Pesti Napló, 1908. szeptember (59. évfolyam, 209–234. szám)

1908-09-01 / 209. szám

2 Budapest, kedd ___________PESTI NAPLÓ. 209. szára 1908. szeptember , amelyet megjárni lehetetlenség. És amit akkor a függetlenségi párt ellené­ben mondott és amit Fejérváry három szóban velős rövidséggel kifejezett, azt ma Apponyi megismétli és mint egye­dül üdvözítő igazságot hirdeti. Pater peccavi! De nem halljuk a culpát. Hol maradt az őszinte vallomás, hogy a függetlenségi keresztség felvé­tele is tévedés volt és hogy ez sem az, amely üdvösséget teremt? Apponyi ma keserű lelki állapotban lehet, önmagá­ban tisztán láthatja, hogy a sok párt-, programm- és elváltoztatás dacára, amelyet politikai pályafutása alatt vé­gig csinált, még mindig nem találta meg a pártot és a programmot, amelyet őszintén tudna szolgálni és hogy ma a gondolatok éppen olyan bukfencezését kell végig produkálnia, mint november tizennyolcadikén, mikor a függetlenségi politika egyedü­lvalóságát kellett meg­indokolnia. Akkor a reménytelenség zá­tonyán hajótörést szenvedett harcos fájdalmas rezignációja ösztökélte, ma a révbe jutott hajós nyugalomra és biz­tonságra törekvő vágyakozása hajtja az újabb tévedés kinyilatkoztatására. Fe­jérváry megelégedetten mosolyoghat. Apponyi az, aki őt igazolja! A korlát­lan lehetetlenségek időszakában is ép­pen eléggé meglepő esemény. Budapest, augusztus 31. Burián a királynál, Ischlből jelentik: Báró Bur­ián közös pénzügyminiszter tegnap délelőtt ti­zenegy órakor félórás kihallgatáson jelent meg a király előtt. Burián délután részt vett az udvari ebéden és éjjel tizenkét órakor ismét elutazott Iseidből. Burián úgy nyilatkozott, hogy a kihallga­tásnak nincsen szokatlan politikai karaktere. Mint minden évben boszniai utazásom előtt, mon­vaszság kell ehez a rohanáshoz, hogy előre jussanak, hogy az utánuk rohanók el ne tiporják. Mert, aki egyszer lenn van, az többé föl nem kelhet. Millió láb gázol rajta végig és a sereg mögött jövő rendőrök és halottszállítók közönynyel, megindulás nél­kül viszik az ingyenhalottak helyére, hová a kivégzetteket és ismeretlen holtakat vi­szik, a temető árkába, az országút szélére, a pottersfieldre. György gróf uj életet kezdeni jött New­­yorkba. —Jó napot kívánok!... Hogy van?... Nézzen már ide! — hangzott váratlanul fe­lém Atlantic Cityben a board-walkon. — Maga az?.... Ez aztán a szerencse! — és melegen ráztam meg a kezét egy buda­pesti színésznőnek, kit nyugtalan vére elül­dözött a mi kis világunkból. Szerepelni akar, érvényesülni, nem bírja elviselni az otthoni protekciót, a mellőzést s ezért előbb kiván­dorolt Angliába, majd Amerikába. Fanati­kus lelkesültség lakik benne, a zsidófajnak elnyomhatatlan szívóssága és törekvésbeli energiája. Hogy van-e tehetsége, nem tu­dom. De valaminek kell lenni abban, aki ennyi erővel küzdte keresztül magát idegen nemzeteken és oly tiszta tökéletességgel ta­lált meg egy uj nyelvet. — Magyar ember itt ?... Igazán érde­kes! ... — és mosolyogva pillantott rajtam végig. — Hát maga?... Maga?... Miből él? Mit csinál ? — Hogy mit csinálok? Boarding hou­­seom van. Várom a vendégeket, de senki se­­ jön. A magyarok mindent ingyen akarnak, amerikaiak pedig nem szállanak magyar­hoz. Hétszáz dollárt öltem bele... De se­baj... Majd csak lesz valahogy.. Most ír­nak egy darabot a számomra. Savage adja elő,­­ az őszszel... Egy tizenkilenc-húsz­­esztendős leányt játszom. Ugy­e, karcsúbb lettem .. Dél volt. Rekkenő melegség. A tenger­part fövénye vakitón fehérlett, alig néhány fürdőző volt már a vízben s a könnyű, fonott tolókocsik a hotelfészerben pihentek. — Hol lakik ?... Meg akarom láto­gatni ... — Okvetlenül várom. A Delamcy-Pla­­ceon. Kedves, kis ház s egy édes porch van előtte. Majd arra kiülünk és elbeszélgetünk. Délután öt órakor becsöngettem. Egy­szerű amerikai ház, kedves és barátságos. A falon, az asztalokon hazai fotográfiák. Szí­nészek és színésznők. Rajtuk konvencionális emléksorok. Néhány gyűrött, diadalmas em­lékű szalag s keretben egy csöndes arcú, sze­líd nézésű asszony arcképe, ezzel a felírás­sal: „Anyám, meghalt 1900. április 8. Áldás, béke.“ Ez minden. Messze, óriási tengereken túl így lakik egy rajongó hitű magyar szí­­nészlány. Élni akar, hát boarding-houset nyit. Amerikában a munka nem szégyen, itt minden üzleti eszmét tiszteletben tar­tanak. Kiültünk a kis verandára, a porcára, ahogy itt hívják. Előttünk barátságos mező­­ségek, a tenger egy szelídhullámú csator­nája csillan át a földeken, rajta motoros csolnákok, halászladikok. Nyugalmas csönd, amit időkből feltörő emlékek ideje. — Olvastam magáról a pesti újságok­ban. Mesélje el, mi volt az? Hogy György gróf magánál halt meg, hogy maga temet­­tette el. Az emberek azt hiszik, hogy a sze­retője volt... — Az emberek gonoszak és alávalók. Nem ismerik Amerikát, ők nem tudják, hogy lakást kiadni nem szégyen, hogy a megélhe­téshez mindenkinek van joga. Maga újság­író­ írja meg a történetemet, akarom, hogy tisztán lássanak. Az otthonvalókkal általá­ban véve nem igen törődöm. De testvéreim, ismerőseim vannak odahaza, azoknak nem szabad rosszat gondolni rólam, ígérje meg, hogy megteszi? ígérje meg itt, messze, ahol látja, érzi, mit tesz az, egy, leánynak egy­­elül küzdeni, szenvedni... — ígérem... "A történet. Vacsorára voltam hiva Kozmához, egy Newyorkban lakó magyar orvoshoz. Ott mu­tatták be György grófot. Mint az őiiskolai növendék hallottam már a hírót, tudtam, hogy az első gavallér volt Budapesten és na­gyon meghatott, hogy itt kellett, így kellett találkoznom vele. A ruhája még otthonról való volt, jószabású, előkelő, de már kissé kopottas. Arca most is a régi szép, kis ba­jusza hollófekete, de a szeme nézése bágyadt, fáradt, az egykor daliás test megrokkant, energiátlan. Newyork nagyon összetöri az embereket. A császár és királyi kamarás, a büszke katonatiszt mily boldog volt, hogy itt ülhetett a newyorki magyarok szobájá­ban. Mily hízelgő udvariassággal bókolt a kövér doktornénak, hogy alárendelte magát a doktor úrnak. Leverő, szomorú látvány volt. De megtette, mert ez legalább egy hely volt, ahova jönnie lehetett, ahol ingyen ül­hetett és még vacsorát, is kapott. György gróf egy vacsoráért hizelgett! Titokban ör­vendett, hogy megtakarított, negyven centet. Hiszen otthonról csak ezer forintot hozott. Ezer forint az négyszáz dollár. Az első hó­napban még küzdött az Amerikába dobott kivándorlóval a magyar mágnás, még jobb­fajta szállóban lakott, még tisztességes he­lyen ebédelt, de aztán látta, hogy a dollárok veszedelmesen fogynak, hát megjelent­­, má­sodik avenuen, a magyarok között és a Mo­nopol és Boulevard vendége lett. De enni ott is csak ritkán evett, csak magyar Újságot olvasni járt be. Itt ismerkedett meg a künn élő magyarokkal. Az „Amerikai Népszava“ és „Nemzetőr“, a „Szabadság“ és O-Haza“, a „Staats-Zeitung“ mind melegen üdvözölték „körünkben“ a híres magyar főúri család tagját, aki bizonyára „itt jó dísze lesz a magyarságnak“, így élt napról-napra moa­dotta Burján, jelentést tettem ő felségének- és eh­hez nem kell semmiféle kombinációt fűzni. Más ol­dalról azt jelentik, hogy Bosznia alkotmányossá­gának dolga nem került szóla az audiencián. Az utóbbi időben a külföldi államokkal folytatott tár­gyalásoknál kizárólag Törökországról , különösen Macedóniáról volt szó, de Bosznia kormányzásáról, valamint arról, hogy Bosznia esetleg alkotmányt kapjon, nem tárgyaltak. A lapoknak az a jelen­tése, hogy a községi képviselőkből parlamenthez ha­sonló testületet akarnak szervezni, téves. Más for­rásból nyert értesülés szerint báró Burián audien­ciája alkalmával a Boszniát érdeklő összes kérdé­sekről jelentést tett ő felségének s pedig első­sorban a jövő évi közös költségvetésről, azonkívül az okku­páti tartományok kormányzati ügyeiről és az új­­török mozgalomról. Báró Burián este Ischlből Bécsbe utazott, Günther Budapesten. Günther Antal igazság­ügyminiszter, aki a legutóbbi heteket családjával esztendőben töltötte, holnap Budapestre érkezik és ismét átveszi hivatalát.­­ Híresztelések a fúzióról. A „N. Fr. Pr.“ megint híreket közöl a fúzióról. Igazak-e a hírek, nem keressük, de annyit kétségtelenül bizonyíta­nak, hogy a parlament többségében sokan szeret­nék, ha megvalósulna az egy akol, egy pásztor ideálja. Különösen a függetlenségi sorokban nagy a mohóság, ami érthető, hiszen új választásokba csak nagyon lerongyolódott nimbuszszal mehetné­nek a párttagok. Mivel pedig hitelét vesztett zászló­nál étibbet ér egy egészen új lobogó, csak termé­szetes, hogy a mandátumukat féltők aggódva lesik a pillanatot, mikor jö már létre a fúzió, mely man­dátumukat lehetőleg biztosítaná. A bécsi újság egyébként elmondja, hogy a fúzió gondolatát legelőször Kossuth Ferenc ön­tötte konkrét formába május 10-iki pécsi beszédje alkalmából. A fúzió gondolata azonban nem csu­pán Kossuth­tól ered, már az ismeretes­ pécsi nyi­latkozat előtt gróf Andrássy Gyula a független­ségi párt vezérei előtt szóba hozta, hogy a válasz­tási reform valószínűleg koncentrált támadásban fog részesülni a nemzetiségi pártok és a nemzet­közi érzelmű elemek részéről és hogy e támadás­sal szemben úgy lehetne biztos sikerrel védekezni, hogy a koalíció pártjai erre idejekorán előkészül­nek és egymáshoz jobban közelednek. Ez m­­gnt már formális tanácskozásoknak a tárgya is­ volt, még Kossuth pécsi nyilatkozata előtt, a néppártot azonban e tanácskozásokba nem vonták bele. A­ közvélemény érdeklődéssel fogadta a fúzió gondo­latát, eleintén tetszetős is volt ez a dolog, de azután a belső politika és a gazdasági élet terén olyan kérdések merültek föl, melyek a­­fúzió ügyének nem kedveztek. Abban az időben a függetlenségi pártnak egy része és e résznek a sajtója bizonyos enimózitást árult el gróf Andrássy Gyula ellen és meglehetősen kiélesedett az az ellentét is, mely a bankkérdésben a függetlenségi párt és az alkot­mánypárt álláspontja között már kezdettől fogva fönnáll. Bár az időpont a fúzió megvalósítására éppen nem látszott alkalmasnak­, Kossuth és gróf Andrássy tovább folytatta ez ügyben a tárgyalást, főként miután gróf Apponyi Albert is kijelentette, hogy a fúzió szükségessége tekintetében Kossuth Ferenccel teljesen egyetért. Kossuth a néppárt ve­zéreivel is tárgyalásba bocsátkozott és a nyár ele­jén a koalíciónak már minden vezérembe­re érte­sülve volt Kossuth szándékáról. A fúzió programm­­jának vezérelveit irtásba is foglalták és a pá­rtoik kiválóbb embereivel megismertették. Ezt a mun­kálatot azután az uralkodó elé terjesztették. A ki­rály áttanulmányozta az alakulandó új pártnak tervezetét és azután több kiváló politikus meghall­gatása után azt a felszólítást kapták a pártok ve­zérei, hogy részletesen kidolgozott konkrét pro­­grammot állapítsanak meg. Ez a programm, amely­nek alapján a koalíció három pártjának egyesülése megvalósíthatónak látszik, már meg is van álla­pítva. Az augusztus elején tartott miniszteri ta­nácskozáson e programm egyes pontjait újból meg­vitatták a kormány tagjai s azután megbízták a király személye körüli minisztert, gróf Zichy Ala­dárt, hogy e programmot terjeszsze az uralkodó elé. A fúzió megvalósítását még a függőben lévő nagy kérdések megoldása előtt tervezik. A programmnak alapja a fokozatos fejlődés és ez a kifejezés lehet­ségessé teszi a függetlenségi pártnak, hogy az uj —,—— ii i—«a i . „i _a

Next