Pesti Napló, 1909. augusztus (60. évfolyam, 181-205. szám)

1909-08-01 / 181. szám

Budapest, vasárnap PESTI TM A P­L O 1909. augusztus T. * 1ST. szánt. 3 'ellen, ma Petőfi ártatlan verselő, kiből sze­relmi lantost akarnak csinálni, hogy észre­­ne vegye az avatatlan, hogy a mai magyar nemzedék háborgásában és elégedetlensé­gében Petőfi lelke jobban benne él, mint hat­van év előtt, mikor e háborgó indulatoknak megvolt a maga szervezett közvéleménye. Borzasztó méltatlanságok vannak ebben a mai Petőfi-kultuszban. Az országutak csa­vargó vándorát delnők és arszlánok szalon­­­költőjévé avatják, az irodalmi szegényle­gényből pedig, kinek égette a szégyen és keserűség arcát az ország elmaradottsá­gáért, békés természetű polgárt varázsol­nak s nem akarják látni, hogy Petőfi politi­kájának és moráljának alapvető rendszeré­ben első parancs gyanánt van ma is adva a haladásért és szabadságért való küzde­lem. Petőfi országa hatvan év alatt vissza­fordult azokba az állapotokba, melyek negyvennyolc előtt léteztek. Más nevek és más jelszavak alatt az egész régi rendszer mind itt van s jaj annak, aki ellene tiltakozó versekben meri a szavát felemelni. Apponyi kancellár felújult Apponyi Albert szelleme­iben, Kossuth Lajos feltámadt honfibútól vérző fia személyében s ami csoda lett volna­­1847-ben, az bűvészeti misztikummá vált h­atvan év múlva: olaj és viz szépen egye­sültek egymással. A történelem olvasója kérdeni szeretné: miért halt meg Petőfi tomboló paripák patái alatt; miért akasz­tották fel az aradi tábornokokat; miért hur­coltak börtönbe ezreket s mire való volt az egész küzdelem és az utána jövő kiegye­zés, ha minden rosszabbra fordult, mint hat­van év előtt. A szobrok, a diszházak, ku­polacsarnokok és a hazafias mellveregeté­­sek megfelelnek e kérdésekre. Bécs jobban uralkodik Magyarország felett, mint az el­múlt századok alatt bármikor, a belső elé­gedetlenség pedig nagyobb, mint amilyen valaha lehetett. Szegény, koldus ország maradtunk, mert ahol milliók jogok és vé­delem nélkül élhetnek, ott miből táplálkoz­zék a nemzet ereje. S ahol minden külső megtévesztésre van alapítva s Potemkirt­­szobrok és Potemkin-kultura rögtönösségei takarják el a szem elől az igazi valóságot, hogyan jusson,az ország annak megismeré­sére, hogy valódi hagyományai ma is Pe­tőfihez vezetnek s csak azok az eszmék igazolják hivatásának jogosultságát, melyek nem szakadtak el abból a folytonosságból, melynek egyik korszakos jelentőségű lánc­szeme Petőfiben találkozott. Hazafias bűn­nek állítják ma mindezek felismerését s ez okozza, hogy Petőfi országának eljöve­tele még nagyon is messze, a jövendő ígé­retében van. Most még csak a szobrok, ünnepi kiáltások és őszinteség nélkül való szavalmányok járják. Ellenökben pedig a valóság mozgóképein a Petőfi-eszmék karikatúrájára pluralitásos tervek, ál­nem­zeti küzdelem, koalíciós honmentés s min­den nemzeti ügynek gyönyörű elárulása forgolódnak. Petőfi halálának ünnepén gyá­szosabb képekben már nem is lehetne örömtüzeket gyújtani annak az évforduló­nak, mely hatvanadikszor telik be előttünk meddő eredményeivel. Zuboly, Budapest, Julius 31. A közös pénzügyminiszter a királynál, Ischl- éről táviratoztak: Báró Burján közös pénzügymi­nisztert, aki ma reggel érkezett ide, délelőtt tizenegy órakor a király kihallgatáson fogadta. Az audiencián, mely szokatlanul hosszúra nyúlt, Burján a boszniai ügyekről s utolsó boszniai szemle útján szerzett ta­pasztalatairól referált. A miniszter hivatalos volt az udvari ebédre s este Olaszországba utazott nyári • tartózkodásra. .....' , A;‘1 " " " ...... ,• ■, v Mérsékelt román párt. A kolozsvári „Ungaria“ a politikai helyzetnek az őszszel leendő alakulásáról írva, azt mondja, hogy a románokra nézve a legjobb lesz, ha a többséghez csatlakoznak. A román népen csak úgy lehet segíteni, ha politikai vezetői a kor­mánypártban lesznek. A román lap ennélfogva azt ajánlja, hogy a román intelligencia alakítson mérsé­kelt román pártot. A szervezés munkáját már most kell megkezdeni, hogy a választások idején sikerrel lehessen megküzdeni a román ultraistákkal, akiknek politikája a parlamentben teljesen megbukott , Szterényi Kossuthnál. Szterényi József ke­reskedelmi miniszteri államtitkár ma reggel Brassóból Budapestre érkezett dr. L­e­s­z­n­e­r Richard minisz­teri titkár kíséretében. Szterényi államtitkár Kossuth Ferencnél teendő látogatását elhalasz­totta, miután a beteg miniszter wiesbadeni kúráját befejezvén, a napokban Karlsbadba utazik. Szterényi Kossuthot Karlsbadban fogja felkeresni. Nyugalmazott horvát főispán Zágrábból jelentik. A hivatalos lap mai száma közli dr. Qavrenics Pero, Modrus—Fiume vármegye főispánjának nyug­díjaztatását CSATANGOLAS Budapest, július 31. Österreich und Ungarn — Ausz­tria és Magyarország. Ez a címe annak a szociál­­történelmi tanulmánynak, amely közelebb meg­jelent Julius Bunzel gráci egyetemi tanár tollá­ból. A három íves dolgozat igen előkelő helyen, a Schmoller tanár Jahrbuchjában talált he­lyet. A folyóirat európai nevű szerkesztője nem minden megjegyzés nélkül közölte a dolgot. A végén maga is megszólal vagy húsz sorban és kijelenti, hogy előre is tudja, hogy ezt a tanul­mányt Magyarországon mint pártosat meg fog­ják támadni, ő maga azonban tárgyilagosnak, sőt tanulságosnak találta az essayt és azért kö­zölte. Elolvastuk mi is ezt a dolgot figyelemmel és gonddal. Nem mondjuk, hogy Bunzel tanár cikke teljesen niveatitlan, sőt el kell ismerni, hogy idegen embernél meglepő ismereteit árulja el a magyar viszonyoknak. Mégis, hogy végig olvastuk a dolgot, úgy láttuk, hogy Schmoller tanárnak, a szerkesztőnek volt igaza, amikor előre látta és érezte, hogy ezt a tanulmányt meg fogják­ támadni Magyarországon. Ennek igenis be kell következnie, ez a támadás nem marad­hat el. Megmondjuk miért. Bunzel ötven oldalon át fejtegeti Magyarországnak Ausztriához való viszonyát a mohácsi vész óta és Szapolyai Já­nostól kezdve a koalícióig mindenkit szid és szapul Magyarországon. Egy igen magas etikai pontra helyezkedve felülbírálja a magyar ne­messég négyszáz éves szereplését és azt minden cselekedetében és minden vonatkozásában mint önző osztályérdekeket istápoló olygarchiát bántja, ideértve egyformán a Rákócziakat és a koalíciót. Mindezzel szemben azonban mit állít fel ideálként Bunzel tanár? Talán az abszolút jog­­egyenlőségre berendezett népállamot, vagy a jövő szociális társadalmat? Dehogy, erről szó sincsen,­­ mindezt az egységes Ausztria polgá­rának szempontjából bírálja. A terminológiája, a szavai, a kifejezései olyanok, mintha csak­ugyan egy demokratikus igazság szempontjából ostorozná a múlt és a mai magyar társadalom bűneit, de mindez csak látszat. A való az, hogy a szerző mindezeket a fogyatkozásokat csak azért bírálja, mert magyarok, de abszolút biz­tonsággal magasztalná őket, ha osztrákok, habsbu­rgiak volnának. Csak külsőleg háborodik fel az emberi jogok nevében, pl. amikor a nem­zetiségekről mondja el a szokásos mondókát, de elárulja magát a szerző, amikor minden sza­kasz végén valami Grillparzer-verset szaval Ausztria dicsőségéről és még sokkal sovénebb­­nek mutatkozik, mint az a magyar olygarchia, amelyet ő folyvást magyar sovinizmusáért tá­mad. És itt egy nagy kérdés vetődik fel. Hogy van az, hogy Julius Bunzel, Scotus Viator, Björnstjerne Björnson, Masaryk és a többiek most mind Magyarországot támadják. Úgy tá­madják, mint a középkor utolsó európai marad­ványát, az analfabétaság, osztályigazságszol­­gáltatás, a faji elnyomás klasszikus hazáját. Hisz ezek az urak otthon mind hasonló állapotok közt élnek és meg se bántják azokat. Mi a száz­harmincmillió indiai benszülött kimondhatatlan szenvedése ama csekély — koncedáljuk előfor­dulható — zaklatásokhoz képest, amiben az ár­vamegyei tót, de egyúttal a h­a­j­d­ú m­e­g­y­e­i magyar paraszt is részesülhet egyes köz­­igazgatási közegek részéről. Mégis Scotus Via­tor nyugtát hagy az angol gyarmatoknak, de beutazza Magyarországot, egy vagyont költ itt el, angol létére megtanul, magyarul, szóval any­­nyi fáradságot és költséget pazarol arra, hogy egy minket támadó munkát írjon. Björnson ha­zájában is vannak elnyomók és elnyomottak és ő ezt még­se veszi észre,­­­ csak Magyaror­szágon. Az elnyomott szlávok apostolaként lép fel és a magyarokkal szemben védi a holdato­kat és a pánszláv tótokat, de tudomást se vesz a német-lengyelországi attrocitásokról, bizo­nyára nem azért, mert kiadója és olvasóközön­ségének négyötöd része is német. Szóval az urak mindenütt másutt gyönyörűnek, tökéletes­nek, utánozni valónak találják a mai világren­det, csak éppen Magyarországtól, a szerintük ezer évvel elmaradottól kívánják, hogy már most — szinte kísérleti nyáiként — valósítsa meg azt az állapotot, ami a többi Európában is csak ezer év múlva lesz, ha ugyan lesz. Divat ez most,­ foglalkozni Magyarországgal és halálra ítélni a magyar fajt. Úgy tesznek, amint tettek­ sok évtizedig a törökökkel. Azokat is az albá­nok és kucu oláhok javára halálra ítélte har­minc éven át Gladstonétól Kálnokyig mindenkit. Most azonban Törökország mégis megmutatta, mit tud. És a török faj élni merészel annyi eurók­pai tekintély halálos ítélete dacára. CD Szegény, fiatal király!... így kezdődik Jókai híres leírása, melylyel az elemi iskolák­ban a mohácsi vészt tanítják. És most, hogy Spanyolország lángokban áll, hogy Barcelona utcáin ropog a fegyver és ömlik a vér, hogy az afrikai partokon egyik spanyol csapat a másik után tagadja meg az engedelmességet és egy szegény, leigázott nép talán utolsó erejét szedi össze, hogy kivívja boldogulása szabadságát, — lehetetlen fel nem sóhajtanunk: „Szegény, fiatal király!...“ Személy szerint kedves, jó ismerőse a bu­dapesti népnek, a kora tavasz napsugarában itt köszöntöttük utcáinkon, mosolyogva, naiv és fiatalos örömmel ült a hintóban az agg Ferenc József mellett, nevetve és boldogan szalutált az embereknek, az udvari bálon ő volt a legügye­sebb táncos, mindenkihez volt valami kedves, nem királyiat sablonos megjegyzése; ott láttuk képes lapjainkban, amint kurta nadrág­ban vadászatra indul. Frigyes főherceg társa­ságában megjelent a mozi vásznán is, hosszú idők után ő volt az első nagyhatalmi uralkodó, aki végigrobogott Budapest utcáin, beszéltünk róla, szerettük,­­ „csúnya, de milyen kedves!“ mondták róla az asszonyok és most egyszerre

Next