Pesti Napló, 1907. november (58. évfolyam, 259-284. szám)
1907-11-01 / 259. szám
2 " Budapest, péntek PESTI NAPLÓ, 1907. november 1. 529. szám Nemzetiségek. Budapest, október 31. Ma is csak a nemzetiségekről folyt a szó a parlamentben. A magyar nemzeti államnak, ez a veszedelmes problémája állandóan napirenden van és az ország legvitálisabb gondjai közepette kénytelen foglalkozni vele. A nemzetiségek támadása olyan, mint a baktériumoké. Akkor a leghatásosabb és a leginkább érezhető, ha a szervezet gyönge és beteg. A nemzetiségek olyan pillanatban intéznek koncentrált támadást nemzeti életünk állandósága ellen, amikor a kormányzat és törvényhozás egész ereje más irányban van lekötve, mikor a közhangulat a kormány hibás és főleg megbízhatatlan politikája miatt nagyon kedvezőtlen és amikor ennek folytán a legkönnyebben vélnek zavart csinálni idebenn és hangulatot kelteni ellenünk odakünn. Báró Bánffy Dezső mai nagyérdekű felszólalásában fején találta a szeget, amikor azt mondotta, hogy a nemzetiségekkel szemben követendő magunktartásunktól függ, vájjon meg tuduk-e állani egyáltalán az európai népek között. A föderalizmus, amely mint végcél lebeg nemzetiségeink előtt és amelynek érdekében immár nyíltan folyik a nemzetközi szövetkezés, a sírja a nemzeti államnak. És ha egyszer a nemzeti állam sírba került, a poliglott, a föderalisztikus Magyarország is hamarosan a sírba kerül A nemzetközi szövetkezés megdöbbentő tüneteit látván, nem lehet kétség aziránt, hogy az az ellenséges törekvés, amely a nemzetiségiek politikájában megnyilatkozik, tényleg a nemzeti magyar államot akarja a földabroszról eltüntetni. Az a kétszínű hazafiság, amely kenetteljes frázisok hazug köpönyegébe burkolja gonosz céljait, tudatosan nyúl fegyveréhez és barátságot színlelve, orozva iparkodik végcélja felé. Észre kell vennünk ezt a veszedelmet és tisztában kell vele lennünk, hogy az önvédelem kétségbeejtő harcát kell felvennünk e romboló ellenséggel szemben. A magyar állam fenmaradására semmiként sem lehet előnyös, ha a perifériák felizgatott tömege a meivel, amelyekben örökké nyirkos volt a levegő, olyan benyomást tett a tudomány e csarnoka, mint valami sáncbörtön. Rosszhírű tanárok voltak itt együtt: sunyi nézésű, rosszakaratú, megvesztegethető, csúnya egy társaság. akik egymást is gyűlölik, főleg pedig egyre a felsőséget szidják, amiért őket arra kárhoztatja, hogy itt megpenészedjenek. Hát bizony Salamon Géza tanár úr számára sem volt előléptetés, hogy ide helyezték, ebbe a városba, amelynek még a főutcája is olyan görbe-gurba volt, mint egy kínjában tekergőző óriáskígyó, ahol csak a piactéren volt egy pár emeletes ház; a többi csupa komor, gugyort viskó, mely megunta az életét és összeroskadni készül. Hej, de vidáman ütötte agyon az időt Salamon tanár úr az azelőtti székhelyén, közel a fővároshoz, ahová oly gyakran bevándorolt egyegy görbe estére. Oly gyakran, hogy végre is a határszélre száműzték, ahonnan nem olyan hamar lehet eljutni a pajzán örömökkel teljes fővárosba ... Halálosan unatkozva, az öngyilkosság szélén, bújta könyveit — amit nem igen szokott tenni Salamon tanár úr! — amikor egyszerre meghívást kapott a Gyermekbarát Egyesület teaestéjére. A tanár úr a teaestétől sem várt sokat: bizonyára kétségbeejtő libákat és reménytelenül tisztességes asszonyokat fog ott találni. A teával azonban Kiss Györgyné szolgált neki, az árvaszéki ülnök felesége, a Gyermekbarát Egyesület választmányi tagja, aki a jótékony cél érdekében oly szívbecsengő hangon tudta mondani: szomszéd állam népének ölelő karjaiba veti magát. A horvát nem azért ölelkezik a szlovénnal, a délszlávval, hogy ebből a magyar állam újabb erőt merítsen további fenmaradásához. A tét nem azért sandít Csehországba, mert onnan a magyar állam boldogulásának előmozdítását várja. És a romániai pénz nem azért jön a mi oláhjaink közé, hogy azon a magyar állam szilárdságát fejleszszük. Tudomásul kell venni, hogy kifelé irányuló veszedelmes, felforgató célja van immár, — és volt is talán mindenkoron — a nemzetiségi mozgalmaknak, és hogy éppen ezért megszűnt az az idő, amikor a mozgalom semmibevevésével, lekicsinylésével, vagy felemás rendelkezésekkel lehetett a megoldás felé törekedni. Az ez minden nemzetiségre, és áz ez elsősorban a horvátokra, akiknek a törekvése veszedelmesebb, mert önállósági céljaiknak bizonyos kétségtelen jogi és történelmi alapot tudnak adni. De, amint báró Bánffy Dezső helyese® megjegyezte, ez a törekvés már rég elhagyta a jogosult történelmi alapot és ma már olyan területre vetemedik, amelyet forradalminak kell tartanunk. A forradalom nem ismer törvényeket; a forradalom az erő uralma. A magyar államot egyre jobban és jobban kényszerítik ellenfelei, hogy az ultima ratio eszközéhez nyúljon. A magyar állam a lehetőségig mindig távol tartotta magától ezt a fegyvert, de érezzük mindannyian, hogy ellenfeleink kihívó magaviselete, tervszerű államellenessége, nyílt föderalizmusra való törekvése a fegyver alkalmazására kényszerít bennünket és báró Bánffy Dezső rekriminációjában sok igazság volt, amikor még önmagát is megvádolva hangsúlyozta, hogy sohasem keltünk elég erélylyel az állami egység és az állam nemzeti jellegének a megvédelmezésére. A nemzetiségeik újra időszerűvé tették állami életünknek ezt a nagy problémáját és báró Bánffy Dezső sokaknak a szive és meggyőződése szerint beszélt, mikor ma az erélyes nemzeti politika kezdeményezését sürgette. Aknamunka folyik ellenünk és a Lukács László kenetteljes ömlengése sem képes . Parancsol még egy csészével? Salamon tanár úr igenis parancsolt, s nemsokára azután a szép szőke asszony otthonában is szürcsölgette az édes italt — természetesen csak olyankor, amikor a férj is odahaza volt. Meg kell azonban jegyeznünk, hogy az ilyen otthoni teaeszék alkalmával az árvaszéki ülnök úr leült tartlizni a sutba valami kartársával, Salamon tanár úr pedig a bájos háziasszonynyal beszélgetett: — Lássa, szentül azt gondoltam, hogy ez a kisváros öngyilkosságba kerget, a zajos, vidám élet után, amiben a főváros közelében részem volt. — No, és most? Talán kárpótlást tudott találni ebben a mi kellemetes unalomfészkünkben? — Igen. Itt kárpótlást találtam mindenért .... S hogy mindenfélreértés kizárassék: Salamon úr e szavaknál bársonypuha igéző lassúsággal simogatni kezdte az árvaszéki ülnükné kezét. Hogyne hódították volna el a szegény, halvány, szőke asszonyt ez a simogatás ezek a szavak!.Íme, ez a férfi, aki fenékig ürítette az élvezetek poharát, kárpótlást talál őbenne a főváros tüneményes szépségei bűbájos gyönyörűségei után!....... A tanár egyszer valami könyvet hozott neki olvasni, amiben egy asszonyról van szó, aki vétkezik, mert megdöbben attól a gondolattól, hogy megvénül , még egy édes, drága emléke sem marad. Igen, igen! Annak az asszonynak igaza volt: nem is élt az, akinek életében nem volt valami regény... ennek a titokban folyó rombolásnak a tüneteit eltakarni. Észre kell térnünk és a közömbösség, az állovagiasság, a könnyelműség és a gyöngeség politikája helyett azokhoz a fegyverekhez kell nyúlni, amelyek ennek a romboló munkának a megszüntetésére egyedül alkalmasak. Budapest, október 31. A képviselőház holnap és szombaton nem tart ülést, hétfőn pedig folytatja az indemnitás tárgyalását. Amikor határoz a Ház Ugron Gábornak az ülések meghosszabbításáról való indítványáról és keddtől kezdve, már naponta öt óra hosszat tárgyalják az indemnitást. Küldöttség egy főispán ellen. Máramarosmegye törvényhatósági bizottságának körülbelül száz függetlenségi párti tagja járt , ma Weiber?« Sándor miniszterelnöknél s bepanaszolta a főispánt, aki a régi rendszer híve. A miniszterelnök kijelentette, hogy úgy ő, mint minisztertársai a koalíciós együttműködésnek azt az elvét, hogy a pártközi viszonyok kölcsönösen tiszteletben tartassanak és meg ne bolygattassanak, nem is politikai, hanem egyenesen becsületbeli kötelességnek tartják. A kérvény a belügyminiszter hatáskörébe tartozik, aki pártatlan szigorúsággal fogja azt megvizsgálni és elintézni. A deputációnak Kossuth Ferenc hasonló tartalmú választ adott. Román szociáldemokrata párt. Aradot a román munkások népgyűlést tartottak, melyen elhatározták, hogy támogatni fogják a nemzetiségi pártot s a budapesti szociáldemokrata párt ellenőrzése mellett dolgoznak. Karácsonykor az országos román szocialista párt Aradon kongresszust tart. A csernovai zendülés. Prágából táviratoztak nekünk. A városi tanács mai ülésén fájdalmak megbotránkozását fejezte ki a magyar kormánynak a tótok ellen elkövetett magatartása és a csernovai vérontás felett, egyben felhatalmazza az elnökséget, hogy nyújtson anyagi támogatást az áldozatok családjainak, a hátrahagyott árvákat pedig a szükséghez képest segítse. — Egy másik prágai távirat jelenti. Az Union (ezelőtt Politik) közli, hogy St.-Martin tót lakossága kérvényben fordult a királyhoz és a pápához oltalmat kérve a magyarországi tótoknak a magyarok üldözései ellen. És Salamon tanár úr, akinek a fővárosban, — mint mi már bizonyára kitaláltuk, — csak a legkönnyebb fajsúlyú szépségekkel volt dolga: titokban bevallotta magának, hogy az ilyen kisvárosi életet ^egésze© jól el lehet viselni.... III.................. — Beteg vagy, fiacskám? hajlott oda a kis Gyurihoz az édesanyja. A fiacska valóban megbetegedett. Mondtuk, hogy azelőtt is szinte csak hálni járt bele a lélek. Most aztán végleg ágyba dőlt. Láza volt, s gyötrelméé álmaiban mindig tanulótársaival veszekedett; kivált a szeplős, vörös Pistival volt sok baja. Mikor pedig az orvostudomány és a szerető ápolás elűzték ágya mellől a veszedelmet, édesanyja dédelgetve biztatta: — Meggyógyulsz, egészen meggyógyulsz, egyetlen fiacskám! Megint járni fogsz az iskolába, vizsga után pedig elmegyünk a nagyapához, a szőllőhegyre, ahol te mindig oly pompásan mulattál. A lázából épülő, sápadt fiú az asszony felé fordította a fejét: ■— Édesanyám. Én legjobban szeretném, ha soha többé nem kellene itt iskolába mennem. Inkább ott járnék iskolába, ahol a nagypapa lakik. —• Miért, Gyurikám? — Mert itt a fiuk mindig csúfolnak, mama. — Mivel csúfolnak? — Hogy a Salamon tanár úr velem ki,