Pesti Napló, 1909. március (60. évfolyam, 51–76. szám)

1909-03-02 / 51. szám

Budapest, kedd PESTI NAPLÓ* 1909. március 2. 51. szám. 3 régek, Kispest, Erzsébetfalva, melyekben az adó­­mentesség kiterjesztése az építkezés fejlődését is előmozdítaná, erre pedig a fővárosi lakásínség ellen­súlyozása érdekében is szükség van. W­ekerle Sándor: Nálunk oly messze megy a törvény az adómentesség tekintetében, mint sehol­ másutt. Nem tartaná helyesnek, ha a javaslatban fel­állított határt túlépnék. Különös városfejlesztési ér­dekekből kiterjesztehető az adómentesség, a javaslat ezt meg is teszi, általánossá azonban nem lehet tenni ezt a rendelkezést. Kéri a szakasz elfogadását az ál­tala ajánlott módosítással. Szavazás előtt Polónyi Géza a kérdés feltevésé­hez szól s kifogásolja annak az elnök által történt for­­mulázását. Ugron Gábor felszólalása után a Ház a szakaszt a miniszterelnök módosításával fogadta el. A harminckettedik és harminchar­madik szakaszt felszólalás nélkül elfogadják. A harmincnegyedik szakasznál Keller Ist­ván a nyolc, illetve tíz éves adómentességnek öt év­vel való meghosszabbítását ajánlja a fővároshoz kö­zel eső községekben. A szakaszt Wekerle Sándor sti­­láris módosításával fogadják el. A harmincötödik szakaszt Polónyi Géza és Wekerle Sándor miniszterelnök felszólalása után vál­tozatlanul elfogadják. A negyvenkettedik szakasznál Polónyi Géza aziránt intéz kérdést a miniszterelnökhöz, hogy­ több társtulajdonos, vagy több haszonélvező ese­tében kit terhel az adóbevallás és az­ adófizetés kö­telezettsége ? ki tekinthető tényleges birtokosnak. Wekerle Sándor felvilágosításai­•­után a szakaszt el­fogadják. rJ A n­e­g­y­v­en-fz int "fe­d­i­k szakasznál Polónyi Géza a házad£A­ivetésnél, illetőleg az osztályba­­sorozásnál­'a­ tulajdonos jelenlétét és megidézését szükségének tartja, ezt a szakaszban kimondani Wekerle Sándor. A szakaszban benfoglal­­tatik a biztosíték arra nézve, hogy a tulajdonost a becslésnél meghallgatják. A Ház a szakaszt elfogadja. A negyvenötödik szakasznál Sümegi Vil­mos a bevehetetlen bérjövedelemnél az adó törlésé­nek kimondását kéri. Wekerle Sándor a módosítás­hoz hozzájárul s a Ház a szakaszt így fogadja el. A negyvenhatodik szakasznál Polónyi Géza kérdi, hogy osztott tulajdon esetén a háztulaj­donos tartozik-e vallomást tenni. Wekerle Sándor felszólalása után a szakaszt elfogadják. A negyvennyolcadik szakasznál Polónyi Géza a bevallástól­ való vonakodás esetén elegendő­nek tartja a törvényben kontemplált büntetést, csak ha az újabb felszólítás is eredménytelen lenne, akkor emeltessék fel négy százalékra a büntetés címén fize­tendő adópótlék. A szakaszt a Ház ezzel a módosí­tással fogadja el. A negyvenkilencedik szakasznál Polónyi Géza módosítást ajánl a főbérlők visszaéléseinek megakadályozására. Wekerle Sándor hozzájárulása után a Ház a szakaszt Polónyi módosításával fo­gadja el. Az elnök az ülést tíz percre felfüggeszti. Szünet után Justh Gyula veszi át az elnöklést. Az ötvenkilencedik szakasznál Polónyi Géza kifogásolja, hogy adóeltitkolásoknál a feljelentő, még abban az esetben is, ha része volt az eltitkolás­ban, jutalmat kapjon. Ezt immorális dolognak tarja, amely ellentétben áll a törvény etikai feladataival. flopkerle Sándor: A feljelentő jutalmazásának kér­dése körül mindenütt erős vita folyik. Az etikai szem­pontokat a maga részéről is méltányolja, de a mi viszonyaink között a visszaéléseket másképpen kor­látozni nem lehet, mint a feljelentő jutalmazásával. Ha olyan példákat látunk, hogy egész városok most a magasabb lakbérosztályba való sorozást azzal a m­egokolással kérik, mert az általános adóeltitkolás miatt kerültek alacsonyabb osztályba, nem lehet el­tekinteni a megtorló intézkedésektől. (Helyeslés.) A hatvanadik szakasztól a hatvanhetedikig nincs felszólalás. Ennél a szakasznál Polónyi Géza azt in­dítványozza, hogy a törvényjavaslat 1911 helyett 1910-ben lépjen életbe. Wekerle Sándor ehez hozzá­járul s a szakaszt a Ház igy fogadja el. A hatvannyolcadik és hatvankilencedik szakaszt változatlanul elfogadták s ezzel a Ház a törvény­­javaslatot részleteiben is elfogadta s harmadszor való olvasását a legközelebbi ülésre tűzte k is. Következik a tőkekamat és járadékad­ó­­r­ó­l szóló törvényjavaslat tárgyalása. A javaslat címénél Éber Antal ismétli a pénzügyi bizottságban elfoglalt álláspontját. A tőkekamatadó­nak 10 százalékban való i megadóztatását nagyon sú­lyosnak tartja, mert ezzel a takarékosságot adóztat­juk meg. Hosszasan bizonyítja, hogy ezt az adót nem a takarékpénztár, hanem a betevő fizeti. Nem tartaná helyesnek, ha a miniszterelnök intenciója ellenére is ilyen magas százalékban állapítanák meg a tőkekarhatádót. A legutóbbi négy esztendő alatt 500 millióval emelkedett a betétek összege, ne­m sza­bad most megakasztani ezt a szépen megindult ta­karékossági hajlamot. Polemizál azzal az ál­tással, hogy mindegy appok a betevősek, ha egy-két szá­zalékkal több­ vagy kevesebb kamatot kap. Statisz­tikával bizonyítja, hogy a kisember igenis törődik azzal, hogy mennyi kamatot kap a pénzére. Majd azt >■ " ...........­ ~ ' "'■ ? Tisza a főrendiházban. •— A mai ülés. — Budapest, március 1. A főrendiház mai ülésének, melynek napi­rendjén az újoncjavaslatok s a földadójavaslat voltak, váratlan szenzációja támadt: gróf Ti­sza István hosszú, éveken át való hallgatás után felszólalt s a főrendek szinte megdöbben­tően odaadó figyelme között terjedelmes be­szédben foglalkozott a külügyi helyzettel. Tisza szereplésének hire nagy közönséget vonzott a főrendiházba. A régi rendszer legtöbb, már-már elfeledett alakja ott volt a karzatokon s szinte meghatott arccal nézte a vezért, aki az ülés előtt idegesen, izgatottan járkált a te­remben. Külső megjelenése alig változott, leg­­fülebb egészségesebb és fiatalosabb, mint ak­kor, mikor még két kézzel harcolt — a szerbek ellen. Azóta sok idő elmúlt s ma a geszti kúria ura megint a porondra lépett. Maga hangsúlyozta, hogy távol áll a napi politika hullámzásaitól, áramlataitól és szenve­délyeitől s távol kíván maradni a közeli jövő­ben is. Ez föltétlenül szimpatikus hatást keltett a kormány tagjainál. De egyébként is — W­e­­kerlének, aki tegnap audiencián volt a királynál, különösen meg lehetett erre az oka — látható megelégedéssel fogadták Tisza okfejtéseit, leg­­fölebb az a nagy hatás érinthette kellemetlenül a koalíciós minisztereket, melyet a volt minisz­terelnök az egész főrendiházra gyakorolt. A beszéddel érdemben vezércikkünk foglal­kozik. Tisza óvatosan került minden belpolitikai célzást. Állást foglalt az annexió jogossága mel­lett, fenntartotta azonban a kivitel módja felett kritikáját. Támadta az angol politikát, majd igen energikusan foglalkozott a szerb kérdéssel. Szerbiának szerinte semmi jogcíme sincs ahoz, hogy az annexió dolgába avatkozzék s visel­kedése még a tisztességes szomszédi viszonyt is sérti. Gazdasági rekompenzációról szó sem lehet. Azután figyelmeztetett Tisza arra, hogy a keleti kérdés most új stádiumba került, amely — és itt van beszédének a pointe-je — sürgős szükségességgé teszi a katonai kérdések meg­oldását. Minden tényezőt, akinek itt szerepe le­het, kér arra, hogy ezt a célt, áldozatok árán is érje el. Ez volt a beszéd, mely után hosszú és me­leg taps hangzott fel a főrendiházban. A lojális mágnások megértették, hogy itt Tiszán keresz­tül igen előkelő helyről kaptak üzenetet s ezt készségesen tudomásul veszik. Wekerle Sándor is, aki nyomban válaszolt a beszédre, jóformán csak arra szorítkozott, hogy aláírja, mindazt, amit Tisza mondott. Az ülés további részében a földadó-javasla­tot tárgyalták. Az egyetlen ellenzéki szónok gróf Zserenski Róbert volt, aki hossza­san kritizálta a kormány javaslatát, mely sze­rinte kedvezőtlen a földbirtokososztályra. Igen vehemensen vitatkozott Sándor Pál beszé­dével, mire az elnök figyelmeztette, hogy a főrendiházban nem szokás, a képviselőházban elhangzott argumentációval perbe szállni. Hatá­rozati javaslatot is adott be, melyben Wekerle törvénytervezete tárgyalásának elhalasztását kérte. A javaslathoz­­ a 11 , K­o­v­i­t­s Sándor, Hertelendy Ferenc, báró R­u­d­n­y­á­n­s­z­k­y József és gróf Zichy Nándor beszéltek még többé-kevésbbé érdekesen . Wekerle Sán­dor reflektált a szavaikra, ismételve a képvise­lőházból már­ ismert érveit. A javaslatot általá­nosságban megszavazták, de a részletes tárgya­lást­ szerea délutánra halasztottak, rengés áldozatai iránt. Elparentálták gróf Zichy Pál Ferenc, Latinovics János és G­u­g­­­e­r Pál elhunyt főrendiházi taokat. Gróf Zselénski Róbert: Személyes kérdésben szólal fel s az ellen tiltakozik, hogy We­kerle Sándor a decemberi ülésen kifogásolta, hogy a szóló egyes törvényjavaslatokhoz nem beszélt. Felsorolja, hogy milyen törvényjavaslatokhoz be­szélt. Wekerle Sándor: ő sohasem állította, hogy Zielénski nem szól a javaslatokhoz, sőt nagyon is sokat és nagyon is sokszor szól a tárgyakhoz. (Élénk derültség.) Ő csak azt mondta, hogy az akkor napi­renden levő tárgyakhoz nem szólt. Gróf Tisza István beszéde. Az elnök: Következik az újonclétszám-megálla­­pításról szóló javaslat. Gróf Tisza István: Az előterjesztett törvényja­vaslatot elfogadom és mégis felszólalok, azért, hogy alkalmul használjam fel a törvényjavaslatot néhány a külügyi helyzetre és monarkiánk külügyi politi­kájára vonatkozó igénytelen megjegyzésre. (Hall­juk! Halljuk!) Azt gondolom, hogy a külügyi politika és egy hatalmasság katonai intézkedései, katonai szerve­zete és ereje közt oly szoros összefüggés van, hogy, mindenütt a világon szokásos dolog a katonai javas­latok tárgyalását használni fel a külügyi helyzet megvitatása alkalmával és azt gondolom, hogy ha valaha, úgy ma indokolt élni ezzel az alkalommal, amidőn — hogy úgy mondjam — egy hosszabb szü­net után a külügyi helyzetnek egy hosszú ideig tartó békésebb, nyugalmasabb alakulása után tagadhatat­lanul olyan események következtek be a közelmúlt­ban és talán olyan események küszöbén állunk a jövőben, amelyekkel szemben a ma­gyar parlament tartozik saját reputációjának, saját magának és az ország érdekeinek azzal, hogy állás­­pontját precizírozza. (Helyeslés.) (Az annexió jogossága.)­­ Az a fordulat a külügyi helyzetben, a nemzet­közi helyzetben és nemzetközi viszonyainkban, tu­lajdonképpen a Törökországban beállott alkotmá­nyos érával veszi kezdetét. Az a nagy, váratlan és örvendetes fordulat, amely Törökország belügyeiben beállott, amidőn a török szultán ő felsége alkotmány­nyal ajándékozta meg népeit és országait, tette szükségessé a megszállott tartományok annexióját. Abban, amit mondani bátor voltam, benne rejlik az, hogy az annexió szükségéről meg va­gyok győződve, az annexió bekövet­keztét tehát helyeslem és annak kon­zekvenciáit viselni hajlandó vagy­ok. Kétségtelen, hogy amely percben Törökország népei alkotmányos jogokkal ruháztattak fel, beállott az a veszély is, hogy a megszállott tartományoknak formailag nem rendezett jogi helyzete olyan nyilvá­nos megvitatások, olyan nyilvános izgatások tár­gyává tehető odaát, amelyek visszahatást gyakorol­nak a helyzetre magukban a megszállott tartomá­nyokban is. Ilyen körülmények között nem zárkóz­­hatom el az elől, hogy igenis jogos volt megke­resni a jogi formát egy olyan tényleges állapot ana­lizálására, amely tényleges állapot fennállott az illető tartományok javára és az egész európai közvéle­ménynek nemcsak belenyugvásával, hanem helyes­lésével is három hosszú évtizeden keresztül. Helyes­lem tehát a célt, amely a kormányt az annexió meg­tételére indította. (Az annexió módja.) Következnék a második kérdés: ennek az akció­nak előkészítésében, keresztülvitelében és az ezen akció által felidézett hullámok között való keresz­­tülevezésben tanúsította külügyi vezetőségünk és a vele a dolog természeténél fogva szolidáris magyar kormány is, azt az előrelátást, azt a gondosságot, a célszerűségi momentumoknak azon helyes kezelé­­sését, amelyre szükség van. Én nem megyek bele ennek a k­é­r­­­­désnek tárgyalásába. Óvakodni fogok bár­minő irányban véleményt vagy ítéletet kockáztatni és óva intem a méltóságos főrendeket is, hogy erre a veszélyes térre lépni méltóztassanak. Teszem ezt két okból. Először a­zért, mert ma még nem álla­nak azok az információk rendelkezésünkre, ame­lyeknél fogva ebben a kérdésben kellő alapossággal tudnánk véleményt alkotni magunknak; másodszor és főleg azért, mert külügyi helyzetünk mai pillana­tát nem tartom alkalmasnak a kritika gyakorlására, mert azt tartom, hogy ma, amidőn még az egész akció befejezve nincs, amidőn még sok tekintetben villanyos a levegő, minden hazafiasan gondolkozó ember részéről első­sorban azt a kötelességet látom föntorogni, hogy ebben a helyzetben a monarkia te­kintélyét, erkölcsi és politikai gúlyát annak a szoli­daritásnak előtérbe állításával fokozzuk és emeljük, amely szolidaritásnak minden egészségesen gondol­kozó nemzetnél előtérbe kell lépnie, amint külügi veszélyek vagy legalább is külügyi bonyodalmak előállanak. (Helyeslés.) Fentartom tehát e tekintetben magamnak a kri­tika jogát későbbi időpontra és most nem kutatom, bizonyítja, hogy a takarékpénztárak vagy az adósra, vagy a betevőre hárítják át az adót. Igaz, hogy ná­lunk a takarékpénztárak terén túltermelés van, de a tőkekamatadó felemelésével nem lehet a bajokon segíteni. A javaslat 12. szakaszánál indítványozni fogja, hogy a tőkekamatadó a miniszterelnök eredeti álláspontja szerint 10 százalékról 5 százalékra szál­líttassák le. A függetlenségi párt tradícióinak is ez az álláspont felel meg. (Helyeslés.) Az elnök az ülést két órakor berekesztette. A főrendiház ülése. — Kezdete délután négy órakor. — Elnök: pl éf Dessewffy Aurél. Az elnök indítványára a főrendek jegyzőkönyv­ben örökítették meg részvétüket a messinai föld­

Next