Pesti Napló, 1904. január (55. évfolyam, 1-31. szám)
1904-01-01 / 1. szám
I. szám Budapest, péntek -~i/VI-■ * PESTI NAPLÓ. ' 1904. január 1. és a képviselőház elnökségéhez, a következőleg hangzik : Dr. Drakulics Pál, Zombor szabad királyi város országgyűlési képviselője, mind politikai, mind társadalmi botlásai oly mérveket öltenek, hogy az egész ország figyelme reánk, választóira irányul s nehogy a közvélemény elitéljen bennünket azért, mintha szó nélkül törnénk ennek az embernek botrányos, kihivó és megfélemlítésre irányzott magaviseletét, s nehogy azt higyje a világ, hogy mi vele bármi tekintetben szolidárisak vagyunk, mi alulírottak, mint választók ezennel kijelentjük, hogy Dr. Drakulics Pált Zombor városa képviseletére méltatlannak tart,juk, úgy társadalmi, mint politikai magaviseletét elitéljük és tőle a bizalmat ezennel megvonjuk. Zomborban, 1903. évi december havában. A nyilatkozatot eddig ezernél több választó írta alá. A bukovinai tartománygyűlés Cernoviából táviratozzák. A mai tartománygyűlésen az 1904-iki költségtervezetet és a bukovinai regálék 1902-ik évi számadásait elfogadták. A kérvényekre vonatkozó jelentések meghallgatása után a tartománygyűlést, mely a választási reformokon kívül egész munkaprografsimját elintézte, a tartományi főnök, legmagasabb megbízatás folytán berekesztette. Az obstrukció esztendeje azonban más lapra tartozik, hogy amit nyertünk a réven, volt-e értékesebb, vagy amit elvesztettünk a vámon. Az esztendő törvényalkotási munkássága néhány apró javaslat kodifikálásában merült ki, amelyeknek nagyobb része határozottan veszteség és még a szerencsétlen Széll-kormány rovására tartoznak, így Széli alatt elvesztettük a Tengerszemet, ellenben a kivándorlást megkönnyebbítettük és a bevándorlást policiális felügyelet alá helyeztük. A horvát útlevelekben olyan szégyenletes vereség ért, hogy az emléke is fájdalmas. Ha mindezt elviszi az obstrukció, semmit sem veszítünk vele. Minthogy nem mehet veszteségszámba a fölemelt újoncjutalék elejtése erre és a jövő esztendőre, ellenkezően pozitív eredménye a nemzeti küzdelemnek. Ezzel szemben azonban érdekes a veszteségszámla is, ami a restanciában levő javaslatoknál mutatkozik. Tudvalévően február óta egyebet nem végeztünk, mint hogy obstruáltunk. Azóta megrekedtek a következő ügyek : 1. Az 1903. évi május-decemberi indemnitás. 2. Az 1903. évi költségvetés. 3. Az 1904. évi költségvetés. 4. Az 1904. január-áprilisi indemnitás. 5. Az 1903. évi ujoncjavaslatok. 6. Az 1904. évi ujoncjavaslatok. 7. A magyar-olasz kereskedelmi provizórium előkészítéséről szóló törvényjavaslat. 8. A magyar-osztrák kiegyezés. 9. Az új vámtarifa. 10. A külföldi kereskedelmi szerződések. 11. A magyar-horvát kiegyezés. 12. A tisztviselők fizetésrendezése. 13. Az állami beruházásokról szóló törvény. 14. Számos apró vicinális vasútról szóló törvényjavaslat. 15. A főrendek összeférhetetlensége. 16. Számtalan közigazgatási reform. 17. Az egyenes adók reformja. 18. Az adókezelés reformja. .19. A pénzügyi közigazgatás reformja. 20. A bányatörvény revíziója. 21. A valutareform befejezése. 22. A katolikus autonómia. 23. A kongrua. 24. A jogi oktatás reformja. 25. A népoktatási törvény revíziója. 26. A viziutakról szóló törvényjavaslat. 27. Hajózható csatornák építése. 28. A mezőgazdasági szakképviselet. 29. A telepítésről szóló törvényjavaslat. 30. Az állami parcellázás. 31. A budapesti kereskedelmi kikötő. 32. A vicinális törvény reformja. 33. Az ipartörvény módosítása. 34. A munkások baleset-biztosítása. 35. A házalás és a vásárok rendezése. 86. A tisztességtelen üzleti versenyről szóló törvényjavaslat. 37. Az új biztosítási törvény. 38. A mértékügy rendezése. 39. A perrendtartás reformja. 40. A büntetőtörvény reformja. 41. A telekkönyvi ügy új szabályozása. 42. A tagosításról szóló törvény módosítása. 43. A székely vasutak ügye. 44. A civillista fölemelése. 45. A tisztviselők pótléka. 46. Külkereskedelmi statisztika. 47. A tengeri szabadhajózás segítése. 48. A cukorra vonatkozó törvények némely határozmányainak módosítása. 49. A mérsékelt áru marhasóról szóló 1897. I. törvénycikk módosítása. 50. A vámvonalon át behozott dohány és dohánygyártmányok engedélyilletékének megváltoztatása. 51. Az üzletüket a monarkia mindkét államában kiterjesztő vállalatok megadóztatása. 52. A gőzhajózási szállítás használata után járó adó megszüntetése. (a kiegyezéshez tartozó javaslatok. 53. Az 1885., VI. 13. §. 2. pontja rendelkezésének Budapest főváros törlesztéses kölcsöneire való kiterjesztése. 54. Készfizetések fölvétele. 55. A koronaérték megállapításáról szóló 1892. XVII. törvénycikk kiegészítése. Ezek volnának a lényegesebb munkák, amelyeket ebben az esztendőben kellett volna elvégeznünk. Ehhez járul természetesen egy egész csomó apróbb jelentés, amiket felsorolni is sok volna, kisebb javaslatok, amikből semmi haszon és kár is aligha származik. Elintézésre vár továbbá még tizenhét mentelmi ügy és töméntelen interpelláció, amelyek azóta elveszítették aktualitásukat. »♦, «** A tétlenséggel, illetve munkátlansággal szemben azonban érdekes lesz mindörökre ennek a parlamenti esztendőnek a naptára. Ha nem is végeztek sokat, de történni annyi minden történt, hogy hamarjában össze sem tudjuk állítani. Megpróbáltuk kronologikus sorrendben fölsorolni az obstrukció eseményeit, melyet így átfutva, úgyszólván az egész esztendő megélénkül előttünk. íme, itt adjuk a válság naptárát: 1902. október 16-án terjeszti be a képviselőházhoz báró Fejérváry Géza honvédelmi miniszter a katonai javaslatokat, melyek szerint Magyarország az 1903. évre 56.126 újoncot ajánljon meg, azonkívül pedig a póttartalékosokból 8500 ember tényleges szolgálatra behívható legyen. 1902. október 24-én Budapest főváros törvényhatósága közgyűlésében egyhangúlag elhatározza, hogy a póttartalékosok ellen felír az országgyűléshez. Az egyetemi ifjúság ezen a napon kezdi meg tüntetéseit a véderőjavaslatok ellen. 1902. november 6-án a képviselőház ülésén bejelenti a honvédelmi miniszter, hogy az október 16-án benyújtott véderőjavaslatokat visszavonja és helyettük módosított más három törvényjavaslatot terjeszt be, melyek a közös hadsereg ujoncjutalékát Magyarország részéről évenként 9228 fővel emelik, a póttartalékosok közül pedig 2000-et hívnak be tényleges szolgálatra. Az obstrukciót megint felveszik. Budapest, december 31. Egy egész esztendő telt el az obstrukció jegyében. Januártól decemberig a magyar parlament egyebet sem tett, mint beszélt, néha reggeltől estig — sőt másnap reggelig. Olyan viharos, sokszor kétségbeejtő esztendeje a képviselőháznak még nem volt, mint ez az idei. És bárha mit sem végeztek, sőt még most is csak a reménységéből táplálkozunk annak, hogy végre felszabadulunk a tarthatatlan viszonyok nyomása alól, mégis, elvitázhatatlan, hogy voltak ennek a küzdelemnek kiváló, becses és sokszor mély tanulságokra alkalmas fázisai is. Erős ellenállásnak voltunk tanúi, amiket szinte lehetetleneknek hittünk, máskor örvényekbe engedtetett bepillantanunk, amikről azt hittük, hogy régen nincsenek. Csak az elfogultság állíthatná, hogy ez a küzdelem teljesen hiábavaló volt, bárha eredményeit ez idő szériát mérlegelni még korai volna. Az rangban*és megtorlásban. Pejjel azonban nem kell nekimenni a falnak. Azon kegyetlen osztrákok sokan lógeroznak Maros-Újvár körül s— ha ugyan ott vannak még — s azon vöröspofáju, sovány Rukawina brigadéros egyike a legügyesebb osztrák generálisoknak... vetné ki hosszú, gólyacsontjait az anyaföld is, ha oda nyugodni megtér. Asszonyokat, gyermekeket, gyámoltalan vénembereket agyonlövetni.. . fuj! Tisztességes katona az ilyen? Az ám L bitang.... Az öreg Pálfi annyira nekitüzelte magában a haragot, hogy egyszer csak kiadta a jelszót: — Fejstül büzölvén az- hal, aszondom, fiaim, hogy az a besze lélek élve elfogandó és az óbester ur eleibe kötélen hurcolandó! — Karikát teszünk az orrába, ugye bizony, vitéz strázsamester uram ? — Azt, fiam,azt, — intett, valamivel alábbhagyva hirtelen haragjával az öreg, — főleg pedig, ha lehet... Egyebekben pedig most lóra legények! Legelsőbbcet is végbre kell járni 3 parancsolatnak és nagy ravaszul ki kell csapázni, ott vagyon-e még csakugyan báró Rukawina, ahol is lenni hiszszük, vagy már tovább kolompolt a brigádjával. Ez az első! A többit aztán, ha lehet, kéz alatt elvégezzük. A strázsamester ezzel nyeregbe kapaszkodott, s a mindenfelé szétterpeszkedő alacsony dombok között sebesen lovagolt észak felé. • ? ! Kemény hideg volt. A hó szinte porzott a lovak patái alatt. Egy egy spfiibb nádas közelében két-három róka hosszan elnyújtott, vörhenyes teste is visszavillant a sűrűségbe, ahonnan kibújtak élelemért. No, az ugyan vékonyan akadt. Nagyokat koplalhattak a ravaszok. Ekkora hidegben, a hó ily szilárdul összefagyott fehér tömegén még a leglustább nyúl is játszva röpítette tova nyomorult, életét a koma éles fogai elől, s fittyet hányt minden cselvetésnek. Félóránál tovább nem is lehetett nyeregben maradni, hiába volt jó bőven körülcsavarva szalmával a kengyel, a legények lába menthetetlenül lefagyott volna. Leszálltak tehát a nyeregből s vezetékre fogva a lovakat, gyalogszerrel lépegettek — jó sebesen — előre a simára befagyott megyei után. Úgy délután fél négy óra tájban egyéb baj is lett. Az égbolt nagy gyorsasággal beborult, s alig telt bele egy negyedóra, oly erős havazás zúdult le a vidékre, hogy ritkította párját. A levegő azonban érezhetően enyhébbé vált. Valami sebesen közeledő déli levegőáramlat okozhatta a csikorgó hidegnek e gyors változását, s zúdította le egyúttal a hófellegek rengeteg tömegét is. — Lám, aki fogalmazta... — mordult hátra az öreg Pálfi — e még rosszabb, mint a hideg: nem látok, az istenfáját, tiz lépésnyire se! — Elhavazódunk, vitéz strázsamester uram! — Hát csak térülj előre, fiam! Rajta, atyafiak! Az öreg megsarkantyuzta ■ lovát s az «atyafiak» élén sebes vágtatva, igazi huszáros runnal vágott neki a havazásnak. A lovak jobban szerették a havazást, semmint a hideget: kinyújtott nyakkal, fáradhatatlanul gyors irámlással rohantak előre, versenyt szaladva a nyakukba zúduló hóviharral. A mindent elborító homályból egyszer csak oly hirtelen bukkant ki egy cifra szánkó, hogy az őrült iramban vágtató öt huszár szinte belerohant a szán elé fogott három gyönyörű csengős lóba. A kocsis visszarántotta lovait s elorditotta magát: — Huszárén da... Excellent! A következő szempillantásban tizenkét császári vasas rontott neki a huszároknak. A kardok levegőbe emelkedtek, a szán gazdája, gróf T. K. rémült arccal igyekezett elrejteni az «Excellent»-et a huszárok szemei elől, — az öt rongyos virágszál azonban ekkor már ráismert a bundájába húzódó Rukawina báróra, kinek nyilván álmában sem jutott eszébe, hogy kellemes sétaszánkázásában Maros-Újvártól alig hét kilométernyire öt szál vakmerő «Rebellen- Hund» fogja megzavarni, midőn több, mint száznyolcvan kilométernyi távolságra tudta őket. — Rajta, fiuk, az istenfáját! — üvöltötte az öreg Pálfi, — a magyarok Istene kezünkre adta a gyalázatost! Gyilkos lovasharc támadt. A huszárok szilaj ordítással vetették magukat a vasasokra. Az erős Amberboi olyan volt, mint az őrült. Óriási fekete alakja még megnőtt egy fejjel, szakállas arca vad örömben égett, midőn néhány csapással kivágta a szán lovait a hámból, nehogy elragadhassák a könnyű járművet és a benne kuporgó Exceilent-et. Azután nekilovagolt a vasasoknak és ordítva, bőgve, mint egy felbőszült szőrös fekete gorilla — irtózatos csapásokat osztogatott maga körül oly hihetetlen gyorsasággal, mint bármely igazi majom. Az ütközet sorsa négy-öt perc alatt eldőlt. Három vasas és a kocsis elmenekült, a többiek összevagdalva hevertek a hóban. A