Pesti Napló, 1906. szeptember (57. évfolyam, 239-268. szám)

1906-09-01 / 239. szám

2 Budapest, szombat PESTI NAPLÓ, 1906. szeptember 1. 239. szám tünk mindent és mert dédapáink, ős­apáink is igy csinálták, hát mi sem ,változtatunk semmin és szántunk, ve­tünk és lessük este­ reggel a májusi esőt.­­A szomszédból vastag füstfelhőket hoz át a szél. Gyárakban, műhelyekben fo­lyó munka bodros hírnökei ezek. Tőke­­tem­ő munka jelei, amelyeket mi nem akarunk meglátni és amelyektől, mert feketék és büdösek, talán egy kissé ir­tózunk is. Száz és száz hektár terül el nálunk és a hatalmas földdarabon nem keresi meg annyi ember a mindennapi kenyerét, mint amennyi odaát egy ma­gas kémény tövében elterülő kicsiny földön jólétet és boldogságot talál. Buja, gazdag földdel ajándékozott meg bennünket a sors és még mindig csak tőle várjuk, hogy adja meg a min­dennapi kenyerünket. Egy pár gyártelep ott a buja, érett kalásztenger kellő kö­zepében és a magyar gazda a füstölgő kémény bamabodnx felhőivel vigasz­talhatja magát, ha az égboltozat he­tekig tartó kéksége, vagy folytonos fe­ketesége tönkreverte a szántó-vető munka reménységeit. Mikor fogja már ezt megérteni a mi társadalmunk, és mikor fognak gazdáink a mai egyolda­lúságból a munka esetlegességektől ment eredményeinek kiaknázására át­térni. A májusi eső elvégre nem lehet örökké a magyar gazdasági élet inté­zője , agitálnak az annexió érdekében, de eredmény nél­kül. Az annexiónak még a gondolata ellen is til­takozik a lakosság túlnyomó része: a szerbek és mohamedánok s készek a berlini szerződést aláírt nagyhatalmakhoz tiltakozással fordulni az annexió miatt, mert szerencsétlenségnek tartanák, ha Bosznia felett az osztrák uralom törvényesen elis­mertetnék és álandósíttatnék. A lakosság inkább Bosznia és Hercegovina autonómiáját kívánja, mint az annexiót és a régi török uralom vissza­­állítását is szívesebben támogatná, mint örök időkre Ausztriához való kapcsolását. Zágrábból táviratoztak a Magyar Távirati Iro­dának. Az országos kormány a zágrábi községta­nácsnak azt a határozatát, mely szerint az uralkodót trebinjei utazása alkalmával üdvözölvén, azt a kö­vetelést terjesztik elő, hogy Boszniát és Hercegovi­nát egyesítsék Horvát- és Szlavonországokkal, meg­semmisítette illetőleg annak végrehajtását beszün­tette. A képviselőházból. A képviselőházat meghív­ták a kolozsvári Nemzeti Színháznak szeptember 7- án és 8-án történő fölavatására és a kassai hon­védszobornak szeptember 9-én történő leleplezésére. Mindét ünnepen küldöttségileg fog részt venni a képviselőház és mindkét alkalommal Justh Gyula házelnök vezeti a küldöttséget. A kolozsvári kül­döttség szeptember 7-én indul reggel 7 óra 25 perc­kor a Keleti, pályaudvarról. Ebben a küldöttségben részt vesz Návay Lajos képviselőházi alelnök is, ahi 8-án Kolozsváron átveszi a házelnöktől e kül­döttség vezetésével járó funkciókat, mert Justh Gyulának vissza kell utaznia Budapestre, hogy 8- án este a keleti pályaudvarról tizenegy órakor induló gyorsvonattal utazó kassai küldöttséget ve­zethesse.­­ Ma meghívták a képviselőházat Jókai Mór szobrának Budán, a Svábhegyen szeptember 8-án történő leleplezésé­re. Jusik Gyula házelnök intézkedett, hogy a képviselőház ez ünnepen is küldöttségileg vegyen részt és e végből Rakov­szky István alelnököt kérte föl az elnökség képvisele­tére. A Ház tagjait ezúton kéri föl, hogy a szobor leleplezésén részt venni szíveskedjenek. A kép­viselőház koszorút is helyez a szobor talapzatára. A belügyminiszter a szövetkezetekért. Gróf Andrássy Gyula belügyminisz­ter — mint a Figyelő Írja — bizalmas rendeletet intézett a vármegyék főispánjaihoz a szövetkezeti ügy támogatása tár­gyában. A belügyminiszter meghagyja a főispánok­nak, hogy a járási tisztviselők útján szerezzék be a községekre vonatkozó adatokat, nevezetesen, mely községekben mű­ködnek már szövetkezetek és mely községekben vélt szükségessé fogyasztási, illetőleg hitelszövetkezetek létesítése. A belügyminiszter vé­gül megjegyzi, hogy a „Hangya“ és a „Magyar Gazdaszövetség'' központi igazgatósága a megalaku­landó szövetkezetek szervezése céljából, az illető községi elöljáróság kívánságára készséggel rendel­kezéére bocsátja központi tisztviselőit. Apponyi Jászberényben. Gróf Apponyi Albert kultuszminiszter, Jászberény képviselője, beszá­moló-beszédét szeptember 8-án mondja el. Budapest, augusztus 31. Bosznia Hőre***-­­ina annektálása. Zágráb­tól jelentik, hogy az ottani községi tanácsnak Bosznia annektálása dolgában hozott kistárf­ozata érdekében szükséges annak a konstatálása, hogy a községi tanács 50 tagból áll, kik köz­ül 14 Star­­csevics-párti, 36 pedig híve volt a nemzeti pártnak. Ezt a községtanácsot a uralt év december hónap­jában a volt nemzeti párt rendszere sz­erint válasz­­tották meg. Ebből kitűnik, mily véleményt juttat el a testület kifejezésre. — Szarajevóból jelen­tik, hogy ott a bosnyák hatóságok szünet nélkül döllőre ér, ott sem talál már nyitott boltot. Bejöhet majd reggel Budapestre hajadon­fővel. Végre beért a vonat Gödöllőre és a fiatal­ember gyorsan leugrott. Türelmetlenül át­tört a várakozók sokaságán és gyorsan haza­felé indult. Már látta a két apró ablakban a világosságot és kimosolyodott az arca. Jókedvűen toppant be, mint rendesen. — Megjöttem! Aztán megdöbbenve nézett körül. Az anyja ott ült duzzogva az egyik sarokban, a húga pedig az ablakon bámult ki hátra sem nézve. — Hát benneteket mi lett? A húga hátra sem nézett, az anyja pe­dig halkan sirdogálni kezdett, válasz helyett. A szegény fiatalember kis híjja, hogy sírva nem fakadt. Izgatottan járt föl-alá, ujjaival idegesen pattintva. Aztán megint megkér­dezte kétségbeesett hangon: — De hát mi történt, az Isten szerel­méért? Ismét nem kapott választ. A húga rán­tott egyet a vállán, az anyja pedig sirdogált tovább. A fiatalember sóhajtva ült a terített asztal mellé és panaszosan mondta: — Ez nem szép tőletek... Ez nem szép ... Haza jövök fáradtan, alig várom, hogy lássalak benneteket, ti pedig... Ti pe­dig... Ez borzasztó!... Ez rettenetes! Ezt én nem bírom ki! Megint nem kapott választ és fölugrott az asztal mellől. — És még csak arra sem méltattok, hogy válaszoljatok! Mi történt hát! Valami baj? Végre megszólalt az anyja, siránkozva: — Nem bírok ezzel a Gizivel! Akármit mondok neki, oly goromba, mintha a cselédje volnék és. Most végre hátra fordult a húga és ki­pirult arccal közbevágott: — Persze, most én vagyok a hibás ! Tud­tam én azt mindjárt! De nem is maradok én itt! Inkább világgá bujdosom! A fiatalember könyörögve vetette közbe magát: — De Gizi! már hogy mondhatsz ilyet! Hanem ez csak olaj volt a tűzre. Most már sírva fakadt a leány is. — Neked könnyű, Jankó! Te egész nap benn vagy a városban és semmiről sem tudsz semmit, de én ... Az anya villámló szemmel pattant föl: — Mit tudsz te, mi! Szeretném tudni, mit tudsz te? Aki ezt hallaná... Jaj nekem! Jaj annak az anyának, akinek ilyen gyerme­kei vannak! Ezért neveltem én fel őket! Iste­nem, Istenem!... Jankó a szívükre próbált beszélni: — Lássátok, hát érdemes ilyen aprósá­gokon összeveszni? Úgy látszik, nincs jobb dolgotok! Egy ilyen kis perpatvarért!... No, ezért ugyan érdemes hazajönnöm! A leány durcásan válaszolta:­­— Mit akarsz? Itt a vacsora és egyél! — Nem eszem! Ha ti nem esztek, nekem se kell! Oda ment az anyjához: — No, ülj le hát... És te is Gizi!... Ne légy makacs! Addig-addig kérlelte őket, míg mosoly­gott könnyes arcuk és oda ültek a vacsorá­hoz. Jankó boldogan dörzsöl­gette a kezét.­­ —■ No, lássátok!... No, lássátok!... Elégülten nézte, mint látnak a falato­záshoz. —­ Hát te miért nem eszel? — kérdezte az anyja. — Hiszen eszem már! Pompás étvágyam van mostanában! Annyit eszem, mint a farkas! De éppen csak egy csirke combját rágta le, aztán fölugrott, mint akinek sürgős a dolga. — Vettem ám valamit! Nézzétek! Előszedte a csipke­sált és a legyezőt. — Ezt neked hoztam, édes mama, ezt pedig neked, Gizi. Az ajándékok szakértő­ szemmel meg­vizsgáltattak és Jankó diszkrétül félreállott, hogy annál jobban élvezhesse a hatást. Szinte komikus izgatottsággal topogott és dörzsölte a kezét. — Mily könnyelmű vagy! — mondta elégülten az anyja. — Azt hiszem elég csinos dolgok — fe­lelte szerényen Jankó. Papucsot húzott a lábára, ingujjra vet­kőzött és végig heveredett a kanapén. Aztán elbeszélte a mai élményeit. Ezek egyébként mindennap majd egyformák voltak. — Hát itt nem történt semmi! Kisült, hogy idehaza annál több, nagy­fontosságú esemény történt. Csupa baj, csupa boszuság. A boltos már megint rossz tejet ho­zott, ami összement a lábosban. Az egyik csirke nem akar enni, azért nem akar hízni. A varrónő még mindig nem hozta haza a Gizi ruháját. De a legnagyobb boszuság mégis a háziasszonynyal volt, aki valóságos hárpia. Jankó végighallgatja mindezt és moso­lyogva mondotta: Délszláv törekvések. Budapest, augusztus 31. Szófiában a minap zárták be a délszláv publicisták gyűlését; tegnap megnyílt ott a balkáni diákok kongresszusa, néhány nap múlva megnyílik a zágrábi Szokol-ünnepély, amelyen jóformán valamennyi, más nemzettől függésben élő szláv nemzet képviselve lesz. Bulgária és Szerbia függetlenségi törekvéseit újból aktuálissá teszi a bolgárok török- és gö­­rögellenes agitációja és Péter király köruta­zása országában, amelynek politikai jellegét nem lehet félreismerni. A többi idegen fenn­hatóság alatt élő szlávok reménykedve érdek­lődnek eziránt a mozgalom iránt. Klofác, az ifjú csehek vezére lenn járt Szófiában és Bel­grádiján. Amikor északon, az óriási lomha erősz­ szláv tömeg megmozdul és a háborúban megbukott orosz autokratizmus helyét az orosz néperő készül elfoglalni, ennek az ébredésnek, mintha visszhangja volna a délszlávok meg­mozdulása. Bennünket, magyarokat már csak azért is érdekel ez az erjedés és buzogás, mert a sajátság szinte gyűrűben fogja körül a magyar szigetet. De a földrajzi fekvéstől feltételezett helyzetet nem is tekintve, a mi egész történe­tünk, nemzeti kultúránk szláv szálakkal van át meg átszőve. Ösztönszerű szimpátiánk felé­jük fordul tehát. És még egy jelentősége van ennek a mozgalomnak mireánk. Az egész dél­szláv ébredés, tapogatózó szervezkedés határo­zottan germán-ellenes. Egyáltalán a szlávság modern nemzeti küzdelme a német elem és terjeszkedés ellen irányul. A balkáni délszlá­vok valóságos keresztes­háborút hirdetnek Ausztria ellen, az osztrák ambícióknak Mace­dónia felé törekvő iránya ellen és ebben az ébredező szolidaritásban még a csak félig szláv­­falu, eddig a hármas­ szövetséghez szító Ro­mánia is részes. Ez a germánellenes ten­deci­a szerezte meg a délszlávoknak a cseh szimpá­tiákat és ez hozza ő­ket már közelebb hozzánk is.

Next