Pesti Napló, 1907. augusztus (58. évfolyam, 182-207. szám)
1907-08-01 / 182. szám
4 Budapest, csütörtök — —■ ——.................. • — .............. ... I ~ ________ PESTI NAPLÓ. 1907. augusztus 1. 182. szám. i Kevés vártásva meg is érkezett gróf Károlyi István többedmagával. Intettek a pincérnek arra felé mutatva: — Ott Jön. A pincér elébe sietett. De még nem volt eléggé tisztában a személyazonossággal, hát megszólította: •— Károlyi úrhoz van szerencsém ! — Igen, én vagyok. — A Pista! — Az. — Akkor erre tessék, így lett egyúttal demokratává a legelső mágnás gavallér, aki az előzékenységet azzal is meghálálta, hogy megdicsérte a malacpörköltet, de nem ette meg. Nagyúri voltában természetes modoráért és gavallérságáért nagyon kedvelte Edvárd angol király, aki trónörökös korában többször járt nálunk. Ilyenkor mindig kedvvel időzött gróf Károlyi István társaságában, akit barátságával tüntetett ki. Nagyon népszerű ember volt az arisztokraták és a közélet vezetőinek körében is. Mint tudjuk, őt jelölték ki a millenium alkalmával a diszbandérium vezetőjéül. Gyönyörű lovon, pompás diszmagyarban vezette az emlékezetes bandériumot s régi magyar buzogányt tartott a jobbjában. Parlamenti szereplése 1887-től kezdődött. Ekkor választotta meg képviselőjévé a nagykárolyi kerület, pártonkivüli programmal. Az 1892-iki választásoknál ugyanez a kerület küldte a parlamentbe s ekkor a szabadelvű párthoz csatlakozott. Később ismét pártonkivüli lett s mint ilyent 1896-ban újra megválasztották. Az 1901-iki választások alkalmával nem lépett fel. Az 1904-iki események idején a függetlenségi párthoz csatlakozott s 1905-ben újból megválasztotta e programmal a nagykárolyi kerület. Mint a vezérlő bizottság tagja tevékeny részt vett a nemzeti küzdelemben s ő volt a lelke a szatmárvármegyei mozgalmaknak is. Neje Csekonics Margit grófnő volt s házasságukból egy fiú, György és egy leány, Melinda származott. Előbbi nevét sokat emlegették annak idején Frank Boriskával kötött házassága alkalmából. Melinda gróf Károlyi Gyula Arad megye és Arad város főispánjának neje s kiváló helyet tölt be a megye és város társadalmi életében« ' ’Á : # A Kaszinóból. 'A Kaszinó (csakis a Kossuth Lajos utcai Nemzeti Kaszinót kell érteni ez elnevezés alatt) üres. Öt-hat mágnás kerül elő, hogy tudomást vegyen ama gróf Károlyi Pista elhunytéról, kinek a Kaszinó volt legnagyobb büszkesége és akinek legfőbb ambícióját az képezte, hogy az ő ideái ott megvalósuljanak. Üres a Kaszinó és pedig éppen az elhunyt rendszerének a meghonosodása folytán, hogy tudniillik az uraknak nyáron nincs keresni valójuk Budapesten, a nyár itt a saison morte és ebben az időben külföldön illik tartózkodni minden jól nevelt úriembernek. Maga a Kaszinó a budgetjét is e felfogáshoz mérte. Sok pénze gyűlt össze és nagyon nehezen tudja eldönteni, hogy mire forditsa. Alantas és szörnyű módon polgárias lenne, ha a mágnáskaszinó tekintélyesebb summákat fordítana közművelődési és jótékonysági célokra; majdnem lehetetlen és az elvtelenséggel egyértelmű volna, ha szociális, tehát a szocietással ellenkező eszméket támogatna anyagi javaiból; a könyvtára zsúfolva van az arisztokrata családokat dicsőítő tucat-poéták műveivel és az új poéták hajlandósága már nem is keresi fel ezt a területet: hát mit tegyen a Kaszinó a sok pénzével? Azt teszi, hogy hatvannyolcvanezer forintot szavaz meg évente a Kaszinó renoválására. Ez is csak kényelmi cselekedet. Renoválásra mindent el lehet költeni, anélkül, hogy gondolkozni kelljen felőle. Gondolkozzék a vállalkozó és tapétázó, fényező, lakkozó, festő, kertész, törje az eszét azon, hogy miképpen csoportosítja a számokat és miképpen csinál öszszeadást, hogy a nagy summa kijöjjön. Az ur nem gondolkozik, hanem fizet. A kaszinó pedig az urak uraságának összesége, tehát annál kevésbbé gondolkozik és annál inkább fizet. Ennélfogva hogy a gondoktól megszabadítsák, nyárára a kaszinó legtöbb termében állványokat állítanak fel és tataroznak. Mindenütt megjelenik heteken át egy-két munkás és babrálgat a falakon. A véletlenül idetévedt kaszinótagok ijedten menekülnek, még vendéglőse is becsukta a boltot. Négyen-öten egy emeleti terembe húzódnak össze , ott intézkednek, hogy kitűzzék a gyászlobogót. * így éppen gróf Károlyi Istvánon boszulódik meg a kaszinói rendszer, amelyik azt tartja, hogy nyáron a Kaszinót csak meszelni szabad, de oda bejárni nem elegáns. Még van valami, ami inkább tragikus mozzanathoz hasonló. A nagy gavallér lovagias rendszabályaihoz tartozott a kaszinói — kinézés. Az olyan gavallért, aki ellen máskülönben semmit se lehet tenni, mert sem nem csalt, sem nem sikkasztott, sem nem lopott, az ilyet másképen nem lehet büntetni, mint — kinézéssel. Ki kell nézni a kaszinóból. Az erkölcsi 1útást jelenti a kinézés becsületbíróság nélkül és nyilvános ítélet nélkül, sőt legtöbbször formális határozat nélkül is. A Károlyi István által meghonosított úri szokások között néha ez volt a legrettenetesebb és legőrjítőbb. Az az úr, aki a kaszinóbeliek felfogásával esetleg tudtán kívül is ellentétbe került, egy szép napon, amikor felmegy a lépcsőn és szembetalálkozik a barátjával és köszönti, egyszerre azt veszi észre, hogy az lehajol és a cipője zsinórját igazítja. Semmi, gondolja, csak rosszkor mentem el mellette, sokkal bizalmasak. barátságban vagyunk, minthogy számon kérhessem tőle s tán nevetségessé is válnék. Aztán beljebb megy. A kártyaasztalnál hirtelen lebújnak a nagyon el vannak merülve a játékba. No, gondolja, ez máskor is igy szokott lenni, ha nagyba megy a játék. Tovább halad. A társalgóban leül egy asztalhoz. A többiek még beszélgetnek egymás közt. De egyszerre csak feláll az egyik, mintha hirtelen náthát kapott volna és elmegy. Egy perc múlva a másik, ámbár minden ablak be van csukva, azt mondja: „Jaj, de nagy léghuzam van.“ Kiszalad. A harmadik utána szalad. „Ugyan hova futsz.?“ A negyedik már semmit se szól csak az orrához szorítja a zsebkendőjét és szintén elmegy. A szerencsétlen úr most már láthatja, hogy egyedül maradt. Most már tudhatja azt is, hogy a Kaszinóban elitélik őt azért, mert rangján alul házasodott és minthogy e miatt őt sem kigolyózni nem lehet, sem párbajra hívni nem lehet, hát kinézik. Ha még inkább meg akar bizonyosodni felőle, szólítson meg bárkit a jelenlevők közül, tapasztalhatja, hogy az egyszerre megsikerült. Ugyanilyen kinézés jár azok részére is, akik valamely hivatalt vállaltak, amely hivatal a Kaszinó helyeslésével nem találkozik, de ami miatt az illetőt szintén nem lehet provokálni. Gróf Károlyi István leginkább értett a kinézés ezen módszereihez. És most legutóbb az történt, hogy az ő módszere szerint való kinézésben részesült az, aki hozzá nagyon közel állott és akinek ő haldoklása közben már meg is bocsájtotta azt, hogy életét nem a Kaszinó felfogásai szerint rendezte be és hogy a Károlyi Pista kódexnek nem volt hive. A haldokló bocsánata azonban már nem változtathatta meg az élő által alapított szokásokat. Játékban a szerencse hajszolása az ő felfogása szerint nem volt diszkvalifikáló. De a szerencsének komoly számítással való keresése igen. Aki a kártyaadósságot huszonnégy óra alatt meg nem tudja fizetni, az lőjje magát főbe. Aki hamisan játszik, annak kezébe adhatja bárki a töltött revolvert. Aki a szerencsét kaszinótársai gyenge állapotára számítva keresi, az a kinézendők osztályába sorozandó. Ezen elveinek a pusztulását kellett megérnie gróf Károlyi Istvánnak. Tudomásul kellett vennie, hogy a józan, számítással játszók százezreket nyernek becsípett gavalléroktól és a főbelövés helyett megelégesznek több évre terjedő részletfizetésekkel, mintha csak proletár emberek szomorú szabókontójáról lenne szó. Meg kellett érnie, hogy a hamis játékosok kiszabadulnak a kaszinói szabályok alól és a nép oltalmába veszi, mert elhiszi, h°gy nem vétkesek, csak az urak akarták irigységből ledurrantani. Akadt köztük olyan is, aki aztán a Kaszinón kívül más pályán boldogul. A változásokon gróf Károlyi István annyira elkeseredett, hogy nem vágyott többé a kaszinói elnökségre. Ellenben ráadta magát a puritánságra. Míg a többiek ezreseket dobáltak a versenytéren -*-------------------------------------------—• egy-egy lóra, addig ő a maga lovára sohasem tett többet tíz forintnál. Hanem aztán, hogyha a ló nem jött be, borzasztóan dühös lett, nyílt színen leszidta a zsokét és a trénert, ilyen kiáltákkal* — Mit ér az, hogy én nem csalok, ha ti az én bőrömre , velük együtt csaltok! Ilyen kifakadások alkalmával aztán a gróf Károlyi István fegyvereit amazok visszafordították, úgy tettek vele, mint az ő rendszere szerint a kaszinóbeli kinézéseknél szokás: hallgattak mintha nem hozzájuk szólana, egyenként elpárologtak, léghuzemot éreztek, a zsebkendőjükkel voltak elfoglalva és a bookmakereknél felvéve a nagy osztalék kát „A pénznek nincs szaga“ jelszó mellett újabb üzletet kötöttek zsokékkal és trénerekkel. A diplomácián túl. * A diplomácián túl a nép van. A „tömeglélekkel“ érző sokaság. Valamikor a diplomácia semmi tudomást sem vett róla, most néha rászedi, vagy megbecsüli, kikerüli. Vagy pedig meghódol előtte. A diplomaták ma már a sokaságot valahogy számba veszik, ha egyébért nem, úgy azért, hogy, megtéveszszék. A nép a külső politikában még nem döntő elem, de már is súlyos tényező. A diplomaták kénytelenek az ő javára a külpolitika monopolizálásából valamelyest engedni. Ma már az ügyességük jórészét arra kell fordítaniok, hogy a néppel elfogadtassák azt, amit, hol ravaszkodva, hol finomkodva kieszeltek. Hanem azért még mindig a diplomácia az ur a külpolitikában. Ebben a politikában is úgy volna, hogy „habár felül a gálya, s alul a víznek árja, azért a víz az ur“, csakhogy nincs úgy. Mert a külpolitikában, országok egymáshoz való viszonyainak intézésében még mindig a gályán járók az urak. A nagyképű diplomaták, akik a titokzatosságot erőszakolják, hogy a rejtelmességben mesterkedés nagymestereinek tartsák őket. Még az olyan demokratikus államszervezetben is, amilyen a köztársaság, nagyhatalmúak a diplomaták. Még a népkormányok diplomatái is titokzatosan mesterkednek, ötletekkel szerelmeskednek s nem helyzetekhez alkalmazkodnak. Terveket kovácsolnak s nem viszonyokat rendeznek. Az országokat csak médiumoknak tartják. Olyanoknak, amelyeken a művészetüket gyakorolhatják. A színpadon ágálhatnának, de a színfalak közt maradnak, s ott mulatnak. A külpolitikát a maguk külön művészetének tartják, s a l’art pour l’art elvét vallják benne. A diplomáciai sikert nem az országok érdekében keresik, hanem a maguk kedvtelését elégítik ki vele. Keservesen eshetik nekik, hogy mégis tudomást kell szerezniük a népről, s hogy most abban is mesterkedniök kell, hogy azt a fölösleges, hiábavaló, de esetleg veszedelmessé válható elemet furfangosan kinullázzák. Néha-néha ez a kellemetlen elem föllázad a diplomácia ellen, s tiltakozik ellene, hogy a művész urak az ő sorsával játszhassanak. Ilyenkor világgá kél az a jelszó, hogy a diplomácia lejárta magát, s hogy a külpolitikát is a népnek kell intéznie. Ilyenkor azt hirdetik, hogy az ország életét nem lehet kettészelni, hogy nem lehet belső életét parlamentárisan, külső életét diplomatikusan intézni. Még emlékezetes az a szenvedelmes támadás, amely nemrég a francia nemzet lelkiismerete részéről a mesterkedő, titokban ravaszkodó francia diplomáciát érte. A nemzeti lelkiismeret nevében Clémenceau és Jaurés háborogtak. ők tiltakoztak ellene, hogy a diplomácia, a maga művészete szépségét hajszolván, az országra veszedelmeket zúdíthasson. Azóta Clémenceauból miniszter, kormányelnök lett, s azóta a francia kormány a diplomácia terén nagyi sikereket aratott. A régi módszer szerint, a régi mesterkedéssel. Igaz, hogy a néplelket mindig számba vette. Ellene semmit sem tett. A Nyugaton ugyanis a néplélek már annyi tekintélyt szerzett, hogy a diplomácia ellene nem mer diplomatizálni. Emerre, kelet felé, még másképp vagyunk. Itt még a néplélek nem igen jön számba, amikor a diplomácia az ő nagy.