Pesti Napló, 1906. július (57. évfolyam, 178-208. szám)

1906-07-01 / 178. szám

Budapest, vasárnap PESTI NAPLÓ, 1906­. Julius T. 178. szánt . párt szerdán tartotta alakuló nagygyűlését, melyen Bágya Ödön sövényt aki nagybirtokos elnökölt. A párt elnökének dr. báró Horváth Artúrt, társelnök­nek dr. Issehitz__Győzőt választották meg. _ rA­ póttartalékosok segélyezése. Wekerle Sán-­dor miniszterelnök, mint pénzügyminiszter felhívta a vármegyék alispánjait, hogy terjesszék fel az 1905. és 1906. évben elmaradt ujoncozás folytán be­hívott és tényleges katonai szolgálatot teljesített póttartalékosok névjegyzékét, akik vagyonnal nem bírnak és igazolni tudják azt, hogy családjukat mun­kájukkal tartották fönn. Az oly, vagyonnal vagy jövedelemmel bíró póttartalékosok, akik az 1999. évi VI. t.-cz. 34 szakasza értelmében vagyoni álla­potuk miatt a családfentartásból eredő kedvezmény­re igényt nem tarthatnak, a kárpótlandók névjegy­zékének összeállításánál sem jöhetnek figyelembe, ezeknek a két évi fegyvergyakorlat elengedésvel kell beérniök. A segélyt az utalványozás megtör­ténte után a vármegyei alispán­ hivatalok útján fogják folyósítani. Az egri választás, Egerből Táviratoztak. A központi­ választmány a képviselőválasztást ■ július 15-ére tűzte ki. A választási elnök dr. Ráthvay Géza jogtanár lesz. A helyzet: Budapest, június 30.­­A­­delegáció csak ma zárta le az aktáit,­­de a kegyein már összevesztek a féltékeny közös miniszterek. A külügyminiszter bécsi lapja, a „Fremdenblatt“ éktelen támadást in­téz Pitreich ellen, aki úgy megnyerte a ma­gyar tigrisek gráciáját. Ez az affér minden érdekeltjére igazán csak kellemetlen: Pit­­reichra is, Golub­ovszkira is, a magyar kor­mányra is, de legkivált a magyar delegátu­sokra. Vannak szerelmek, amelyekről nem szabad beszélni, mert nyomban botrány lesz belőlük... Különben pedig, itthon vannak már a delegáció tagjai, s valószínűleg pénteken rán­­dulnak le még egy napra Bécsbe, a záró­ülésre. Az alelnöküknek, Barabás Bélának, az összeférhetetlenségi bizottság ma vette el a budapesti mandátumát. Barabás, hogy a már túlságos hangos gyanúsításoknak elejét vegye, kijelentette, hogy lemond az aradi mandátumról s aláveti magát az Erzsébetvá­rosban új választásnak. Még ha az is megesik vele, hogy a három mandátumból egy, sem marad. A kérvényi bizottság ma foglalkozott a Fejérváry-kormány vád alá helyezését kérő kérvényekkel és áthárította az ügyben való állásfoglalás érdemi részét az igazságügyi bizottságra. A kormánynak a koronával szemben elvállalt kötelezettsége itt ismeretes s nyilvánvaló, hogy a vád alá helyezés elma­rad. A formát, amelylyel azonban füstre akasztják a kényes ügyet, mindenesetre meg kell találni. Wekerle, Kossuth és Darányi ma kihall­gatáson voltak a királynál. Hireink itt következnek: Miniszterek a királynál. A király — mint Bécsből jelentik —­­Kossuth Ferenc kereskedelmi minisztert, aki ma reggel érkezett Bécsbe, délelőtt tizenegy órakor külön kihallgatáson fogadta. Az audien­cia háromnegyed óra hosszat tartott s ezen Kossuth folyó ügyekről és hir szerint a csa­tornatervekről tett előterjesztést­. Kossuth este tíz órakor utazott el személyvonaton Bécsből. Reggel érkezik a fővárosba a nyugati pályaud­varon, ahol szalonkocsiját a kecskeméti Kos­­suth-szobor leleplezésére induló külön vonathoz csatolják. Utána­­Wekerle miniszterelnököt fogadta a király háromnegyed órai kihallgatáson. We­­ikerle az audiencia után a közös számszék elnö­kéhez, Pleiner Ernőhöz ment, akihez ebédre volt hivatalos s délután öt órakor visszautazott Budapestre. Fél egy órakor Darányi Ignác földmivel­­­ás­ügyi minisztert fogadta a király. Ez a ki­hallgatás félóra hosszat tartott. Darányi dél­után szintén visszautazott Budapestre. A Fejérváry-kormány vád alá helyezése. A kérvényi bizottság ma délután foglalko­zott azokkal a kérvényekkel, melyeket az ország törvényhatóságai a Fejérváry-kormány vád alá helyezése dolgában nyújtottak b­e a­ képviselő­házhoz. A bizottság elfogadta az előadó javas­latát, hogy az aktákat adják ki az igazságügyi bizottságnak, terjeszszen elő az a megfelelő megtorlás iránt javaslatot. Ez ellen Hrabovszky Guidó különvéleményt jelentett be, mert azt kívánta, hogy már a kérvényi bizottság java­solja a Háznak a Fejérváry-kormány vád alá helyezését. Az ülésről, melyen Polónyi Géza igazságügyminiszter is részt vett, ezt a hivata­los tudósítást adták ki. A képviselőház kérvényi bizottsága ma délután négy órakor Barabás Béla elnöklete alatt ülést tartott, amelyen a kormány részéről gróf Andrássy Gyula és Polónyi Géza miniszterek és Günther Antal államtitkár vettek részt Tárgyalás alá ke­rült a Fejérváry-kormány, illetve egyes tagjainak vád alá helyezésére vonatkozó 44 kérvény. Zakariás János előadó behatóan ismerteti a kérvények tartalmát és a Fejérváry-kormány ellen felhozott tényeket, amelyek az ő nézete szerint is törvényellenesek. Csoportokba foglalva terjeszti elő. Hangsúlyozza, hogy a kérvények még nem sorol­ják fel az előző kormány által elkövetett összes törvényszegéseket. Vannak olyan törvényszegések is, amelyeket vagy az illető kérvények benyújtása után követtek el, vagy pedig a törvényhatóságok érdekeit nem érintették, úgy hogy a kérvények rá­juk ki nem terjednek. Ilyen az országgyűlés tör­vénytelen feloszlatása és a kereskedelmi szerződé­sek megkötése. A kérvények tartalma feletti ér­demleges határozathozatal nem tartozik a bizott­ság feladataihoz, mert a bizottságnak csak javas­latot kell tennie arra nézve, hogy mi történjék a kérvényekkel. Erre nézve legcélszerűbbnek tartaná azt az eljárást, mely az eddigi gyakorlatnak is megfelel, hogy a kérvények az igazságügyi bizott­sághoz utasíttassanak. Azután előterjeszti a követ­kező határozati javaslatot: A kérvényi bizottság megállapítja, hogy a tör­vényhatóságoknak a báró Fejérváry Géza kormá­nya és különösen Kristóffy József és Bihar Ferenc miniszterek elleni panaszokat tárgyazó kérvényeiben az 1848:111. tc. 32. szakaszában körülírt törvény­szegések és mulasztások soroltatnak fel. Erre való tekintettel és minthogy a megtorlás iránti javas­­latok megtétele kizárólag a képviselőhöz szuverén jogkörébe tartozik, a kérvényi bizottság azt java­solja, hogy utasítással adja ki a bizottságnak, hogy vitája mellett a meg­felelő megtorlás iránt érdemleges javaslatot ter­­jeszszen mielőbb a képviselőház elé és javaslatában terjeszkedjék ki­ a Fejérváry-kormány, illetve miniszterei által a kérvényekben felsoroltakon kívül elkövetett tör­vénysértésekre és mulasztásokra és arra is, hogy a törvéyhatóságok törvényes önkormányzati jogán elkövetett sérelmek az 1886: XXI. tc. 19. szakasza szerint a képviselőház által is orvosoltassanak. Ennek megtörténte után pedig a kérvények adassanak ki a belügyminiszternek, hogy azok tar­talmát a törvényhatóságok önkormányzati jogkö­rének kiterjesztése és biztosítása tárgyában mielőbb előterjesztendő törvényjavaslat előkészítésénél ve­gye figyelembe. Hrabovszk­y Guido azon a nézeten van, hogy a bizottságnak nem szabad elkerülnie a kérdést, hanem bele kell mennie a kérvények érdemleges tárgyalásába. Ki kell mondania, hogy törvénysérté­sek történtek és hogy azok megtorlás nélkül nem maradhatnak, sőt javaslatot kell tennie a megtorlás módozataira nézve. A maga részéről indítványozza, hogy a bizottság a Háznak a Fejérváry-kormány vád alá helyezését javasolja és kérje, hogy a vád képviseletére biztosok jelöltessenek ki. Polónyi Géza igazságügyminiszter kifejti, hogy a bizottság ezzel túllépné hatáskörét. Kéri az elő­adói javaslat elfogadását. Burgyán Aladár a maga részéről hozzájárul az előadói javaslathoz. Az igazságügyi bizottság fog módot találni rá, hogy a Fejérváry-kormány törvényszegéseit kellő megtorlásban részesítse. Becsey Károly szeretné, ha az előadó határo­zati javaslatában nemcsak az mondatnék ki, hogy a kérvényekben­ az 1848: III. törvénycikkbe üt­köző cselekmények vannak felsorolva, hanem az is megállapíttatnék, hogy ily cselekményeket a Fe­­jérváry-kormány elkövetett. Zakariás János előadó azt hiszi, hogy a bi­zottság ezzel is túllépné hatáskörét, hiszen azt, hogy törvénysértések elkövettettek-e vagy sem, még csak a képviselőház azzal az kérvényeket, az igazságügyi az egyéni felelősség megállt­­át, a föl­világosodott papságnak egy önfejű része. Két szál viaszgyertyát összefon a gyertyamártó villa-alakra. A villa-alakot a balázsolandó gyermek álla alá teszi Balázs­­napján a templomban a pap, egészen a nyak­hoz, és keresztet vetvén az ájtatos keresz­tényre, valami hókusz-pókuszt mond latin nyelven. Eközben természetesen a villaalakú gyertya két vége ég. Hogy mire jó ez? Azt mondják, a megdalázsolt gyerek nem kap to­rokgyíkot. Nohát erről nem beszélek többet egy szót se. Gondoljon mindenki, amit akar. Daka Péter tehát az ürmös dacára is megint rosszabbul érezte magát. A lába, gyomra ismét dagadni kezdett és nemsokára ágynak esett. Ettől fogva egyre rosszabb hír érkezett a szomszédból. A javasasszony újra eljött, de most már nem adott a betegnek semmit, e helyett ráimádkozott. Azután az is hallatszott, hogy már a szentelt gyertyát is a kezébe adták, mint utolsó arkánumot. Hátha majd ez segít. Valamelyik délben meg azt újságolták, hogy orvos járt az öreg Dá­kénál. No ez nagy dolog. Ugyan hogy ad­hatták rá a fejeket. — Orvos! — ütköztem meg a beszéden •— Ugyan minek ! Lefogni a szemét. Persze erre nem kaptam feleletet, e helyett másnap utal üzent az öreg Dakáné, hogy meghalt a Péter bácsi. A kerítésen át­hallatszott a sírás, az ablakban láttuk égni a gyertyát a halott lelki üdvéért. Dakáné le s föl járt az udvarban. Zokogott. A sírásából kihallatszott a panaszos szó: — Meg az orvos se segített ... Az se tudott már rajta segíteni, boldogságos szent anyám. Jaj nekem . . . Hát valóban elpusztult az öreg. Eltűnt szelid alakja. Nekünk is rosszul esett ez a változás. Jó ember volt. Jó szomszéd. Becsü­letes parasztember. A temetésére persze át kellett mennünk. Három palástos pap temet­te. Üveges halálkocsin vitték ki Daka Pé­tert, négy ló húzta a temetőig. Míg el nem temették, „supellája“ alatt feküdt, nehéz dió­fa koporsóban. A feje alatt selyemvánkos volt. A szemfedője is selyemből lett. Énekes­asszony kettő is siránkozott a koporsója mel­lett, elénekelték az öreg egész élete folyását. Még a betegségét is kiénekelték. Belekerült a temetés legalább négyszáz forintba, az or­­vostól azonban sajnálták a három korona or­vosi díjat. Hát így vagyunk még mi errefelé, így, igen, így. Eltemetjük a halottunkat pompával, gyertyafénynyel, csillogó ceremóniával, csak azért, hogy „meg ne szóljanak bennünket.“ — Együtt szeröttük amink van, ne mondják, hogy sajnáltam tőle, így beszélt Dakáné is a temetés után. Persze, hogy így beszélt, így is fog­nak beszélni még sokáig az emberek. Mind­addig, amig lesznek, kik elmenvén a kántor­hoz, eképpen teszik föl a kérdést: — Kántor uram, mennyiér' mondja el a hatvanforintos éneket? S a kántor lapos mosolylyal azt vála­szolja: — Mennyiér' ! . . . Hát hetven forintért. De azért a világért se törjük össze ma­gunkat a nagy csodálkozásban, ugy lehet, lesz ez még rosszabbul is, míg elhozza az Is­ten a krematóriumot. ~ . .......*

Next