Pesti Napló, 1912. február (63. évfolyam, 27–51. szám)
1912-02-01 / 27. szám
Budapest, csütörtök PESTI NAPLÓ 1912 február 1. 27. szám. 3 békét, ha a felek egyikét elkeseríti s a rajta elkövetett sérelmekkel még inkább elidegeníti tölünk? A békét, az őszinte és becsületes békét nem igy szokták egyengetni azok, akik csakugyan a békét akarják. Duvaj az írásban adott programmja a békét akarhatja, azonban cselekedetei azt bizonyítják, hogy a háborút akarja a két testvérország között. Mi a tettei s nem a szavai szerint ítéljük meg Duvaj urat stetteiből azt kell következtetnünk, hogy az egész horvát közjogi ellenzék nem árt annyit a horvát-magyar kiegyezésnek, amennyit annak Cuvaj ur árt a rémuralom megteremtésével. Khuen jó kezekre bízta hát a horvátmagyar kiegyezést. Mikor Cuvaj urat Horvátország bánjául kinevezték, a közhangulatot azzal a kijelentéssel akarták megnyugtatni, hogy az új bán csak személyváltozást jelent, mert maga a rendszer a régi marad. A nyilatkozat igaznak bizonyult. A rendszer valóban a régi. Sőt úgy látszik, mintha nemcsak a rendszer, de még a kéz is a régi Tomasics Miklós keze lenne. Budapest, január 31. A második Dreadnought vízrebocsátása. Bécsből telefonozzák nekünk, hogy hír szerint március 23-án bocsátják vízre a trieszti San Rocco-hajógyárból az „V.“ csatahajót, az osztrák-magyar haditengerészet második Dreadnoughtját. A vízrebocsátás ünnepségén Ferenc Ferdinand főherceg is meg fog jelenni. A közös pénzügyminiszter audienciája. Bécsbe jelentik: A király báró Burián közös pénzügyminisztert ma délelőtt tíz órakor egy óra hoszszáig tartó különkihallgatáson fogadta. Steinacker és Apponyi. Steinacker Harold tanár, az „Oesterreichische Rundschau“ mai számában hosszabb cikkben foglalkozik Apponyi Albertnak ugyanezen folyóirat hasábjain közzétett fejtegetéseivel, melyben történeti adatok alapján kimutatta, hogy a magyar nemzet állami önállóságáról és szuverenitásáról soha le nem mondott. Steinacker kimutatni igyekszik, hogy Magyarország nem mondott ugyan le szuverenitásáról, mindazonáltal hozzájárult ahoz, hogy az visszavonhatatlanul kölcsönösen kortott, amíg a rengeteg virágot feladogatták és a színészajtónál sírva fohászkodott az asszony, aki a főtéri új virágboltot megnyitotta: — Az édes, jó isten áldja meg ezt az angyalt. Ha neki nem rendelték volna a sok virágot, elpusztulunk és cselédnek mehettem volna gyermekeimmel együtt. Mindenütt boldogság, áldás, a meghatottság meleg könye . . . késő éjszaka végződött az előadás és a tömeg éljenezve kisérte hazáig az új színésznőt, az elsőt, aki a grófok nélkül lett egyetlen este alatt művésznő, primadonna, városunk kincse, dicsősége és kis lakásában az ebédről félretett borjasültet vacsorázott, friss vizet ivott hozzá, de nagyon nyugodtan, ártatlanul aludt a fáradalmas dicsőség után. Az első látogató az igazgató volt, aki azért jött, hogy véglegesen megkösse a szerződést, felajánlott mindjárt havi százötven forintot és kosztümöt. A leány angyalt ártatlan mosolylyal fogadta : — Mit számít ön, kedves igazgató úr, kosztümnek? — A jelmezt, kérem. Például kertészleány, spanyol táncosnő, pikulás a Nebántsvirágban. — És a többi, fejlettek. Például estélyi ruha, báli ruha, egy hercegnő, bunda, cipő, kalap a színpadra? — Oh, kérem, kezdő színésznő azt mindig maga szerzi be . . . — Százötven forintból bocsánat, nem szerezhetem be, én tudom, hogy színpadra százötven forintból egy kalpot is igen óvatosan lehet csináltatni. .Nekem havi négyszáz forint fizetésre van szükségem. — Magának négyszáz forintra van szüksége ?— ismételte dadogva az igazgató. — Miért van proszáz forintra szüksége? •Budapest, január 31. Ahogyan a pesti kávéházakban mondják, a bihariaknak most jól megy. Tömegesen küldték fel a parlamentbe a munkapárti képviselőket, jutalmul kaptak közintézményeket, kaptak nemesi kitüntetéseket és ordókat, most pedig négy százalékos pótadóemelésre kapott engedélyt Bihar vármegye, jó magaviselete jutalmául. E javaslat nélkül talán az egészülés felszólalás nélkül múlt volna el. A dohányosok nagy bánatára senki sem tiltakozott az ellen, hogy az egyiptomi cigaretta vámját felemelik, a sacharin-törvényre egy lélek se figyelt, Fogaras vármegyének vita nélkül engedélyezték a pótadóemelést, de amikor Bihar vármegyére nézve mutatott be az előadó ugyanilyen értelmű javaslatot, megmozdult az egész ellenzék, sorra keltek fel a szónokok és mutatták ki, milyen állapotok vannak Bihar megyében, mennyire elhibázott dolog szolgabirói lakások költségeire pénzt adni, holott az iskolák tetején beesik az eső. A bihari gárda egyik törzsökös tagja, Beöthy László kereskedelmi miniszter, azután a belügyi államtitkár próbálta megvédelmezni a jó vármegyét, ami személyes felszólalásokat provokált. A többség természetesen megszavazta a javaslatot, amelylyel teljesen befejeződött mára a Ház érdeklődése. Felszólalás nélkül vették tudorításul a hátralevő üléseket és két óra alatt véget ért az ülés. Holnap az Adria-szerződésen kívül kérvényeket fognak tárgyalni, szombaton csak formális ülést tart a Ház, de hétfőn aztán kezdődik a tánc, a vihar a véderőjavaslatok körül. Részletes tudósításunk a következő: — Mert én ebből akarom csináltatni a ruhákat, a kalapokat, ebből akarok élni és még félre is akarok tenni a saját jövőm érdekében minden hónapban legalább száz forintot. Nekem forradalmi programmom van. * Az igazgató hirtelen gondolt egyet. — Adok havi ötszáz forintot és megkötjük a szerződést három évre. — Ad havi ötszáz forintot — nevetett az egynapos primadonna — és megkötjük a szerződést egy évre, mert négyszáz forinttal csak félévre kötöm le magam. Egy év múlva ezer forintot fog adni. — Gondolja meg, az urikaszinó fellázad, az intendáns lemond . . . — Az urikaszinó fellázad, de a közönség mellettem lesz. Az intendáns lemond, de magát fogják kinevezni intendánsnak és maga nemcsak direktor lesz, hanem a színház teljes hatalmú ura és maga fogja kapni a kormánytól a szubvenciót. Az igazgató emlékezésében átviharzott mind az igazságtalanság, megalázás, mellőzés, ami őt eddig érte amiatt, hogy a színház felett legfontosabb dolgokban az intendáns rendelkezett és hogy a gróf fiuk akarata szerint kellett igazodnia. — Mi az a forradalmi Programm? — kérdezte most olyanforma bátorítást váró tekintettel pillantva a fiatal leányra, mintha attól várná egész élete szenvedéseiért az elégtételt. — Az én programmom, hogy a művészet értékét, a sikert és a hatást ne néhány passziózó urnak a kedve és szeszélye szerezze meg, hanem őnélkülük hódítsuk meg az egész közönséget. És ne ők mondják, hogy istápoljuk a művészetet, mert pezsgőztetik vagy feleségül veszik a színésznőt, hanem mi rendelkezünk . III. Ponty Biri ismét győzött és ettől kezdve mindig győzött. A gróf fiuk eszeveszett versenyt indítottak élette. Régi családi kincsek kerültek elő és ott hevertek a Biri lábainál — ingyen. Már azt is beszélték, hogy az öreg Lenthall, az Alföldről ideköltözött gróf, egy nagy birtokot íratott rá, szintén ingyen. A polgári publikum mindent pontosan tudott. A mágnások barátjuknak fogadták a biztosítási embert, minden üzletet nála kötöttek, gazdaggá tették, csakhogy közelebb juthassanak a szenzációs primadonnához. Egy szegény ügyvéd, a primadonna távoli rokona, fellépett képviselőnek és egyhangúlag megválasztották, mert Biri egy korteskocsival végighajtatott a városon és erre az ellenjelölt meghátrált. — Mindenkinek áldást, boldogságot hoz, aki csak rászorul — sírta hálálkodó sirassal a főtéri virágboltos asszony, mivelhogy az első fellépés óta három év alatt ő is úgy meggyarapodott, hogy a Rózsamálon kétszáz hold földet vett. — öntudatosan csinálja — magyarázta a már intendánssá lett igazgató. — Forradalmi programmja van, pusztítja a mágnásokat! ... És ekkor, amikor nagyobb vagyon gyűlt össze, mint amennyi az egész kis mágnás társaságnak volt, ekkor, amikor a róka Góliáth a hires szimat gróf odáig sülyedt, hogy írnoki állást vállalt a megyénél, ekkor Ponty Biri egy szép napon azzal lepte meg a polgári erény társadalmát, hogy feleségül ment gróf Góliáthoz. * — Mert igy határoztam — szólt nyugodtan — Azon a napon, amikor beállított hozzánk és a tornácon tudatta, hogy meg akar vacsoráztatni bennünket, elhatároztam, hogy már át én fogok adni neki s emit, látoztassék Ausztriával szemben. A király nem adhatja szentesítését oly határozathoz, mely az uralkodó alkotmányos közösségét veszélyeztető konfliktushoz vezethetne Ausztriával. Magyarország élt is ezzel, amikor afelett kellett döntenie, váljon a centralizmus, vagy a föderalizmus képezze-e az ausztriai alkotmány alapját. Belkredh és Hohenwart föderalista tervei Andrássy ellenzésén szenvedtek hajótörést. Ok nélkül mondják ezt jogtalan beavatkozásnak. A magyar minisztérium joga és kötelessége figyelmeztetni a királyt arra a visszahatásra, melyet az ausztriai események Magyarországra gyakorolhatnak. Magyarország 1867-ben és 1870-ben helyesnek találta e felfogást, ezzel szemben most dogmaként hirdetik a két állam teljes szuverenitását és a „beavatkozás“ lehetetlenségét. A jó vihar. — A képviselőház ülése. — A képviselőház ülése. — Kezdete délelőtt tiz órakor. — Elnök: Návay Lajos. A jegyzőkönyv hitelesítése után elfogadták harmadszori olvasásban is az egyes igazságügyi szervezeti szabályok módosításáról szóló törvényjavaslatot Hozzászólás nélkül fogadták el általánosságban és részleteiben a külföldi dohányáruk vámemeléséről és a macharin-egyedáruságról szóló törvényjavaslatot, valasmint azt a javaslatot, amely megengedi, hogy Fogaras megye öt százaléknál nagyobb pótadót szedhessen. A bihari pótadó, Hajdin Imre ismertette a következő javaslatot, amely Bihar vármegyének ad felhatalmazást, hogy kilenc százalékra emelhesse a megyei pótadót. Lovászy Márton ezt az alkalmat használja föl, hogy kritikát mondjon Tisza István vármegyéjének egyes dolgairól. Kifogásolta, hogy azt a megyei közgyűlést, amely a pótadó felemelését elhatározta, nem szabályszerűen hívták össze. Az előadó azt is elhallgatta, hogy megtámadták be fölebbezéssel a megyének ezt a határozatát. Bihar már a koalíció alatt is megkísérelte a pótadó fölemelését, de az akkori kormány, ezt megakadályozta. Nem csoda, hogy kevés az öt százalékos pótadó, mikor Bihar olyanokat csinál, hogy nyugdíjba tesz egy főszolgabírót munkaképtelenség címén s ugyanezt az embert az árvaszéknél uj állásban alkalmazza. A nyugalmazott főbíró most ugyanebből a megyei pénztárból hozza a fizetését és a nyugdíját. (Zaj a baloldalon.) Bihar most főszolgabírói lakokat akar építeni. De szabad-e fényes főszolgabírói házakra szórni ki a pénzt, mikor a megyében még most is 25.000 gyermek nem jár iskolába, mert iskola nincsen? A főispán legutóbb azt jelentette, hogy hiába is vetnék ki a bihari községekre az iskolák költségét, mert azok oly szegények, hogy azt nem tudnák elviselni. Mivel most a vármegye szolgabirói lakókra nem akar költekezni, szükségessé válik, hogy a megye ügyvitelét és vagyonkezelését megvizsgálják. Erre nézve határozati javaslatot terjeszt elő. (Helyeslés és a baloldalon.) Nadányi Gyula hasonló értelemben szól. Biharban a középosztály már csak a múlté, a kisbirtokosok el vannak adósodva, csak a nagybirtokos és a paraszt küzd egymással. Bihar gazdag vármegye, de a lakossága szegény. A pótadó pedig a szegénységet terheli. Vannak községek, ahol 300 százalék a pótadó. "Csodálatos, hogy Bihar pótadót akar emelni, holott az ő állami dotációja a legnagyobb: 1907-ben 500.000 koronán felül volt s azóta az uj kormány még 91.000 koronával fölemelte. Justh Gyula: Persze, Bihar! Jó vármegye! Felkiáltások a baloldalon: Rászolgált, megérdemelte!