Pesti Napló, 1909. november (60. évfolyam, 259-283. szám)

1909-11-02 / 259. szám

4 Budapest, kedd PESTI NAPLÓ 1909 november 2. 259. szám.­ nak az athéni politikai helyett szanálására irá­nyuló lépés céljából. A védőhatalmak flottatüntetést terveznek Pyreus ki­kötője előtt és azon tanakodnak, hogy ha a gö­rög tisztek nem térnek önként vissza rendes hatáskörükbe, ne fogadják-e el azt az orosz javaslatot, hogy Pyreusban és egyéb görög városokban nemzetközi csapatokat szállítsanak partra. Tíbaldosz Krétán? Konstantinápoly, november 1. (Saját tudósítónktól.) Azon hírekre, hogy a lázadó görög hadihajók krétai vi­zekre szándékoznak hajózni, a porta a török érdekek biztosítására feltűnés nélkül készenlétbe helyezett három cirkálót, hogy eset­leg azonnal Krétába küldje és határcsapatait is készenlétbe helyezze. Parasztok a trónörökös ellen. Berlin, november 1. (Saját tudósítónktól.) Athénból jelentik: A M­a­n­o­l­a uradalomban, melyet az állam nász­ajándék gyanánt adományozott a görög trón­örökösnek, a parasztok sztrájkba léptek. Azt követelik, hogy a birtokot parcellázák és osz­­szák fel közöttük. Ilyen tartalmú táviratot küld­tek a királyhoz és a kormánynak.­ ­ • Halottak ünnepén. Budapest, november 1. Halottak ünnepe a legnagyobb életünnep. Hiszen életről való megemlékezés a halottakra való emlékezés. A memento mori az élet elmú­lásának gondolatán keresztül az élet becsületét hirdeti. Az élet megbecsülését tanítja. Az ezernyi nép talán ezért zarándokol ki a halottak orszá­gába. Az élettel való összefüggést sehol sem érzi annyira, mint odakint az élet megszűnésé­nek hirdetői közt: a sírdombok közt. Az a száz­ezernyi nép a temetőben mindmegannyi filozó­fussá és költővé lett. És filozófia és költemény minden könyv, amelyet halottak ünnepén a te­metőben sírnak. Életről való fölfogás és elmú­láson való bánat sírta őket Mindenkinek, aki a temetőben halottat látogat, jobbá kellett lennie. Legalább egy pillanatra. Legalább addig, amíg az a filozófia s az a költészet a lelkekben hirte­len megszületik és hirtelen el is múlik. Ha az a sok millió embernek egy-egy pillanata, amely az emberi jóságnak ezt az ébredését látta, ezt a jóságot valahogy az emberiségnek juttatná! Milyen igazán nagy ünnepe volna a világnak a halottak ünnepei... Százezernyi nép látogatta meg a temetőket. Budapestnek nagyon sok te­metője van, hiszen világváros, s a halottak is követik a világvárosi törvényt. Mindenfélekép­pen megoszlanak, külön kerületekbe, körökbe, osztályokba, társadalmakba oszlanak. Nem is a halottak követik ezt a társadalmi törvényt, ha­nem a halottak országának kezelői, az élő em­berek. Ők különítik el egymástól a halottakat is. A halottak országában is ugyanolyan az ad­minisztráció, mint az elevenekében. Ugyanolyan a módszere is. Minden adminisztráció a lelkeket nem­ eleveneknek tartja. És minden rend is. Az élők néha csak azért is elevenek, s ezzel meg is zavarják a rendet. A társadalmi rendet is. A ha­lottak országában ilyen megzavarás nem törté­nik. A temetőben nyugodtan érzik magukat még az elevenek is. Még az emlékezők is, még az életről való emlékezésükben is. Talán még az Ünnepelve emlékezők is, akik mások, mint az emlékezve ünneplők. Amazok a szertartásos gyászolók, emezek a sírva siratok. Amazok az emlékünnepek rendezői, emezek az emlékezők. Nekik hangosaknak, díszeseknek kell lettniök, hiszen a gyászról azt kell demonstrálniok, hogy nem is egyesek érzése, hanem közösségek ural­kodó hangulata. Halottak ünnepének ezekre a szertartásokra szüksége van, éppen azért, amiért a halottak ünnepe nagy életünnep. A nagy közösségek emlékezése közösségek életnyilvá­­nulása. És közösségek is filozófusokká és köl­tőkké lehetnek, ha a halállal összefüggésben az életről megemlékeznek. Ettől a filozófiájuktól és költészetüktől a társadalmi lélek gyarapszik. S a nemzeti lélek is. Százezernyi nép zarándokolt ki a temetők­be és sok ezren kegyeletes szertartást tartottak a maguk nagyjainak sírján. A nemzet nagyjainak sírján, írók, művészek, tudósok, hires emberek, nagy, jó emberek és jeles, igaz férfiak sírján. Az emberiségnek is halottai azok az igaz emberek, s a szertartásos emlékezés az emberiség emlé­kezését is szolgálta. És országszerte milliók ki­mentek a temetőbe siratni azokat, akik elköl­töztek és kényes szemükkel végiglátni azon az igazságon, hogy sza­por és chomur vogmuc. A halottak ünnepe a város külső képén is meg­látszott. Rengeteg virág, koszorú vándorolt a teme­tők felé, kocsik, villamosok és külön omnibuszjára­tok vitték az élőket a halottak birodalmába. El­hunyt nagyjaink emlékének hagyományos kegyelet­tel adóztak az egyes körök és testületek. Az országgyűlési függetlenségi és negyvennyol­cas párt tagjai Kossuth Lajos és Irányi Dániel sírjára helyeztek koszorút. Kossuth Lajos sírjára a függetlenségi párt koszorúját Jankovich Mar­cel országgyűlési képviselő tette le. A képviselők Kossuth Lajos sírjától Irányi Dániel sírjához vo­nultak, ahol Szebeny Antal országgyűlési képviselő mondott beszédet. Kossuth Ferenc kereskedelemügyi miniszter ma reggel kilenc órakor titkára, dr. P­a­tl­a­y Sán­dor kíséretében kiment a Kerepesi­ úti temetőbe, ahol úgy a maga, mint testvére,­ K­o­s­s­u­t­h Lajos Tódor nevében koszorút tett le Kossuth Lajos és Ruttkayné Kossuth Lujza sírjára. A hatalmas babérkoszorú szalagján ez a felirat volt: „Felejt­hetetlen, kedves halottainknak“. A balpárt testületileg vonult ki a Kerepesi­ úti temetőbe, hogy koszorút helyezzen Kossuth Lajos sírjára. A sírnál Nagy György országgyűlési kép­viselő mondott beszédet. — A Terézvárosi függet­lenségi párt Sümegi Vilmos elnök vezetésével testületileg vonult ki Kossuth Lajos sírjához, ahol dr. Hajós Jenő elhelyezte a párt koszorúját A budai királyi várpalota Szent István-templo­­mának sírboltja, a nádor-család temetkezőhelye ma megnyílt a nagyközönség számára. A művészi em­lékekkel ékes kriptát pompás virágok borítják. A fő­hercegi család gyönyörű koszorúkat helyezett Jó­zsef főherceg koporsójára és László főherceg szarkofágjára. Holnap reggel Kanter Károly pre­­látus, udvari plébános gyászmisét mond a sírbolt oltára előtt. A kegyeletes közönség már ma kereste föl a nádor-család sírhelyét. Régi szokásához híven, az egyetemi ifjak az idén is elzarándokoltak nagyjaink sírjához, hogy ke­gyelettel áldozzanak emléküknek. Ünnepélyes ke­retben folyt le az egyetemi ifjaknak ez a zarándok­­lása. Az ifjúság az Egyetem-téren gyülekezett s zárt sorokban, a Kaplony-, gróf Károlyi-utcán, Rákóczi- és Köztemető-utakon át ment ki lobogója alatt a Kerepesi-úti temetőben. Kossuth Lajos sírjára Kirs­ner Vilmos, az Egyetemi Kör elnöke tette le a ko­szorút. A beszéd mély hatást tett. Gróf Batthyány Lajosnak, a vértanu-miniszterelnöknek sírjára Tóth László, az Egyetemi Kör alelnöke helyezte el a koszorút. Deák Ferenc mauzóleumánál Markos Olivér tolmácsolta a haza bölcse iránt tartozó ke­gyeletet és ugyancsak koszorút helyezett a sírra. Jókai Mór sírjánál H­a­a­s­z Aladár, a Szent Imre­ Kör elnöke mondott beszédet. Megkoszorúzták még az ifjak Woronieczky Mirisláv herceg sírját, ahol Hradlovszky Valér, a vértanúk sírját, ahol Sulyok István, Arany Já­nos sírját, ahol Bogyó János, Semmelweiss sírját, ahol Kerekes Pál, Munkácsy Mihály sírját, ahol Seidl József, Trefort Ágoston sírját, ahol Sem­­tey Sándor mondott megható alkalmi beszédet. A koszorúkon kívül az ifjúság mécsest gyújtott a többi nagyok és az elhunyt egyetemi tanárok zsirján s min­denütt az egyes fakultások külön is lerótták a köteles kegyelet adóját. Küldöttségileg zarándokolt el ma délután az Országos Kossuth Szövetség a vértanuk sírjához is, ahol a szövetség elnöke, S­e­p­s­e­y Mi­hály tette le a kegyelet koszorúját. Elhunyt nagy művészeink sírját is felkereste a mai napon a kegyelet és virággal díszítette fel azo­kat. Az Országos Magyar Képzőművészeti Társulat képviseletében dr. Ambrozovics Dezső titkár, koszorúzta meg Munkácsy Mihály, T­e­­­e­p­y Károly és Lotz Károly sírjait; a Magyar Képzőmű­vészek Egyesülete nevében Bruck Miksa festőmű­vész tett le koszorút Munkácsy és Lotz sírjaira, a Képzőművészeti Főiskola és a festészeti, valamint a szobrászati mesteriskola növendékei pedig Zichy Barabás, Fadrusz, Pállik, Keleti és a nemrég elhunyt Donáth Gyula sírhalmait díszítet­ték fel a megemlékezés virágaival. Az Iparművészeti Iskola növendékei M­o­r­e­tl­­ Gusztáv, H­o­r­t­i Pál, M­á­t­r­a­y és még sok elhunyt iparművész sírjaira tettek koszorút. Az Országos Színészegyesület isko­lájának növendékei elhunyt nagy színművészeink és művésznőink sírjait koszorúzták meg B­a­­­a­s­s­a Jenő igazgató vezetése alatt. Tóth Bélának, a két év előtt elhunyt publicis­tának közadakozásból díszes síremléket emeltek a kerepesi­ uti temetőben s a sírnál ma állították fel az emléket kegyeletes megemlékezés keretében. Az ün­nepségen dr. L­é­g­r­á­d­y Ottó beszélt és L­i­p­c­s­e­y Ádám elszavalta erre az alkalomra irt ódását, végül az egyetemi ifjak nevében Gagyhy Sándor, a Böl­­csészethallgatók Segítő­ Egyesületének elnöke mon­dott rövid alkalmi beszédet. MEGYÉK ÉS VÁROSOK. A magyar reformátusok Kálvin­­ünnepe. A magyarországi református egyház konventje diszülés keretében ünnepelte meg vasárnap Kálvin születésének négyszázadik évfordulój­t. Az ünnepsé­gen képviselve volt a törvényhozás két háza, a kor­mány, a testvér protestáns egyetemes egyházak, va­lamint a főváros is. A díszülést a rendkívüli alka­lomra való tekintettel a konvent Szabó József- és Abonyi-utca sarkán levő hatalmas és művészi ízlés­sel berendezett palotájának zsinati, vagyis törvény­hozási termében tartották meg. Az emeletes üléste­rem teljesen megtelt a református és általában a protestáns egyházak vezető férfiaival s az ugyan­csak ünnepi díszben megjelent hallgató közönséggel. A törvényhozás főrendiházának képviseletében báró B­á­n­f­f­y Ferenc, gróf D­e­g­e­n­f­e­d-S­chomburg Sándor és dr. Gaál Jenő, a képviselőház nevében dr. Nagy Dezső, a kormány képviseletében pedig Tóth János államtitkár jelent meg. A magyarhoni evangélikus egyetemes egyházat báró P­r­ó­n­a­y Dezső egyetemes felügyelő, Z­e­r­e­n­k­a Pál püspök, dr. Zsigmondy Jenő főjegyző, a magyarországi egyetemes unitárius egyházat F­e­r­e­n­c­z József püspök vezetése alatt kilenc tagú küldöttség képvi­selte. Báró B­á­n­f­f­y Dezső világi és dr. Antal Gábor püspök, egyházi elnökön kívül ott voltak: dr. Darányi Ignác, gróf Degenfeld József, gróf Tisza István egyházkerületi főgondnokok, dr. B­a­k­s­a­y Sándor, dr. Kenessey Béla és dr. E­r­ő­s­s Lajos püspökök, György Endre, P­u­k­y Gyula, gróf T­e­l­e­k­y József, D­ó­k­u­s Ernő, M­e­t­z­­ner Béla, dr. Vécsey Tamás egyházmegyei gond­nokok, C­z­i­k­e Lajos főiskolai főgondnok és az es­­peresi kar teljes számban. A gyűlés világi tagjai csaknem kivétel nélkül díszmagyarban voltak. A gyűlést dr. Antal Gábor püspök, egyházi elnök szép imája előzte meg. A főpásztor áldást kért Istentől a hazára, a protestáns felekezetekre és a magyar református egyházra, mint a magyar közmű­velődés első harcosára. Majd báró B­á­n­f­f­y Dezső világi elnök a követ­kező beszéddel nyitotta meg a diszülést: — Főtiszteletű és méltóságos Egyetemes Kon­vent! Világszerte az idei esztendőben ünnepelték a nagy reformátor, Kálvin János születésének négy­százados évfordulóját. Az ünneplés középpontja ter­mészetesen Genf volt, mely legközelebbről érezte a nagy férfiú működésének áldását s mely éppen az ő áldásos működése folytán lett Európa egyik legneve­zetesebb szellemi központja. De nekünk, magyar re­formátusoknak, kik az ő nevéről neveztetünk, szin­tén a legnagyobb hálával kell­­ róla megemlékez­nünk és pedig nemcsak azért, mert a Kálvin vezette evangéliumi alakulás szolgált alapul a mi egyházunk­nak, hanem azért is, mert a Kálvin szelleme már a XVI. század második felétől fogva teljesen áthatotta a magyarságot s az újkornak hazánkra nézve oly keserves első századaiban a Kálvin által hirdetett evangéliumi szellem volt legnagyobb mérvben se­gítségünkre, hogy nemzetiségünket és szabadságun­kat megtarthassuk. Kálvin születésének négyszáza­dik esztendejében jöttünk tehát össze mi is, a refor­mátus egyetemi konvent, mely zsinat együtt nem­­létében hivatva van a magyar református egyházat képviselni, hogy ünnepet üljünk annak emlékére, ki­nek tanításai és munkái képezik egyházunk belső és külső szervezetének alapját s kit büszkén és kitartóan követünk az isteni igazságnak, az evangélium taní­tásának útjain. Midőn a kegyelet és hála által vezet­tetve, nagy reformátorunk emlékének ünnepet szen­telünk, vendégül meghívtuk hazánk törvényhozását, az állam kormányát, a székesfőváros hatóságát és a testvér protestáns egyházakat. Isten hozta őket kö­zibünk s fogadják hálás köszönetünket megjelené­sükért. Négyszázados ünnepet ülünk. Természetsze­rűleg visszatekintünk tehát a múltakra és pedig nem­csak egyházunknak, hanem szeretett magyar hazánk­nak is múltjára, azon múltra, mely mindkettőre nézve nehéz küzdelmekkel és megpróbáltatásokkal !

Next