Pesti Napló, 1911. szeptember (62. évfolyam, 207–232. szám)

1911-09-01 / 207. szám

4 Budapest, péntek ________PEST­ NAPLÓ__________ 1911 szeptember T. 207. szám. a mi országunkban akarnak egymással meg­mérkőzni. Egy újabb Waterlootól tar­tunk. Frankfurt, augusztus 31. A „Frankfurter Zeitung"­­nak jelentik Rómából. Szavahihető forrásból közük, hogy Olaszország, kártérítésül azért, hogy Francia­­ország az algeziraszi konferencia által teremtett hely­zetet megbolygatja, teljesen szabad kereske­delmet követel Tripoliszban s azonkívül bizonyos területeket a Tripolisz mögött levő s a franciák által megszállott vidéken. A Kossuth-párt állásfoglalása A mai értekezlet, i­s Budapest, augusztus 31. (Saját­ tudósítónktól.) A Kossuth­­párt ma este végre kielégítette azoknak az ér­deklődését, akik értekezletétől a politikai hely­zet tisztulását várták. A párt hosszú habozás és különböző kommentárokra feljogosító, ellen­tétes hadi mozdulatok után igen világosan kör­­vonalazta álláspontját. Harcolni akar kíméletlen és elszánt kitartással a hadsereg nemzeti jo­gaiért. Kossuth Ferenc maga jelentette ki, hogy e tekintetben minden félreértést ki kell kü­szöbölni. A nemzeti követelések fejében nincs alku s ezekért az obstrukció nemcsak szükséges, de kötelessége a pártnak. Természetes azonban, hogy a vezér rátért azokra a differenciákra is, melyek tulajdonkép­pen az értekezlet iránt kiprovokálták az érdek­lődést. Az a szempont, melyből ezekkel foglal­kozott, igen bölcs. — Ellent kell állnunk — jelentette ki ■— azoknak a törekvéseknek, melyek­kel éket akarnak verni a küzdő párt­­­o­k közé. Íme: sor került tehát a választójogra, mert természetes, hogy erre célzott itt Kossuth Fe­renc. De azokkal, amiket erről a kérdésről ké­­sőbb kifejtett, nem különös szerencsével simí­totta el a két függetlenségi tábor közt az ellen­téteket. A Justh-párt határozati javaslatában is nyíltan kifejezésre juttatta az ország előtt, hogy neki első célja az általános, egyenlő, titkos választói jog megteremtése annyira, hogy vi­­déki agitációs népgyűlései mindig a véderőre­­form s a választói jog kérdéseinek szólnak. A Kossuth-párt elnöke viszont ma ezeket mondta: — Vannak az országban, akik azzal a gya­­luperrel­é­­­n­e hogy a véderőreform el­leni küzdelem bizonyos választójogi r­e­f­o­r­m érdekében folytatott küz­delemnek a takarója és támpontja. Ez téves felfogás. Az egységes küzdelem síneit eszerint lerakta ugyan Kossuth, de félő, hogy azokról hamar kisiklik az ellenzéki küzdelem vonata. A Justh­­párt nagy önfeláldozására van szükség, hogy azok az impressziók, melyeket a mai értekezlet fakasztott, el ne kedvetlenítsék! Kossuth beterjesztette még a nemzethez in­tézendő szózatát ( ez a műfaj kedvenc mulato­zása a Kossuth-pártnak!) azután megindult a vita. Szentiványi Árpád alelnök kijelentette, hogy neki általános, egyenlő és titkos választói jog nem kell. Lengyel Zoltán, Jármy Béla, Jármy István, Baross János sorban beszél­tek ilyen értelemben, sőt Baross János azt is kikérte magának, hogy a párt radikális elemei nyilvánosan az általános, egyenlő és titkos vá­lasztói jog mellett állást foglalhassanak. Gróf A­p­p­o­n­y­i Albert beszéde tette fel ezekre a fej­tegetésekre a koronát: kitanította a pártot, hogy úgyis csak általános elvi álláspontot kell elfog­lalnia s ez nagyon tág határ. Konkrét javaslatok­kal jöjjön a kormány. Így nagy örömmel elfo­gadta az egész társaság Kossuth Ferenc in­dítványát, hogy az általa készített választójogi elaborátum tárgyalására küldjenek ki bizott­ságot. Még tegnap olyan hírek járták a folyosót, hogy a Kossuth-párt kitessékeli azokat, akik egyenesen állást foglaltak a demokratikus vá­lasztójoggal szemben. Azóta huszonnégy óra telt el s estére várva kiderült, hogy éppen azok dominálnak a Kossuth-pártban, akik a legke­­vésbbé népszerűek a Justh-párt szemében vá­lasztójogi felfogásuk miatt. Reméljük azonban, hogy ez nem bénítja meg az ellenzék egységes küzdelmét legalább a véderőjavaslatok ellen. Hogy J­u­s­t­h Gyula el van határozva arra, hogy az egyik szemét behunyva szövetséges társainak szépséghibájával szemben, bebizonyí­totta azzal, hogy ma este Polónyi Géza tár­saságában megjelent a pártnak az értekezlet után tartott vacsoráján és örömének adott kife­jezést a határozat felett. Az értekezletről ez a tudósításunk számol be: A Kossuth-párt ma este hat órakor Kossuth Ferenc elnöklésével értekzletet tartott, melyen S­á­­ghy Gyula meleg szavakkal üdvözölte az elnököt, aki súlyos betegségéből felépült. Kossuth megköszönte a figyelmet, majd a következőket mondotta: (Kossuth beszéde.) Tisztelt barátaim! Nincsen szükség e pártban arra, hogy magyarázzam a véderőjavaslatok ellen folytatott küzdelmet. Tíz év óta fenyeget az a törek­vés, hogy a nemzetre a véderő terén az eddiginél sokkal nagyobb pénz- és véráldozatok rovassanak és több, mint tíz éve annak, hogy a nemzetnek igen nagy része e nagyobb terhek elfogadását attól teszi függővé, hogy a véderő terén érvényesüljenek azok a nemzeti kívánságok, amelyek véget vet­nének annak, hogy a hadsereg a magyar államiság megtagadását és az összmonarkia eszméjét képvi­selje és hogy kebeléből, bár néphadsereg, mégis tel­jesen ki legyenek zárva a nemzeti érzelmek és mindaz, ami a nemzeti érzelmekkel összekötött lelkesedést alkalmas felkelteni. A mi pártunk teljes lehetetlenség­nek tartja összeegyeztetni az államiság eszméjével azt, hogy legyen az állami életnek olyan tere, amelyen a nemzeti akarat nem érvényesülhet, amely a nem­zeti élet fejlődésmenetében holtpontot képez, olyan holtpontot, amely nemcsak fizikailag, hanem fizioló­giailag is holt, mert mozdulatlan, mint a halál, fejlő­désre képtelen, mint a beteg test és mégis benne lévén a nemzet testében, a nemzeti élet két nagy orgánuma, a nemzet és a király között folytonos súrlódást idéz elő. Ezzel vagy lehtetlenné teszi azt az egyetértést, amelynek király és nemzet között mindig élnie kel­lene, vagy pedig olyan lemondást követel a nemzet részéről, amely lemondás az öngyilkossággal lenne határos. Minduntalan észlelhető az a kísérletezés, hogy eltereltessék a közfigyelem a véderőreform ellen foly­tatott harcról, továbbá, hogy a harcolók között egyenetlenség támasztassák olyan kérdé­sek előtérbe tolásával, amelyek még nincsenek a Ház asztalán. Ennek a pártnak erősen ellent kell állania azokkal a törekvésekkel szemben, amelyek akár e párt tagjai közé, akár pedig a küzdelemben egy vonalban álló pártok közé éket igyekeznek verni. (Hosszantartó zajos éljen­zés és taps.) Most a véderőjavaslatokról van szó. Ez ellen küzdök, mert a hadseregbe be akarjuk vinni azt, ami a hadserget és a nemzetet összeforrasztaná, s aminek eredménye lenne, hogy nálunk is, úgy mint a szerencsésebb országokban, a hadsereg a nemzet dédelgetett gyermekévé válnék. Amit mi a hadseregbe be akarunk vinni, az magának az állameszmének a kifolyása, az az államiság legelső kelléke és joga minden olyan nemzetnek, tehát a magyarnak is, amely mint állam élni akar. De azért is küzdünk a beterjesztett véderő­javaslatok ellen, mert olyan óriási terheket rónak az adózó polgárság vállasra, amit elviselni csak igen kedvező anyagi körülmények beálltával volna képes. Ezek a terhek feltétlen biztonsággal hosszú időkig rá fognak nehezedni a nemzetre, anélkül, hogy bármi is biztosítaná a nemzet teherviselési képességét. Mert azok a számítások, amelyek az állami háztar­tás bevételeinek folytonos szaporodását mutatják ki, a homokon épülnek fel. És ezt a homokot éppen akkor viheti el egy keletkező vihar, amikor a hadi költségek fedezésére a legnagyobb szükség lehet. Abban a harcban, amelyet a véderőjavaslatok el­len vívunk, a többi ellenzéki pártokkal együtt küz­dünk, anélkül, hogy e pártokkal való egyesülés előtérbe lépett volna. De igenis szemmel kell hogy tartsuk azt a követelményt,­­ amelynek teljesítése nélkül semmi küzdelem nem­­ járhat sikerrel, hogy ilyen csatában mindig azt kel nézni, hogy mi egyesíti a küzdő pártokat és nem azt, ami kihegyezi az esetleges el­lentéteket. Úgy veszem észre, hogy az ország­­ban némely helyen a mi küzdelmünk most nem ta­­lálkozik azzal a helyesléssel, amely­lyel évekkel ezelőtt találkozott. Ez meggyőződésért szerint onnan ered, hogy nem mindenütt látják tisz­tán azt a célt, amelyért küzdünk és vannak helyek ahol azzal a gyanúperrel élnek, h­o­g­y talán a véderőreform elleni küzde­lem bizonyos választójogi reform ér­dekében folytatott küzdelemnek a takarója és támpontja. Ezt a tévét felfogást, amely nem egyezik meg e pártnak állásfoglalásával, feltétlenül ki kell küszöbölni s ezen azt javaslom a pártnak, tegyen közzé egy szó­zatot a nemzethez, amelyben tisztán és félreért­hetetlenül állapítsa meg a most folyó küzdelem okát és céljait. (Hoszantartó élénk éljenzés és taps.) Minthogy azt látom, hogy az értekezlet egyhan­gúlag helyesli felfogásomat, leszek bátor felolvasni azt a szöveget, amelyet a pártnak ezennel elfoga­dásra ajánlok. (A szózat.) A nemzetet­ tíz év óta fenyegeti az a veszély hogy a véderő reformálásával egyrészt megköve­­sedik az a felfogás, hogy a magyar alkotmányos életnek van olyan tere, amelyen a nemzeti akarat egyáltalán nem tényező,­ hanem csakis a korlátlan uralkodói akarat érvényesül; — másrészt tekintet nélkül a nemzet teherviselő képességére, oly haderő szervezése céloztatik, amely felülmúlja az önvédelmi célokat. A helytelenül magyarázott felségjog alapján megtagadtattak a szabad választás útján alakult többség akaratával szemben is a nemzetnek olyan jogos követelései, melyek nem új jogszerzést jelen­tenének, nem is a nemzeti önállóságot biztositó tör­vénycikkre támaszkodnak, hanem magából az 1867. évi XII. t.-c. rendelkezéseiből és szeleméből folynak. Ezen törekvések ellen a nemzet igen nagy része következetesen küzdött és ezek ellen küzd most is a negyvennyolcas függetlenségi Kossuth-párt, törhe­tetlent követelve a nemzeti jogok érvényesítését. El van tökélve a párt a már hagyomá­nyossá vált küzdelmet minden rendel­kezésére álló törvényes eszközzel to­vább folytatni és a véderő terén érvényesí­tendő nemzeti jogokat semmi más téren csere vagy alku tárgyává nem tenni. A negyvennyolcas függetlenségi Kossuth-párt régi hagyományaihoz híven követeli az általános és egyenlő választó­­jognak oly módon való létesítését, mely a magyar állam­nak magyar nemzeti jellegét és az egészséges és folytonos társadalmi fejlődést demokratikus irányban biz­tosítsa. A párt annak idején arra az álláspontra helyez­kedett, amelyet a király is elfogadott, hogy halasz­­tassanak el a véderőreformmal összefüggő összes kérdések addig, amíg a nemzeti akarat sokkal széle­sebb alapon nyilvánulhat meg. Ha ebbe **­ halasztásba, mint többség, bele­egyeztünk a nemzeti jogok érvényesülése tekinteté­ben, úgy méltán elvárhatja tőlünk a nemzet, hogy ezt a halasztó álláspontot most is fenntartsuk olyan áldozatok egyoldalú követelésével szemben, melyek hosszú évekre a legsúlyosabb áldozatot igényelnék a nemzettől. Ebből az okból is ragaszkodunk ahoz, hogy a véderőjavaslatok a napirendről levé­tessenek. De nem hagyhatjuk kétségben sem a nemzetet, sem a királyt afelől, hogy akkor is, ha a választó­jogi reform előbb létesíttetnék, olyan véderőrefor­mot, amelyben a nemzet jogos követelései nem tel­­jesíttetnek és amely meghaladja a nemzet teher­viselési képességét, soha elfogadni nem, sőt ellene minden törvényes eszközzel küzdeni fogunk, annál is inkább, mert mi a választási reformot nemcsak a népjog érvényesülése szempontjából, hanem azért is kívánjuk, mert bízunk benne, hogy a magyar nem­zeti szempontokat szigorúan érvényesítő új választói törvény a magyar nemzeti állam jogainak megerő­sítését és a nemzeti akarat hatályát öregbíteni fogja. Meg vagyunk győződve, hogy a többi függet­lenségi pártárnyalatok küzdelmét ugyanezek a szem­pontok irányítják és ezért bízunk abban, hogy a megkezdett harcot egyesült erővel fogjuk megvívni mindvégig! (A választói jog ellen.) Szentiványi Árpád elfogadja az elnök indítvá­nyát, de a maga részéről kijelenti, hogy annak idején, amint a választói reform megalkotására kerül a sor, a nemzetiségi viszonyokra való tekintettel nem fog elfogadni egy általános, egyenlő és titkos választói jogot. Barabás Béla elfogadja az elnök indítványát, amely egyetlen párttagnak az álláspontját sem ket

Next