Pesti Napló, 1906. szeptember (57. évfolyam, 239-268. szám)
1906-09-01 / 239. szám
2 Budapest, szombat PESTI NAPLÓ, 1906. szeptember 1. 239. szám tünk mindent és mert dédapáink, ősapáink is igy csinálták, hát mi sem ,változtatunk semmin és szántunk, vetünk és lessük este reggel a májusi esőt.A szomszédból vastag füstfelhőket hoz át a szél. Gyárakban, műhelyekben folyó munka bodros hírnökei ezek. Tőketemő munka jelei, amelyeket mi nem akarunk meglátni és amelyektől, mert feketék és büdösek, talán egy kissé irtózunk is. Száz és száz hektár terül el nálunk és a hatalmas földdarabon nem keresi meg annyi ember a mindennapi kenyerét, mint amennyi odaát egy magas kémény tövében elterülő kicsiny földön jólétet és boldogságot talál. Buja, gazdag földdel ajándékozott meg bennünket a sors és még mindig csak tőle várjuk, hogy adja meg a mindennapi kenyerünket. Egy pár gyártelep ott a buja, érett kalásztenger kellő közepében és a magyar gazda a füstölgő kémény bamabodnx felhőivel vigasztalhatja magát, ha az égboltozat hetekig tartó kéksége, vagy folytonos feketesége tönkreverte a szántó-vető munka reménységeit. Mikor fogja már ezt megérteni a mi társadalmunk, és mikor fognak gazdáink a mai egyoldalúságból a munka esetlegességektől ment eredményeinek kiaknázására áttérni. A májusi eső elvégre nem lehet örökké a magyar gazdasági élet intézője , agitálnak az annexió érdekében, de eredmény nélkül. Az annexiónak még a gondolata ellen is tiltakozik a lakosság túlnyomó része: a szerbek és mohamedánok s készek a berlini szerződést aláírt nagyhatalmakhoz tiltakozással fordulni az annexió miatt, mert szerencsétlenségnek tartanák, ha Bosznia felett az osztrák uralom törvényesen elismertetnék és álandósíttatnék. A lakosság inkább Bosznia és Hercegovina autonómiáját kívánja, mint az annexiót és a régi török uralom visszaállítását is szívesebben támogatná, mint örök időkre Ausztriához való kapcsolását. Zágrábból táviratoztak a Magyar Távirati Irodának. Az országos kormány a zágrábi községtanácsnak azt a határozatát, mely szerint az uralkodót trebinjei utazása alkalmával üdvözölvén, azt a követelést terjesztik elő, hogy Boszniát és Hercegovinát egyesítsék Horvát- és Szlavonországokkal, megsemmisítette illetőleg annak végrehajtását beszüntette. A képviselőházból. A képviselőházat meghívták a kolozsvári Nemzeti Színháznak szeptember 7- án és 8-án történő fölavatására és a kassai honvédszobornak szeptember 9-én történő leleplezésére. Mindét ünnepen küldöttségileg fog részt venni a képviselőház és mindkét alkalommal Justh Gyula házelnök vezeti a küldöttséget. A kolozsvári küldöttség szeptember 7-én indul reggel 7 óra 25 perckor a Keleti, pályaudvarról. Ebben a küldöttségben részt vesz Návay Lajos képviselőházi alelnök is, ahi 8-án Kolozsváron átveszi a házelnöktől e küldöttség vezetésével járó funkciókat, mert Justh Gyulának vissza kell utaznia Budapestre, hogy 8- án este a keleti pályaudvarról tizenegy órakor induló gyorsvonattal utazó kassai küldöttséget vezethesse. Ma meghívták a képviselőházat Jókai Mór szobrának Budán, a Svábhegyen szeptember 8-án történő leleplezésére. Jusik Gyula házelnök intézkedett, hogy a képviselőház ez ünnepen is küldöttségileg vegyen részt és e végből Rakovszky István alelnököt kérte föl az elnökség képviseletére. A Ház tagjait ezúton kéri föl, hogy a szobor leleplezésén részt venni szíveskedjenek. A képviselőház koszorút is helyez a szobor talapzatára. A belügyminiszter a szövetkezetekért. Gróf Andrássy Gyula belügyminiszter — mint a Figyelő Írja — bizalmas rendeletet intézett a vármegyék főispánjaihoz a szövetkezeti ügy támogatása tárgyában. A belügyminiszter meghagyja a főispánoknak, hogy a járási tisztviselők útján szerezzék be a községekre vonatkozó adatokat, nevezetesen, mely községekben működnek már szövetkezetek és mely községekben vélt szükségessé fogyasztási, illetőleg hitelszövetkezetek létesítése. A belügyminiszter végül megjegyzi, hogy a „Hangya“ és a „Magyar Gazdaszövetség'' központi igazgatósága a megalakulandó szövetkezetek szervezése céljából, az illető községi elöljáróság kívánságára készséggel rendelkezéére bocsátja központi tisztviselőit. Apponyi Jászberényben. Gróf Apponyi Albert kultuszminiszter, Jászberény képviselője, beszámoló-beszédét szeptember 8-án mondja el. Budapest, augusztus 31. Bosznia Hőre***-ina annektálása. Zágrábtól jelentik, hogy az ottani községi tanácsnak Bosznia annektálása dolgában hozott kistárfozata érdekében szükséges annak a konstatálása, hogy a községi tanács 50 tagból áll, kik közül 14 Starcsevics-párti, 36 pedig híve volt a nemzeti pártnak. Ezt a községtanácsot a uralt év december hónapjában a volt nemzeti párt rendszere szerint választották meg. Ebből kitűnik, mily véleményt juttat el a testület kifejezésre. — Szarajevóból jelentik, hogy ott a bosnyák hatóságok szünet nélkül döllőre ér, ott sem talál már nyitott boltot. Bejöhet majd reggel Budapestre hajadonfővel. Végre beért a vonat Gödöllőre és a fiatalember gyorsan leugrott. Türelmetlenül áttört a várakozók sokaságán és gyorsan hazafelé indult. Már látta a két apró ablakban a világosságot és kimosolyodott az arca. Jókedvűen toppant be, mint rendesen. — Megjöttem! Aztán megdöbbenve nézett körül. Az anyja ott ült duzzogva az egyik sarokban, a húga pedig az ablakon bámult ki hátra sem nézve. — Hát benneteket mi lett? A húga hátra sem nézett, az anyja pedig halkan sirdogálni kezdett, válasz helyett. A szegény fiatalember kis híjja, hogy sírva nem fakadt. Izgatottan járt föl-alá, ujjaival idegesen pattintva. Aztán megint megkérdezte kétségbeesett hangon: — De hát mi történt, az Isten szerelméért? Ismét nem kapott választ. A húga rántott egyet a vállán, az anyja pedig sirdogált tovább. A fiatalember sóhajtva ült a terített asztal mellé és panaszosan mondta: — Ez nem szép tőletek... Ez nem szép ... Haza jövök fáradtan, alig várom, hogy lássalak benneteket, ti pedig... Ti pedig... Ez borzasztó!... Ez rettenetes! Ezt én nem bírom ki! Megint nem kapott választ és fölugrott az asztal mellől. — És még csak arra sem méltattok, hogy válaszoljatok! Mi történt hát! Valami baj? Végre megszólalt az anyja, siránkozva: — Nem bírok ezzel a Gizivel! Akármit mondok neki, oly goromba, mintha a cselédje volnék és. Most végre hátra fordult a húga és kipirult arccal közbevágott: — Persze, most én vagyok a hibás ! Tudtam én azt mindjárt! De nem is maradok én itt! Inkább világgá bujdosom! A fiatalember könyörögve vetette közbe magát: — De Gizi! már hogy mondhatsz ilyet! Hanem ez csak olaj volt a tűzre. Most már sírva fakadt a leány is. — Neked könnyű, Jankó! Te egész nap benn vagy a városban és semmiről sem tudsz semmit, de én ... Az anya villámló szemmel pattant föl: — Mit tudsz te, mi! Szeretném tudni, mit tudsz te? Aki ezt hallaná... Jaj nekem! Jaj annak az anyának, akinek ilyen gyermekei vannak! Ezért neveltem én fel őket! Istenem, Istenem!... Jankó a szívükre próbált beszélni: — Lássátok, hát érdemes ilyen apróságokon összeveszni? Úgy látszik, nincs jobb dolgotok! Egy ilyen kis perpatvarért!... No, ezért ugyan érdemes hazajönnöm! A leány durcásan válaszolta:— Mit akarsz? Itt a vacsora és egyél! — Nem eszem! Ha ti nem esztek, nekem se kell! Oda ment az anyjához: — No, ülj le hát... És te is Gizi!... Ne légy makacs! Addig-addig kérlelte őket, míg mosolygott könnyes arcuk és oda ültek a vacsorához. Jankó boldogan dörzsölgette a kezét. —■ No, lássátok!... No, lássátok!... Elégülten nézte, mint látnak a falatozáshoz. — Hát te miért nem eszel? — kérdezte az anyja. — Hiszen eszem már! Pompás étvágyam van mostanában! Annyit eszem, mint a farkas! De éppen csak egy csirke combját rágta le, aztán fölugrott, mint akinek sürgős a dolga. — Vettem ám valamit! Nézzétek! Előszedte a csipkesált és a legyezőt. — Ezt neked hoztam, édes mama, ezt pedig neked, Gizi. Az ajándékok szakértő szemmel megvizsgáltattak és Jankó diszkrétül félreállott, hogy annál jobban élvezhesse a hatást. Szinte komikus izgatottsággal topogott és dörzsölte a kezét. — Mily könnyelmű vagy! — mondta elégülten az anyja. — Azt hiszem elég csinos dolgok — felelte szerényen Jankó. Papucsot húzott a lábára, ingujjra vetkőzött és végig heveredett a kanapén. Aztán elbeszélte a mai élményeit. Ezek egyébként mindennap majd egyformák voltak. — Hát itt nem történt semmi! Kisült, hogy idehaza annál több, nagyfontosságú esemény történt. Csupa baj, csupa boszuság. A boltos már megint rossz tejet hozott, ami összement a lábosban. Az egyik csirke nem akar enni, azért nem akar hízni. A varrónő még mindig nem hozta haza a Gizi ruháját. De a legnagyobb boszuság mégis a háziasszonynyal volt, aki valóságos hárpia. Jankó végighallgatja mindezt és mosolyogva mondotta: Délszláv törekvések. Budapest, augusztus 31. Szófiában a minap zárták be a délszláv publicisták gyűlését; tegnap megnyílt ott a balkáni diákok kongresszusa, néhány nap múlva megnyílik a zágrábi Szokol-ünnepély, amelyen jóformán valamennyi, más nemzettől függésben élő szláv nemzet képviselve lesz. Bulgária és Szerbia függetlenségi törekvéseit újból aktuálissá teszi a bolgárok török- és görögellenes agitációja és Péter király körutazása országában, amelynek politikai jellegét nem lehet félreismerni. A többi idegen fennhatóság alatt élő szlávok reménykedve érdeklődnek eziránt a mozgalom iránt. Klofác, az ifjú csehek vezére lenn járt Szófiában és Belgrádiján. Amikor északon, az óriási lomha erősz szláv tömeg megmozdul és a háborúban megbukott orosz autokratizmus helyét az orosz néperő készül elfoglalni, ennek az ébredésnek, mintha visszhangja volna a délszlávok megmozdulása. Bennünket, magyarokat már csak azért is érdekel ez az erjedés és buzogás, mert a sajátság szinte gyűrűben fogja körül a magyar szigetet. De a földrajzi fekvéstől feltételezett helyzetet nem is tekintve, a mi egész történetünk, nemzeti kultúránk szláv szálakkal van át meg átszőve. Ösztönszerű szimpátiánk feléjük fordul tehát. És még egy jelentősége van ennek a mozgalomnak mireánk. Az egész délszláv ébredés, tapogatózó szervezkedés határozottan germán-ellenes. Egyáltalán a szlávság modern nemzeti küzdelme a német elem és terjeszkedés ellen irányul. A balkáni délszlávok valóságos keresztesháborút hirdetnek Ausztria ellen, az osztrák ambícióknak Macedónia felé törekvő iránya ellen és ebben az ébredező szolidaritásban még a csak félig szlávfalu, eddig a hármas szövetséghez szító Románia is részes. Ez a germánellenes tendecia szerezte meg a délszlávoknak a cseh szimpátiákat és ez hozza őket már közelebb hozzánk is.