Pesti Napló, 1911. február (62. évfolyam, 27–50. szám)

1911-02-01 / 27. szám

4 Budapest­, szerda PESTI NAPLÓ 1911 február 1. 27. szám. a Készfizetések kérdésében, ezt az örökös elodázást a készfizetések felvételében tovább folytatják az osz­trák irányadó körök, akkor nem lesz mód és hata­lom, amely visszatartja a magyar nemzet többségét attól, hogy különváljék pénzügyi szempontból Ausz­triától, hogy biztosítsa a maga számára a valóságos, jogilag is teljesen hatékony ércforgalomnak összes közgazdasági előnyeit.“ Még a választások után is a következők mondatnak a válaszfeliratban és pedig nem a függetlenségi párt és nem az ellenzék részéről beterjesztett, hanem a többség által előterjesztett fel­irati javaslatban. (Olvassa): „Az ország közvéle­ménye osztatlanul a készfizetések felvétele mellett nyilatkozott és nekünk azt erélyesen kell követelnünk annyival inkább, mert azok a feltételek, amelyekhez a törvény a készfizetések felvételét kötötte, már évekkel ezelőtt bekövetkeztek és mert annak további halasztása alapjában ingatná meg azok véleményét, akik a jegybank közösségét hazánkra nézve előnyös­nek mondják. Lovászy Márton: Szégyen, gyalázat! (Felkiál­tások a szélsőbaloldalon. Most is ezt vallják? Miért nem követelik most is!) Justh Gyula: A kormánypárt a készfizetések fel­vételét belevetette a választási küzdelembe és pedig a készfizetések felvételét nem, pedig, amint a mi­niszterelnök úr mondotta egyik legutóbbi beszédé­ben, a készfizetések „rendezését“. (Felkiáltások a­­szélsőbaloldalon: Finom disztinkció! Csak tréfa volt!) azon hitben, hogy ez alkalmas archimedesi pontul fog szolgálni a magyar jegybanknak sarkaiból való ki­emelésére. Kiadták a jelszót: közös bank, ha felvehet­jük a készfizetéseket, önálló magyar nemzeti bank, ha nem. És most, amikor döntésre kerül a dolog, nincs sem készfizetés, sem önálló jegybank. Az elv, az elrepülhet, csak a hatalom megmaradjon és csak a hatalom el ne repüljön. (A politikát tisztesség.) A népképviseleti rendszer alaptétele, ha egy kor­mány, vagy egy párt nem tudja beváltani a válasz­tóknak tett ígéretét,, akkor vagy hivatkozik a nem­zetre, vagy pedig otthagyja a hatalmat, félreáll, félre­vonul. De, t, képviselőház, a választásoknál ígérete­ket tenni, hogy így könnyűszerrel nyerhessük meg a többséget. (Felkiáltások a jobboldalon: A beszédet nem szokás olvasni!) Beck Lajos: Ez a parlamenti tisztesség? Hencz Károly: Ahol a parlamenti tisztességről van szó, ott ön ne szóljon! Justh Gyula: ... akkor azután, amikor a­­meg­valósításra kerül a sor, akkor, hogy a kormány egy­oldalú kormányképességén csorba ne essék, egysze­rűen félretenni a tett ígéretet, azt meg nem valósí­tani és továbbra is vígan megmaradni a hatalmon, az sehogyan sem egyeztethető össze az igazi népképvi­seleti rendszer alaptételével és ez sehogyan sem egyeztethető össze a politikai tisztességgel. (Élénk helyeslés a szélsőbaloldalon. Zajos felkiáltások a jobboldalon: Rendre!) Az elnök (csenget): Figyelmeztetni kívánom a képviselő urat szíveskedjék a sértő kifjezések hasz­nálatától tartózkodni. (Zaj.) Justh Gyula: Bocsánatot kérek, én nagyon tu­dom, hogy nekem az elnökkel perbe szállni nem sza­bad, de kimagyarázni a szavaimat szabad, sőt köte­lességem. Engedelmet kérek, én általánosságban be­széltem, elméleti fejtegetésekbe bocsátkoztam, tehát mindazok, amiket mondottam, megállanak, fennálla­­nak, tehát akkor hogyan vehetik ezt sértésnek ma­gukra nézve? Idegeskednek, türelmetlenkednek, hogy­­ ezen porhintéssel szemben, mint egy ember helyt áll , az ellenzék és harcba megy. T. képviselőház, a kor- s Hiánynak erkölcsi kötelessége beváltani a választó­­i sok előtt és alatt tett ígéretei. És ha ezt nem tudja­­ megtenni, ha a választások alkalmával tett ígéretét­­ nem tudja beváltani, akkor t, képviselőház, vagy hi­vatkozni kell a nemzetre, vagy el kell hagynia a helyét, amelyre olyan méltatlan lett. Nem fogadom el a törvényjavaslatot, hanem el­fogadom mindazon határozati javaslatokat, amelyek­­­két az ellenzék előttem benyújtott és a magam ré­széről a következő határozati javaslatot nyújtom be: • A képviselőház kimondja, hogy a kormány iránt bizalommal nem viseltetik.“ (Hosszantartó élénk he­lyeslés és taps a bal- és szélsőbaloldalon. A szónokot­­ számosan ü­dvözlik.) Justh János az elnök felszólítására kijelentette,­­ hogy­­Madarassy-Beck Gyulával szemben a követ­kező közbeszólást használta: „Büszke a tudomá­nyára. De hiszen beleszületett. Ezért lett báró.“ Amennyiben az elnök úgy találja, hogy ez a kifejezés sérti a parlamenti formákat, készséggel megköveti érte a Házat. Gróf Tisza István kijelentette, hogy legközelebb talán már a holnapi ülésen, részletesen fog válaszolni Justh Gyula beszédére, melyben az ő aradi kijelen­téseit citálta. Báró Madarassy-Beck Gyula kijelentette, hogy Justh Gyula félreértette az ő múltkori beszédét. Az ülés három órakor végződött. A tengerészeti költségvetés — A magyar delegációban. — Budapest, január 31. A magyar delegáció tengerészeti albizott­sága ma délután öt órakor tartotta ülését. Nagy volt az érdeklődés az ülés iránt, mert a képvi­selőház folyosóján már tegnap tudvalevőleg híre járt, hogy megjelennek az ellenzéki képvi­selők a hallgatóság soraiban és tüntetően adják tudtul tiltakozásukat a haditengerészeti költsé­gek horribilis emelése ellen. Csakugyan a füg­getlenségi párt számos tagja jelent meg az ülé­sen. Eljött Lovászy Márton, gróf Batt­hyány Pál, Bakonyi Samu, Fráter Ló­ránt, Okolicsányi László, Tüdős János és volt kívülük meglehetősen nagyszámú mun­kapárti érdeklődő is. Tüntetésre azonban nem került a sor, illetőleg a demonstráció arra zsu­gorodott össze, hogy amikor gróf Batthyány Tivadar elmondotta beszédét a haditengeré­szeti költségek emelése ellen, a függetlenségi képviselők éljeneztek. A beszéd után nyomban el is távozott az ellenzéki hallgatóság, anélkül, hogy megzavarta volna a közös tszves bizottság munkáját. Az ülésnek Miklós Ödön volt az első szó­noka, aki C­h­o­r­i­n Ferenccel az óvatos és tiszteletteljes guvernementális kritika feladatát teljesítette. Igen érdekes és hatásos beszédet mondott gróf Batthyány Tivadar, aki Me­­z­ő­s­s­y Bélával együtt flottatörvényjavaslat benyújtását sürgette. Beszélt gróf H­é­d­e­r­­váry Károly miniszterelnök is, aki az ellen­zék szónokaival szemben azt vitatta, hogy az ország pénzügyi helyzete nem olyan sivár, mint 1909-ben, mert azóta a költségvetést már száz­­tizenhatm­illióval emelte. Várjon már ez is nem jár óriási megterheltetéssel? A miniszterelnök beígért közgazdasági előnyöket, azt fej­tegette, hogy a flotta költségeinek megsza­vazása nem a véderő fejlesztése s így nem a törvényhozás, hanem a delegáció elé tartozik, mely a védelmi eszközök beszerzésére hivatott s annak a meggyőződésének adott kifejezést, hogy a haditengerészet követeléseinek teljesí­tésével járó költségeket megbírja az ország a nélkül, hogy az első évek elmúlásával is rend­kívüli hitelt kellene igénybe venni. Utána gróf M­ontecuccoli tengerészeti parancsnok beszélt. Ő nem terjesztett be flotta­programot, hanem csak építési programmot. Azt az ideát, hogy a hajók építésével lassabban haladjunk, nem találja szimpatikusnak, mert megtörténhetik, hogy mire így elkészülnek az új hajók, el is avulnak. A bizottság üléséről a következő tudósítá­sunk számol be: A tengerészeti albizottság ülése. A magyar delgáció tengerészeti albizottsága báró Dániel Ernő elnöklésével ma délután ülést tartott. (Interpelláció.) Miklós Ödön: Távol áll tőle minden agresszi­vitás, de kérdést óhajt intézni a hadügyminiszter­hez, Chiary admirális nyilatkozata ügyében, ame­lyet az olasz lapok élénken pertraktáltak. Úgy kom­mentálták ezt a nyilatkozatot az olasz lapok, hogy az ad honores admirális azon felfogásban van, hogy siettetnünk kell flottánk kiépítését, mert elkerülhe­tetlen­ a monarkia és Olaszország közötti összeüt­közés. Azt kérdi a tengerészeti parancsnoktól, hogy nem tartaná-e helyénvalónak a történt nyilatkozattal és a rávonatkozó kommentárokkal szemben oly ki­jelentést tenni, amit mindnyájan elvárunk tőle és amely kislő értékükre szállítaná le ezen hirdetéseket. El kell kerülni annak lehetőségét, hogy egy admi­rálisnak egy ilyen bármennyire egyéni nyilatkozata feleslegesen aláruk­ozza a kedélyeket és esetleg károsan befolyásolja azt a barátságot, amelyet egy szövetséges állammal feltartani és fejleszteni, kivá­ltunk. Chiary nyilatkozatait megcáfolatlanul hagyni nem szabad és nagyon óhajtandó, hogy az kellő ér­tékére leszállíttassék. ■ Gróf Montecuccoli tengerészeti parancsnok kije­lenti, hogy Chiary nyugalmazott admirális nyi­latkozatának hiteles szövegét nem ismeri. Lehet, hogy azt tendenciózusan kiforgatták. Hogy a nyilatkozat célzatos volt, azt az általános béke­törekvések közt fel sem tételezhetni. A nyugalma­zott tengernagy különben már magánszemély, akire a hadvezetőségnek nem lehet befolyása, h­a csak­ugyan elhangzott a nyilatkozat, azt a tengerészeti , parancsnok csak helytelenítheti. (A flottaprogramm.) Az elnök: Ezek után áttérhetünk a tengerészeti előterjesztések általános tárgyalására. Miklós Ödön kiván szólani. Miklós Ödön: Foglalkozik a tengerészeti pa­rancsnok által előterjesztett flottaprogrammal. A tengerészeti parancsnok programmja nemcsak 1916- ig való hitel­lekötések útján óhajtja messzemenőig igénybe venni az ország anyagi erejét, de már most felszólít bennünket arra, hogy akkor kezdjük újra a dolgot elölről. Alkotmányjogi szempontból nem he­lyeselheti az ilyen nyilatkozatokat. A delegációnak nincs más hivatása, mint­ a budget megállapítása, amely a törvényhozás elé kell, hogy kerüljön jóvá­hagyás végett .Bizonyos terheket feloszthatunk több évre, de több jogot, mint amennyit a törvény által szabályozva van, nem gyakorolhatunk. 1916-ról vagy pláne 1920-ról egyáltalán nem gondoskodha­tunk. Tegyük fel, hogy a négy nagy csatahajó és a három gyors­cirkáló építése szükséges, de techni­­kai szempontból legalább is vitatható, hogy ezek mai formájukban nincsenek-e már túlszárnyalva. Hiszen az kétségtelen, hogy például a japán­ típus máris túlszárnyalta az elősorolt típusokat. Legalább is vitás tehát, hogy a mi partvédelmünk szempontjából megfelelnek-e a tervezett csatahajók. Nekünk nincsenek agresszív törekvéseink, nem aka­runk gyarmatokat szerezni, nincsenek kalandos vá­gyaink és így tartózkodjunk még a látszatától is olyan flottafejlesztési akciónak, mely esetleg béke­­szeretetünket, melyet mindig hangoztatunk, kifelé kompromittálná. Ezért a programmot csak arra a legszükségesebbre kell leszállítani, mely nélkül el nem lehetünk. Sajnálattal látja, hogy az építkezésben teljesen ki vagyunk szolgáltatva a Stabilim­ento tecni­­conak, miután nincs konkurrencia. Mivel azonban alakulóban van, már meg is alakult egy nagy ma­gyar hajógyár, azt kívánja, hogy mivel ennek vég­leges berendezéséhez idő kell, a négy csatahajó épí­tését némileg halaszszuk el, hogy az új magyar gyár is megfelelő ajánlatot tehessen. Kívánja ezt annál inkább, mert a hajóépítéshez szükséges számos iparcikk gyártásában nem részesül a magyar ipar. Kéri a tengerészet vezetőségét, hogy mikor ilyen nagy összegeket vesz igénybe a haditengerészet, akkor legyen figyelemmel ezekre a szempontokra is és a Programm kitolásával adjon alkalmat a ma­gyar iparnak eddig nálunk még meg nem rendelt, de kétségkívül kitűnően előállítható iparcikkeknek a haditengerészet részére való előállítására. Elfogadja az­­előadó javaslatát, hogy egy szűkebb albizott­ság küldessék ki a pénzügyi kérdések részleteinek tanulmányozására és elhatározását ezen kiküldendő szűkebb bizottság előterjesztéseitől teszi függővé. (Helyeslés.) . (Az ipari rendelések.)­­ Dr. Chorin Ferenc mindenekelőtt csatlakozik Miklós Ödön felfogásához, hogy a tengerszeti költ­ségek tekintetében más államokkal magunkat össze nem hasonlíthatjuk. Mi megadjuk mindazt, ami a okvetlenül szükséges, de ezen túl egy lépéssel sem fogunk menni. A tengerészet vezetője flottapro­­grammjában négy óriási csatahajó építését vette tervbe megfelelő számú cirkálókkal és naszádokkal s ezeknek költségeire 312 milliónyi rendkívüli hitelt kér. A tengerészet paracsnoka azonban itt nem áll meg, hanem 1913-ban három újabb Dreadnoughtot és megfelelő szám­i kisérő­hajót szándékozik épít­tetni, melyeknek költségeit körülbelül szintén 300 millióra teszi s már most bejelenti, hogy a költség­vetés 7. cikkében a hajóépítésekre fölvett 20 millió koronát, mely 1913-ig successive felszabadul, ennek az 1913-ban megrendelendő három új Dreadnought­­nak költségeire kívánja fordítani. A bizottság előadója kijelentette ugyan, hogy az admiralitás e további hajóépítési terveivel nem kíván foglalkozni, mégis, mikor a maga részéről a 7. cím felszabaduló 20 mil­lióját, mint állasidós terhet tekinti, mely nem fordít­ható a most megszavazni kért négy Dreadnought tör­lesztésére, sőt kilátásba helyezi, hogy 1916-tól kezdve a 7. cím 20 millióról 70 millióra fog emelkedni, már inplicite magáévá tette az admiralitás további ter­veit. Szóló nézete szerint, ki a flottaprogrammból csak a most kért négy Dreadnought építését fogadja el, annak szükségszerűen arra az eredményre kell jutnia, hogy a 7. dinnek 20 millió koronája 1913-tól kezdve a most épülő négy Dreadnought költségeire fordíttassék. Ha így járunk el, akkor a haditengeré­szet költségvetése 1913-tól nem átlagos évi 65 millió koronával, hanem 45 millióval lesz nagyobb az eddigi budgetnél. A kérdés tehát az: a monarkiának a legközelebbi hat-hat évben négy Dreadnought­­hajóra van-e szüksége, vagy hétre? Szükség van-e egy olyan flottaprogramm­ra, mely évi minimális 140—150 millió budgetet állandósít meg a haditenge­részetben? Szóló szerint a döntő momentum a meg­védendő tengerpart hossza és a tengeri külkeres­kedelem. S itt azt látjuk, hogy az olasz tengerpart hossza, 3210 kilométer, a szigetfeié csaknem , ugyan­annyi- Franciaország tengerpartja 3120 km-, Német­

Next