Pesti Napló, 1905. május (56. évfolyam, 120-149. szám)

1905-05-02 / 120. szám

120. szám Budapest, kenti PESTI NAPLÓ, 1905. május 2. 3 napi pohárköszöntők hatása alatt áll s az pesti alatt fent volt egyébről szó. A vélemény egy­hangúlag az, hogy az a benső őszinte­­meg­nyilatkozás, amely a pohárköszöntőkben kife­jezést nyert, csalhatatlan bizonyítéka annak, hogy úgy a magyar-osztrák, mint az olasz ve­zető körök a két állam­ egymáshoz való eddigi viszonyát mind szilárdabbá és bensőbbé kíván­ják tenni. Golub­ovszki grófot és Tit­­ton­it a képviselők és szenátorok szívesen üdvözölték. A sajtó élénk kifejezést ad ennek a rokonszenves hangulatnak. Bármily új ala­kulást teremtsen is a diplomácia, — így jz a­­«Giornale d’Italia» — Németországhoz és Ausz­­tria-Magyarországhoz való viszonyunknak vál­tozatlannak kell maradnia, mert az a legjobb­ és legbiztosabb biztosítéka a békének. Ezért kötelessége mindkét állam diplomáciájának a fennálló szövetséges viszonyt feltétlen becsü­letességgel értelmezni és ápolni. Ezt az inten­ciót erősítette meg tegnap Velencében újra a két állami kormánya. A «Giornale di Vene­zia» ugyanilyen értelemben nyilatkozik..— Vi­te­lesi szenátor a külügyi politika dolgában beterjesztendő interpellációt jelentett be. Goluchovszki a mifzkiállításon: 1 1 ■ 1­1 | Velence, április 30. Gróf Golu­cho­vs­zki külügyminiszter ma dél­előtt Tifron­i olasz külügyminiszter, Avarna her­ceg és gróf Lü­tzov nagykövetek, továbbá báró Ga­­gern kíséretében megtekintette a nemzetközi mű­­kiállítást. Különös érdeklődést tanúsított gróf Golu­chovszki­­a magyar kiállítás iránt,­ amelynél Rado­si­cs képviselő fogadta a külügyminisztert. Gróf Goluchovszki nagy megelégedésének és tetszésének adott kifejezést a kiállítás felett. Az elutazás: ''' ' Velence, május 1. Gróf Goluchovszki külügyminiszter báró Gagern kíséretében délután 21/* óra­kor Bécsbe utazott. A pályaudvaron megje­lent T­i 11 o­n­i külügyminiszter, Avarna her­ceg és gróf Lüzzov nagykövetek, a pre­fektus, a polgármester és gróf­­Maccí d­ é C­ele­re. A külügyminiszterek igen szívesen­ búcsúztak egymástól. Gróf Goluchovszki ismé­telten azzal búcsúzott el Ti­ttonitól: / — A viszontlátásra!­­. 1­­ -­1 Goluchovszki grófot a pályaudvaron ösz­­tzeegyült közönség igen rokonszenvesen­ és tisz­teletteljesen üdvözölte. Tittoni holnap Mila­nóba, onnan pedig Rómába gu fázik. A M­­­imiás előtt, amelyet nem­ mertek megvallani, mind a kettő honvágyban szenvedett, sóvá­rogtak vissza az «arany kerék»-be. Egy­ fia­tal asszony, Charlas Eulália ápolta őket, aki titokban elhagyta a férjét s akin ínségében segítettek. Ez a derék asszony irt Pigette Edméének­, aki jéghideg levélben a házi dol­gaival mentette ki magát és nem­ jött meg, így az öreg szerelmespárnak utolsó megpró­báltatásában csak egyetlen segítségük volt, az, akit a könyörületességük szerzett nekik s akit úgy szerettek, mintha a leányuk lett volna. 1 h 1 I H Csakhamar annyira elgyengültek, hogy nem­ tudtak fölemelkedni az ágyban s nem­ tudtak egymásra nézni, de érezték, hogy még mindig együtt élnek, lélegz­enek s hogy együtt is fognak meghalni, és ez csodás, tiszta öröm volt a számukra. 1 1 . Egy reggel, hajnalhasadtáekor, Modeste érezte, hogy közeledik a vég. Intett Charlas Euláliának; ez megértette, szelíden, véghe­­tetlen vigyázatossággal fölemelte. Miközben kialvó szeme még egyszer feléledt, a haláltól már érintett asszony még talált egyetlen szót s szelíd, lágy hangján, amelyben ott reme­gett az egész lelke, azt mondta:­­ — Lajos! I .!­­ — Itt vagyok, édes feleségem­,­ — felelte az aggastyán. És meghaltak­ egy pillanatban és oltha­­tatlan szerelmük meghozta nekik azt a dicső jutalmat, hogy nem váltak­ el egymástól sem rövid földi vándorlásuk alatt, sem pedig a halálban, hanem kéz a kézben kezdték meg vándorlásukat abba az ismeretlen tartományba, amelyből nem tért meg még utas. Bécs, május 1. Gróf Goluc­ovszki külügyminiszter ma reggel ,Velencéből ideérkezett. Lapvélemények. ...­ 1 J Róma, május 1. A «Tribunal» a velencei pohár köszönt­őkről szólva, azt állítja, hogy azok valamivel többet jelentenek, mint annak egyszerű megállapítását, hogy a­ szö­vetség Bécs és Róma között még mindig megvan. Konstatálták, hogy a­ szövetség szilárdabb és erősebb alapokon nyugszik, mint­­az­­írott szó, tudniillik az egymáshoz való viszony szívességén és az eszmék közösségén. A «Tribuna » örvend ennek­ a körülmény­nek és azt is megjegyzi, hogy bár a békének újabb biztosítékokra nem volt szüksége, még­sem volt fe­lesleges a mostani időben kiemelni, hogy a h­ármas­­szövetségnek a nemzetközi életre való behatása egész erejével és egész jelentőségével tovább­ fog tartani. Az «Italia» azt mondja, hogy a Velencében elhang­zott pohárköszöntőkből kitűnik a két barátságba és szövetséges kormány egyetértése, valamint a ma mindkét részről fennálló szándék, hogy a két ország között való viszonyban a legjobb akarat domináljon. A «Popolo Romano» a következőket írja: Merőben felesleges annak okát kutatni, hogy miért jött össze Tittonival az a kiváló férfiú,­­aki Ausztria-Ma­­gyarország külügyi politikájának vezetésében annyi tapintatot és tapasztalatot tanúsított,­­hogy joggal mondható Európa államférfiai egyik leg­kiválóbbikának. A velencei összejövetel ama hangulatnak, mely a két ország közvéleményében több hónapja megfigyelhető, kedvező elősegítője. Ez a hangulat megteremti a kívánatos,­, kölcsönös, folyton gyarapodó bízóimat és elég hatalmas arra, hogy minden elkedvetlenedést,­ mely esetleges za­varokra adhatna okot és amely a népiek közéletében gyakran előfordul,­ kiküszöböljön és hogy megerő­sítse a kormányoknak ,egyöntetű összeműködését fon­tos,­ népeik érdekeit illető kérdések megoldásában. Velence, május 1. A «Gazetta di Venezia» írja: A velencei talál­kozás inti az Alpokon, innen és túl lévő kalandorokat, hogy adják fel játékukat és ne zavarják a kormányok komoly békemunkáját. Ausztria-Magyarorsz­ág és­­ Olaszország külpolitikája megmarad régi medrében, Tittoni azonban nagy munkát végez, ha sikerül neki az olasz politika na, ha Balkánon érvényes­i­­séget szerezni. 1 _. L_ i _ . _ .­­ !__. l_. Férjgyilkossággal vádolt uriasszony. p~ Saját tudósitónktőL ~ . ... ; Budapest, május 1. Vasárnapi számunkban hírt adtunk róla, hogy a budapesti rendőrség vizsgálatot indított egy rej­telmes bűnügyben, amelyre névtelen följelentés tette figyelmessé. Zágoni Mózes posta- és távirófő­­tisztről, aki állítólag öngyilkosságot követett el, azt mondotta az anonim­ levél, hogy­ gyilkosság áldozata lett. A nyomozás csakhamar szenzációs eredmény­nyel járt: hétfőn letartóztattá­k Zágoni feleségét. Amily szörnyű a vád, épp oly meg­döbbentők az eset részletei és előzményei. Zágoni Mózes negyvenéves református vallású posta- és távíró-főtiszt március 2-ikáról 3-ára virra­dóra halt meg erőszakos módon a Hernád­ utca 7. száma alatt levő lakásán. Harmadfélóra tájban tör­tént, hogy felesége kiszaladt az­ első emeleti lakás­ból és kétségbeesetten kiáltotta: ■ . • V .­— Az uram öngyilkos lett! L. rc .' A ház lakóinak egy része föl­riadt álmából. Zál­­goniné elájult, amikor odasiettek. Értesítették a mentőket. Mikor azonban a doktorral megjelentek, már elszállott az élet a postatisztből. Mellén találta a revolver golyója. A szerencsétlen ember fiatel özvegye a hely­színiére siető rendőrségi bizottság előtt azt vallotta, hogy a férje öngyilkos lett. — Egyetlen kis golyó rögtön megölte! — jajveszékelt az úrinő. A vallomást jegyzőkönyvbe vették, megállapí­tották az öngyilkosságot s a boncolást a család kérésére mellőzték. Zágonit már másnap sírba tet­ték a rákoskeresztúri új temetőben. Március 4-iki számunkban közöltük, hogy az eset háttere nagyon homályosnak látszik. Az életunt fő­nökei úgy nyilatkoztak, hogy Zágoni mintaképe volt a kiváló hivatalnokoknak. Anyagi zavarokkal nem küzdött, rendszerető embernek ismerték. Előkelő székely nemesi családból származott s apja jómódú birtokos volt Egén. Mondották, hogy, ideges, beteg ember, de ezt határozottan megcáfolták­ azok, akik közelebbről is ismerték őt. Levelet nem hagyott hátra. „ A rendőrség egyáltalán nem nyomozott az ügy­ben. Ennek a hónapnak 13-ikán aztán a következő levél érkezett a főkapitányságra: Tekintetes főkapitányság! Nagyon röviden­ fi­gyelmeztetni akarom, hogy a szerencsétlen Zágoni Mózes postafőtiszt (Hernád­ utca 7., I. em. 22.) ha­lála nem olyan egyszerű dolog, mint ahogy azt önök hitték. Jó lesz a titokról a leplet lerántani. Hallgasság, ki a szomszédikat! Az igazság, egy barátja. i i l-t.­. ! Érte nyomban megindították­ a vizsgálatot, Tóth János rendőrkapitány és Huszár János fo­­galmazó nagy titokban kezdték kihallgatni a hernád­­utcai ház lakóit. Köztük a legkörülményesebben, a Zágoniék otthonával szomszédos 23. számú lak­ás bérlőjét, egy Schwartzné nevű magánzónőt, en­nek a leányát és a szobalányukat, Ceik Terézt összesen 22 embert hallgattak­ ki és ezeknek túl­nyomó része nagyon terhelően vallott Zágoniné el­len. Elmondották, hogy az állítólagos öngyilkosság előtt nagy zajt hallottak.. . 1 1 ■ f i ! 1 — Biztos, hogy veszekedtek, — vallotta . az egyik tanú — és azután lövéseket hallottunk’. .J — f több lövést? -tfck' Sj-­­ i ;‡ ‚—» Kettőt . . .................. Zágoni özvegye annak idején csak egy lövés­ről tett említést s amikor a rendőrtiszt most figyel­meztette erre a körülményre, az asszony arca bí­­borpirosra vált, de egy szót se szólt A második golyót aztán meg is találták az udvari­ szoba abla­kának­ a rámájában. ! i . ’ ' i j’ . ; j \ \'[ j ' Még súlyosabb volt a következő ellentmondás. Zágoniné a kihallgatás során azt mondotta, hogy egyetlen fegyver sem volt a lakásban. Ezzel szem­ben kiderült, hogy az asszony Gyula nevű 11 éves fiának két darab hatlövetű forgópisztolyt is vásárolt. Az elsőosztályos gimnáziumi tanuló anyjának utasítására többször kiment a Városligetbe és ott lövőpróbákat tett. Egyik diáktársának azt mondotta • egyszer: :: [ [ : A , 1 •— Az anyám kérte,­ hogy próbáljam la:; jő! működik-e a pisztoly hengere.­­ ! ! ! !; Azt is kiderítették­ hogy a fia az apja elől elrejtette a fegyvert, ugyancsak az édesanyja óhaj­tása értelmében. I 1, j ! ! 1 Ezek után még buzgóbban folytatták a nyomo­zást. A rendőrség megtudta, hogy Zágoniné egy­szerű cselédleány volt, akit a szerelmes postatiszt nagyon rossz helyzetből emelt maga mellé.­­Az is kiderült, hogy, az asszonynak benső barát­sága volt Hevesi József henteslegény szemé­lyében. Ez a fiatalember állandóan be is járt a la­kásba s a házbeliek előtt úgy­ szerepelt,­­mint a gimnazista zongora-tanítója. Zágoni Mózes sejtette, hogy megcsalja a fele­sége. Sokáig nem tudott róla, mert gyakran úton volt mozgó postás létére. Nehéz munkájában a legtöbb idejét a Budapest és Bécs között közlekedő vonatokon töltötte, ahol a postát rendezgette. Egy napon korábban érkezett haza s akkor észrevehetett valamit, mert roppantul zajos jelenet játszódott le közte és neje közt. . . Attól fogva megzavaros­ott­­a család békéje. Zágoni nagyon féltékeny­­volt. Mikor legutolsó út­járól visszaérkezett s a hivatalában jelentkezett, igy­ szólt fölebbvalójáh­oz!­­—‘ Ma otthon maradok, mert nagyon fáradté­nak érzem magamat. A rendes időnél jóval korábban tért haza is ekkor ismét kimos incidens történhetett a lakásban.­­Este tizenegy órakor csönd lett, "*h a család, úgy látszott, nyugalomra tért. Négy óra múlva halott volt Zágoni Mózes. : 1 . ! •A rendőrség kétségtelenül megállapította, hogy az­­asszony nem szerette az­­urát, sőt durván bánt vele. .. i ' 1 ! '! Az összegyűjtött adatok alapján Tóth rendőr­kapitány szombaton kérte az ügyészségtől a holt­test exhumálását és felboncolását. Ez meg is fog történni, minden valószínűség szerint szerdán.­­ 1' Zágoniné a temetés után eltűnt a lakásból. Ki­­harcoskodott Újpestre a Deák Ferenc­ utca 36. száma alá. Peré­­ny Gábor vizsgálóbíró rendeletére on­nan hozták be ma, hétfőn a detektívek. Perémy két óráig, tartó kihallgatás után le­tar­tózta­tta rá-

Next