Pesti Napló, 1906. december (57. évfolyam, 330-359. szám)
1906-12-01 / 330. szám
330. szám 3 Budapest, szombat PESTI NAPLaa 1906. december 1. figyelem közt fejtegette ezután Földes Béla az angol és a magyar szakszervezetekközt a feülömbséget s konstatálta, hogy a munkások nagy erkölcsi elvadulása a szakszervezetek működésével függ össze. Mezőfi beszédére reflektált Szterényi József is, aki elmondta, hogy a szocialista képviselő olyan hangon beszélt, mely még népgyűlésen is erős volna. A szakszervezetek keze minden sztrájk rendezésében benn van. Meg van arról győződve, hogy a munkások érdekeinek az izgatók ártanak legtöbbet, mert a társadalomban és a törvényhozásban a szociálpolitikai reformok ellen csinálnak hangulatot. Az államtitkár okos és nyugodt beszédét nagy tetszéssel fogadták. Az ülés végén Sümegi Vilmos szólalt föl a Székelyföld érdekében. A képviselőház ülése. *— Kezdete délelőtt tíz órakor. — Elnök: Justh Gyula. Az elnök bejelenti, hogy Polónyi Géza miniszter holnap válaszol Vlad Aurélnak a paktum és a Fejérváry-kormány vád alá helyezése dolgában mondott interpellációjára. A kereskedelmi költségvetés. Szmrecsányi György: Az északnyugati Felföld érdekeinek gondozását ajánlja a kormány figyelmébe, hogy a tét nép az állam áldó kezeit látva és érezve, ne hallgasson többet az izgatókra. Lacimé Hugó: A kisiparnak az állami szállításokban való részesítését kivánja. Szterényi József: Az már megvan! Laehne Hugó: Az önálló vámterületre való átmenetet nem tartja ránk nézve veszedelmesnek. A vízi utak építését az önálló vámterület szempontjából is nagyon fontosnak tartja. A költségvetést elfogadja. Mezőfi Vilmos: A kisipari és munkásügyi kérdésekkel foglalkozik. Szerinte mindaz, amit a kormány a kisiparosok érdekében hirdet, benne volt az előbbi kormányok programmjában is és mégis egyre pusztul a kisipar. A gyárak létesítésével egyidőben tönkremegy a kisipar, melyet kitesznek a tömegtermelés versenyének. Ha tovább is milliókkal istápolják a gyáripart, a kisipari ágak lalankint mind kipusztulnak. (Zaj.) Tiltakozik az ellen, hogy őt a néppárt kineveti. Szmrecsányi György: Te magad is nevettél azon, amit, mondtál. (Nagy derültség.) Mezőfi Vilmos: Egyszerre nem lehet egy szájból hideget és meleget fújni, nem lehet egyszerre a gyáripart is, kisipart is támogatni. Szeretné, ha a kormány sietne a munkával, nehogy az ígéret szociálpolitikai reformokat hirtelen elfúja valami hideg szél. A munkások szakegyesületeit szerinte nemcsak hogy fönn kell tartani, hanem fejleszteni kell és meg kell engedni, hogy minél több szakegyesület keletkezzék. A bányászmunkások szövetségének alapszabályait jóváhagyni kéri. A bányászokat szabadon zsákmányolják ki és amíg a bányászbárók gyarapodnak, a szegény bányászok pedig nyomorognak. Lesznek a Názban egykor többen, akik hasonlóképpen gondolkoznak, mint a szónok, Ő csak előhírnöke a munkásképviselőknek. Förster Ottó: Hírnök jön s pihegve szól! (Derültség.) Mezőfi Vilmos: Arról beszél, hogy minden téren az osztályurom diadalmaskodik. Kossuth Ferenc: Nem áll! Mezőfi Vilmos: Föntartja állítását. A munkások komoly támogatást nem nyernek. Kossuth Ferenc: Nem igazi Mezőfi Vilmos: Mindenütt csak osztalékpolitikát csinálnak. Kossuth Ferenc: Ez se igaz! Az elnök Figyelmeztetem a miniszter urat, ne tessék zavarni a szónokot! (Nagy zaj.) Zajos felkiáltások: Éljen Kossuth! Éljen Kossuth! Az elnök (erősen csönget): Ne tessék az elnökkel szembeszállni! Kérem a házszabályt figyelemben tartani. . Mezőfi Vilmos: A rettentő sok munka és az emberek túlterhelése miatt sehol sincs annyi elmebeteg, mint nálunk. Negyvenezer elmebeteg futkáros ebben az országban szabadon. Hentaller Lajos: És vezetik a szocialistákat! (Viharos derültség.) Mezőfi Vilmos: A sztrájkolok zsarnokoskodását emlegetik. Nem nagyobb zsarnokság-e, hogy Békésben egy tízezer holdas mágnás Kínából kulikat akar hozatni, hogy akkor, mikor évente százezrek vándorolnak ki Magyarországból, mert nincs kenyerük, itt még silányabb munkabéreket zsaroljon ki. Felkiáltások: Nagyon helyesen van ez így! Ne izgasson a kormány ellen! A kuli nem fog sztrájkolni! Mezőfi Vilmos: A tervezett sztrájktörvénynek legfölebb csak az az eredménye lesz, hogy az állam újegyházakat építhet. Ha Szterényi kívánsága szerint csak azokat a sztrájkolókat akarják lehetetlenné tenni, melyek miatt közszükségletek nem elégíttethetnek ki, kisülhet, hogy csak cimbalomszögkészítők és titkos tanácsodók sztrájkolhatna!, mert ezek nem elégítenek ki közszükségletet. .Nem hiszi, hogy Kossuth Lajos fia, aki 1848-ban felszabadította a jobbágyokat, most meg akarja teremteni az ipari jobbágyságot. (Nagy zaj.) Kossuth Ferenc: Tisztelt Ház! Nincs a szándékomban koszosabban reflektálni az elhangzott beszédre. (Fölkiáltások: Helyes! Nem is érdemes!) Azt hiszem, hogy az egész Ház egyet fog velem érteni abban, hogy a t. képviselő úr a szólás jogával ez alkalommal visszaélt. (Igaz! Úgy van!) Balogh Mihály: Mint minden alkalommal! Kossuth Ferenc: A kereskedelemügyi kormánynak esze ágában sincs, hogy a munkások ellen ellenséges indulattal viseltessék. Minden alkotásából kitűnik az, hogy ellenkzezőleg, a munkásoknak anyagi és szellemi jólétét szívén hordozza. (Igaz! Úgy van!) Hanem a kereskedelemügyi kormány mindig tiltakozni fog az ellen, hogy a munkásokat a magyar nemzet kebeléből mint különálló részt igyekezzenek egyesek kiragadni (Élénk helyeslés.) és ellentétbe hozni a magyar munkás érdekeit A magyar nemzet összeségének érdekeivel. (Helyeslés és taps.) Amíg én ebben a székben ülök, senkinek ezt megengedni nem fogom. (Általános élénk helyeslés és taps.) Szünet után Bozóky Árpád. Személyes kérdésben szólal föl, egy közbeszólásra ugyanis azt mondotta Mezőfi Vilmos, hogy Bozókynak nincs érzéke a munkásügy iránt. Ezzel szemben kijelenti, hogy igenis van érzéke a szociális kérdések iránt, ha nem akarja is ezt az értéket kamatoztatni. (Helyeslés.) Földes Béla: Mindent abból a szempontból kell megítélni, hogy mi a magyar nemzet érdeke. Ebből a szempontból ítéli meg a szociális kérdéseket. Az egész szociális mozgalomnak a gyökere a szakszervezetekben van. Legelőször Angliában indult meg a szervezkedés, ott azonban egészen más a szakszervezt, mint nálunk; ott a szakszervezet csak akkor engedi meg a sztrájkot, ha azt jogosultanak és sikerrel biztatónak tartja. És még Angliában is igen sok a panasz a szakszervezetek ellen, noha azok igen jelentékenyen hozzájárultak a munkások szellemi és erkölcsi színvonalának emeléséhez. A mi szakszervezeteink azonban nagyon lényegesen különböznek az angolokétól; nálunk a szakszervezetek túlságosan szoros összeköttetésbe jutottak a szociáldemokráciával. A szakszervezetnek semmi közének se volna szabad lenni a politikával s bizonyos jogi és erkölcsi elveket respektálniok kellene. Nálunk valóságos elvadulás tapasztalható: semmiféle kötelezettséget nem akarnak ismerni, csak jogokat s az általános demoralizáció jeleit mindenütt láthatjuk. A munkások körében most tapasztalható erkölcsi és jogi anarkista fölfogásnak tovább táplálékot adni nem szabad. A társadalmi béke biztosításáról gondoskodni nekünk még nagyobb érdekünk, mint másnak, mert kevés olyan ország van, ahol nagy vagyonok igen kevés munkával, tisztán lukratív módon keletkeznek, mint nálunk. Az aggkor idejére való biztosítás és a békéltető eljárás helyes szervezése nagy mértékben hozzájárulhat a mai viszonyok javításához. Nevelni kell a munkásokat s gondolkozásukat szabaddá kell tenni. Idézi a szocialisták folyóiratának azt az ámítását, hogy még a szocialista vezérek nagy része se ért a szocializmushoz, hanem csak mélyesíti is a sajtó hatalmát. Nos, nézzük meg közelebbről és látunk egy igénytelen, szikár és szürke alakot, kissé kiálló arccsontokkal és a pápaszem mögött élénken villogó kék szemekkel. Az utcán nem fordulnak meg az emberek, hogy bámulják benne a hatalom birtokosát, amint azt nemcsak az uborkafán máról holnapra ringatódzó miniszterek, hanem milliomos bankárok, sőt néha színházigazgatók irányában is megcselekszik. Annál inkább bámuljuk meg mi azt a férfiút, aki negyven éven át oly intenzív szellemi munkával szolgálta hazája minden nagy érdekét, mint rajta kívül senki más. „A hírlapírók pályatévesztett exisztenciák.“ Mindenféle filiszterek szeretik Bismarcknak ezt a gúnyos mondását idézni, amilyent éppen egy mindenható kancellár szívesen mond olyan emberekről, kik jelentéktelen voltukban is neki kellemetlen perceket szerezhetnek. Ok van ennek a mondásnak is amellett nagyon kedvező értelme. Bismarck maga elárulta tulajdonképpi véleményét, amikor egy alkalommal kereken kijelentette, hogy a diplomácia legkényesebb dolgait, a legfontosabb állami missziókat szívesebben bízná gyakorlott hírlapírói elmékre, mint céhbeli nagykövetekre és az állami ranglétrán felkapaszkodott hivataltársaira. Hogyne volna hát eltévesztett az olyan hírlapirós exisztencia, aki tehetségének és munkájának felével a nyilvános szereplésnek leghálásabb és legcsillogóbb feladataiban is kitűnne. Hogyne jelentene a hírlapirás pályatévesztésű kivált minálunk, ahol a rendes jövedelem és biztosabb megélhetés kedvéért sokan szerkesztőségi műhelyekben, sötét irodalmi bányászatra kénytelenek elvesztegetni idejüket és erejüket olyanok is, akiket isteni adomány az irodalom és művészet napfényes koncepcióira tenne képesekké. Bismarck sarkazmusának úgy találjuk meg valódi célzatát, ha kiegészítjük Girardin Emilnek, a nagy hírlapíró politikusnak ismert tételével. A hírlapíróból minden lehet, ha az első érvényesülés után pályáját elhagyja; semmi sem lesz belőle, ha megmarad rajta. És ezzel a mértékkel mérve, van-e e szellemi életnek még oly alakja, aki oly zseniálisan tévesztette el pályáját, mint Kaas Iver? Mert itt külön kell megjegyeznem róla, aminek jelzését eddigi írásomban gondosan mellőztem, hogy báró, ősrégi dán bárói család ivadéka és nagyon előkelő magyar családokkal van közeli rokonságban, a társadalmi magaslatokon otthonos gentleman. Hogy ebben a protekció áldott, pajtáskodó magyar világban, ahol összeköttetések és pártfogolások révén a tökéletes értelmi és erkölcsi, semmit, mindenekké és minden egyebekké válhatnak, báró Kaas Ivor mégis konokul megmaradt az egyetlen pályán, ahol a protekció bűvös veszszejének nincsen semmi hatása és csak a nagy tehetség telj® kifejtésének van nyomatéka, ez különös dicsősége neki és különös dicsősége a magyar zsurnalisztikának. Éppen szellemi felsőbbsége arra késztette, hogy hátat fordítson az üres nagyságok kényelmesen emelkedő országútjának és együtt kóboroljon bokron, bércen, erdőn át a szellem vándorcigányaival, mert ,e szegény semmik között kizárólag a nagy lélek, a hatalmas értelem és a szakadatlan munka jogán vívhatta ki elsőbbségét. Mit jelent a korjubileum, az eltöltött munkaévek megdicsőítése az igazi hírlapírónál ? Szinte furcsa benyomást tesz első tekintetre, mert ellenkezésben látszik állam a hivatásnak természetével. Nincs rajta mit számítani, mert az efajta mindennapi munka kiválóan ideges jellegénél fogva nem ítélhető meg úgy, mint a nyárspolgári foglalkozások, amelyek értéke a gépies gyakorlat mindig egyforma lerovásából összegeződik. És nincs rajta mit számítani, mert a hírlapíró leghatalmasabb inspirációi, legtermékenyebb hatásai is csak a nap, az óra számára születnek, és mindennap, mint a pillanatnyi események kísérő muzsikája, belefuladva a feledékenység örökké habzó óceánjába, még a kortársak számára, olyanok számára is, akik közvetlenül élvezték, sem marad semmi nyom, amely értéküket megkülönböztethetővé tenné. És mégis, ha ez az ünneplés kizárólag a semmiféle céhbeli fogalom és érdek alá nem sorolható kortársaknak, a zsurnalisztika annyiféle típusának és irányzatainak egységes megemlékezésévé lesz, mentesen minden idegen elemtől, van olyan intim becse, amelyet minden konvencionalizmuson túl az avatottak és kiválasztottak méltatása jelent. A modern hírlapirodalomnak kétségtelenül megvan az a hibája, hogy sok hamis hírességet gyárt és hoz közforgalomba. Rendesen a közéleti stréberség szerencsés virtuózai használják fel hírlapi összeköttetéseiket aképp, hogy a nyomtatott reklám léggömbjén a magasba lendüljenek. Megesik persze az is, hogy egy-egy újság a maga köréhez tartozókat hű-hűs dobveréssel szegzi a közbámulat el. Mindez csak a sajtó pillanatnyi hatása. De amikor a hírlapirodalom oly szervezetlen tábora együtt hódol a maga jelesének, ez a horgony a felületes reklám és mesterkélt híresség habzása alatt az igaz, szilárd emberi és írói értékhez ér. Kaas Ivorban a magyar zsurnalisztika kijelölte tipikus hősét.