Pesti Napló, 1907. június (58. évfolyam, 130-155. szám)

1907-06-01 / 130. szám

1907. június 1. 130. szám 3 Budapest, szombat PESTI NAPLÓ. Bedőházy János karrierje. Egy marosvásár­helyi hír szerint Bedőházy Jánost, a város egyik kerületének függetlenségi képviselőjét tankerületi főigazgatóvá nevezték ki. A derék politikus tudva­levőleg középiskolai tanár volt, mielőtt mandátum­­hoz jutott. Mentelmi ügyek. A képviselőház mentelmi bi­zottsága ma délelőtt Gál Sándor elnöklésével tar­tott ülésében Hédervári Lehel előadó javaslata alap­ján Török Ferenc becsületsértési, Blahó Pál kiha­­yási és Ivánka Milán izgatási ügyében felfüggesz­tette a képviselők mentelmi jogát. ORSZÁGGYŰLÉS, Budapest, május 31. Az ülés azzal kezdőd­ött, hogy beterjesztet­ték a koronázási jubileum letárgyalásáról szóló bizottsági jelentést. A függetlenségi oldalról erre félénken, a padok közül elkiáltották ma­gjukat néhányan: — Rém jubilálunk! Hoitsy Pál, a függetlenségi párt alelnöke, aki a jelentést benyújtotta, villámló tekintetet vetett a rebellisek felé. De ekkor már ártatlan arccal ült a padok közt valamennyi független­ségi képviselő. Váratlan és teljes sikere volt Maniu Gyu­lának, aki napirend előtt szólalt fel, hogy Ra­kovszky Istvánnak a szerdai ülésen a szólás­­szabadság rovására elkövetett erőszakoskodását kritizálja meg. A román képviselő ezúttal érezte, hogy igazában van s nyugodt, okos, az őszinteség erejével ható beszédben mutatta ki, mennyire nem volt igaza a néppárti vezérnek. Nagy csöndben hallgatták meg a többségi pár­tok is s csak egyetlen közbeszólás érte. Gaál Gaszton jelentette ki: — Jól tette Rakovszky! A függetlenségi padokról húszan is tilta­koztak erre: — Dehogy tette jól! Kern jól tette! A függetlenségi pártnak viszont el kellett viselnie azt, hogy Maniu Gyula figyelmeztette a többséget, milyen fontos alkotmánybiztosíték a házszabályok érintetlensége s mekkora vesze­delmek járhatnak az olyan eljárás nyomában, mint amilyen Rakovszkyé volt. A cselédtörvény vitjában is voltak ma ér­dekes momentumok. A huszonnyolcadik szakasz vitája foglalta le az ülés felét, amely a cselé­dek és családjuk tagjainak gyógytásáról szól. A függetlenségi párti reakciós állásfoglalásokra ma egy alkotmánypárti fiatal mágnás, gróf Eszterházy Móric felelt igen nyílteszű és sza­badelvű irányú beszédben. Gaál Gaszton azt indítványozta, hogy a 200 koronánál kevesebb adót fizető gazda az összes gyógyítási költsége­ket levonhatja a cseléd béréből. Eszterházy furcsának találta, hogy éppen a cseléddel akar­ják megcsinálni a progresszivitást. Gaál múlt­kori beszédében arra, hogy nagyon sok gazda régóta a saját jószántából fizeti a cseléd gyógyítási költségeit, ezzel a latin közmondás­sal felelt: — Volenti non fit injuria. Eszterházy igen elmésen talált erre az idé­zetre másikat: — Ducunt volentem fata nolentem autem trabant. Az egyik közmondás annyit jelent, hogy azon nem esik igazágtalanság, akinek az aka­rata szerint történik valami, a másik szerint az, aki hallgat a végzetek szavára, azt ezek ve­zetik az útján, aki azonban szembehelyezkedik velük, magukkal cipelik ... A latin szentencia igazsága néhány perc­cel később beigazolódott Darányi Ignácon, akit — igaz, hogy csak egy részletkérdésben — a saját pártja szavazott le, mivel nem engedel­meskedett a szociális fárumoknak. A szakasz­hoz ugyanis gróf Zichy Vladimir azt a módo­sítást tette, hogy az a gazda, aki évi 200 koro­nánál kevesebb egyenes adót fizet, a cseléd fe­lesége és gyermekei gyógyítási költségeinek felét levonhatja a cseléd béréből. Ezzel szem­ben állott Gaál Gasztonnak indítványa, hogy az összes költségeket levonhatja a gazda. A mi­niszter az­ utóbbinak fogta a pártját a Ház nagy részének elégedetlensége közt. Mikor az­tán szavazásra került a sor, az egész alkot­mánypárt, a függetlenségi párt és a néppárt egy töredékével, a demokratákkal és a nemzeti­ségiekkel Gaál módosítása ellen szavazott. A miniszter elsápadt, de azért felállt, hogy leadja a maga szavazatát Gaál indítványára. Megapadt hívei szerencsét is próbáltak: — Mienk a többség! — kiáltották Justh Gyula felé. Az elnök nem is felelt rá, hanem ki­mondta a határozatot: — A Ház Gaál Gaszton indítványát el­vetette. A dologiján az a szomorúan mulatságos,­­ hogy a gróf Zichy Vladimir indítványát sem­­ kell okvetlenül a magyar szociális múzeum ab­­­­lakába kitenni... A harmincadik szakasznál Mezőfi Vilmos azt indítványozta, hogy Szent István napja is mezőgazdasági munkaszünet legyen. Ezt az in­dítványt Darányi Ignác felszólalása után nem fogadták el­ hozzá, de zokogni neki sok mindent a vi­lágból. — Oh Istenem, gyerünk, — szólottam megejtve. Mentünk. Egy kis ház volt ez valahol a Parc Lane körül. Kormos palota, de virág az ablakokban. S a törpe tölgyfaajtó kilincse ragyogott. — Azt hiszem tévedtünk, — magyarázta Reves. — Ma nincs tea-party. —­ Nincs? — kérdeztem csalódva. — Oly csendes minden e ház körül. Se­hol egy vendégváró kocsi, semmi. — Mindegy, — feleltem ingerülten — én lady Bakhamt látni akarom. Én most már mélyen benne vagyok az ügyben, anyagilag és lelkileg is. Egy csomó aranyat hagytam az ön hoteljében s az imént önnek sok ételt is fizettem. Hol van lady Bakham? — Nyilván az Operában, — felelte szo­morúan. — Ott ül a páholyában, acélkék ru­hában, meztelen vállakkal. Az ő válla! Mint egy ezüst tükör. Feldúlva már és mámorosan, két jegyet váltottam az Operába. A zengő káprázatban mindenfelől opálfénylésü női vállak, tün­döklő szőke fejek virultak. Egynémely asz­­szonyi karnak oly megejtően gyöngéd s vonzó mozdulata volt! — Ez ő? — kérdeztem fuldokolva. — Oh dehogy, — suttogta. — Hát amaz ott? — Nem. — Nincs itt? Nem látja. — Oh Istenem, nem. Még az éjjel az összes irányokban haj­szoltuk, kerestük: a kocsik mélyén, amint a sötét utcákon a fénylő nőkkel elvonultak, az előkelő ivókban, a tündöklő verandákon, a pálmák alatt a heves illatokban. Lady Bak­ban­ nem volt sehol. A szürkületben egyedül állottunk a szennyes kövezeten. — Most már gyerünk haza, — buzdított a kopasz ember. — Minden be van zárva. — Nem megyek, — feleltem elcsigázva — egyáltalán nem megyek s önnel nem is óhajtok találkozni többé. Kár, hogy nem hallgattam intő ösztöneimre, amikor először volt szerencsém. De nem is értem, nem is értem, hogyan szédülhettem bele ebbe a ha­zug lidércbe annyi kiadással! Ön egyszerűen megcsalt engem. Lady Baltham! Még a nyo­mát se láttam. — Hát én, azt hiszi láttam? — Nem is létezik! — Nem. — Ön egy gazember. — mondottam ke­serűn. És nekiindultam az éjszakának. De a kopasz ember utánam jött, még egyszer meg­állított egy magányos gázlámpa alatt. — Hát képzelje el, — szólott békélte­tőn — hogy már csakugyan mutattam ön­nek valami kövér vagy csontos asszonyt, valami nagy feh­ér illatos bábot gyöngyök­kel kirakva. Képzelje el, hogy már szerette is, meg is ízlelte, meg is unta. Mi haszna volna ebből? Ne beszéljen. Lady Bakham az enyém, az öné! Hát nem­ szebb így, hogy nem pillantjuk meg? Legyen okos, fiatalem­ber. Már dereng. Jó reggelt. És jöjjön szépen haza aludni. A képvis­előh­áz ülése — kezdete délelőtt 10 órakor. — Elnök: Justh Gyula. Kaufmann Géza képviselő levelet irt a Ház­hoz, mely szerint nevét belügyminiszteri enge­déllyel Csáthi­ra magyarosította. (Éljenzés.) Hoitsy Pál előadó: A pénzügyi bizottság ne­vében bemutatja a koronázási jubileumra­, a ko­­ronaérték megállapítására, a Magyarország és Ausztria kormányai közt az érme- és pénzrendszer dolgában kötött szerződést kiegészítő pótszerző­désre vonatkozó törvényjavaslatok letárgyalásáról szóló jelentéseket. Zajos felkiáltások: Nem jubilálunk! (Trakovszky is a házszabályok.) Az elnök: Maniu Gyula a házszabályokhoz kér szót. Maniu Gyula: A szerdai ülésen Rakovszky István alelnök súlyosan megsértette a házszabá­lyokat. Ennek bizonyítására felolvassa a házsza­bályok idevonatkozó szakaszát és a naplót. Az elnök azt mondta, hogy Vlad, akitől előző rendre­utasítás nélkül megvonta a szót, a Ház tekintélyét sértette meg. Gaál Gaszton: Igaza volt Rakovszkynak! Jól tette! (Nagy zaj.) Felkiáltások: Nem jól tette! Maniu Gyula: Konstatálja, hogy a mai több­ség nem is régen sokkal élesebben támadta a köz­­igazgatást, maga Rakovszky is sokkal súlyosabb kritikával élt, de a szabadelvű rendszer elnökeinek nem jutott eszükbe ezért megvonni a szót tőle. Különös okoskodás, hogy valaki azzal sérti meg a Ház tekintélyét, hogy rámutat egy országos intézmény hibáira. Jellemző, hogy éppen ez a Ház mukkanás nélkül tűri az egymást érő jog­fosztásokat. Rakovszky fölemlítette, hogy Vlad már régebbi alkalmakkor is sértegette a közigaz­gatást, így minden képviselőtől megvonhatnák­­a szót, ez képtelen álláspont. Súlyos sértés volt Ra­kovszky eljárásában a házszabályok ellen az is, hogy a házszabályok címén szót kérő Vlad Aurélt nem engedte beszélni. Ezen a címen egy képviselő­től sem lehet megtagadni a szót. Justh Gyula nem is teszi, annál inkább kapható az ilyesmire Ra­kovszky. A mi közjogunknak jóformán egyetlen alapja a házszabályok sérthetetlensége. Veszedel­mes és végzetes dolog, ha éppen a többség rendíti meg ezt az alapot. Indítványozza, mondja ki a Ház, hogy­­Rakovszky eljárása házszabálysértő volt. (Helyeslés a nemzetiségieknél s a baloldal egy részén.) Az elnök: Figyelmezteti, hogy a házszabályok címén való felszólalás alapján nem hozhatni hatá­rozatot. Ehez külön indítvány szükséges. Maniu Gyula: Azt vitatja, hogy nem határo­zathozatalról, hanem egy házszabálysértés egy­szerű konstatálásáról van szó. Az elnök: Ismétli, hogy ilyen formában nem tehetni indítványt, amely fölött határozni le­hessen. A cselédtörvény. A cselédtörvény részletes tárgyalását a 28-ik szakasznál folytatták. Hammersberg László: Hangsúlyozza, hogy a javaslat a gazdák terhére a cselédeknek példátlan előnyöket biztosít. Stiláris módosítást tesz. Gróf Esterházy Móric: A következő új bekez­dést ajánlja a szakaszhoz: „Mindaddig érvényes, m­íg a gazdasági cselédek betegsegélyezésének kér­dése a törvényhozás által intézményesen szabályoz­tad!..“ Hangsúlyozni kell, hogy e törvény rendelke­zései csak átmenetiek. Ezzel azután szorgalmazhat­juk a kérdés végleges és kielégítő megoldását is. Gaál Gaszton indítványát nem fogadja el. Nem ta­lálja ezt praktikusnak sem, mert a százpercentes levonást a kisgazda­ úgysem eszközölheti. Ő tel­jesen híve a progresszivitásnak, de ezt nem a cse­léddel szemben kell létesíteni (Helyeslés), hanem csak az állammal szemben. Adóügyi okokkal is tá­mogatja álláspontját. A szakaszszal a cseléd lét­minimumát akarják megállapítani és ennek rová­sára és kárára nem tűrhetni el semmit. Gaál Gasz­ton múltkori beszédében alludálva éppen ennek a betegsegélyezésnek kérdésére, mikor arról volt szó, hogy ezt a terhet a legtöbb jó gazda már eddig is viseli, azt mondta: Volenti non fit injuria. Ő figyelmezteti erre a latin mondásra: ..Ducunt vo­lentem fata, nolentem autem trabant.­" (Élénk helyeslés.) Filipp János felszólalása után, melyben azt javasolta, hogy a kétszáz koronánál kisebb adófize­tőknek a kifizetett betegápolási költségeket vala­miképpen térítse vissza az állam. Kuszka István kijelenti,­hogy hozzájárul Gaal Gaszton indítványához, mert a humanizmus nem mehet túl a teljesítési képesség határán. A kis­gazdák helyzetét jellemzi, hogy 1893-ban 174 mil­lióval, 1905-ben már 212 millióval nagyobb az új teher, mint a visszafizetés, 1893-ban 54.000 esetben 30 millió korona, 1904-ben 86.000 esetben 40 és fél­millió korona új terhet kebeleztek be a földbirtokra végrehajtás útján. • B -

Next