Pesti Napló, 1904. június (55. évfolyam, 151-180. szám)
1904-06-01 / 151. szám
151. szám Budapest szerda PESTI NAPLÓ, 1904 június 1. 3 súlyozza, hogy a hadügyminiszter nyilatkozatainak, amelyek éppen az ellenkezőjét tartalmazzák annak, amit az osztrák ipar követelni jogosítva van, a legélesebb ellenmondást kell az osztrák ipar részéről felidézniük. Kink elnök kijelenti, hogy az állandó bizottság újabb beadványt intézett az osztrák delegációhoz, amelyben szembeszállanak a hadügyminiszter nyilatkozataival. A delegációk. (Bosnyák ’költségvetés. — Hadügyi jelentés. — Osztrák delegáció.) Budapest, május 31. A magyar delegáció négyes albizottsága ,még adós volt a bosnyák költségvetéssel és ezt a tartozását ma kiegyenlítette. Rövid ülésben letárgyalta a megszállott tartományok költségvetését. A bosnyák költségvetéssel úgy állunk, hogy abba nem igen engednek mélyebben belepillantani, zárószámadást nem adnak, mindezt azon a címen, hogy katonailag megszállott területtel van dolgunk. Ilyenformán az ellenőrzés a formalitásokra redukálódik. A mai ülésen báró Burián István közös pénzügyminiszter elmondta expozéját, de abban semmi jelentőset nem adott. A kormány mindent megtesz, hogy a bosnyákokat kielégítse, s körülbelül ez a lényege a bosnyák politikának. Ilyen körülmények között a bosnyákok a maguk emberségéből megélni nem tudnak, a nagyhatalom tehát kisegíti őket. A költségvetést, miután tételenként a bosnyák költségvetést a delegáció nem tárgyalja, elfogadták. A hadügyi albizottság ma hitelesítette az előadói jelentést, amelyen néhány módosítást is tett. Az osztrákok ma ismét teljes ülést tartottak és ezúttal a rendkívüli hadügyi hitelt tárgyalták. Egy része a hadügyi hitelt hazája iránt való kötelességből megszavazta, másrésze ugyancsak hazája iránt való kötelességből nem szavazta meg. Az előbbiek még a nagyhatalmi állásra is hivatkoztak, arra a nagyhatalmi állásra, amely immár második hazája lett az osztráknak. A napi politikával is foglalkoztak és helyi érdekű dolgokkal, amelyek már kevésbbé érdekelnek bennünket. Pitreich nagyobb részben azokat ismételte, amiket már elmondott, a részleteknél azonban kiterjeszkedett a híres Ledochovszki-esetre, amely nem egészen úgy történt, mint azt a lapok írták. A bécsi hadtestparancsnok nem tiltotta meg a tiszteknek, hogy a pármai herci cégnél látogatást tegyenek, csak azt a «tanácsot» adta nekik, hogy aki gondolja, hogy kellemetlenségei lehetnek ottan, mert egy, a párbaj ellen állást foglalt s emiatt lefokozott tiszttel kellene érintkezniük, az maradjon odahaza. A tanács, vagy tilalom teljesen egyre megy. A rendkivüli tételt végre is elfogadták. A delegációk mai munkájáról következő tudósításunk számol be: A bosnyák költségvetés. A magyar delegáció négy egyesült albizottsága ma délelőtt féltizenegy órakor gróf Szapáry Gyula elnöklésével tárgyalta a megszállott területen levő , parancsnokságok, csapatok és intézetek 1905. évi rendkívüli szükségletét. Münnich Aurél előadó ismerteti a szükségletet, megokolva az előző évre megszavazott költségvetéssel szemben fenforgó apróbb eltéréseket. Az 1905. évi tiszta szükséglet 7,583.000 korona. 1883. óta 10,393.000 koronával keresbedett e szükséglet. A közös pénzügyminiszter Bosznia és Hercegovina költségvetését is előterjeszti, részletes megokolással együtt, ezúttal először. E költségvetésből megnyugvással győződhetik meg az albizottság arról, hogy a megszállott tartományok közbiztonsági, közgazdasági és kulturális viszonyai folytonos haladást tüntetnek föl, valamint arról, hogy saját költségeit nemcsak saját bevételeiből fedezi Bosznia, hanem még fölösleg is van. Hegedűs Sándor csatlakozik az előadónak a közös pénzügyminiszter iránt kifejezett elismeréséhez. Reméli, hogy a költségvetéshez előterjesztett megokolás később bővebb lesz és világos képét fogja adni az országnak ezzel kapcsolatos fejlődéséről is. Tartózkodik attól, hogy a bosnyák költségvetést tételenként tárgyalja, de a pénzügyminiszter figyelmébe ajánlja, hogy mindaz, ami Boszniában és Hercegovinában a beladminisztráció terén történt, az előttünk terra inkognita, egyet-mást hall az ember kiszivárgó hírekből, de arról, hogy ott tulajdonképpen mi történik, nem tudunk. Óhajtja, hogy a közös pénzügyminiszter világosítsa fel az albizottságot az ott folyó adminisztrácionális intézkedésekről. Báró Burián István közös pénzügyminiszter: Ami azt a kívánságot illeti, hogy a megszállott tartományok fejlődéséről részletesebb jelentések terjesztessenek elő, ismételhetem azt a kijelentést, amelyet a múlt delegációban és az osztrák delegációban is tettem, hogy magamnak is szándékom évről-évre ilyen jelentéseket kidolgoztatni, és előterjeszteni, ez azonban eddig az idő rövidsége miatt nem történhetett meg; még ez évi adatokkal sem rendelkezhetem kellő mértékben, remélem azonban, hogy a jövő delegációban e részben is teljesíthetni fogom mind a két országos bizottság által kifejezett kívánságokat. Ami a jövedelmek fejlődését illeti, jövedelmeink nem valami rugalmasak. Egyrészt a dolog természetében rejlik, másrészt abban, hogy a fogyasztási adók, már a múlt esztendőben emelkedtek és nincs kilátás, hogy jövőre újból emeltessenek. A megszálláskor a tartományokban a török rendszert találták a maga egész terjedelmeiben. Ez a török rendszer visszaélésen alapult; a beszedett adók jórésze a közegeknél folyt be. Kérlelhetetlen szigort kellett alkalmazni az adók ki-vetésénél és beszedésénél, ami a közegek túlbuzgódságára vezetett, úgy hogy a tizedből kilenced, sőt nyolcad is lett. Mikor a kormány észrevette ennek káros következéseit, segíteni törekedett el bajon, és segített is, amennyiben igazságosabb és méltányosabb alapra helyezte az adók beszedését, aminek megint kedvezőtlen következménye volt az, hogy a jövedelem megcsappant A jövedelem különben meglehetős egyenletességet mutat évrőlévre és a nyolcvan millió korona mellett alig egy fél millió, vagy 600,000 korona a külömbség fölvagy lefelé. Mikor látjuk ez eredményt, ez csak annak tulajdonítható, hogy mikor jó esztendő van, rosszabbak az árak, mikor rossz esztendő van, nagyobbak az árak. Ami azt a megjegyzést illeti, hogy a megszállott tartományok közigazgatása terra inkognita traktáltatik, itt a múltra azért nem szeretnék kiterjeszkedni, mert erre nézve boldogult; elődöm a maga meggyőződése szerint sokszor megfelelt a hozzá intézett észrevételekre. Ami a jelentés a jövőt illeti, Bosznia nyitva és zárva áll mindenki előtt. Mikor mi Boszniát átvettük, az ottani gazdálkodás nagyon természetesen katonai alapon kezdőtött s lassan kint ment át a polgári alapra, hanem szabályszerűen eljárni nem lehetett, de tapintattal és a helyzet mérlegelésével kellett esetrőlesetre sürgősen intézkedni. Mikor én a közigazgatást átvettem, mondhatom, bámulatosan lelkiismeretesnek, rendszeresnek találtam. A panaszoknak nem volt titjuk a teljes nyilvánosság elé, de megvolt a vezető fórum elé és boldogult elődöm behozta azt a nagyon hathatós módot, melyet én szándékoztam folytatni, hogy mikor ő maga bement a megszállott tartományokba, úgyszólván a fa alá ült, és boldognak, boldogtalannak meghallgatta a panaszát és igyekezett azt elintézni. Hosszabban szól ezután a reformokról és a községi autonómiáról, amelyre Bosznia népét alkalmasnak tartja. A bosnyák a közügyek iránt melegen érdeklődik. Ebben a tekintetben a bosnyák a magyarhoz hasonlít és elég ügyességet és alkalmazkodó képességet tanúsít az ügyek ellátására. Még Kállay kezdésére segélyalapok létesültek, ezekből magtárakat is fölállítottak, amelyeknek célja a gabonaárak szabályozása. Most már maguk a bosnyákok is alapítanak ilyen magtárakat A költségvetés tételes letárgyalását nem tartaná helyesnek, mert az ellenkeznék a delegáció hatáskörével, különben is kész minden fölvilágosításra. A fizetésjavítás dolgában a bosnyák kormányzat pragmatice fokról-fokra járt el és pedig magyar mintára. Gondoskodás történt most az tanítók helyzetének javításáról is. Süünnich Aurélnak a vasúti kamatkölcsönre vonatkozó kérdésére báró Burián István közös, akié lenni akart és akitől elszakították. A hozzá való törhetetlen ragaszkodás, az édes emlékek varázsa óvják az elbukástól; lelkének az a biztos tudat ad erőt, hogy van, aki őt szereti, — van, akit ő szeret — csak a kegyetlen végzet választotta el egymástól, de azért ők egyek s a síron túl is azok maradnak. Armande Béjart ilyen érzelem hiján ment férjhez. Szive üres volt: nem őrködhetett hát léptei fölött egy magasztos, titkos hatalom, melynek parancsára ura lett volna esküvő szavának; nem kisérte nászútján a szerelmes ifjú szellemalakja, kinek kedvéért tartózkodott volna a hűtlenség bűnébe esni. A színházban, a deszkák festett világában, hol feslettség és kétes erkölcsök ütöttek tanyát, nem is fakadhatott és érhetett meg olyan földöntúli, szent érzés, mely őt végigvezette volna az erény becsületes útján és elhárította volna előle a csábítás csapófogóját. A házasélet harmadik esztendejében, egy délutáni próbáról hazajövet, nem talált Moliére a cselédeken kívül senkit otthon. Felesége hálószobájában rendetlenül az ágyra dobva látta Armande nappali pongyoláját. Felvette, hogy összehajtogassa és úgy tegye el. Keze valami papírdarabot érzett, mely a ruha zsebében zizegett. Önkéntelen gyanútól ösztökélve, előkereste és ime, egy levél volt. Főrangú címer, grófi korona ékesítette. Találkozóra hívták benne Armandeot, aznap este hét órára, a Montmartre egyik sötét utcájába, hol kocsival fogja várni az imádó. A levél túlbizalmas hangja, félre nem érthető célzásai arról győzték meg, hogy neje szerelmi viszonya nem egészen újkeletű. Felháborodásában s a csalódás első és legkínosabb rohama alatt elfutott hazulról, hogy neje üldözésére és becsületének megboszulására siessen. Beugrott az első bérkocsiba, megmondta az utca nevét és lóhalálában hajtatott oda. Végigszáguldott rajta, de semmi olyant nem vett észre, ami eligazította volna. Néma és csendes volt az egész környék, csak egy-egy részeg munkás dülöngözött a házfalak mellett, vagy egy-egy kereskedő nézett ki szegényes boltja ablakán a novemberi nedves ködbe, várva a jószerencsét valami gazdag vevő személyében. A költő leszállt a kocsiról, elküldötte és egymagában, zordon arccal és feldúlt kedélylyel rótta a gyalogjárót végesvégig. Várta, várjon mi fog történni? Jó háromnegyed órai várakozás után kocsirobogást hallott, mely gyors futással haladt, majd lassabban és lassabban közeledett feléje. Hirtelen megállt az út szélén, alig húsz lépésre tőle s kinyílt a kocsi ajtaja. Egy sötét nőalak lépett ki, keze búcsúzólag az utánahajló férfi kezében, majd újra visszafordulva, még egy utolsó csókot váltva, leugrott a lépcsőről és nagy sietve eltűnt a sötétben. A nő felesége volt, a csábítóban Guiche grófot ismerte fel. Az asszony fejét és vállát széles, fekete kendő takarta, ami felismerhetetlenné tette s valami külvárosi munkásnőnek, vagy cselédlánynak látszott. A kijátszott férj, a haragtól és fájdalomtól űzve, utána rohant Armandenak, aki riadtan menekült előle. Negyedórás üldözés után mégis utolérte. — Asszonyom, nyújtsa a karját! Most én leszek a kísérője, ha ugyan személyem nem alkalmatlan önnek. A meglepett Armande reszketve lépkedett ura mellett és egy szót sem szólt hazáig. Otthon azonban a bűnbánó Magdolna arcával, sírva fordult a felbőszült Moliérehez. Kezeit tördelve, térdenállva könyörgött ura bocsánatáért. Megvallotta, hogy eltévelyedett, férje nevét gyalázatba vitte, de ígérte, esküdőzött, hogy ez volt első és utolsó botlása, soha, többé... És a nagy drámaírót nejének könyes, szívéig ható bűvös hangja, szemének fájdalmat tükröző fénye annyira meghatották, hogy boszája lehűlt, szándékát, hogy elűzi magától, megváltoztatta és a szerelem nemtörődésével újból felemelte magához. A «Fameuse Comédienne», Moliére halála után tizenöt esztendővel keletkezett ironikus mű, közli is a költőnek tulajdonított és barátjához, Chapellehez intézett szavait, melyben őszintén elmondja, hogy nem képes neje nélkül élni S bár ismeri csalfaságát, mégsem tud megválni tőle. «Szenvedélyem — mond — oly magas fokra hágott, hogy mindent magamévá tettem, ami őt érdekli, s midőn elgondolom, mennyire lehetetlen legyőzni iránta való érzelmeimet, arra gondolok, hátha neki is épp oly nehéz legyőzni a maga kacérkodási hajlamát. Így aztán inkább arra érzem magam indíttatva, hogy szánjam őt, mint hogy ócsároljam... A világon minden csak ővele függ össze szívemben. Elmém annyira el van telve vele, hogy az 5 távollétében semmi sem képes szórakoztatni. Ha pedig őt látom, oly felindulás, oly elragadtatás vesz rajtam erőt, amit kifejezni nem, csak érezni lehet s ami elveszi gondolkozóképességemet. Hibái iránt akkor vak vagyok, csak azt látom, ami benne szeretetreméltó.». De Armande ígérete nem volt őszinte. Fogadását megtartotta ugyan egy ideig, de amikor uj viszonyra alkalom kínálkozott, nem tudta lebirni szenvedélyét. 1671. januárban játszták először a Paycex-n a Tuileriákban. A címszerepet Armande adta.