Pesti Napló, 1906. április (57. évfolyam, 90-118. szám)

1906-04-01 / 90. szám

Budapest, vasárnap 1906. április 1. PESTI NAPLÓ, 1­90. szám. 3 A koalíció m­anifesztuma.­ ­A feloszlatott vezérbizottság gróf An­­drássy Gyulát és gróf Apponyi Albertet bízza meg azzal, hogy a nemzethez intézendő mani­­fesztumot elkészítsék. A manifesztumot a ve­zérbizottság a királyi szózat megjelenése nap­ján akarja közzétenni. Széli és a kibontakozás. Bécsból­ jelentik, hogy a MUtagszeitung­ érte­sül­ése szerint Széll Kálmán tisztán magánügyek elintézésére ment Bécsbe s utazásának semmiféle politikai célja nem volt. A koalíció semmiféle oly missziót nem bízott Szélire, amely arra indíthatta volna, hogy a királynál audienciára jelentkezzék. Igaz ugyan, hogy nem ritkán történt, hogy Szél­, amikor magánügyben Bécsben tartózkodott, a ka­binet­irodától meghívást­­, unott a királyhoz. De mostani bécsi tartózkodása alkalmával sem meg­hívást nem kapott, sem pedig audienciára nem je­lentkezett. Széll Kálmánnak nincs is terve a ki­bontakozásra és a mostani pillanatot nem tartja megérettnek arra, hogy a politikába aktíve bele­nyúljon. A Neue Freie Presse ma esti számában fog­lalkozik az új kibontakozási tervekkel és többek közt ezeket írja: „ Mindinkább rövidebb lesz az idő, amely Magyarországot április 11-től elválasztja s közele­dik az a terminus, mely a magyar válságban vég­zetes dátumot jelent. Az az izgalom és a feszült várakozás, mely­­y­el Magyarországon a királynak a választások dolgában való döntése elé néznek,, eléggé érthető. Ennek a feszültségnek az eredményei a koalíció új kibontakozási tervéről szóló hírek, ame­lyek Széll Kálmán tisztán magáncélú bécsi utazását is ilyképp komm­entálják. De az új kibontakozási terv csak a koalíció sajnálkozásának a kifejezése lehet afölött, hogy vezetői elszalasztották a kellő pillanatot, hogy az ország viszonyait biztosítsák és m­egszerezzék az új többségnek a hatalmat, Nem tud­juk, hogy a kormány mivel fogja a választásoknak esetleges elodázását megokolni. Csak az állami ér­dekre hivatkozhatik, mert minden okfejtési művé­szet megtörik a törvény tiszta és határozott szabá­lyain. Magyarország most olyan elhatározás előtt áll, amely az alkotmányjogot a szó szoros értelmé­ben érinti, amely nyílt ellentétben áll a törvény szavával is, az intencióival is és olyan állapotokat teremthet, melyeket meg nem történtekké többé nem változtatni, de reparálni sem lehet. A törvé­nyek ilyen megsértését nehéz, következményei szokták lenni, megingatja a nép jogérzetét és fel­dúlja a hitet, a jog olyan intézményeinek biztosságá­ban és tartósságában, melyek az állam alapját képe­zik. Magyarországon a közvéleménynek be kell lát­nia, hogy a konfliktus forrását azok a szeparatisz­tikus törekvések képezik, melyek a hadsereg közös­ségét választották ki a fő ütközőpont gyanánt és ezzel az uralkodó és Ausztria jogkörébe mentek át. Minden különös sürgető ok nélkül felvetették köny­­nyelműen a felségjogok és a kvóta kérdését. Aki kibontakozást akar, aki becsületes és tartós meg­oldás után áhítozik, annak vissza kell mennie a baj eredő okához. Magyarországon végre be kell is­­merniök az embereknek, hogy a hadsereget, és a közös ügyek egész komplexumát­ ki kell venni a ma­gijai­ törvényhozás egyoldalu­ intézkedései köréből. 1'j párt. Pozsonyból írják, hogy ott a kormány ismét új címmel akar hiveket fogdosni. Sopronban van egy radikális párt, amelynek Zsombor Géza, a sop­roni kereskedelmi és iparkamara elnöke a vezére s amely Nyugatmagyarországon erős ellenzékiségé­vel elég népszerű. A kormány ágensei ennek a mintájára most Pozsonyban szeretnének radikális pártot alakítani, amelynek azonban éppen annyi köze volna a radikalizmushoz, mint Fejérváryék­­nak. A vezetők április hónap 1­5-ére hirdetnek kon­gresszust Pozsonyban, ahol megalakítják a pártot. Addig azonban gondoskodik a pozsonyi ellenzék ar­ról, hogy a polgárokat felvilágosítsa, milyen fán terem az új honm­entők radikalizmusa. A zalai királyi biztos, Zalaegerszegről jelentik: Sahrovszky. Dezső ki­rályi biztos r. mai napra közgyűlést hivott össze, hogy azon a vármegye közönségének bemutatkozzék. A királyi biztos bemutatkozására mindenféle elő­készületet megtettek. A megyeháza környékét lovas és gyalogos csendőrök­, a városi rendőrség és a hely­ben állomásozó huszárzászlóalj két százada áltotta el, erős kordont vonva, amelyen m át csak a törvény­­hatósági bizottsági tagok juthattak a megye szék­házára. A­­közönség közül a karzatra senkit sem bocsátottak be. Tíz órakor nem volt a közgyűlési te­remben senki, kivéve azt a‘busz ‘csendőrt, akit a ki­rályi biztos védelmére ide állítottak. Tíz óra után megjelent a karzaton a királyi biztos felesége, Takács Gyula belügyminiszteri se­gédfogalmazó társaságában, néhány pillanat múlva pedig bevonult a közgyűlési terembe Sulyovszky Dezső királyi biztos és kísérete: Csiszár Gyula csendőrszázados, Rozsnyai­­Kálmán csendőrhadnagy és Por­eleky László, volt zala megyei kormánybiztos, Schneider Gábor királyi ügyész, akit hivatalosan rendeltek ki a közgyűlésre és végül a megyebizott­sági tagok kömi négy ember: Lányi Kálmán fő­mérnök, Lányi igazságügyi ügyvivő bátyja, Ir­anyai Géza adófelügyelő, Várhidi Lajos zalaegerszegi pol­gármester és Deák Péter nagykanizsai rendőrkapi­tány. Minthogy a vármegye tisztviselői karának­­egy tagja sem jelent meg, a királyi biztos hivatkozva teljes hatalmára, tiszteleti főjegyzővé kinevezte Széchy József miniszteri segéd fogalmazót, aki azon­nal letette az esküt és fölolvasta a kormány leiratát, amelyben értesíti a megye közönségét a királyi biz­tos kiküldéséről. Ezután Sulyovszky Dezső királyi biztos állott, föl, üdvözölte e közgyűlés tagjait és föl­olvasta a kinevezéséről szóló királyi kéziratot, mely­nek végeztével fölkérte a jelenlévő négy bizottsági tagot az előre elkészített jegyzőkönyv hitelesítésére. Ekkor a közgyűlést hirtelen berekesztette és kíséreté­vel elhagyta a közgyűlési termet. A közgyűlési teremben jelen volt négy bizott­sági tag hosszú ideig a királyi biztos lakásán ma­radt, mert, nem tartották tanácsosnak magukat a megyeháza előtt ezernyi tömegben összegyűlt közön­ség dühének és szenvedelmének kitenni. A zalaeger­szegi polgárság felháborodása óriási, a négy bizott­sági tag hazafiatlansága miatt. A város egyébként nyugodt. Bár Sulyovszky Dezső teljhatalmú királyi biz­tos a mai napon Zalavármgye autonómiáját fölfüg­gesztette, az április 6-ára hirdetett rendkívüli köz­gyűlést a megyebizottsági tagok mégis meg fogják tartani s azon határozatokat fognak hozni. A többi közt kimondják,­, hogy a mai közgyűlést törvényesnek el nem ismerik s a fölolvasott királyi leiratot tudo­másul nem veszik. Nemzeti ellenállás. A pesti vármegyeházáról, Pes­tv­árm­e­gye ki­rályi biztosa ma nevezte ki az új tisztviselőket. A kinevezésekkel azonban időközben valami baj tör­tént. Csapó Lóránt kinevezett alispán ugyanis egyenként hivatalukba vezette már az új tisztviselő­ket, amikor G­ersieh­­Lajos rendőrfelügyelő lázas siet­séggel­­ érett Csapóhoz s jelentette neki, hogy Rud­­nay Béla királyi biztostól levelet és egy fiatalembert hozott. Csapó erre az a­l­ispáni helyiségbe ment, ahol a Rudnay embere bemutatkozott. A tisztviselők sze­rint­ egy előkelő állású ember párt­fogoltja volt az illető, akit egy már kinevezett tisztviselő helyére ültetnek be. Nagy rémület lett erre Rudnay újdon­sült hivatalnokai körében, akik ma reggel már meg­kapták a fizetési utalványokat is, de a kifizetésüket Rudnay a rendőrfelügyelővel küldött levelében egy­előre megtiltotta. A munkára és szolgálatra egyaránt kész emberek most rémségesen meg vannak ijedve. A­ kete barát, aki már annyiszor megkísértette őt, mindközelebb ül melléje s nyaka köré fonja árnyékkezét. Súgja a fülébe: „egy csat­­tanás és boldog lessz! Megszűnik itt a hom­lokcsont mögött minden kínzó zakatolás, aludni fogsz, hogy többet fel ne elfedjél. Az utolsó vizsga ez, könnyebb a kollégiumi pxámeneknél, —­ ez utolsó vizsgán még soha senki meg nem bukott.. — Megsemmisülni! — töprengett Cso­konai, — hisz alusznak a holtak, mélyen alusznak, de vájjon álmodnak-e is. Mert jaj, álmodozások ostromolják még a sirhalmokat is!... — Kezeire pillantott: imhol, ez ujjak körül férgek fognak tekerődzni, teteme... a földet fogja kövériteni, halott én, az élőket fogom táplálni. De hantomon majd tán virá­gok is nőnek, az én szivemből táplál­tatnak gyökereik s az én csontomból kiaszott vér fog keringeni apró csövecskéikben.. . Lel­kem, te, akár az égből származtál alá tes­tembe s az aethernek vagy részecskéje, akár valamely bánatos csillagnak vagy a tiszta sugara, nemesebbé fogsz tenni egy csomó síírt a többi göröngyöknél... Felvette a kovás pisztolyt. Szive dob­bant, akire a halál percében az ember legeslegutoljára gondol, azt szerette egész életén át a legjobban .. . Édes­anyját látta maga előtt, tulajdon azzal az aggódó, jóságos arccal, mint mikor régesrégen pislogó gyer­tya mellett olyan szivépítő szép könyveket olvasott beteges gyermekének. A szegény özvegy asszony kosztos diákjai ott ülnek az asztal körül s ők is figyelnek . . Várjon, fog­ja-e nagyon busitani őt fiának halála. Ahogy ez eszébe jutott, egyszerre úgy érezte, édes­anyja alakja mögül egy, szőkefürtös sápadt leányarc tekint elő és néz reá busán, vaddle merően. Csokonai összerezzent, szilajon rázta meg a fejét, de a látománytól nem tudott sza­badulni, sőt az egyre közeledni látszott feléje, egyre elevenebb körvonalakat vett fel előtte. A szőke leány már nem búvik többé anyjá­nak válla mögé, hanem im­bolyogva lép elő s szinte tüntetően „néni“-je mellé áll. Töré­keny alakjával egészen hozzásimul s szere­tettel fogja át a derekát. Aztán köhécselve, tán fuldokolva tekint a költőre, — mit mond! —­ Vitéz Mihály nyitott ajkakkal, hallgatózva hajlik előre. És mintha hallaná a bánatos, szemrehányó szót: — Ha én reám nem gondol, — én nem jutok eszébe kegyelmednek! .... Csokonai felszökött ültéből. Mi ez, mi történik vele, — ez utolsó nagy pillanatban anyja mögül miért tűnik eléje gyerekkori játszótársának, a kis Rózsikénak az alakjai Ki az a merész leányka, aki legutolsó gon­dolatára igényt tart s a látomány hevében szinte megragadni látszik öngyilkoló kezét? Rózsika, — a szomszédok sápadt Rózsikája!.. De hisz ő eddig ügyet se vetett erre a bánatos szemű teremtésre! Igaz, amióta az eszét tudja, mint valami simuló árnyék, ott szere­pel ez a leány életében mindenütt: a porban játszadozva neki rajzolja első akorabák alak­jait, később nagy titokban neki olvassa fel első rigmusait... Rózsika szeme álmodozva csügg rajta, hogy figyel, hogy örül, milyen büszke a barátjára! És később, mikor Misi a kollégium diákélete közepette egészen meg­feledkezik róla, milyen szomorú­ lesz egy­szerre, — de azért továbbra is mindennap eljár özvegy Csokonainéhoz, őt ölelgeti, neki sírja ki a két szemét. Remek a hazavetődő •45? *)'­­. P V V • X’f! ‘‘'É;'* *— ifjú észre se veszi ezt a titkos bánatot; neki r­etorikán, meg filozófián jár az esze s ka­­maszos gőggel megyen el a szerelem mellett. Ha pedig eszményeinek súlya alatt, bánatba merül, akkor immár magára akar maradni.. Villámként cikázik át most ez apró esemé­nyek során a Csokonai emlékezete, elméje megvilágosodik, látja az összefüggést, — kezdi érteni, hisz ez a leány voltakép szereti őt, elejétől fogva ő belé szerelmes! Boldog Isten, hogy nem ébredt ő mindeddig tudatára ennek! Rózsikém­!... szólt halkan, megdöb­benve s­e szóra, mintha csak szivének valami uj, ismeretlen aj­kája pattant volna fel, gyön­géd uj érzelmek raja árasztotta el egész ben­­sejét. Olyasmit érzett: eddigi töprengő, sivár életébe egy gyógyító női kéz nyúl bele s he­gesztően az kezdi cirógatni csalódásmarta sebét... Vitéz Mihály a homlokához kapott, — hitetlenkedve nézett mégegyszer a látomány szemébe. A leány rátekintett továbbra is, szinte lenyűgözte pillantásával. Busan bólint­­gatva látszott mondani: — Hát azt is elfelejtette kegyelmed, nem emlékszik már, mit mondtam egyszeri — Rózsikám!... — Ha kegyelmed meghal, — tudja jól, én beteg vagyok: kegyelmed után halok... Az ifjú megrendült. Igen, most már tisztán emlékezett, mondotta ezt neki Rózsika egyszer! Még most is látta maga előtt: arca oly ihletetten komoly volt... Szent Isten, ha ezt a szegény, törékeny teremtést csakugyan megölné az ő gyászhite! ő legyen a hóhérja, ő oltsa el azt az érette pihegő gyenge lángot? Nem, ő meghalhat, neki meg is kell halnia, de Rózsikat azért nem szabad a halálba ma-

Next