Pesti Napló, 1902. október (53. évfolyam, 269-299. szám)

1902-10-01 / 269. szám

é Budapest, szerda + PESTI NAPLÓ._________ 1902. ok­tóber 1. 269. szám , talán meghalt? Mondják meg az igazat. — Az or­vosok kíméletesen azt felelték neki: — Ő is itt van, de állapota­­olyan, hogy a legnagyobb gondos­ságot és kíméletét követeli. Pak­s, szeptember 30. (Saját tudósítónktól.) Zoláné teg­nap egész nap férje felől tudakozódott és mivel Sigre kitérően válaszoltak neki, sejtette a szörnyű valóságot. Ma délelőtt annyira magához tért Zoláné, hogy az orvosok elszánták magukat a szomorú fel­adatra, hogy megmondják a betegnek férje szomorú sorsát. Dr. D­e f­a­u­t, a neullyi szanatórium vezetője így szólt Zolánéhoz : — Közeledik a válságos időpont, asszonyom. Félek, hogy amitől tartanunk lehet, már megtörtént. De azért bízzunk Istenben. E szavak oly borzasztó hatást gyakoroltak Zo­­lánéra, hogy dr. Defautnak nem volt bátor­sága megmondani a valót. Ekkor jött a szanató­riumba dr. L­a­r­a­t, Zoláék háziorvosa, akit a csa­lád meghitt barátai azért küldöttek, hogy közölje a gyászhírt az özvegygyel. Dr. Larat kíméletesen tu­datta Zolánéval a halálhírt. Attól fogva a beteg asszonynak nem lehetett szavát venni. Egyre sír és nem is hallgat unokahugának, Labordené­­l a­­ vigasztalásaira. A boncolás. Paris, szeptember 30. (Saját­ tudósítónktól.) Gast igaz­ító, a Girard-féle laboratórium vezetője, már be­­■erjesztette a rendőrfőnökséghez jelentését azoknak­­’a vércsöppeknek vegyi vizsgálatáról, amelyeket az orvosok Zola holttestéről, Zoláné ajkairól és a m­egfuladt kutyákról leválasztottak. A jelentés a legin­g­óbb határozottsággal állapítja meg a szód­án gd-gázmérgezést. Minthogy azonban a vércseppek­ nem voltak elegendők az analízishez, tehát elren­delték Zola holttestének felbontá­sát, amelyet még ma délelőtt 11 órakor végre is hajtott két törvényszéki orvos : B r­o­u a r­d c l és V­i­b­e­r­t. A boncolás Zola lakásán történt hattagú bizottság jelenlétében, amelynek a vizsgálóbíró és a két törvényszéki orvoson kívül tagjai voltak : két építész és Girard, a vegytani intézet igazgatója. boncolásról Girard a vizsgálóbírónak ott mindjárt jelentést tett, amelyben egész határozottan arra a következtetésre jut, hogy Zola halálát szénoxidgáz belélegzése okozta. Ezalatt Zola háza előtt valósággal életveszélyes tolongás volt. Közben egyre-másra jöttek-mentek a távirathordóra, akik ezrével hozták a világ minden tájékáról érkezett részvétsürgönyöket. Igen sokan jártak ma a ravatalosházban személyesen kifejezni részvétüket. Délelőtt megjelent a többi között a m­o­n­a­k­ó­i fejedelem, M Hieran­d, az irók és művészek csapatostul, Zola egykori védője, La­bori fiatal nejével együtt. Megható jelenet volt, amikor Labori a halottas­­szobába lépett. Sírva borult D­em­oul­in szobrász­nak nyakába s teljes egy órahosszat maradt meg­hitt­ barátjának holttesténél. Erőszakkal tuszkolták ki Laberit a ravatal mellől. Waldeck-Rousseau volt miniszterelnök titkárát küldötte a halottasházhoz. Ott volt Pic­­quart ezredes is, továbbá Victorien S­a­­­d­o­u. A boncolás a kis verandán történt. Demo­u-­­­i­n szobrászművész, aki mindvégig jelen volt, a következőket beszélte el a hírlapíróknak a felbon­tásról : — Kitűnt, hogy szegény, édes barátunk szer­vezete bámulatos volt. Eltekintve egy kis vesebán­­i álomtól, minden egyes szerve teljesen egészséges. Bizony, még sok évig élhetett volna. Olyan fajtából való volt Zola, amely száz éves embereket adott a világnak. A szénoxid-gázmérgezés a test minden részében meglátszott. Az agyhoz nem nyúltak az orvosok, mert respektálták azt. A temetés, Pária, szeptember 30. (Saját tudósítónktól.) Zola temetése valószínűleg pénteken lesz. Azt még nem tud­ják, váljon egyházi szertartással-e, vagy anélkül. Ez első­sorban attól függ, vájjon Zola végrendeleté­ben nem intézkedett-e erre nézve, a végrendeletet eddig hiába keresték. Két üvegfestményt, amelyek Zola dolgozószobá­jának erkélyes ablakait díszítették s amelyek a XV. századból erednek, Zola még életében felajánlotta báró Rothschildnak.­ A ravatalt nem fogják közszemlére kitenni. Valószínű, hogy a temetés a Montmartre­­kálvárián lesz. A becsületrend tisztjét megillető pom­pával, katonai díszszel fog végbemenni a gyászszer­tartás. Az emberi jogok védelmére ala­kult liga gyűjtést indít, hogy Zolának márvány-, vagy bronzszobrot állítson. Több nacionalista lap jelzi, hogy Zola teme­tésénél, ha Dreyfus ott megjelenik, párthíveik részéről tüntetések várhatók. Pária, szeptember 30. N a­s­i olasz közoktatásügyi miniszter a fran­cia közoktatásügyi miniszterhez az olasz kormány nevében részvéttáviratot intézett, amelyben a többek közt hangsúlyozza, hogy Zola már származásánál fogva is nagyon kedves az olaszoknak és dicsőíti Zola polgári erényeit, utalva a Dreyfus-perben való szereplésére. Zola életbiztosítása. Berlin, szeptember 30. (Saját tudósítónktól.) A «Local­anzeiger» közlése szerint Zola igen nagy összegre volt biztosítva halál esetére. A biztosító társaságok nem fognak semmi nehézséget támasztani a kifize­tésre nézve. Zoláné nem fogja megtartani a pánisi palotában levő műtárgyakat, amelyek legnagyobbrészt régi templomokból valók. * Jókai Mór a következő részvéttáviratot küldte Zola özvegyéhez: Asszonyom ! Fogadja ön legmelyesebb részvé­tem nyilatkozatát s engedje meg, hogy osztozzam az ön fájdalmában a szerencsétlenség fölött, mely lángeszű férjét érte. Megmérhetetlen veszteség ez az egész irodalomra, s gyász az egész műveit világra nézve. Isten adjon önnek legmagasabb vigasztalást s teljes fölgyógyulást minden bajaiból. Hódolója : dr. Jókai Klár. A Lipótvárosi Kaszinó mai igazgatósági ülésén elhatározta, hogy Zola ravatalára megfelelő föl­­írással koszorút helyez. Az asszony joga. ------—---• Budapest, szeptember 30. A nők jogaiért küzdő irodalomban az utóbbi időben nevezetes fordulat történt, s ez a fordulat nagy haladást jelent az egész Európát foglalkoztató női kérdés dolgában. A kedvező fordulat: a küz­dés igazi céljának megismerése, ami lefegyverez minden ellenséges indulatot és leront minden ellen­kező okoskodást. "A közvélemény erősebb része mostanáig úgy fogta föl a nők mozgalmát, hogy annak célja a férfi társadalmi és gazdasági erejével egyenlő ver­senyzővé tenni a nőt, így tekintvén a dolgot, az ellenkezés és féltékenység nem volt egészen jogo­sulatlan. Ámde most látjuk már, hogy nem jól is­mertük az elszántan követett célt , hogy minden indulatunk, amely a látottak nyomán a lelkünkben támadt, igazságtalan volt. A nők érdekeiért küzdő irodalom kimondta már és dogmaként hirdeti, hogy a nők minden törekvése gazdasági természetű és végső eredményül a családi életet s az anyaságot akarja elérni, s hogy minden olyan akarat, amely más célt követ: elfajulás. Különös taktika, hogy a nő a férfi társadalmi jogaival és gazdasági erejével igyekszik eljutni a tulajdon természeti jogainak és kötelességeinek gya­korlásához. Lehetséges azonban, hogy ez a burkolt­­ság nem is taktika. Meglehet, hogy a nő, amikor kimondta az első harci jelszót, még nem volt tisz­tában a céljával, hogy csak homályosan derengett a lelkében valami bizonytalan keserűség, valami sej­telmes fájdalom, amelynek nem ismerte a forrását és nem tudta a nevét. így, csakis így történhetett, nem szándékos cselfogással, hogy hosszú ideig mást követelt, mint amit kívánt. Az új idők lelkétől megszállt nő, aki mélyre­ható szemével tisztán látja nemének veszedelmes helyzetét, intő szózattal fordul azokhoz a társaihoz, akik gondolkodás, magukra eszmélés nélkül töltik el ifjú napjaikat, nem gondolván a jövendőre, amely bizonyosan eljön, bármilyen készületlen találja is őket. Dolgozzatok és gondolkozzatok, ez az az intés, amely az újabb női irodalomnak min­den sorából az olvasó felé száll, s a dolgozók és gondolkozók, akik virrasztanak alva elő társaik álma fölött, fáradhatatlanul ismétlik az ébresztő nagy szót. Eljött az ideje, hogy a nők fölismerjék a ma­guk s a férfiak helyzetét, s hogy rájöjjenek, mi­lyen szükséges az ő segítségük a férfinak. Ámde a helyzet megismerése csak egy közeli stációja a célhoz vezető útnak,.. a feladat nagyobb része még a messzi távolból néz felénk. Mi teszi ezt a nagy távolságot? Az, hogy a nő is meg a férfi is más célját látja a házaséletnek, hogy a férfi nem veszi annyira komolyan, mer­t a nő és nem veszi komolyan a nő segítő törekvését sem, s mindezt azért, mivel a természet parancsoló szava enyhébben érinti őt, mint a nőt s mivel nem tudja átérezni azt a momtc­hatatlan szenvedést, amelyet a kényszerhelyzetben vergődő nőnek érezni kell. A társadalom boldogulása s vele a nő nyugo­dalmas élete és igazságos helyzete csak azon a napon kezdődhet, amelyen a férfit is úgy áthatja a ter­mészet fenséges parancsa, mint a nőt. Ezen a napon ismeri meg egymása igazában a két nem, ezen a napon fogja megtudni a férfi, hogy életünknek azok az igazi törvényei, amelyek a nő természeti tulajdonságaiban jutnak kifejezésre, s hogy a tár­sadalmi berendezkedésnek ezekhez kell alkalmaz­kodnia. Ennek a nevezetes napnak az eljövetelét sürgeti a dolgozó és gondolkozó nő, amikor gaz­dasági függetlenségre törekszik, hogy erkölcsileg is független legyen a férfitől, amikor megtagadja neki a rabszolgai engedelmességet, hogy egyenlő jogú társa lehessen, még­pedig házastársa, s ami­kor gazdasági erőt gyűjt, hogy pótolja azt, ami a férfi gazdasági erejéből a rendes élethez még hiányzik. Mindent a gyermekért tesz a nő, érette dolgozik, érette szenved, legszebb reménysége, leg­nagyobb öröme, legnemesebb célja a gyermek,­­ hogy ez a r­emény teljesüljön, ez az öröm tiszta legyen s a cél eléressék, az nagy érdeke az embe­riségnek. A nők megteszik már a maguk köteles­ségét, most a férfiakon a sor, nekik kell most a helyzet megismeréséhez fölemelkedniök. Bok idő fog eltelni addig, amíg a nők munkájának, küzdésének látható eredménye lesz, sok magányosságra kár­hoztatott nő szemefénye törik meg időnek előtte, sok köny­voly el és sok sóhaj száll el addig; de ha a jelen szenvedésein keveset enyhít is az új idők orvossága, ha a férfiak tartózkodón viselked­nek is ma még­ a nagy céllal szemben, azt a remény­séget senki sem veheti el a nőktől, hogy végül mégis lesz igazság és boldogság, s legalább azok­nak lesz jobb sorsuk, akik utánunk következnek. A gyermekért vívott küzdelem mellett nem szü­netel a gyermek ellen való küzdés sem, s az élet­viszonyok az utóbbi harcnak jelentékenyen több sikert biztosítanak, mint az elsőnek. Bök állam­ban törvény tiltja a­­tanítónők é­s a postán és távíró­­hivatalban alkalmazott nők férjhezmenését, s nagy­városokban aki házmestert, szolgát, takarítót keres, csak gyermektelent fogad meg. Számokkal ki nem fejezhető az a veszteség, amely a népességet ezzel a kegyetlen korlátozással éri, de beláthatatlan az az erkölcsi pusztítás is, amely a gyermektől rettegő házasok életét megrontja. Kegyetlen helyzet, ami­kor­ a férj és feleség kénytelen vagy a kenyérről, vagy a gyermekről lemondani; embertelenül kegyet­len ez a helyzet, mert kenyérre szükségünk van, hogy megélhessünk, a gyermekre pedig, hogy iga­zában éljünk. Mert megélni és élni, nem azon egy dolog. Sebestyén Ede: Megyék és városok.­ ­ (Tüzérkaszárnya Veszprémben.) Veszp­rémből jelentik, hogy a közös hadügyminiszté­rium már foglalkozik azzal a tervvel, hogy ott tüzérkaszárnyát létesítsen. A közelben levő h­a­j­­m­á­s­k­é­r­i tüzérségi gyakorlótér ad erre okot. Az új kaszárnyában az újonnan szervezendő tarack-

Next