Pesti Napló, 1903. november (54. évfolyam, 299-328. szám)
1903-11-01 / 299. szám
4 Budapest, vasárnap 1903. november 1299. számy _______PFFTT NAPLÓ___________ része szintén, a vezérek közül egyedül Széll Kálmán jött el, aki ma sokáig konferált az új miniszterekkel. Tisza István is csak nyolc óra tájban érkezett meg, miután Bécsből visszaérkezve, előbb másfelé járt. Az első öröm már elmúlt, a hangulat valamivel komorabb lett és a bizalom Tiszához leapadt. A volt nemzeti pártiak elégedetlenkedtek, amiért kimaradtak, de a régi szabadelvűek is, mintha nem volnának egészen megelégedve a miniszteri állások elosztásával. Sokan kimaradtak, akik bizony szívesen meghozták volna ugyanaztaz áldozatot, amit Tisza, hogy tudniillik kivezessék az országot az anarkiából. A régi miniszterekről is hallatszott, hogy egyikük-másikuk szívesen maradt volna. Láng Lajossal állítólag nem voltak megelégedve, ellenben Darányit szerették az agráriusok, de az ellenzéken is szimpátiákká dicsekedhetett. Azonban összekülömbözés történt közte és az öreg Tisza Kálmán között, azóta haragosa volt Tisza Istvánnak is, úgy hogy az ő távozása Tisza kandidációjával egyazon percben lett elhatározott dolog. Wlassics Gyula már régen megunta a kultuszminiszterséget, az utóbbi időben feléje se nézett még a hivatalának se. Ma azután egészen csendben elbúcsúzott a tisztikartól is. Ő még aránylag fiatalon megy nyugdíjba, bárha az ő minisztersége kilenc évig tartott. Az ő utóda lesz Berzeviczy Albert, akinek máris nehézségei vannak az államtitkárság miatt. Tudvalévően eddig mindig az volt a szokás, hogy a kultuszminiszteri államtitkár református ember legyen. Ez alól éppen csak egyszer tettek kivételt, akkor, amikor Berzeviczy volt közoktatásügyi államtitkár. Most a szabadelvű párt református tagjai ragaszkodnak hozzá, hogy kultuszminiszteri államtitkárnak továbbra is református embert nevezzenek ki, lehetőleg azonban maradjon meg Zsilinszky Mihály. Azzal szemben, hogy Berzeviczy nem volt református, hivatkoznak arra, hogy Berzeviczy liberális volt, akiben megbíztak, annál inkább, mert ő államtitkársága előtt protestáns jogakadémián volt professzor. Egyelőre azonban ez nem aktuális még, miután az államtitkári állásokra nézve nem döntöttek. Szó van ugyan egyről és másról, de befejezett tényekről valóban korai volna még beszélni. Regisztráljuk mégis, hogy a belügyi államtitkárságot újabban Vojnich vonakodik vállalni és erre Urbán aradi főispán nevét hozzák forgalomba, a földmivelésügyire pedig az agráriusok továbbra is ragaszkodnak Rubinekhez, akinek igen erős versenytársa báró Feilitzsch. A honvédelmi államtitkárságban egyelőre aligha lesz változás, miután Nyiry új ember és nem ismeri az adminisztrációt, tehát súlyt helyez, legalább kezdetben, Gromon megtartására. Nyiry ma meg is látogatta úgy Kolossváryt, mint Gromont. Még egy igen érdekes hírt beszéltek ma este a körben. Eszerint a közös hadügyminiszter január elsején rendeletet fog intézni az összes magyarországi csapatparancsnokokhoz, hogy a kaszárnyák felirata mindenütt magyar legyen. Az államtitkári állások betöltésére nézve a félhivatalos «Bud. Tud.» ma a következőket jelenti: Minthogy a kabinetváltozás folytán egyik-másik államtitkári állás valószínűleg megüresedik, a napilapok a legkülönbözőbb személyeket emlegetik leendő államtitkárokként. Illetékes helyről felhatalmaztak bennünket annak kijelentésére, hogy ez állások betöltése tekintetében csak a legközelebbi napokban történik döntés, úgyhogy az idevonatkozó eddigi jelentéseket alaptalanoknak kell mondani. A függetlenségi pártkörből. Csend van a függetlenségi pártkörben. A képviselők nagy része vidékre utazott. Csak éppen Kossuth Ferenc, az elnök és néhány párthíve gondoskodott róla, hogy ne legyen egészen üres. Egy képviselő, akitől a párt hangulatáról tudakozódtak, bizonyos melankóliával mutatott az üres szobákra. _ — Ki tudja, a vihar utáni csendet, vagy a vihar előtti csendet jelenti-e ez a kép? Beszélgettek Tóth János tegnapi indítványáról, hogy a parlamenti reform árán megadná a párt az indemnitást; nem remélik azonban, hogy ezt az indítványt a kormányelnök elfogadja. Némelyek úgy hiszik, hogy ezúton Tisza szívesen ragadja meg az alkalmat, hogy népszerűen vonuljon választásba, ha csak részben is kielégítené a párt nem éppen teljesíthetetlen kívánságát. A hétfői és keddi értekezleten ez az indítvány lesz az ütközőpont a pártban. Kossuth ma intézkedett, hogy úgy a hétfői, mint különösen a keddi értekezleten, amikor határozni fog a párt, a párttagok teljes számmal együtt legyenek, ezért mindenfelé elküldte a meghívókat. A néppárt. Az országyűlési néppárt ma este hat órakor a Ferenc József-rakparton levő új közhelyiségében gróf Zichy János elnöklésével értekezletet tartott. A pártvezéren, gróf Zichy Nándoron kívül megjelentek Zichy János és Zichy Aladár grófok, Rakovszky István, Farkas József, Ajtics- Horváth Dezső, Szabó István, Jankovich Béla, Zbóray Miklós, Ernszt Sándor, báró Kaas Ivor, Szüllő Géza, Udvary Ferenc, Simonyi-Semadam Sándor és Trubinyi János. A párt többi tagja kimentette távolmaradását. Az értekezlet, a pártnak gróf Tisza István képviselőházi bemutatkozásakor elfoglalandó álláspontját tárgyalta. Vita után, amelyben gróf Zichy Nándoron kívül gróf Zichy János, báró Kaas Ivor, Zboray Miklós, gróf Zichy Aladár, Simonyi-Semadam Sándor, Udvary Ferenc, Ernszt Sándor, Szüllő Géza vettek részt, az értekezlet egyhangú határozattal kimondotta, hogy a párt erélyes állást foglal el a régi rendszer feltámaszthatása ellenében és gróf Zichy Jánost bízta meg, hogy a párt állásfoglalását a Tisza-kormány bemutatkozásakor, a képviselőházban kifejtse. Gróf Zichy Nándor a régi rendszer ellen tiltakozva, különösen hangsúlyozta azt is, hogy a szabadelvű pártnak a felségjogokra, vonatkozó deklarációja alkotmányelllenes. Ugyanezt hangoztatta báró Kaas Ivor is: köszön mindent, «megbocsátja magának szerelmét erkölcsi és költői hasznáért...» Hat év van még hátra 1348-ig, Laura ezalatt, a költő bevallása szerint, egyre engedékenyebb, sőt kedvesebb lesz. Ha távol van, eped utána. Lenuccio nyiltan megírja Petrarcának, hogy tőle távol Laura boldogtalan, sőt «féltékeny rá...» Voltal oka erre a féltékenységre? Bizonyára, hisz a költőnek ekkor már fia és leánya volt egy ismeretlen nőtől-------1348-ban Petrarca ismét Itáliába megy. Búcsúzik Laurától, ki «sötét öltönyében» még busábbnak tetszik, s szinte könyörgőleg néz rá. Nemsokára Pármában éri a költőt a hír, hogy a pestis elragadta Múzsáját. Azon a napon halt meg, amelyen először látta, április 6-án. Férje, Hugues de Sade, hét hónapra rá már újabb házasságra lépett..« vemet»... Petrarca szenved, kezdődik húszéves Kálváriája, mely örökös menekülésből s örökös visszatérésből áll. Hiszszük, hogy az első hét év alatt az ifjú szenvedélyes olasz heve tényleg«kegyetlen» zárkózottságra bírta a szelidebb francia asszonyt, de nyilván szereti már ekkor is, mert a költő maga vallja, hogy ha túl szigorú talál lenni iránta, menten igyekszik kibékíteni. Első pillanattól fogva nyilvánvaló, hogy Laura nem akarja elveszíteni őt... Vájjon nem azért oly habozó-e a Laura viselete, mert maga Petrarca is örökké habozott és sose tudta rászánni magát a férfias, drámai megoldásra? Szinte várnánk ezt tőle, — várta tán imádottja is!... De Petrarca bár emlegeti a végzetet és halált, csak virtuóz gondossággal csiszolja tovább rímeit. 1330-ban Lombezbe szökik Laura elől, Colonna bibornokhoz, s ott, ha szenved is szerelmétől, egész nyáron át nyugodtan él másik kedvesének, az irodalomnak. Két év múlva ismét nem bírja tovább Avignonban s éjszaki nagy útjára indul. Bejárja a «piszkos és barbár» Párist, Gand-t, Liége-t, Aachen-t. Hogy szeretné szeretni a szép kölni leányokat! De hát foglya imádottjának és «mindenütt szomorú neki, ahol nem látja édes gondolati kulcsát, a Laura szép szemét». Lyonnál megkéri a Rhőnet, vigye habjaival szerelmét kedveséhez, csókolja meg lábát vagy fehér kezeit... Avignonba térve, ismét látni igyekszik Laurát. A középkori etikett mellett alig akad esemény szerelmükben. Ha Laura egyszer kezét nyújtja neki, a költő hónapokig elábrándozik ez ártatlan gyönyörön. Olykor meglesi őt a házuk előtti kőpadon, nyáron az északi fekvésű ablakoknál, télen a déli fekvésű erkélyen. Olykor követi a Rhone partjára, nézi merengve, mint ül egyedül, s a szellő mint borítja el tavaszi virágokkal. Máskor szívdobogva hallgatja, barátnői közt mint énekel csónakban a folyón. A legnagyobb intimitás, amit Lauráról bevall, az, hogy egyszer, amint lehajtott fővel ült a sétány lócáján, kedvese mögéje lopódzott és befogta a szemét. Ő magáról bevallja azt a merészséget, hogy egyszer megleste a Rhonéban fürdő Laurát és azt is sejtteti velünk, hogy a szép asszony vizet vetett a szemébe, s úgy kergette el... Legtöbbet találkozhattak a hű barát, Senuccio del Bene kertjében. Senuccio egyszer letépett két rózsát, s e szavakkal adta át nekik: «nincsen több ilyen szerető pár e földön...» 1334-ben Petrarca már Szent Ágoston «Vallomásait» olvassa és a vallással védekezik szerelme ellen. Szégyenli, lustának és gyávának tartja magát... 1336-ban újabb nagy útra megy. Toskánába, Spanyolországba és Angliába, végül 1337-ben, harminchároméves korában, bezárkózik a vaucluse-i vadon paradicsomába. Amire vágyódik, egyedül van itt egészen, kódexeket másol, történetet ir, s «Africa» című nagy hőskölteményébe kezd bele. Mind e tudós munkálatok mellett Laurát siratja... Ide, Vauclusebe jön hozzá a küldöttség, hogy felajánlja neki a római költőkoronát. (Később szégyenkezve írja, hogy mennyit kellett leveleznie és ügyeskednie, míg ezt a kitüntetést kivívta a rómaiaktól!) Ugyanaznap jött hozzá egy másik küldöttség, mely a párisi egyetem nevében ajánlott fel neki költői koronát. Petrarca diadalmasan tér haza a Capitoliumból, hogy Laura lábai elé tegye dicsőségét. 1442-ben vagyunk, — ha eddig hittük, hogy Laura ellentállt a költőnek, ezután azt kell hinnünk, hogy most már Petrarca is segített neki. Hogy akarhatta volna elveszíteni ihletét, mely ily magasra vitte őt, s melytől ő még egyre többet várt: a halhatatlanságot? A kisértés erősebb, mint valaha, de ő, ha olykor menekülnie kell is, erős marad, ápolja, táplálja szenvedését'... Beismeri, hogy Laurának III. . '!' Bármily lesújtó volt e halál, Petrarca mégis szinte megkönnyebbül: megszabadul a kisértés veszélyétől. Szerelme megtisztul minden földitől, Laura tiszta eszménynyé lesz, ki után dantei hévvel száll a legszubtilisebb szférákba, abba a Vénusz-csillagba, hová az igaz szerelmesek költöznek. Mennyivel fenségesebbek a Canzoniere ezután következő szonettei, az érzékiségtől felszabaduló szíg mennyivel tisztább idealizmussal szól belőlük!... " De legyünk igazságosak: Laura halála után Petrarca negyvennégyéves korában lemondott a szerelemről. Nagy munkásságának élt még hosszú huszonhat évig. Tizenhat órát dolgozott naponta, s mikor a halál hetvenéves korában lesújtott rá, könyvei közt, íróasztalánál találta, író volt... Szerette Laurát, de szerette szenvedését is, őrizte ihletét. Avignoni szép, szőke asszony, nemcsak te álltál ellent a kisértésnek, hanem, attól tartok, ő is....