Pesti Napló, 1908. január (59. évfolyam, 1–27. szám)
1908-01-01 / 1. szám
Budapest, szerda PESTI NAPLÓ. 1. szá v 3 1908. január IV Szlavonországok önállóan nem jelentkezhetnek, úgy a királylyal szemben is a bán közvetlenül nem érvényesülhet, csak a magyar kormány utján érintkezhetik és a magyar kormány utján vonható felelősségre. Ennek a kérdésnek beható ismertetése talán egy hosszabb cikksorozat keretében sem volna kimentve és talán lesz még alkalmam e kérdéssel behatóan foglalkozni. Nagyon is kell tartani attól, hogy a bán elmondott programmjával megindult horvát kibékítési kísérlet még hosszú időn keresztül fogja a magyar közélet érdeklődését igényelni és alighanem már a legközelebbi időben a magyar képviselőház tanácskozásainak anyagát képezni. Az 1905. év szeptemberében bevezetett horvát barátkozás a maga savanyu gyümölcseit busásan megtermette. Már akkor a vezérlő bizottságban a rezolucionistákkal való barátkozás veszélyeire, a nemzeti küzdelem reménytelen voltától megrémített vezető politikusokat aggódva figyelmeztettem. Sajnos, eredménytelenül. Most is azt látom, hogy a felelős magyar kormány az egyezkedés és engedmények útjára lépve, egy reménytelen alkudozás sikertelenségéhez fog jutni. A magyar állam a maga területén lakó állampolgárokkal, önkormányzati területekkel nyelv és nemzetiségi töredékekkel egyezkedésre nem vállalkozhatik. A magyar államnak a maga egysége érzetében és tudatában bátorsággal és akarattal kell bírnia, döntenie, természetesen mindig úgy, hogy az állampolgárok jogos igényei kielégíttessenek, de sohasem azokkal folytatott tárgyalások alapján, hanem mindig csakis saját elhatározásának és akaratának érvényesítésével. A nagy probléma, az egységes magyar nemzeti állam kiépítése vár megoldásra; ha ezt a célt szem elől tévesztjük, márólholnapra érhetünk el talán látszólagos sikereket, de eltérünk az útról, mely az egyetlen alkalom arra, hogy az egységes magyar nemzeti állam létrejöjjön. Ha Horvát-Szlavónországok autonómiájának javára a már 1868. XXX. tőikkel az állami egység rovására adott kedvezményen túl és azon törvénynek a horvátokra való tágító alkalmazásával engedményeket teszünk, egy lépést teszünk a poliglott állam kialakulása felé és azzal a Wienből különben is, úgy látszik, kedvező szemmel nézett föderalisztikus alakulás javára munkálunk, reményt és kilátást nyújtva más nem magyar nyelvű állampolgároknak, nemzetiségi csoportosulások igénybevétele mellett egyelőre nyelvi és azután kétségtelenül területi kívánalmaik felállítására. Az az út, melyen a Rakodcza-féle programm szerint a magyar kormány elindult, az a síkos lejtő, melyen megállás nincs. Aggódva látom az alakulás veszélyeit, nagyon is alaposan ismerem a mozgató erőket, melyek az egységes magyar nemzeti állam kialakulása ellen érvényesülni törekszenek. A Gross-Oesterreich réme kísért mindenfelé, a zágrábi kívánságok, a román, szerb,s tót és pángermán hangok tervszerű aknamunka szüleményei és mind csak arra alkalmasak, hogy az egységes magyar nemzeti állam ki ne alakulhasson, és előkészítse a talajt a föderalizált Gross-Oesterreich javára. Ez reánk magyarokra nagy csapás, de végeredményben nem hozza létre a Gross-Oesterreichet a maga föderalizált egységében sem, sőt ellenkezőleg: előkészíti előbb vagy utóbb, de feltartóztathatatlanul a Habsburgok uralma alatt levő területek földarabolását. Ez a politika a Habsburg-dinasztia alatt alapjaiban ingatja meg a trónt. Kétségbevonhatatlan, hogy ma E Erópában csak nemzeti államoknak van létjogosultságuk és ha már a nemzeti egységes jelleget a lajthántúli területeken folytatott évtizedes szerencsétlen politika lehetetlenné tette, a dinasztiának feltétlen, elengedhetetlen és egyedüli érdeke az, hogy egy egységes magyar nemzetiről-percre, a végén már hirtelen elmosolyodott és így szólt: — Ön most azt hiszi, hogy haragszom. Csalódik. Haragudni sem érdemes. Maradjon csak itt egész bátran, olvasson, amennyit tetszik, csinálja azt, ami tetszik, tegyen úgy, mintha otthon volna, csak ne intézzen hozzám kérdéseket. Elővette a szivarládikáját, megkínált belőle és egy kis pohárba konyakot töltött a számomra. Végül kezet nyújtott felém, elbúcsúzott és az ajtóban még így szólt: — Ha valami különös kívánsága van, itt a szomszéd szobában megtalálja az inasomat. Ezzel faképnél hagyott. Egy pár percig még vártam, aztán körülnéztem, hogy nem látja-e senki és mint a héja csaptam le egy piros jegyzőkönyvre, amely kinyitva hevert mellettem a pamlagon. Egész beszélgetésünk alatt lopva erre a könyvre vetettem pillantásokat, mert dátumokat és rövid sorokat láttam benne messziről. A jegyzőkönyvbe tíz év előtti dátummal egy májusi napon a következő volt beírva: „Csőd ... Május már nem vonz. A szerelem fájáról lehulltak az utolsó szirmok is. Már magamat sem szeretem, hogyan tudnék másokat szeretni? Gyűlölet mozgatja és viszi előre a világot. A szerelem kénytelen elbújni. És én nm tudok elbújni, nem tudok félni, nem tudok félteni. Mindenben csalódtam, vagy talán az az igazság, hogy csak magamban csalódtam. Meghalni sem tudok.«... Nagyon, nagyon sokjáig |QZ MMsJ1j !^/j " Egy más lapon: „Az őseim a törökök ellen harcoltak. Talán azért lettem én rosszabb a töröknél is. Nem tudok küzdeni. A félhold csak azért van a világon, hogy belebámuljak és kinevessem eleimet, akik harcoltak ellene. A holdvilág az egyetlen dolog, ami vonz. Ott kellene élnem, kialudt kráterek és kialudt szívek felett... Miért nem jön értem a holdbéli ember? Miért nem szólít magához? Miért néz be olyan gúnyosan, mintha mulatna rajtam? Már őt is úgy megszoktam, hogy nem félek tőle és ezért nem jön értem. Szende halál, már téged sem kívánlak.“ Később: „A pincémben van egy virág. Letettem, hogy ne csírázzon annyit télen. És ott felejtettem. Évek óta ott van, se vizet, se levegőt, se napfényt nem kap. Mégis tengeti az életét. Nem merek hozzá lemenni.“ Pár nappal odább. ..Ki felejtett itt engem a földön? Ki az, aki semmi áron nem akar észrevenni ? A városban a szemem előtt sújtott le a gerenda egy embert. Ha egy pillanattal hamarább érek oda, vége volna mindennek. Tehát mégis van valami, amit kívánok. A halál ?... Nem érdemes.“ Egy oldalon kényektől, vagy vízcseppektől foltos írással: „Lídia... Húsz év múlva egyszerre eszembe jut egy név. Valami emlék azt súgja nekem, hogy szerettem ezt a nőt. És nem hittem el neki, hogy ő is szeret engem. Mily keveset sáltosk igabej, ellőtte is már az voltam, ami most vagyok. A tagadás, a kétségbevonás. Soha életemben egy „igen“-t nem tudtam kinyögni. Pedig ezen múlik minden. „Szeretsz?“ Erre azt feleltem: „Azt hiszem.“ Már a feleleteimben is benne van a fűrész, amelylyel magam alatt vágom a fát. És a magánosságban nem az a borzasztó, hogy az ember egyedül van, hanem az, hogy még ott is magával van elfoglalva.“ Aztán : „Kacagni nem tudok, sírni nem érdemes, meghalni nem lehet. Magamon kívül kellene keresnem egy pontot, amely megnyugtatna, vagy fölizgatna. De akármit csinál az ember, annak minden szála visszafut önmagához. Önönmagától nem tud az ember megszabadulni egy pillanatra sem és ezt a kellemetlen társaságot kell keresztülcipelnie egy életen! Ott hibáztam-e el, amikor mindent kívántam, vagy akkor, amikor semmit sem kívántam?...“ Hirtelen egy kéz nehezedett vállamra. Özy Hamlet hajolt fölém és csak annyit mondott: — Ezért jöttem vissza — és kivette a kezemből a könvet. Vártam, hogy föllángoljon, kitörjön, valljon, hiszen most már tisztán áll előttem egész egyénisége és végre kiönthette volna magából azt a fáradt vulkánt, amely benne dobogott. Legalább is haragra lobbanhatott volna. Ehelyett közömbösen rám nézett világos szürke szemével, mintha azt mondaná: „— Nem érdemes... állam épüljön ki, mint a dinasztiának trónját messze századokra kiterjedően biztosítani hivatott és képes állami alakulás. Budapest, december 31. A közösügyi indemnitás. A hivatalos lap mai száma királyi kéziratot közöl, melyben az uralkodó a delegációknak az 1908. évi indemnitásra vonatkozó határozatát jóváhagyja és megerősíti. A hivatalos lap közlése a következő: 6. császári és apostoli királyi felsége a közös ügyek tárgyalására kiküldött magyar országos bizottság következő határozatát legkegyelmesebben jóváhagyni méltóztatott: A magyar országos bizottság határozata az 1908. év három első hónapjában, felmerülendő közös költségek megállapítása tárgyában. A közösügyi rendes kiadásoknak s a Boszniában, Hercegovinában és a Lim területen levő parancsnokságok, csapatok és intézetek szükségleteinek 1908 január 1-től március 31-ig leendő teljesítésére az 1907-ik évre e címen megszavazott költségeknek három hónapra eső arányos része állapíttatik meg. Ezen kiadások az 1908-ik évre megállapítandó költségvetés számszerinti keretébe lesznek beillesztendők. Ez nem prejudikál az 1908-adik évi költségvetés megállapításának sem egészben, sem pedig az egyes címek és tételekre nézve. A magyar szent korona országaira, illetőleg a birodalmi tanácsban képviselt királyságokra és országokra eső részösszegek a törvényesen megállapított kvótaarány szerint lesznek kiszámitandók. Wien, 1907. évi december hónap 21-én. Gróf Zichy Tivadar s. k., az országos bizottság elnöke. Edelsheim-Gyulay s. k., az országos bizottság jegyzője. K. sz. 1997. A magyar országgyűlés és a birodalmi tanács részéről a közös ügyek tárgyalására kiküldött és Általunk 1907. évi december 20-ára egybehívott bizottságoknak az 1908. év három első hónapjában felmerülendő közös költségeik megállapitása tárgyában hozott fentebbi határozatot közös minisztériumunk előterjesztése folytán az 1867. évi XII. törvénycikk értelmében ezennel jóváhagyjuk és megerősítjük. Kelt Bécsben, 1907. évi december hónap 28-án. Ferenc József s. k., Aehrenthal s. k., Bárán s. k., Schönnich s. k., táborszernagy. Bomlás a nemzetiségi pártban. Aradi levelezőnk irja: Az országgyűlés nemzetiségi csoportja, amelytől félelmetes akciókat és obstrukciókat vártak, egy idő óta mély csöndben él. Ennek okairól egy beavatott nemzetiségi politikus ezeket mondta: — Tény az, hogy az országgyűlés nemzetiségi pártja züllésben van és hovatovább lehetetlen állapotba jut. A nemzetiségi klub hat hónap óta nem tartott formális értekezletet. Azok a kommünikék, amelyek a nemzetiségi párt állásfoglalásáról, határozatairól megjelennek, többnyire egy-két ember stíluspróbálgatásai. A pártéletből való visszavonás