Pesti Napló, 1911. szeptember (62. évfolyam, 207–232. szám)
1911-09-01 / 207. szám
4 Budapest, péntek ________PEST NAPLÓ__________ 1911 szeptember T. 207. szám. a mi országunkban akarnak egymással megmérkőzni. Egy újabb Waterlootól tartunk. Frankfurt, augusztus 31. A „Frankfurter Zeitung"nak jelentik Rómából. Szavahihető forrásból közük, hogy Olaszország, kártérítésül azért, hogy Franciaország az algeziraszi konferencia által teremtett helyzetet megbolygatja, teljesen szabad kereskedelmet követel Tripoliszban s azonkívül bizonyos területeket a Tripolisz mögött levő s a franciák által megszállott vidéken. A Kossuth-párt állásfoglalása A mai értekezlet, is Budapest, augusztus 31. (Saját tudósítónktól.) A Kossuthpárt ma este végre kielégítette azoknak az érdeklődését, akik értekezletétől a politikai helyzet tisztulását várták. A párt hosszú habozás és különböző kommentárokra feljogosító, ellentétes hadi mozdulatok után igen világosan körvonalazta álláspontját. Harcolni akar kíméletlen és elszánt kitartással a hadsereg nemzeti jogaiért. Kossuth Ferenc maga jelentette ki, hogy e tekintetben minden félreértést ki kell küszöbölni. A nemzeti követelések fejében nincs alku s ezekért az obstrukció nemcsak szükséges, de kötelessége a pártnak. Természetes azonban, hogy a vezér rátért azokra a differenciákra is, melyek tulajdonképpen az értekezlet iránt kiprovokálták az érdeklődést. Az a szempont, melyből ezekkel foglalkozott, igen bölcs. — Ellent kell állnunk — jelentette ki ■— azoknak a törekvéseknek, melyekkel éket akarnak verni a küzdő pártok közé. Íme: sor került tehát a választójogra, mert természetes, hogy erre célzott itt Kossuth Ferenc. De azokkal, amiket erről a kérdésről később kifejtett, nem különös szerencsével simította el a két függetlenségi tábor közt az ellentéteket. A Justh-párt határozati javaslatában is nyíltan kifejezésre juttatta az ország előtt, hogy neki első célja az általános, egyenlő, titkos választói jog megteremtése annyira, hogy vidéki agitációs népgyűlései mindig a véderőreform s a választói jog kérdéseinek szólnak. A Kossuth-párt elnöke viszont ma ezeket mondta: — Vannak az országban, akik azzal a gyaluperreléne hogy a véderőreform elleni küzdelem bizonyos választójogi reform érdekében folytatott küzdelemnek a takarója és támpontja. Ez téves felfogás. Az egységes küzdelem síneit eszerint lerakta ugyan Kossuth, de félő, hogy azokról hamar kisiklik az ellenzéki küzdelem vonata. A Justhpárt nagy önfeláldozására van szükség, hogy azok az impressziók, melyeket a mai értekezlet fakasztott, el ne kedvetlenítsék! Kossuth beterjesztette még a nemzethez intézendő szózatát ( ez a műfaj kedvenc mulatozása a Kossuth-pártnak!) azután megindult a vita. Szentiványi Árpád alelnök kijelentette, hogy neki általános, egyenlő és titkos választói jog nem kell. Lengyel Zoltán, Jármy Béla, Jármy István, Baross János sorban beszéltek ilyen értelemben, sőt Baross János azt is kikérte magának, hogy a párt radikális elemei nyilvánosan az általános, egyenlő és titkos választói jog mellett állást foglalhassanak. Gróf Apponyi Albert beszéde tette fel ezekre a fejtegetésekre a koronát: kitanította a pártot, hogy úgyis csak általános elvi álláspontot kell elfoglalnia s ez nagyon tág határ. Konkrét javaslatokkal jöjjön a kormány. Így nagy örömmel elfogadta az egész társaság Kossuth Ferenc indítványát, hogy az általa készített választójogi elaborátum tárgyalására küldjenek ki bizottságot. Még tegnap olyan hírek járták a folyosót, hogy a Kossuth-párt kitessékeli azokat, akik egyenesen állást foglaltak a demokratikus választójoggal szemben. Azóta huszonnégy óra telt el s estére várva kiderült, hogy éppen azok dominálnak a Kossuth-pártban, akik a legkevésbbé népszerűek a Justh-párt szemében választójogi felfogásuk miatt. Reméljük azonban, hogy ez nem bénítja meg az ellenzék egységes küzdelmét legalább a véderőjavaslatok ellen. Hogy Justh Gyula el van határozva arra, hogy az egyik szemét behunyva szövetséges társainak szépséghibájával szemben, bebizonyította azzal, hogy ma este Polónyi Géza társaságában megjelent a pártnak az értekezlet után tartott vacsoráján és örömének adott kifejezést a határozat felett. Az értekezletről ez a tudósításunk számol be: A Kossuth-párt ma este hat órakor Kossuth Ferenc elnöklésével értekzletet tartott, melyen Sághy Gyula meleg szavakkal üdvözölte az elnököt, aki súlyos betegségéből felépült. Kossuth megköszönte a figyelmet, majd a következőket mondotta: (Kossuth beszéde.) Tisztelt barátaim! Nincsen szükség e pártban arra, hogy magyarázzam a véderőjavaslatok ellen folytatott küzdelmet. Tíz év óta fenyeget az a törekvés, hogy a nemzetre a véderő terén az eddiginél sokkal nagyobb pénz- és véráldozatok rovassanak és több, mint tíz éve annak, hogy a nemzetnek igen nagy része e nagyobb terhek elfogadását attól teszi függővé, hogy a véderő terén érvényesüljenek azok a nemzeti kívánságok, amelyek véget vetnének annak, hogy a hadsereg a magyar államiság megtagadását és az összmonarkia eszméjét képviselje és hogy kebeléből, bár néphadsereg, mégis teljesen ki legyenek zárva a nemzeti érzelmek és mindaz, ami a nemzeti érzelmekkel összekötött lelkesedést alkalmas felkelteni. A mi pártunk teljes lehetetlenségnek tartja összeegyeztetni az államiság eszméjével azt, hogy legyen az állami életnek olyan tere, amelyen a nemzeti akarat nem érvényesülhet, amely a nemzeti élet fejlődésmenetében holtpontot képez, olyan holtpontot, amely nemcsak fizikailag, hanem fiziológiailag is holt, mert mozdulatlan, mint a halál, fejlődésre képtelen, mint a beteg test és mégis benne lévén a nemzet testében, a nemzeti élet két nagy orgánuma, a nemzet és a király között folytonos súrlódást idéz elő. Ezzel vagy lehtetlenné teszi azt az egyetértést, amelynek király és nemzet között mindig élnie kellene, vagy pedig olyan lemondást követel a nemzet részéről, amely lemondás az öngyilkossággal lenne határos. Minduntalan észlelhető az a kísérletezés, hogy eltereltessék a közfigyelem a véderőreform ellen folytatott harcról, továbbá, hogy a harcolók között egyenetlenség támasztassák olyan kérdések előtérbe tolásával, amelyek még nincsenek a Ház asztalán. Ennek a pártnak erősen ellent kell állania azokkal a törekvésekkel szemben, amelyek akár e párt tagjai közé, akár pedig a küzdelemben egy vonalban álló pártok közé éket igyekeznek verni. (Hosszantartó zajos éljenzés és taps.) Most a véderőjavaslatokról van szó. Ez ellen küzdök, mert a hadseregbe be akarjuk vinni azt, ami a hadserget és a nemzetet összeforrasztaná, s aminek eredménye lenne, hogy nálunk is, úgy mint a szerencsésebb országokban, a hadsereg a nemzet dédelgetett gyermekévé válnék. Amit mi a hadseregbe be akarunk vinni, az magának az állameszmének a kifolyása, az az államiság legelső kelléke és joga minden olyan nemzetnek, tehát a magyarnak is, amely mint állam élni akar. De azért is küzdünk a beterjesztett véderőjavaslatok ellen, mert olyan óriási terheket rónak az adózó polgárság vállasra, amit elviselni csak igen kedvező anyagi körülmények beálltával volna képes. Ezek a terhek feltétlen biztonsággal hosszú időkig rá fognak nehezedni a nemzetre, anélkül, hogy bármi is biztosítaná a nemzet teherviselési képességét. Mert azok a számítások, amelyek az állami háztartás bevételeinek folytonos szaporodását mutatják ki, a homokon épülnek fel. És ezt a homokot éppen akkor viheti el egy keletkező vihar, amikor a hadi költségek fedezésére a legnagyobb szükség lehet. Abban a harcban, amelyet a véderőjavaslatok ellen vívunk, a többi ellenzéki pártokkal együtt küzdünk, anélkül, hogy e pártokkal való egyesülés előtérbe lépett volna. De igenis szemmel kell hogy tartsuk azt a követelményt, amelynek teljesítése nélkül semmi küzdelem nem járhat sikerrel, hogy ilyen csatában mindig azt kel nézni, hogy mi egyesíti a küzdő pártokat és nem azt, ami kihegyezi az esetleges ellentéteket. Úgy veszem észre, hogy az országban némely helyen a mi küzdelmünk most nem találkozik azzal a helyesléssel, amelylyel évekkel ezelőtt találkozott. Ez meggyőződésért szerint onnan ered, hogy nem mindenütt látják tisztán azt a célt, amelyért küzdünk és vannak helyek ahol azzal a gyanúperrel élnek, hogy talán a véderőreform elleni küzdelem bizonyos választójogi reform érdekében folytatott küzdelemnek a takarója és támpontja. Ezt a tévét felfogást, amely nem egyezik meg e pártnak állásfoglalásával, feltétlenül ki kell küszöbölni s ezen azt javaslom a pártnak, tegyen közzé egy szózatot a nemzethez, amelyben tisztán és félreérthetetlenül állapítsa meg a most folyó küzdelem okát és céljait. (Hoszantartó élénk éljenzés és taps.) Minthogy azt látom, hogy az értekezlet egyhangúlag helyesli felfogásomat, leszek bátor felolvasni azt a szöveget, amelyet a pártnak ezennel elfogadásra ajánlok. (A szózat.) A nemzetet tíz év óta fenyegeti az a veszély hogy a véderő reformálásával egyrészt megkövesedik az a felfogás, hogy a magyar alkotmányos életnek van olyan tere, amelyen a nemzeti akarat egyáltalán nem tényező, hanem csakis a korlátlan uralkodói akarat érvényesül; — másrészt tekintet nélkül a nemzet teherviselő képességére, oly haderő szervezése céloztatik, amely felülmúlja az önvédelmi célokat. A helytelenül magyarázott felségjog alapján megtagadtattak a szabad választás útján alakult többség akaratával szemben is a nemzetnek olyan jogos követelései, melyek nem új jogszerzést jelentenének, nem is a nemzeti önállóságot biztositó törvénycikkre támaszkodnak, hanem magából az 1867. évi XII. t.-c. rendelkezéseiből és szeleméből folynak. Ezen törekvések ellen a nemzet igen nagy része következetesen küzdött és ezek ellen küzd most is a negyvennyolcas függetlenségi Kossuth-párt, törhetetlent követelve a nemzeti jogok érvényesítését. El van tökélve a párt a már hagyományossá vált küzdelmet minden rendelkezésére álló törvényes eszközzel tovább folytatni és a véderő terén érvényesítendő nemzeti jogokat semmi más téren csere vagy alku tárgyává nem tenni. A negyvennyolcas függetlenségi Kossuth-párt régi hagyományaihoz híven követeli az általános és egyenlő választójognak oly módon való létesítését, mely a magyar államnak magyar nemzeti jellegét és az egészséges és folytonos társadalmi fejlődést demokratikus irányban biztosítsa. A párt annak idején arra az álláspontra helyezkedett, amelyet a király is elfogadott, hogy halasztassanak el a véderőreformmal összefüggő összes kérdések addig, amíg a nemzeti akarat sokkal szélesebb alapon nyilvánulhat meg. Ha ebbe ** halasztásba, mint többség, beleegyeztünk a nemzeti jogok érvényesülése tekintetében, úgy méltán elvárhatja tőlünk a nemzet, hogy ezt a halasztó álláspontot most is fenntartsuk olyan áldozatok egyoldalú követelésével szemben, melyek hosszú évekre a legsúlyosabb áldozatot igényelnék a nemzettől. Ebből az okból is ragaszkodunk ahoz, hogy a véderőjavaslatok a napirendről levétessenek. De nem hagyhatjuk kétségben sem a nemzetet, sem a királyt afelől, hogy akkor is, ha a választójogi reform előbb létesíttetnék, olyan véderőreformot, amelyben a nemzet jogos követelései nem teljesíttetnek és amely meghaladja a nemzet teherviselési képességét, soha elfogadni nem, sőt ellene minden törvényes eszközzel küzdeni fogunk, annál is inkább, mert mi a választási reformot nemcsak a népjog érvényesülése szempontjából, hanem azért is kívánjuk, mert bízunk benne, hogy a magyar nemzeti szempontokat szigorúan érvényesítő új választói törvény a magyar nemzeti állam jogainak megerősítését és a nemzeti akarat hatályát öregbíteni fogja. Meg vagyunk győződve, hogy a többi függetlenségi pártárnyalatok küzdelmét ugyanezek a szempontok irányítják és ezért bízunk abban, hogy a megkezdett harcot egyesült erővel fogjuk megvívni mindvégig! (A választói jog ellen.) Szentiványi Árpád elfogadja az elnök indítványát, de a maga részéről kijelenti, hogy annak idején, amint a választói reform megalkotására kerül a sor, a nemzetiségi viszonyokra való tekintettel nem fog elfogadni egy általános, egyenlő és titkos választói jogot. Barabás Béla elfogadja az elnök indítványát, amely egyetlen párttagnak az álláspontját sem ket