Pesti Napló, 1903. január (54. évfolyam, 1-31. szám)

1903-01-01 / 1. szám

.budapest, csatonok pest, napló, 1903. január 1.­1. szám mert nem helyesli azt a felhívást, amelyet a lap néhány nap előtt közzétett és amelynek szövegét vele előzőleg nem közölték. Beváltatlan ígéretek. — A törvényhozás múlt esztendeje. — Budapest, december 31. Önkéntelenül is csábítást érzünk magunk­ban, hogy az új esztendő előtt egy percre meg­álljunk, hogy megcsináljuk tizenkét hónap tör­vényhozási munkájának mérlegét. Soha annyi dolog nem volt, mint most és soha olyan ke­veset nem végeztek, másrészt a világ terem­tése óta annyit nem ígértek, s oly keveset be nem tartottak, mint a boldogulása előtt álló esztendőben. Az egész esztendő csupa re­ménység volt, telve ígéretekkel, amelyeknek negyedrészétől — ha teljesítik — új hajnal haladt volna a Kárpátok alatt. A kormány, mint a miniszterek összesége, aztán a minisz­terek külön-külön egész éven át mit sem tet­tek, minthogy biztatgatásokkal tartották az ország népét és nem egyszer izgalomba is tud­tak hozni bizonyos rétegeket, ha pillanatnyi érdekeik úgy kívánták. Népszerű javaslatok terve került ki a minisztertanács kohójából, de csak terv maradt, mindvégig terv, és mint ilyen megy át az új esztendőbe, talán egy új kormány örökébe is... Ha csak valamelyest megerőltetjük az emlékező tehetségünket, fel­vonul előttünk minden óhajtásunk, nem is tu­dunk hamarjában olyasvalamit mondani, amit kilátásba ne helyeztek volna, ha úgy akartuk. Csak szólni kellett. Úgy voltunk eleinte e kor­mánynyal, hogy a nagylelkűsége megtévesz­tett, hódolásra, rajongásra késztetett, el vol­tunk kábulva, hiszen nem volt az a csekélység a világon, amit legalább «fontolóra» ne vett volna. A parlament egészen méltó volt ehez az ópiumos ideliriumh­oz. Csupa duzzadó munkakedv dolgozni akarás, tülekedés a tárgyalások után, unos-untalan sürgetése a javaslatoknak, hadd végezzük el. Ha egy napig szünet volt, másnap panasz miatta: hiába fecséreljük a pénzt, az időt, hogy számolunk el vele az országnak! Arról most ne szóljunk, hogy mihelyest meg­kezdődhetett volna a munka, a dolgosok minő torlaszokat emeltek — az nem tartozik ide. De igenis számoljunk el azzal, ami történt, és ami nem történt. Az ígéretekkel, amikben bővel­kedtünk és a semmivel, amivel szintén bővel­kedtünk. íme, mit ígért, miket helyezett kilátásba Széll Kálmán kormánya. Szóljunk először a kiegyezésről, amelynek áldatlan ügye e percben ott fekszik Bécsben, Széll Kálmánnal eső külvárosi utcába, az alacsony bérházba. S Lübeck úrnak roppant elégtételül szolgált, hogy az egykori büszke úr hizelegve somfor­­dál mellette. S legyintett a kezével: — Sohse búsuljon a tanácsos úr! Ha hoz­zám igyekezett, jó helyre fordult. Az öreg Lübeck készséggel előkotor ládája fenekéről pár száz forintot, ha azzal szívességet tehet. Hogy az öreg Lübeck hány száztálkra tette meg ezt a szívességet, az nem tartozik a do­logra... " / V­­í í. . ’ ...... y IV. ’ S a tanácsos úr otthonában ismét kiderül­tek az arcok, fölszáradt a köny a véresre sirt szemekben, mikor a családfő a kedvező ered­ménynyel hazatért. S megindult a lázas ké­szülődés a jótékony ünnepre: szabónő, divat­­árusnő egymást érte a háznál. S az ünnepen tündérálom fényével ragyogott föl a Napkirály udvara: ha a versaillesi bűvös palota hajdani ura föltámadt volna sírjából, szégyenkezve kel­lett volna bevallania, hogy az ő környezete nem volt ilyen pompás. A szereplő hölgyek csak úgy ragyogtak az ékszerektől s a büsz­keségtől és hiúságtól. Öltözékeik egyszerűen mesések voltak; százakba, ezrekbe került a sok selyem, bársony, csipke és virág. A mulat­ság persze rengeteg fáradságba került: az urak és hölgyek egy kis vagyont elkocsikáztak, s a rendezés egyéb költségei is ugyancsak te­kintélyes összeget emésztettek föl. Szóval a jótékony ünnep fényesen sikerült, é­s el ne feledjük megjegyezni, hogy még a szegények­nek is jutott pár száz korona... . g. együtt. Erre fátyolt borítunk. Az autonóm vám­tarifa elkészülte már a trónbeszéd egyik pasz­­szusában benne volt, de megfogadtuk, hogy most erről nem csinálunk számonkérést. Meg­rekedt. Nincs. Menjünk tovább és kezdjük a legrégibbeknél, azoknál a javaslatoknál, ame­lyeknek m­ég a beígérését is patinával vonta be az idő, az tudniillik, amely nyom nélkül ment el mellettünk. Itt van mindjárt a katonai büntetőtörvén­ykönyv reformja. Ebből most már semmi sem lesz. Elkallódott. Ezelőtt két évvel még a büntetőtörvénykönyv reform­járól beszéltek. Most már csak a perrendtar­tásról «lehet szó», de azt aztán tökéletesen mo­dern szellemben ígérték. Éppen a minap aztán tisztába jutottunk, hogy még a perrendtartás sem lesz modern, a nyilvánosság nem lesz olyan, amilyennek mi álmodtuk, általában lényeges változása sem lesz, vagyis: felültünk, így vál­tották be a katonai büntető tör­vénykönyv re­formját. Egy percre álljunk meg a tiszt­viselők fizetésrendezésénél. Ezt is 1901-ben ígérték meg először. Azóta színpadi hatás­vadászatokkal állandóan napirenden tar­tották és maga a kormány annyit beszélte­tett róla, az egyes pártok is oly ügyesen ki­használták saját céljaikra, hogy azok, akik ezt az érát még nem ismerték, egy percre ta­lán megtévesztve igazán azt hihették, hogy meglesz. Ez sem lett meg. A vasúti hiva­talnokokról ma is inkább az gondoskodik, aki az erdők liliomáról, mint a kereskedelmi miniszter. A tantói nyugdíjtörvény re­víziójával ott vagyunk, ahol voltunk ezelőtt régen: «dolgoznak rajta.» Ugyanezt elmond­hatjuk még a következő javaslatokról: a ke­reskedelmi alkalmazottak aggkori biztosítása, a magántisztviselők nyugdíjtörvénye, a ház­szabályok módosítása a budget-vita megrövi­dítésére, bevándorlás, útlevélügy rendezése, a határrendőrség államosítása, a szabadhajózás segítése, beruházási javaslatok, szegényügy szabályozása, konzuláris intézmény reformja, a véderő­törvény reformja, az újoncjutalék fel­emelése, az egyenes adók reformja, az adó­kivetés reformja, a pénzügyi közigazgatás egy­szerűsítése, bánya­törvény, katolikus autonó­mia, mindkét szertartásu kat. lelkészek kon­­gruájának rendezése, víziutak fejlesztése, mezőgazdasági szakképviseletek, törvény a telepítésről, budapesti kereskedelmi kikötő, vicinális vasutak reformja, munkások baleset­biztosítása, házalási ügy rendezése, vásárügy, polgári perrendtartás, telekkönyv rendezés, a kereskedelmi törvény revíziója, főrendek összeférhetetlensége, biztosítási törvények, kóbor cigányok letelepítése és egyéb szoci­ális törvények egész csomóval, amik most nem jutnak hamarjában eszünkbe. Mindez és még több elő volt irányozva ennek a parlamentnek a számlájára. Az össze­­összeállítást maga a kormány végezte, garan­tálta. És végül ez a kormány és ez a parla­ment adós maradt az egész számlával és ki­fizette az országot a borravalókkal. Lássuk csak. A nagy, országos reformok helyett életbe léptek a következő törvények: még egy horvát provizórium, meg még egy indemnity, a me­gyei pénztárak államosítása, a dunántúli helyi­érdekű vasutak, az Angliával és Romániával bűntettesek kiadatására vonatkozó szerződés, a Csorba-tó megvétele, az állami konverzió, a Mexikóval kötött kereskedelmi szerződés, a bosnyák vasutak, a gazdasági cselédpénztár re­formja, a pápa-bánhidai, a sziszek-capras­­virgin-morti, a hódmezővásárhely-makó-nagy­­szentmiklósi, a budapest-esztergom-füzitői he­lyiérdekű vasutak, az állami számvevőszék szer­vezetének módosítása, a népfelkelés ismétlő fegyverei, a béga-temesvölgyi terv­ H ár­­mentesítése.­­ Ha ezt a törmelékes valóságot szem­beállítjuk a nagyhangú ígéretekkel, ame­lyeket be nem váltottak, elmosolyodunk. Egy országnak a megváltását helyezik kilátásba, és szerződést kötünk Mexikóval. A dologtalanság­­ban sínylődő munkásságot nem foglalkoztat­ják, ellenben kiadnak milliókat a Csorba-tóért. Nem bírjuk ki tovább az önálló vámterület nélkül és minden időnket egy új kiegyezés erőszakolására pazaroljuk. Nincs betevő fa­latja a székelységnek, és vasutat építünk Bosz­niában. A gazdasági munkást nem fizetjük, de csinálunk törvényt, hogy ki ne vándorolhasson. Nincs sürgősebb dolgunk annál, hogy­ szerző­,­dést kössünk Angliával gonosztevők kiada­tása iránt. Hajbakaptunk a nemzetiségekkel, de nem végzünk velük semmit; ellenben a Halastó körüli területet rendezzük, magyarul: elajándékozzuk a Tengerszemet. Az ipar és ke­reskedelem nyomorog, vannak olyan részei en­nek a tejben-mézben duslakodó Kánaánnak, ahol állandó az éktifusz és mégis előbb a fő­rendek összeférhetetlenségét foglalták tör­vényjavaslatba. Íme, ezt csináltuk egy egész esztendőn át, vagy ha jobban tetszik, ezt nem csinál­tuk. Csupa apró-cseprő dolgokkal bíbelődtünk, egy nem tetsző nóta miatt véreztü­nk hetekig, egy kardbojt,­­egy ékezet miatt, amely hiány­zott egy betűről, valami ki nem mondható os­tobaság végett eltrécseltünk, kicsinyesked­tünk, nevetségessé lettünk, megalázkodtunk — de csinálni nem csináltunk semmit. Az ada­tok, amelyeket felsoroltunk, beszélnek. Szá­moljanak be vele a képviselő urak odahaza, pártkü­lönbség nélkül. Ki mit végzett, mihez nyújtott segítő kezet. Kormány, mely annyit ígér és oly keveset ad, parlament, amely munkaképtelen, önző, személyes politikától, egyéni érdektől vezetve csak az üres, szégyenletesen tartalmatlan be­szédekben gyakorolja magát: ez a magyar kor­mány, ez a magyar parlament. Ezt meg kel­lett végre mondani, hogy a köztudat, amelyre a mámor átragadt, világosan lásson és érté­kelni tudja nemzeti képviseletét. Kétségbeejtően leverő, hogy nincs senki, aki ezt az esztendőt számonkérné azoktól, akik eltékozolták. Bécsben kiegyeztek. Budapest, deczember 31. Ma egész nap csengetett a bécsi telefon. Délután még sziklaszilárdan állott Széll Kál­mán és egy percre még bizakodni lehetett, hogy elérkezünk az ultima rációhoz , az önálló vámterülethez. Végre éjjel megjött a híre, hogy a kiegyezést megkötötték. Széll Kál­mán addig járt a Burgba, meg vissza a szál­lóba és Körber is addig járt a szállóba, míg végre újévre szétmehetett az örömhír a monarkia két államában, hogy a gazdasági kiegyezést sike­rült megcsinálni. Egyebet nem tudunk, a fél­­hivatalosok egy betűt nem árultak el belőle, hogy mibe kerül az alku, szóval az anyagi részről hallgatnak minden oldalról. A meg­egyezésről csak annyit tudni, hogy az valami «kiút», ami teljesen beleillik a miniszterelnök terminológiájába. Mi legyen az a kivezető út, ahol ebben a percben még nincsen szeren­csénk. Közvetlenül, mielőtt a­­kiutat­ sikerült megtalálni, Ferenc Ferdinánd trón­örökös megjelent a miniszter­ szálláson és egy negyedórát időzött ott. Útjának célja ismeretlen, de képzelhető, hogy minő feltűnést keltett. Általában a mai nap „örvendetes” ered­ményével egyetemben megrendíti az összes tárgyalások komolyságába vetett hitet és na­gyon is színpadi rendezésével csökkenti a bi­zalmat úgy a létezett, mint az elhárított diffe­renciák lényegére nézve. Táviratainkat itt adjuk abban a sorrend­ben, amint érkeztek: Bécs, dec. 31. délben. (Bud. Tud.) Dr. Körber osztrák miniszter­­elnök tegnap este kilenc órakor Széll Kálmán miniszterelnöknél, ennek Sacher­ szállóbeli lakásán egy óráig tartó látogatást tett. Széll Kálmán miniszterelnök ma reggel kilenc órakor ő felsége előtt kihallgatáson megjelent; tíz órakor ő felsége dr. Körber osztrák miniszterelnököt fogadta. Való­színű, hogy ezek a kihallgatások dr. Körbernek Széll Kálmán miniszterelnöknél tett tegnapi láto­gatásával összefüggésben állanak. A magyar mi­niszterelnök ma délután mindenesetre visszatér Bu­dapestre. A helyzetben eddig változás nem állott be. Bécs, dec. 31. déli 1 órakor. (Félhivatalos jelentés.) A Magyar Távirati Iroda jelenti: Széll Kálmán mi­niszterelnök tegnap es­te kilenc órakor, amikor

Next