Pesti Napló, 1903. január (54. évfolyam, 1-31. szám)
1903-01-01 / 1. szám
.budapest, csatonok pest, napló, 1903. január 1.1. szám mert nem helyesli azt a felhívást, amelyet a lap néhány nap előtt közzétett és amelynek szövegét vele előzőleg nem közölték. Beváltatlan ígéretek. — A törvényhozás múlt esztendeje. — Budapest, december 31. Önkéntelenül is csábítást érzünk magunkban, hogy az új esztendő előtt egy percre megálljunk, hogy megcsináljuk tizenkét hónap törvényhozási munkájának mérlegét. Soha annyi dolog nem volt, mint most és soha olyan keveset nem végeztek, másrészt a világ teremtése óta annyit nem ígértek, s oly keveset be nem tartottak, mint a boldogulása előtt álló esztendőben. Az egész esztendő csupa reménység volt, telve ígéretekkel, amelyeknek negyedrészétől — ha teljesítik — új hajnal haladt volna a Kárpátok alatt. A kormány, mint a miniszterek összesége, aztán a miniszterek külön-külön egész éven át mit sem tettek, minthogy biztatgatásokkal tartották az ország népét és nem egyszer izgalomba is tudtak hozni bizonyos rétegeket, ha pillanatnyi érdekeik úgy kívánták. Népszerű javaslatok terve került ki a minisztertanács kohójából, de csak terv maradt, mindvégig terv, és mint ilyen megy át az új esztendőbe, talán egy új kormány örökébe is... Ha csak valamelyest megerőltetjük az emlékező tehetségünket, felvonul előttünk minden óhajtásunk, nem is tudunk hamarjában olyasvalamit mondani, amit kilátásba ne helyeztek volna, ha úgy akartuk. Csak szólni kellett. Úgy voltunk eleinte e kormánynyal, hogy a nagylelkűsége megtévesztett, hódolásra, rajongásra késztetett, el voltunk kábulva, hiszen nem volt az a csekélység a világon, amit legalább «fontolóra» ne vett volna. A parlament egészen méltó volt ehez az ópiumos ideliriumhoz. Csupa duzzadó munkakedv dolgozni akarás, tülekedés a tárgyalások után, unos-untalan sürgetése a javaslatoknak, hadd végezzük el. Ha egy napig szünet volt, másnap panasz miatta: hiába fecséreljük a pénzt, az időt, hogy számolunk el vele az országnak! Arról most ne szóljunk, hogy mihelyest megkezdődhetett volna a munka, a dolgosok minő torlaszokat emeltek — az nem tartozik ide. De igenis számoljunk el azzal, ami történt, és ami nem történt. Az ígéretekkel, amikben bővelkedtünk és a semmivel, amivel szintén bővelkedtünk. íme, mit ígért, miket helyezett kilátásba Széll Kálmán kormánya. Szóljunk először a kiegyezésről, amelynek áldatlan ügye e percben ott fekszik Bécsben, Széll Kálmánnal eső külvárosi utcába, az alacsony bérházba. S Lübeck úrnak roppant elégtételül szolgált, hogy az egykori büszke úr hizelegve somfordál mellette. S legyintett a kezével: — Sohse búsuljon a tanácsos úr! Ha hozzám igyekezett, jó helyre fordult. Az öreg Lübeck készséggel előkotor ládája fenekéről pár száz forintot, ha azzal szívességet tehet. Hogy az öreg Lübeck hány száztálkra tette meg ezt a szívességet, az nem tartozik a dologra... " / Ví í. . ’ ...... y IV. ’ S a tanácsos úr otthonában ismét kiderültek az arcok, fölszáradt a köny a véresre sirt szemekben, mikor a családfő a kedvező eredménynyel hazatért. S megindult a lázas készülődés a jótékony ünnepre: szabónő, divatárusnő egymást érte a háznál. S az ünnepen tündérálom fényével ragyogott föl a Napkirály udvara: ha a versaillesi bűvös palota hajdani ura föltámadt volna sírjából, szégyenkezve kellett volna bevallania, hogy az ő környezete nem volt ilyen pompás. A szereplő hölgyek csak úgy ragyogtak az ékszerektől s a büszkeségtől és hiúságtól. Öltözékeik egyszerűen mesések voltak; százakba, ezrekbe került a sok selyem, bársony, csipke és virág. A mulatság persze rengeteg fáradságba került: az urak és hölgyek egy kis vagyont elkocsikáztak, s a rendezés egyéb költségei is ugyancsak tekintélyes összeget emésztettek föl. Szóval a jótékony ünnep fényesen sikerült, és el ne feledjük megjegyezni, hogy még a szegényeknek is jutott pár száz korona... . g. együtt. Erre fátyolt borítunk. Az autonóm vámtarifa elkészülte már a trónbeszéd egyik paszszusában benne volt, de megfogadtuk, hogy most erről nem csinálunk számonkérést. Megrekedt. Nincs. Menjünk tovább és kezdjük a legrégibbeknél, azoknál a javaslatoknál, amelyeknek még a beígérését is patinával vonta be az idő, az tudniillik, amely nyom nélkül ment el mellettünk. Itt van mindjárt a katonai büntetőtörvénykönyv reformja. Ebből most már semmi sem lesz. Elkallódott. Ezelőtt két évvel még a büntetőtörvénykönyv reformjáról beszéltek. Most már csak a perrendtartásról «lehet szó», de azt aztán tökéletesen modern szellemben ígérték. Éppen a minap aztán tisztába jutottunk, hogy még a perrendtartás sem lesz modern, a nyilvánosság nem lesz olyan, amilyennek mi álmodtuk, általában lényeges változása sem lesz, vagyis: felültünk, így váltották be a katonai büntető törvénykönyv reformját. Egy percre álljunk meg a tisztviselők fizetésrendezésénél. Ezt is 1901-ben ígérték meg először. Azóta színpadi hatásvadászatokkal állandóan napirenden tartották és maga a kormány annyit beszéltetett róla, az egyes pártok is oly ügyesen kihasználták saját céljaikra, hogy azok, akik ezt az érát még nem ismerték, egy percre talán megtévesztve igazán azt hihették, hogy meglesz. Ez sem lett meg. A vasúti hivatalnokokról ma is inkább az gondoskodik, aki az erdők liliomáról, mint a kereskedelmi miniszter. A tantói nyugdíjtörvény revíziójával ott vagyunk, ahol voltunk ezelőtt régen: «dolgoznak rajta.» Ugyanezt elmondhatjuk még a következő javaslatokról: a kereskedelmi alkalmazottak aggkori biztosítása, a magántisztviselők nyugdíjtörvénye, a házszabályok módosítása a budget-vita megrövidítésére, bevándorlás, útlevélügy rendezése, a határrendőrség államosítása, a szabadhajózás segítése, beruházási javaslatok, szegényügy szabályozása, konzuláris intézmény reformja, a véderőtörvény reformja, az újoncjutalék felemelése, az egyenes adók reformja, az adókivetés reformja, a pénzügyi közigazgatás egyszerűsítése, bányatörvény, katolikus autonómia, mindkét szertartásu kat. lelkészek kongruájának rendezése, víziutak fejlesztése, mezőgazdasági szakképviseletek, törvény a telepítésről, budapesti kereskedelmi kikötő, vicinális vasutak reformja, munkások balesetbiztosítása, házalási ügy rendezése, vásárügy, polgári perrendtartás, telekkönyv rendezés, a kereskedelmi törvény revíziója, főrendek összeférhetetlensége, biztosítási törvények, kóbor cigányok letelepítése és egyéb szociális törvények egész csomóval, amik most nem jutnak hamarjában eszünkbe. Mindez és még több elő volt irányozva ennek a parlamentnek a számlájára. Az összeösszeállítást maga a kormány végezte, garantálta. És végül ez a kormány és ez a parlament adós maradt az egész számlával és kifizette az országot a borravalókkal. Lássuk csak. A nagy, országos reformok helyett életbe léptek a következő törvények: még egy horvát provizórium, meg még egy indemnity, a megyei pénztárak államosítása, a dunántúli helyiérdekű vasutak, az Angliával és Romániával bűntettesek kiadatására vonatkozó szerződés, a Csorba-tó megvétele, az állami konverzió, a Mexikóval kötött kereskedelmi szerződés, a bosnyák vasutak, a gazdasági cselédpénztár reformja, a pápa-bánhidai, a sziszek-caprasvirgin-morti, a hódmezővásárhely-makó-nagyszentmiklósi, a budapest-esztergom-füzitői helyiérdekű vasutak, az állami számvevőszék szervezetének módosítása, a népfelkelés ismétlő fegyverei, a béga-temesvölgyi terv H ármentesítése. Ha ezt a törmelékes valóságot szembeállítjuk a nagyhangú ígéretekkel, amelyeket be nem váltottak, elmosolyodunk. Egy országnak a megváltását helyezik kilátásba, és szerződést kötünk Mexikóval. A dologtalanságban sínylődő munkásságot nem foglalkoztatják, ellenben kiadnak milliókat a Csorba-tóért. Nem bírjuk ki tovább az önálló vámterület nélkül és minden időnket egy új kiegyezés erőszakolására pazaroljuk. Nincs betevő falatja a székelységnek, és vasutat építünk Boszniában. A gazdasági munkást nem fizetjük, de csinálunk törvényt, hogy ki ne vándorolhasson. Nincs sürgősebb dolgunk annál, hogy szerző,dést kössünk Angliával gonosztevők kiadatása iránt. Hajbakaptunk a nemzetiségekkel, de nem végzünk velük semmit; ellenben a Halastó körüli területet rendezzük, magyarul: elajándékozzuk a Tengerszemet. Az ipar és kereskedelem nyomorog, vannak olyan részei ennek a tejben-mézben duslakodó Kánaánnak, ahol állandó az éktifusz és mégis előbb a főrendek összeférhetetlenségét foglalták törvényjavaslatba. Íme, ezt csináltuk egy egész esztendőn át, vagy ha jobban tetszik, ezt nem csináltuk. Csupa apró-cseprő dolgokkal bíbelődtünk, egy nem tetsző nóta miatt véreztünk hetekig, egy kardbojt,egy ékezet miatt, amely hiányzott egy betűről, valami ki nem mondható ostobaság végett eltrécseltünk, kicsinyeskedtünk, nevetségessé lettünk, megalázkodtunk — de csinálni nem csináltunk semmit. Az adatok, amelyeket felsoroltunk, beszélnek. Számoljanak be vele a képviselő urak odahaza, pártkülönbség nélkül. Ki mit végzett, mihez nyújtott segítő kezet. Kormány, mely annyit ígér és oly keveset ad, parlament, amely munkaképtelen, önző, személyes politikától, egyéni érdektől vezetve csak az üres, szégyenletesen tartalmatlan beszédekben gyakorolja magát: ez a magyar kormány, ez a magyar parlament. Ezt meg kellett végre mondani, hogy a köztudat, amelyre a mámor átragadt, világosan lásson és értékelni tudja nemzeti képviseletét. Kétségbeejtően leverő, hogy nincs senki, aki ezt az esztendőt számonkérné azoktól, akik eltékozolták. Bécsben kiegyeztek. Budapest, deczember 31. Ma egész nap csengetett a bécsi telefon. Délután még sziklaszilárdan állott Széll Kálmán és egy percre még bizakodni lehetett, hogy elérkezünk az ultima rációhoz , az önálló vámterülethez. Végre éjjel megjött a híre, hogy a kiegyezést megkötötték. Széll Kálmán addig járt a Burgba, meg vissza a szállóba és Körber is addig járt a szállóba, míg végre újévre szétmehetett az örömhír a monarkia két államában, hogy a gazdasági kiegyezést sikerült megcsinálni. Egyebet nem tudunk, a félhivatalosok egy betűt nem árultak el belőle, hogy mibe kerül az alku, szóval az anyagi részről hallgatnak minden oldalról. A megegyezésről csak annyit tudni, hogy az valami «kiút», ami teljesen beleillik a miniszterelnök terminológiájába. Mi legyen az a kivezető út, ahol ebben a percben még nincsen szerencsénk. Közvetlenül, mielőtt akiutat sikerült megtalálni, Ferenc Ferdinánd trónörökös megjelent a miniszter szálláson és egy negyedórát időzött ott. Útjának célja ismeretlen, de képzelhető, hogy minő feltűnést keltett. Általában a mai nap „örvendetes” eredményével egyetemben megrendíti az összes tárgyalások komolyságába vetett hitet és nagyon is színpadi rendezésével csökkenti a bizalmat úgy a létezett, mint az elhárított differenciák lényegére nézve. Táviratainkat itt adjuk abban a sorrendben, amint érkeztek: Bécs, dec. 31. délben. (Bud. Tud.) Dr. Körber osztrák miniszterelnök tegnap este kilenc órakor Széll Kálmán miniszterelnöknél, ennek Sacher szállóbeli lakásán egy óráig tartó látogatást tett. Széll Kálmán miniszterelnök ma reggel kilenc órakor ő felsége előtt kihallgatáson megjelent; tíz órakor ő felsége dr. Körber osztrák miniszterelnököt fogadta. Valószínű, hogy ezek a kihallgatások dr. Körbernek Széll Kálmán miniszterelnöknél tett tegnapi látogatásával összefüggésben állanak. A magyar miniszterelnök ma délután mindenesetre visszatér Budapestre. A helyzetben eddig változás nem állott be. Bécs, dec. 31. déli 1 órakor. (Félhivatalos jelentés.) A Magyar Távirati Iroda jelenti: Széll Kálmán miniszterelnök tegnap este kilenc órakor, amikor