Pesti Napló, 1903. február (54. évfolyam, 32-58. szám)

1903-02-01 / 32. szám

Budapest, vasárnap PESTI NAPLÓ. • •* 1903. február 1. 132. század förmedvényei ellen. (Tetszés a baloldalon.) A had­ügyi kormány jellemzésére elmond egy esetet 1886-ban a delegációban kérdést intézett a had­ügyminiszterhez, hogy mi van a hadsereg fölsze­relésével? Az akkori miniszter, Bylandt-Rheidt azt felelte, hogy a hadsereg fölszerelése az utolsó gom­big kész. Pár hónap múlva újra összehívták a dele­gációt s kértek ötvenkét millió forintot­­ a had­sereg fölszerelésére. Nem okolták meg, nem rész­letezték a költségeket, mert azt mondták, hogy ez államtitok. A következő évben kiderült, hogy nem valami rendkívüli készülődésre, hanem rendes föl­szerelési cikkekre, ágyneműre, strbire költötték el a rendkívüli hitelt, csupa olyan dolgokra, amelyekre minden évben ad költséget a delegáció. (Fölkiál­tások a baloldalról: Huncut a német!) Amit pedig Bylandt-Reicht utódai, Bauer és Krieghammer el­követett, az már valóságos delirium­­tremens. Foly­ton emelték a békelétszámot, aminek semmi haszna és oka nem volt. A létszám­emelés különben nem a hadügyi kormány műve, hanem az osztrák vezér­karé, melyről Napóleon azt mondta, hogy tanult emberek vannak benne, de a háborúról egészen ha­mis fölfogásuk van. (Derültség.) Nincs semmi ér­telme annak, hogy a különféle államok seregeit a létszám szempontjából hasonlítsuk össze. Az orosz hadsereg óriási, de egy része Ázsiában, más része meg a Kaukázusban van lekötve. Hegyiütegekre van szükségünk, azt mondják. De ugyan kivel fo­gunk mi hegyi háborút viselni? Talán Montenegró­val? Minek szaporítjuk a flottát? Hiszen ha­ a fejünk tetejére állunk, akkor se lehetünk tengeri hata­lom. Franciaországnak 1870-ben gyönyörű flottája volt, Németországnak meg semmi flottája; a fran­ciáknak a tengerészeiket is partra kellett szállí­tani. A hadügyi kormány maga sem tudja, miért fegyverkezik? Nem hihetünk a háború rémében, ha Ausztria fönnállása európai szükség. S mégis úgy fegyverkezünk, mintha a határszélen éhes far­kasok csordái lesnének reánk. Ma már vége van a dinasztikus háborúknak, ma már csak nagy nem­zeti érdekekért lehet háborút viselni. S egy nem­zetnek sem érdeke, hogy Ausztriából valamit kap­jon. Elzász-Lotaringiának nem örülhet Németország, mert félszázadig fegyverben kell miatta állania. Le kell végre számolnunk azzal, hogy a hadügyi kor­mány játszsza fölöttünk a Gondviselés szerepét; van a magyar országgyűlésnek elég esze, hogy meg­védje az országot, ha arra szükség lesz. Az osztrák hadsereg gépies rendszerének hiába adunk vért és pénzt, nem fog győzni sohasem más, komoly had­seregek ellen. A katonai Königgrätzet még csak kihevertük, de a pénzügyi és gazdasági König­grátzet nem fogjuk kiheverni. A hadügyi költeke­zés miatt a gyarmati állapotból soha nem vergőd­hetünk az államiság állapotába, s nem képvisel­hetjük a monarkia gerincét és tengelyét. Erre pe­dig Ausztriának is szüksége volna, mert Ausztria a maga emberségéből,, a maga lábán nem fog meg­állni soha. Nem fogadja el a törvényjavaslatot. (Zajos éljenzés a szélsőbaloldalon.) Kelemen Réka: Azzal kezdi, h­ogy közjogi éle­tünk valótlanságon alapszik, mert abban a hiedelem­ben élünk, hogy szuverén állam vagyunk, pedig ka­tonai egyeduralom nehezedik ránk. A parlament csak formula, mely leplezi a katonai abszolutizmust. (Tetszés a szélsőbalon.) Belső tartalom nélkül való a parlamentarizmus, melyben ilyen javaslat keresz­tül vihető. Hivatkozik Csongrád megye kérvényére, melynek törvényhatóságában pedig törpe kisebb­ségben van az ellenzék, mégis tiltakozik a katonai javaslat ellen és annak a reményének ad kifejezést, hogy a parlament nem szavazza meg. A közvéle­ménynyel és a parlamenti ellenzékkel szemben a honvédelmi miniszter azt mondja, hogy köpik a markukat, ami ugyan nem válik­ a parlamenti érzéke becsületére. Báró Fejérváry Géza: Nagyon rövid ideje I van a parlamentben. Kelemen Béla elvi szempontból sem fogadja fel a javaslatot. A javaslat a hadsereg részére húsz százalékkal emeli a jutalékot. A hadügyi kormány sokkal több újonccal rendelkezett eddig, mint a­mennyire eddig szüksége volt, mert csak így tudta a delegáció által megszavazott új szervezeteket el­látni katonával. A harcképesség szempontja csak álürügy. A hatezer póttartalékos bevonását is a harcképesség szempontjából követelték még három nap előtt, most három nap múlva már a harcképes­ség ezt nem kívánja meg. Az új ágyuk szükségét azzal okolják meg, hogy a délafrikai háború tanú­ságai szerint az ekrazit nem elég intenzív robbanó anyag. A szóló ugyancsak szolgálaton kívül lévő gyalogos főhadnagy s így nem szakértő tüzér, de nem érti, miért kell az ágyút elvetni, ha az ekrazit rossz. Töltsék meg hát más intenzív robbanó anyaggal. Förster Ottó: Például az előadóval. (De­rültség.) Báró Fejérváry Géza: De ha az ágyú nem alkalmas intenzívebb robbanó­anyagra. Kelemen Béla: Hát akkor ne okolják az­zal az új ágyuk szükségét, hogy az ekrazit rossz, hanem hogy az ágyú rossz. A haditengerészet lét­számának fölemelése még annyira sem megokolt, mint a­ hadseregé. A monarkiának nincs gyarmata, hogy annak kizsákmányolására nagy tengeri had­erőre lenne szükség. (Fölkiáltások: Itt van a magyar gyarmat.) Annak kizsákmányolására nincs szükség haditengerészetre. (Tetszés a szélsőbalol­dalon.) Hangoztatja a nemzeti követeléseket, a ma­gyar ezredek magyar szolgálati nyelvét, hiszen ennek nem akadálya a harcképesség érdeke, mert az egymás mellett vonuló osztrák és a magyar hadtest úgy sem hallja egymás vezényszavát. Hatá­rozati javaslatot nyújt be, mely szerint a Ház mondja ki, hogy a közös hadsereg magyar ezredeiben tisz­tekül csak magyar honosokat lehet kinevezni és a magyar ezredekben tényleges szolgálatban levő nem magyar honos tisztek köteleztessenek arra, hogy záros határidőben szerezzék meg a magyar honosságot. (Helyeslés a szélsőbaloldalon.) A tör­vényjavaslatot nem fogadja el. (Éljenzés a szélső­baloldalon.) A törvényjavaslat tárgyalását ezután a keddi ülésre halasztották és áttértek az interpellációkra. (A boncoló­ intézet t­­rcai.) Benedek János a budapesti egyetem tör­vényszéki orvostani­ intézete dolgában interpellálja a kultuszminisztert. A minap egy esküdtszéki tár­gyaláson oly adatok merültek föl az intézet keze­léséről, melyek fölháborítók. Beigazolták, hogy itt emberi érzésből kivetkőzött szolgák a holttestekkel gyalázatosan bánnak, pofozzák, rugdalják, össze­verik őket és a levágott fejekkel footballoznak. Tudja, hogy a miniszter annak idején a panaszok dolgában fegyelmi vizsgálatot indított, de az es­küdtszéki tárgyaláson kitűnt, hogy ezt a vizsgá­latot felületesen végezték. Kérdi, van-e tudomása a miniszternek ezekről a dolgokról és szándékozik-e újabb vizsgálatot indítani és ennek eredményéről a Háznak jelentést tenni? Wlassics Gyula jelenti, hogy Csorba István szolgát súlyos vétségért állásától elmozdították és az a szolga viszont Ajtai tanár ellen tett a bün­tető törvénybe ütköző dolgokért följelentést, de a királyi ügyészség ezt, mint alaptalant, félretette. Az esküdtszék pedig az e vádakat közlő hírlapí­ót becsületsértésért elítélte. De a szóló azért, ha az ítéletnek vele való közlése után fegyelmi vizsgá­latra okot fog találni, azt meg fogja tenni. A tör­vényszéki orvostani intézetnek óriás az elfoglalt­sága s az a helyzet tarthatatlan. Vissza kell adni az intézetet eredeti rendeltetésének. Javul a hely­zet azzal, hogy a hulla­átvételt és kiadást most már rendőrtiszt teljesíti. Azonkívül hullaház épült, melyet a rendőrség kezel­i így azokat a visszás­ságokat, melyek kétségkívül megtörténtek, ezentúl meg lehet akadályozni.­ Ezentúl az orvostani inté­zet csak boncolással és a törvényszéki és rendőrségi­­ boncolási jegyzőkönyvek kiállításával fog foglal­­­­kozni. Kéri a válasz tudomásul vételét. Benedek János tudomásul veszi a miniszter­­ válaszát. K­essi Pál az állami alkalmazottak fizetésé­nek rendezése dolgában akar kérdést tenni a pénz-­­ ügyminiszterhez, de mivel a miniszter nincsen je­len, interpellációját most elhalasztotta. Ezzel az ülés két órakor véget ért, vár meg arra a célra semmit. Ellenben, ha a kormány­ magyar udvartartásra tesz előterjesztést és ha azt tényleg berendezik, akkor beszélhetünk a dologról. Széll Kálmán szerint az emelésre tényleges szük­ség van. Jól ismeri azokat a törvényeket, amelyeket Szederkényi citált, de ismer olyanokat, is, amelyek el­ismerik, hogy a király nem tartózkodhatik állandóan ná­lunk. Azon esztendőkben, midőn megboldogult királynénk katasztrófája bekövetkezett, kevesebbet időzött itt, de ez talán érthető. A nyári hónapokat lehetetlen nálunk töltenie, pl. Gödöllőn, de akkor Bécsben sem tartóz­kodik. Ezt az időt leszámítva, az év többi részéből lehetőleg minél többet töltött körünkben. A darabont szóba is belekapaszkodtak. Hát talán mégsem a szó teszi, hanem inkább az intézmény maga. Azt pedig nem tagadhatja senki, hogy ez a paritásnak megfelelő szer­vezés. Hogy egy állandó magyar testőrség fog Buda­várában szolgálatot teljesíteni, azt semmire, kicsibe venni még­sem lehet. Ami a nádori méltóságot illeti, elmondta már egyszer és most csak ismételheti, hogy erre nézve nem szándékozik előterjesztést tenni, mert a parlamen­táris kormányrendszerrel összeférhetetlennek tartja. Té­ved Barta, amidőn junku­mot feltételez a civillista és a tisztviselők fizetésrendezése között. Hogy az utóbbi eny­­nyit késett, annak oka elsősorban az, hogy 20 milliót foglal le az államháztartásban. Azonkívül annyi új és legújabb igény támadt, hogy azokkal egyszerre leszá­molni lehetetlen volt. A civillista a külföldön kisebb, ez így van, de viszont nem szabad feledni, hogy nálunk a viszonyok mások, mint a külföldön. Ezenkívül más dinasztiák tagjainak szavaznak meg a törvényhozások házasság alkalmával és más alkalmakkor nemzeti aján­dékot, hozományt stb. Mindez nálunk nem történik meg, holott a mi dinasztiánk a legnagyobbak egyike. Azon­kívül időről időre emelkedik az az összeg, amit az udvartartás nálunk költ el és reméli, hogy ebben a te­kintetben a helyzet hovatovább mindinkább javulni fog. Ami Barabás kérdését illeti, kijelenti, hogy az 1902-ik évre kért felemelés nincs kiutalványozva. Kéri a bizott­ságot, hogy szavazza meg a tételt és a civillista fel­emelésére vonatkozó javaslatot. A bizottság a tételt és a javaslatot megszavazta. Ezzel az apróbb tárcák tárgyalása véget ért. « A civillista felemelése. Budapest, január 31. A képviselőház pénzügyi bizott­sága ma délután Falk Miksa elnöklésével foly­tatta az udvartartás tételének és a civillista fel­emelésére vonatkozó törvényjavaslat tárgyalását. Barta Ödön fölemlíti, hogy a rossz nyelvek sze­rint junku­m áll fenn a civillista felemelése és a tiszt­viselői fizetésrendezés között, amennyiben az utóbbiból csak az előbbi után lehet törvény. Ez a rossz nyelvek állítása, de sajnálattal konstatálja, hogy van benne va­lami. A maga részéről a leghatározottabban tiltako­zik ez ellen. Sajnálattal konstatálja, hogy nemzet és uralkodóház között még mindig nincs meg az együtt­érzés, mert ha megvolna, akkor a korona okvetlenül látná azt a rengeteg nyomort, amely országszerte ta­nyát ütött és nem kérné a civillista fölemelését. Hogy így van, azt nem tudja mással magyarázni, minthogy ezt a nemzetet még mindig rebellisnek tartják. Barabás Béla hasonló témákról keserűség nélkül sohasem tud szólni, mert a legmélyebb fájdalommal látja, hogy a magyar király teljesen elvész az osztrák csá­szár mellett. Szerinte elég volt a gavallérságból és nyíltan kijelenti, hogy a jelenlegi civillista teljesen elég a szükségletekre, főleg ha tekintetbe vesszük, hogy a király már egy év óta nem is volt közöttünk. Ausztriá­nak még olyan kis ünnepén is ott látják a királyt; közénk még olyan nagy alkalommal sem látogat el, mint aminő a kolozsvári Mátyás-szobor leleplezése volt. Erre fölvitágosítást is kér a miniszterelnöktől. A né­met császár egyetlen budavári felköszöntője sokkal töb­bet használt a magyar nemzetnek, mint a Habsburg­­dinasztia 300 év óta. Kérdi, igaz-e, hogy a fölemelt civillista 1902-re eső részét a nemzet tudta nélkül a kormány már folytatta is? A nádori méltóság betöltését kéri és végül felpanaszolja, hogy a nemzet Papp Géza kivételével soha sem láthatja a magyar trón vá­rományosát. Szederkényi Nándor szerint arról van most szó, ami nincs, a magyar udvartartásról, amely pedig ha megvolna, akkor nem hangzottak volna el azok a kri­tikák, amelyeket hallottunk. Éppen azért nem is szó­„ Gróf Károlyi Györgyné. § 1818—1903. Budapest, január 31. Meghalt tehát a másodika is annak­ a testvérpárnak, melyet a nagy nemzeti moz­galmak kezdetén így énekelt meg Petőfi Sándor: Láttátok-e a két tündérvirágot? Borús hazánknak két sarkcsillagát? Evezhetsz bátran nemzetem hajója! Nem veszthet az célt, aki ilyet lát. Ragyogjatok ti ébredő hazámban Hajnalsugarral, testvércsillagok! ,S­ugarotokra Memnon szobraképpen, A nemzetáldá­s zengedezni fog. E testvérpár egyike néhai gróf Batthyány Lajosné volt, aki, mint a nagy vértanú özvegye, örök gyászban élte végig, s igy végré életért, s a testvérpár másodika, aki most halt meg, s ki hosszú száműzetéssel bün­­hődte meg lángoló hazaszeretet, — gróf K­á­­rolyi Györgyné. Az az idő, melyben Petőfi Sándor e két lánglelkü honleányt megénekelte, a védegy­leti mozgalom korszaka volt. Kossuth La­jos volt ennek a mozgalomnak a lelke, s hogy mit jelentett ez a mozgalom, s hogy mily sze­rep jutott ebben a Petőfi által megénekelt testvérpárnak, arról Horváth Mihály, a tör­ténetíró «Huszonöt év Magyarország történeté­ből» című munkájában eként ad számot: «A Védegylet jótékony erkölcsi eredmé­nye volt még egyebek közt az is, hogy a kül­­földieskedés eszelős divata meg­szűn­t, és miután egy Batthyány Lajosné, egy Károlyi Györgyné honi kelmékbe öltöz­ködtek­­a honit viselni, habár talán még selejtesebb volt is, mint a rég­óta létező kül­földi ipar gyártmánya, nem volt szégyen többé, mint még csak pár év előtt, hanem dicsőség, s magasztalva említett hazafius cselekedet. A rangot, melyet előbb a külföldi divat s ter­mény bitorolt, a honi foglalá el a közvéle­ményben, a szociális élet minden viszonyai­ban A «honi» szó s elnevezés mindennek ajtót nyitott, mindent divatossá tett, mi­előbb fi­gyelemre sem méltatott vagy­ talán megvetett

Next