, tegnap hírül adta, hogy a kormány nem fogja megerősíteni a katolikus autonómia szervezeti szabályzatát, mert a szabályzat túlságos jogkört ölelt fel a középiskolai oktatásnál. Ezzel szemben ma félhivatalosan azt jelentik, hogy a kormány eddig még nem foglalt állást az ügyben, sőt a kultuszminisztériumban nem is foglalkoztak vele, miután a katoikus ügyek előadója jelenleg szabadságon van. Szepes megye kérvényei. Szepes megye törvényhatósági bizottsága legutóbb tartott közgyűléséből két kérvényt terjesztett a képviselőház elé. Az egyik a vasárnapi munkaszünetnek a köztisztviselőkre való kiterjesztéséről, a másik a választási törvény módosításáról szól. Mindkét kérvény ma érkezett a képviselőház elnökségéhez. Gróf Apponyi Albert Budapesten. Gróf Apponyi Albert házelnök augusztus elején egy napra Budapestre érkezik. Az autonóm vámtarifa Bécsről telefonozza tudósítónk . Az autonóm vámtarifa harmadik olvasása fennakadás nélkül halad előre. Hír szerint a tárgyalások eddigi folyamán egyáltalán semmi jelentékenyebb nehézség nem merült fel, ami valószínűleg abban leli magyarázatát, hogy eddigelé a jelentős tételek még nem kerültek sorra, amert azok csak a harmadik olvasás végével jutnak tárgyalás alá. Valószínűnek tartják, hogy ezeknek a fontos tételeknek, amelyek eddig is a legnagyobb ellentéteket idézték elő, egyeztetésére szükséges lesz a két miniszterelnök és a szakminiszterek újabb tanácskozása. Báró Gall kereskedelmi miniszter az osztrák és a magyar szakelőadók tiszteletére ebédet adott, amelyen igen »emelkedett» volt a hangulat. Báró Call legközelebb rövid szabadságra utazik. Az interparlamentáris konferencia. A szeptemberben Bécsben összeülő interparlamentáris konferenciára máig harmincnyolc jelentkezés történt magyar részről. A jelentkezési határidő augusztus 8-ával záródik le. A gazdasági s társadalmi munka. Budapest, július 31. Igen élénken él még emlékezetünkben a meglepetésnek s a megdöbbenésnek az a felriadása, mely mindenkit elfogott, amikor a kilencvenes évek közepén a mezőgazdasági munkások mozgalmának kitörései napirenden voltak. Az ismeretlen, titokzatos veszély közeledése felrázta a közvéleményt s leplezetlen őszinteséggel vádolta a meglepett társadalom a kormányt s önmagát amiatt, hogy a gazdasági munkásügyeket nem méltatta kellő figyelemre. Az akkori események által ösztönözve, a kormány nem is késett a cselekvéssel. A mostani földmivelésügyi miniszter kérdésére a kormány s a parlament gondjába vette a gazdasági munkásügyeket s az utolsó évek alatt ezen a téren több erélyes alkotás létesült. A kormánynak s a parlamentnek e munkálkodása azonban önmagában véve bármilyen értékes is, mégis bizonyos vonatkozásban önkéntelenül s akaratlanul hátrányossá is vált; annyiban tudniillik, hogy a társadalom ezt a céltudatos, intenzív, szakadatlan munkát látva, teljes lelki nyugalommal napirendre tért a munkásügyek fölött s ráhagy mindent a kormányra és parlamentre. Ez a helyzet nem kielégítő és nem megnyugtató, mert társadalmi és gazdasági kérdéseket az érdekelt társadalom erőteljes közreműködése nélkül megoldani nem lehet. Ha a társadalom a munkáskérdés érdekében is mindent a kormánytól vár s a maga részéről nem teszi meg a magáét, a kívánatos eredményt nem fogjuk elérni. AzOrszágos Gazdasági Munkás- és Cselédbetegsegítő Pénztárról szólunk. Rendszere nem a kötelező biztosítás, hanem az önkéntes, igazgatása nem állami, hanem önkormányzati. Egész mivolta a magyar néplélekből fakadt, egyszerű, józan, világos s olyan, hogy a legutolsó parasztember is megérti és felfogja. Ahoz azonban, hogy megértse, felfogja és zászlója alá álljon, az kell, hogy alkalmas módja legyen megismerni, s egyáltalában megtudni, hogy immár ilyen intézmény is van a világon. Az lenne most a társadalom feladata, hogy az intézményt megismertesse s népszerűvé tegye. Nem nagy feladat, de feladat s olyan, amelyet a kormány semmiféle rendelettel se tudhat megcsinálni. Mi úgy látjuk, hogy a társadalom nem nagyon siet a maga munkájával. A Munkássegély-pénztár másfél esztendeje van már meg, az a törvény pedig, mely a biztosításnak két, nálunk legnépszerűbb módját, a temetkezési és kiházasítási biztosítást is bevonta a segélypénztár keretébe, ennek a hónapnak az elején lépett életbe. Noha figyeljük a dolgot, egyáltalán nem látjuk megindulni azt a széleskörű társadalmi tevékenységet, amely ez intézmény fejlődésének sorsát biztosítani volna hivatva. A gazdasági