Pesti Napló, 1909. december (60. évfolyam, 284-309. szám)
1909-12-01 / 284. szám
4 Budapest, szeret* PESTI NAPLÓ 1909 december 1. 284. szám. A lakást, amelyben a nagyasszony kihűlt teteme nyugszik halottas ágyán, gyászlepellel vonták be s már megkezdték a temetéshez való előkészületeket is. (Damjanichné az aradi napok alatt) Másfél hónapig húzódozott a tábornokok sorsa fölött megindított törvényszéki eljárás. Hozzátartozóik ezalatt az idő alatt Aradra gyűltek, hogy várják az eredményt, melynek kedvező voltában egy pillanatig sem hittek. Vásárhelyi Julia előkelő magyar úrasszony háza volt a gyülőhelye a tábornokok családtagjainak. Itt lakott Damjanich Jánosné is. Degre Alajos egyik feljegyzésében megírja róla, hogy augusztus közepétől szeptember végéig folytonos sírásban töltötte napjait. Lakását nem hagyta el sohasem és csupán akkor látszott megkönnyebbültnek, mikor férjét meglátogathatta. Howiger, az aradi vár parancsnoka október 5-én azt a szokatlan figyelmességet tanúsította irányában, hogy a várból egy katonát küldött hozzá azzal az értesítéssel, hogy férjét meglátogathatja. Biztosra vette, hogy a megkegyelmeztetést akarják vele tudatni, mert minden nap várták az ítéletet. A várparancsnok szokatlannak látszó előzékenységét nem tudta egyébre magyarázni. Damjanich cellája elé érve, egyszerre a borzadásba mentek át eddigi érzései. Ahelyett, hogy mint eddig szokott lenni, az őrt a cella előtt látta volna fel és alá járkálni, feltűnt, hogy most a nyitott cellában az őr is benn van és szuronyos puskával ül férje mellett. Még jobban megdermesztette a cella belsejében szemei elé táruló látvány. Az asztalon két égő gyertya között feszület állott, Damjanich kezére támaszkodva bámult maga elé s ott volt a pap, aki pár perccel előbb jöhetett. — Mi ez? — kérdezte remegve, mikor a katonát, a papot és az asztalon égő gyertyákat meglátta. — Siralomházba jöttél, — felelte elfogadva Damjanich. — Holnap kivégeznek . . . Be sem fejezhette egészen a mondatot, felesége szivettépő zokogásban tört ki. Percekig nem tudott a fuldoklásról beszélni, majd rövid időre magához térni látszott, de nemsokára elvesztette eszméletét. Még az őrtálló katona is kényezett. Damjanich ekkor a pap segítségével lassanként eszméletre hozta és vigasztalni kezdte: — Ne busulj, — mondta. Odafönn találkozunk. A kemény katona meg akarta kímélni nejét a további izgalmaktól, azért iparkodott rövidre szabni a beszélgetést és olyan témákra vinni a szót, melyek nem okozhattak izgalmakat. A helyzet azonban olyan volt, hogy a másnapi tragédiát és a szükséges intézkedéseket nem érinteni lehetetlen volt. Gyöngéd hangon beszélt nejéhez, az isten jóságával vigasztalta és igy közölte vele utolsó intézkedéseit. Végre, mikor a válás perce elérkezett, visszafojtott könyek szólt hozzá: — Emilia! válnunk kell. Most ismét megújultak az előbbi jelenetek. Damjanichné hangosan zokogva támolygott ki a cellából, melynek ajtajáig férje elkísérte. — Ne hagyd el holnap szobádat! — ez volt utolsó kérése és utolsó szava Damjanichnak nejéhez. Majd, mikor neje a küszöbön túl lépett, még egyszer utána szólott: — Emil! (Így szokta becézgetni.) Az ezután következő jelenetet maga Damjanichné beszéli el egyik levelében, hol ezekről a fájdalmas percekről írva, ezeket mondja: „Visszanéztem. Kényekkel teli szeme éles kétségbeesés kifejezésével nézett reám. Visszafordultam feléje, de ő szó nélkül intett, hogy menjek. S én kitántorogtam . . . Lahner szobájáig, ahol szintén a végbúcsú jelenetét láttam. Az apa búcsúzott feleségétől és ötéves gyermekétől.“ A két asszony görcsös zokogás között együtt hagyta el az épületet. Másnap reggel még egy nagy megpróbáltatás várt Damjanichnéra és a tábornokok hozzátartozóira. Tudták, hogy reggel hat és hét óra között fog végbemenni a kivégzés. Ott voltak ismét a Vásárhelyi Julia házában s mint, akiknek halottaik vannak, az egész éjszakát virrasztással töltötték. Reggel felé a nők rendkívül izgatottak lettek. Elővették imakönyveiket és öt órától kilenc óráig buzgó imádságban töltötték az időt. Csudára vártak. Nem tartották lehetetlennek, hogy az utolsó percben megjön a kegyelem és a tábornokok megmenekülnek a bitófától. Nyolc óra után, úgy fél kilenc körül megtudták aztán a valóságot. Damjanichnénak személyesen hozta el a pap férje utolsó üzenetét: „Bízzék az istenben“, ezek voltak szavai és mikor a bitófa alá állították, akkor is rágondolt: „Szegény Emíliám“ ezek voltak utolsó szavai. Még csak a temetés volt hátra. Howiger várparancsnok értesítette a tábornokok hozzátartozóit, hogy hivatalosan nem adhatja ugyan ki a halottakat, de nem akadályozta meg magánúton való elszállíttatásukat. A brünni hóhértól egyenként kellett pénzért megvenni a tábornokokat hozzátartozóiknak. Damjanich János váltságdíja háromszáz forint volt. Október 6-án este Csernovics Péter Mácsára szállíttatta Damjanich és Lahner holtesteit és 8-án éjjel eltemettette. Ezzel az utolsó momentuma is lejátszódott az aradi tragédiának. Damjanichné egész életén át ennek a borzasztó napnak az emlékével maradt. Az ötvenes években Pestre költözött és csakhamar ő lett az összes jótékonysági intézmények legbuzgóbb istápolója. A szegényeknek és elhagyatottaknak szentelte évtizedeken át minden percét, kiknek legodaadóbb gyámolítójuk lett. Számos jótékony egyletnek volt vezetője és alapító tagja, emlékét ezekben a körökben is meg fogják őrizni nemes lelkének. (A gyászjelentés.) A család a következő gyászjelentést adta ki: Dr. mácsai Csernovics Diodor miniszteri tanácsos, állami jószágigazgató, mácsai Csernovics Agenor ármentesítő társulati igazgató főmérnök, tassi Végh Józsefné, született mácsai Csernovics Roxáné, kisjeszeni és megyefalvai Jeszenszky Imréné, született mácsai Csernovics Sára úgy a maguk, mint alulírott házastársaik és gyermekeik nevében mély fájdalommal jelentik gyöngéden szeretett nagynéniük és nevelő anyjuk, Damjanich János 1848/49. évi honvédtábornok özvegye, született mácsai Cserno - mcs Emíliának rövid szenvedés és a haldoklók szentségének ájtatos felvétele után folyó évi no- vember hó 30-án hajnali 344 órakor 90 éves korában, gyászos özvegységének 61-ik évében történt elhunytat A drága halott hitit tetemei december 1 2-án délután három órakor fognak a Szentkirályiutca 51. számú gyászházban a római katolikus anyaszentegyház szertartása szerint beszenteltetni és a Kerepesi-út melletti temetőben örök nyugalomra helyeztetni. Az engesztelő szentmiseáldozat Budapesten, a Szent Ferencrendiek templomában folyó évi december 3-án délelőtt 10 órakor fog a Mindenhatónak bemutattatni. A német trónbeszéd, Berlin, november 30. (Saját tudósítónktól.) A királyi palota úgynevezett fehértermébe gyűlt össze a birodalmi gyűlés, hogy a császár trónbeszédét meghallgassa. A trónbeszéd különösen gazdasági és pénzügyi kérdésekkel foglalkozott, azonkívül érdekes volt benne, hogy a hármasszövetség szokásos megemlítésénél ezt csak németosztrák-magyar szövetségnek nevezte, amelyhez Olaszország később csatlakozott. A N. Fr. Pr. levelezője egy a kormányhoz közel álló férfiútól a mai trónbeszédre a következő magyarázatot kapta: — Azok a szívélyes szavak, amelyeket a császár az Ausztria-Magyarországgal való szövetségről hangoztatott, megfelelnek a két állam egymáshoz való viszonyának. Jól meggondolt az a mondata is, amely a hármasszövetséggel kapcsolatban csak a német és osztrákmagyar szövetségről emlékszik meg hálásan, mert nem lehet tagadni, hogy Olaszországgal szemben nem olyan meleg a szimpátia érzése, mint a másik szövetségtárs iránt A hármasszövetség hatásáról szóló rész céloz azokra a gazdasági előnyökre, amelyek a három szövetségesre e szövetség által háramlanak. A trónbeszédről és az ülés lefolyásáról ez a tudósításunk: Berlin, november 30. A császárt, aki a testőrgárda uniformisát és a feketesas-rend szalagját viselte, a trónörökös, Eitel Frigyes, Ágost, Vilmos, Oszkár, Frigye Lipót hercegek, a mecklenburg-sterlitzi örökös nagyherceg, Károly Antal hohenzollerni herceg és Fürstenberg herceg kísérték. Gróf Stollberg elnök háromszoros hachot mondott a császárra, aki azután feltette a sisakot és a birodalmi kancellár kezéből átvette a trónbeszédet és azután érces hangon olvasta fel. A hármasszövetség megemlítésénél bravo-kiáltások hangzottak. A birodalmi kancellár ezután a birodalmi gyűlést megnyitottnak jelentette ki. Miután gróf Lerchenfeld háromszoros hurrát mondott Vilmos császárra, a császár a hercegekkel ünnepies menetben ismét eltávozott. A birodalmi gyűlés megnyitása a királyi kastély fehértermében délben tizenkét órakor történt. Igen sok képviselő jelent meg; jelen volt még a nagy középső páholyban a császárné, Viktória Lujza hercegnő, a trónörökösné, Frigyes Lipót herceg neje, Eitel Frigyes herceg neje, Ágost Vilmos herceg neje és Károly Antal herceg neje. A többi páholyban a diplomáciai kar foglalt helyet. A tróntól jobbra a tábornoki kar, balra a birodalmi kancellár és a szövetségtanács megbízottai voltak. A trónbeszéd elsősorban azt hangoztatja, hogy a birodalom pénzügyi helyezte a legutóbbi ülésszak adótörvényhozása folytán teremtett új bevételi források segítségével megszilárdítandó lesz. Ezután bejelenti a birodalmi biztosítási ügy rendezését, amely aként fog létrejönni, hogy a betegség ellen való biztosítás szélesebb körökre kiterjedjen és amely gazdagodni fog a hátramaradt családtagok biztosítására vonatkozó intézkedésekkel. Ezeken kívül külön törvény készül a háziipar, egy másik törvény az állásközvetítés ügyében és tárgyalásra fog kerülni a legutóbbi ülésszakban elintézetlenül maradt büntető perrendtartás törvényjavaslata is. A trónbeszéd rámutat a tengerentúli birtokok örvendetes fejlődésére és közli, hogy az Uzambara vasutat a Kilimandjáróig meg fogják hosszabbítani, a délnyugat-afrikai vasúthálózatot pedig ki fogják kerekíteni. E délnyugat-afrikai vasútépítkezések lehetővé fogják tenni a védett területen használt csapatok létszámának csökkentését. A trónbeszéd ezután bejelenti a brit birodalommal való kereskedelmi viszonynak két évre való meghosszabbítására vonatkozó törvényjavaslatot és a német-portugál kereskedelmi szerződésre vonatkozóan beterjesztendő javaslatot és a következőképp végződik: — Annak érdekében, hogy a német népemnek nyugodt és erőteljes fejlődés biztosíttassék, kormányom állandóan arra törekszik, hogy a többi hatalommal a békés és barátságos viszonyt ápolja és erősítse. Megelégedéssel látom, hogy a francia kormánynyal Marokkóra vonatkozólag megkötött egyezményt oly szellemben hajtják végre, amely teljesen megfelel a mindkét részről való érdekek idegyenlítésére irányuló célnak. A német birodalomban épp úgy, mint az osztrák-magyar monarkiában hálával emlékeztek vissza arra az időre, amidőn egy emberöltő előtt a két hatalomnak, később Olaszország catlakozásával hármas szövetséggé fejlődött szövetsége életbelépett. Bízom abban, hogy a három szövetséges birodalom összetartása erejét továbbra is népei boldogulásának és a béke fentartásának érdekében fogja gyümölcsöztetni. Gróf Soberg, mint a háznak a múlt időszakon át volt elnöke, egynegyed háromkor nyitja meg az ülést. A nyár folyamán elhunyt képviselők emlékét felállással tisztelték meg. Ezután felolvasták a névsort és konstatálták, hogy 330 birodalmi képviselő van jelen. A házhoz a következő törvényjavaslatok érkeztek: A birodalmi költségvetés, az 1909. évre szóló költségvetési póthitel-javaslat, törvényjavaslat a birodalom kezességéről hivatalnokai tevékenysége ügyében, törvényjavaslat a büntető törvénykönyv és a törvényszéki rendtartás módosításáról, az Angliához való kereskedelmi viszony rendezéséről és a távbeszélő díjszabások rendezéséről Interpellációt nyújtott be Leonhardt Struve képviselő a kieli hajógyárak üzletvezetési rendszeréről. A legközelebbi ülés holnap. Berlin, november 30. A „Nordd. Alig. Ztg.“ írja. A „Rheinisch-Westphaelische Ztg.“ berlini levelet közöl, amely kifejti, hogy Beethman-Holweg birodalmi kancellár nem táplál előítéleteket az alldeutsch-szövetséggel szemben. Ezt megerősíthetjük. A kancelárt mi sem akadályozza abban, hogy a német politikában megnyilvánuló hazafias érzelmekkel számoljon, anélkül, hogy azok törekvéseivel azonosítsa magát. Ellentmondunk azonban annak, hogy ha e berlini levéllel kapcsolatban ,a nevezett tag a washingtoni német nagykövet