Pesti Napló, 1912. április (63. évfolyam, 79–103. szám)

1912-04-02 / 79. szám

4 Budapest, kedd PESSI NAFLO 1912 április 2. 79. szánt száz közönségének tudomására. A kormánynak félhivatalos lapjában közzétett ki­­jelentés, megmagyarázva más kormányla­poknak ki­jelentésével is, abban találja magyarázatát, hogy a t. kormány egy olyan tény elé lett állítva, hogy vagy felségének lemondásával kellett ■volna számolnia, vagy pedig meg kellett tennie azt a lépést, hogy önmagát és pártját de­­zavuálja. Egyikünknek sincs az a kívánsága, hogy a mi Bölcs uralkodónknak, ki ilyen szép kort töltött el kor­­m­ányzásán­ak gondjaiban, uralkodói ideje csak egy mappal, egy órával is megrövidíttessék. De hogy is­mét ezeket a legkényesebb, legnehezebb kérdéseket a nemzet elé állítjuk, mint alkotmányos jogainak ér­vényesülésének akadályát, hogy a király egy olyan érzelmi világban él, hogy ő egy egyszerű alkotmá­nyos jogainak talán korlátozásában is saját lelkiisme­reti világának lerombolását látja és egy ilyen tényre ragadtatja el magát, hogy inkább lemond, semhogy milyen irányban a kormány álláspontját magáévá­­tegye, ez is mutatja, hogy milyen óvatosan kell kor­mányoknak eljárniok, mikor kormányzati tényeket állítanak fel, mikor pozícióban való maradásuknak vagy meg nem maradásuknak feltételeit maguk ré­szére megállapítják. Mert ha ezek mind számba­­veendő körülmények, akkor lehetetlenség, hogy eze­ket mérlegeljék kellő időben, hanem odaállítsák a­­nemzetet, hogy vagy dinasztikus érzelmei­ben kell alábbszállnia, vagy meg kell ta­gadnia alkotmányához és törvényeinek értelmezésé-* hez való ragaszkodását. * Ahelyett, hogy a kormány tájékozta volna magát a korona elhatározásáról még azelőtt, mielőtt bele­vitte magát meggondolatlanul egy könnyelmű lé­pésbe és levonta volna magára nézve azt a követ­keztetést, hogy­ miután nem bírta beváltani követe­léseit, ám jöjjön más, nem ezekből a sorokból. (Fel­kiáltások a szélsőbaloldalon: Hol a párthatározat?) Gróf Esterházy Mihály: A nemzeti hősök! Holló Lajos . . . hanem máshonnan. A kormány­­állásának megmentése érdekében mozgósították a törvényhatóságok egész sorát és most azokat is oda­állítják, hogy a saját álláspontjuknak megtagadá­sával legyenek kénytelenek ismét ellentétes állás­­pontot elfoglalni és magukat a mindenkori kormány értéktelen játékszeréül feltüntetni. Tudjuk, hogy a közös minisztereknek nincs semmi beavatkozásuk Magyarország belü­gyeibe és mi örömmel látjuk, hogyha önök a hadügyminisztert, aki csakis resszortminiszter, is támadásban részesí­tik, ha belügyeinkbe avatkozik. Elvárjuk, hogy a­­delegációban is így fognak cselekedni vele szemben. Bakonyi Samu: Mint a múltkor, mint december­ben! (Zaj.) Farkas Zoltán: Az önök barátja! (Zaj.) , Holló Lajos: De mikor látjuk, hogy a válság mostani megoldásánál a másik resszortminiszter, aki szintén a közös ügyek csak egy részének ellátására van hivatva, a külügyminiszter elejétől végig be­folyt a válság megoldásába, folyton tárgyalt a mi­niszterelnökkel ezekben a kérdésekben, vájjon ennek a másik közös resszortminiszternek a mi belü­­­gyeinkbe való befolyása nem volt-e Szintén illetékte­len befolyás, amelyet a túloldalnak hasonlóan vissza kellene utasítania? Helytelenül tett a t. miniszterel­nök úr, amidőn arra más faktoroknak befolyást en­gedett, ellenben az uralkodót gondosan elzárta attól, hogy más felfogású magyar politikusok kifejthessék előtte álláspontjukat. Farkas Zoltán: Polónyit kellett volna meghívni, ugy­e? (Zaj.) Lovászy Márton: Az nem nyelt volna úgy, mint ön! Az nem nyelte volna le, szégyeljék magukat, nemzeti hősök! (Nagy zaj.) Gróf Batthyány Tivadar: Ellenállást hirdettek két hétig! Lovászy Márton: Legalább egy napig szégyeljék magukat! Nagy Sándor: Nagyon el vagytok keseredve! (Felkiáltások a szélsőbaloldalon: Ezt le kell nyelni!) Holló Lajos: Ismétlem, hogy a válság egész lefolyása igazolta a mi álláspontunkat. Rákosi Viktor: Talán csak tréfa az egész! Április elseje van! (Derültség a szélsőbaloldalon.). Holló Lajos: Ebből a parlamentből ki kell kü­szöbölni a nehezebb nemzeti kérdéseknek felvetését s ezeknek, megoldását az uj, nemes és hamisítatlan parlamentre kell bízni. Fejtegeti a választói reform dolgában a függetlenségi álláspontot s igy fejezi be szavait: Máltoztassék visszatekinteni a történelmi régi időkre, hogy a magyar nemzet gerincét képező középosztály vitte mindig Magyarország életében a vezető szerepet. Még a Werbőczyek korszakában is mindig ez a hatalmas, a magyar nemzeti élettel összeforrott középosztály volt az, amely vezető sze­repet játszott. A múlt században is a Beöthyek, Balogh­ok, a felsőbüki Nagy Pálok, majd később a Deák Ferencek és Kossuth Lajosok irányították az ország közéletét. Mindig láttuk tehát azt, hogy a demokratikus középosztály erejére volt hatírozva a nemzet fejlődése. Utóbbi időben, Deák Ferenc ideje óta erről a demokratikus bázisról letértünk. Életbe­lépett a hatalmi érvényesülésnek más módja, más formája, amidőn a parlamenti cselszövések, a felső hegyekbe való becsempészések és hasonló módok lettek felhasználva arra, hogy a politikai életben kultusznak káros formája fejlett ki nálunk, amely megakadályozza a tehetségek, az érdemek kellő érvényesülését, ahol felnőnek egyesek a ha­talom árnyékában, nem azért, hogy az egyénisé­güket a nemzet szolgálatába bocsássák, hanem azért, hogy hatalmi céljaikat elérhessék: ez oly megrongálása a magyar közéletnek, melyből ki­szabadulni csak egy igazi demokratikus Magyar­­ország visszaállításával lesz lehetséges. Mindezek a körülmények bennünket arra vezetnek, hogy a t. kormánynyal szemben újabb reaktiválása alkalmá­ból a legteljesebb bizalmatlanságunkat fejezzük ki. (Élénk helyeslés és éljenzés a szélsőbaloldalon.) (A néppárt s a pártonkívü­liek.) Szünet után Zichy Aladár okolta meg a nép­párt álláspontját. Azt az állásfoglalást, melyet né­hány héttel az egész Ház manifesztált, nem lehet most egyszerűen a sutba dobni. Mivel pedig akad­hatnak magyar emberek, akik a póttartalékos­ tör­vényt úgy értelmezik, ahogy az egy inparlamentáris kormány értelmezte, ezért szükség van a törvény értelmében helyreállítására s hozzájárul tehát Kossuth Ferenc határozati javaslatához. Egry Béla a kormányválság körülményeit fe­szegetve, szóba hozza azokat az újsághíreket, me­lyek szerint Héderváry pénteki audienciáján lemon­dásával fenyegetőzött. Kérdi a miniszterelnököt, igazak-e ezek a hírek s ha igen, hogyan jutottak a nyilvánosság elé? (Andrássy beszél.) Gróf Andrássy Gyula: Én a magam részéről tel­jesen helyeslem a miniszterelnök úr eljárását. A­z ő helyén magam is így cselekedtem volna. De tovább megyek, nem képzelek lelkiisme­retes magyar embert az ő helyében, aki e percben másként cselekedhetett volna, mint ahogy ő cseleke­dett. Az a kézirat, amelyet mindnyájan ismerünk, bizonyítja, hogy olyan hangulattal találkozott a mi­niszterelnök, amelyet tekintetbe nem venni nem lehe­tett. Olyan hangulattal kellett találkoznia, amelyet tekintetbe nem venni bűn lett volna, nem a nemzet, hanem a király iránt... (Helyeslés jobbfelől.) Kun Béla: Hát a nemzet jogai? (Folytonos zaj.) Gróf Andrássy Gyula: ...amelyet tekintetbe nem venni történelmi hiba és történelmi hálátlanság lett volna. Én nemcsak a kormány intencióját he­lyeslem, hanem helyeslem eljárásának lényeges ré­szeit is. Én nem tudtam volna megnyugvással el­fogadni azt, hogy a miniszterelnök úr holmi formulá­val akarta volna a nemzetet félrevezetni, hogy ha egy formulára akarta volna ráfogni, egy olyan for­mulára, amelynek tartalma nincsen, hogy ez meg­oldja a helyzetet. (Felkiáltások a szélső­baloldalon: Önök találták ki!) Igen helyes az, hogy ha nem tu­dott eredményt elérni, ezt nyíltan, férfiasan beval­lotta (Derültség), hogy azért nem forszírozta a dol­got, mert magasabb kötelesség ezt követelte. (Ellent­mondások a szélső­baloldalon.) Nem tudtam volna abba se belenyugodni, ha bárminő kegyelet, tisztelet és szeretet arra bírta volna a kormányt, vagy a többséget, hogy jogi felfogását m­­egtagadja. Erre semminemű kegyelet jogot nem ad. A nemzet jogai­ból feladni egy mákszemnyit soha, semmi körülmé­nyek közt sen­ki kedvéért nem szabad. (Zaj a szélső­baloldalon.) Ha tehát a kormány azt mondaná, hogy magáévá teszi azt a felfogást, amely, sajnos, őfelsé­gének felfogása az 1888-iki törvényre vonatkozólag, én lettem volna az, aki a legélesebben megtámadtam volna ezt a kormányt, mert nem szabad, nem lehet jogi felfogásokat mástól átvenni, nem lehet egyálta­lában és nem szabad az ország jogaiból egy mák­szemnyit sem engedni. (Zaj a szélső­baloldalon.) De mikor a kormány ezt nem teszi, mikor a kormány és a többség, tudtommal, kijelenteszt, hogy ragaszkodik eddigi felfogásához (Derültség a szélső baloldalon), aminek az a következése, hogy ha egy olyan kor­mány jönne, amely ezt az 1888-iki törvényt olyan értelemben akarná alkalmazni, mint amiket mi a re­­zolucióban ki akartunk zárni, akkor ez a többség kötelezve volna ezen kormány ellen állást foglalni, a harcot tehát nem egyedül a mai ellenzék vívná, ha­nem az ország többsége, akkor jogot föl nem adtak, mert hiszen az összes tárgyalásokból, a mai tárgya­lásból is látszik, hogy nincs egyetlen egy pártja sem a Háznak, talán nincs egyetlenegy képviselője sem, aki úgy értelmezné az 1888-iki törvényt, mint ahogy az egy ízben már értelmeztetett. Tehát ezt a jogi álláspontját föl nem adja a többség, ahhoz ragasz­kodik, de oportunitási szempontból, kegyeletből, kö­­telességteljesítésből eláll attól, hogy m­a ezt a kér­dést tisztázza, oyan módon, amelyhez őfelsége hoz­zájárulása is kívántatnék. (Zaj a szélső­baloldalon.) Avval végzem felszólalásomat, hogy nem fogadom el Kossuth Ferenc határozati javaslatát, azért, mert a történtek után azt hiszem, hogy biztos sikertelen­séggel jár (Úgy van! a jobboldalon) és nem fogadom el Egry javaslatát sem, mert az rossz tréfa a ko­moly helyzetben. (Taps a jobboldalon.) Egry Béla tiltakozott az ellen, hogy Andrássy tréfának tüntesse föl az ő fölszólalását, mire­­An­drássy Gyula megjegyezte, hogy’­­ Egry beszédét félreértette, ezért nyilatkozott tévesen. Gáboray és Apponyi beszéde.H­r. Zboray Miklós utal arra, hogy a kormány újra való kinevezését olyan kommentárok kísérik, me­lyek szerint a kormány vállalkozása nagy veszedel­met hárított el. Határozott fölvilágosítást kér: mi lett légyen ez az elhárított veszede­lem? Csak három esetre gondolhat: vagy lemon­dott volna a király, vagy alkotmányellenes uralko­dás következett volna, vagy pedig, hogy a követ­kező uralkodó nem koronáztatta volna meg magát. Egyenes tájékoztatást kér, melyik eset volt az a fenyegető veszedelem, amelyre a kormány oldaláról is annyi cél­zás tör­tént? (Zajos tetszés a néppárton és a Justh­­párton.) Gróf Apponyi Albert honorálja a miniszterel­nöknek azt a tájékoztatását, hogy a válság megol­dásának módjával súlyos konfliktusból meneked­­tünk­. De azt kívánja, hogy ebben a kijelen­tésben ne legyen semmi gyanúsítás, semmi föltételezés a jövendő uralko­dóval szemben. (A miniszterelnök s az egész munkapárt élénken helyesel.) Ha a természet rendje szerint elkövetkezik is a trónváltozás eshetősége, bár emily fájdalmasan érint is bennünket ez, de al­kotmányunk tzilárd fönnállása iránt ebből a fájdal­mas esetből semmiféle kétség nem származhatik. Honorálja tehát azt a nagy politikai momentumot, mely felelősségteljes állásban levő férfiakat arra vitt, hogy a királyt lelkiismereti megrázkódásoktól meg­kíméljék. De mindennek ellenére súlyos hibának tartja a királyi kézirat kieszközlését, mert abban olyan fölfogást fejez ki a király, amit az újoncmeg­­ajánlási jog sérelmének lát az egész Ház. Parlamen­táris szempontból is enyhült volna a helyzet súlya, ha­nem ugyanazok a férfiak vállalkoznak az új hely­zetben is. Súlyos hiba volt végül a válságot úgy megoldani, hogy annak eredményeként előttünk van egy egyoldalú királyi magyarázat, amivel szemben a parlament néma marad, tehát az eddigi egyen­súly a király fölfogása javára billen meg. E hely­zetben igenis fölvilágosítással kell a király elé já­rulni, ezért Kossuth Ferenc indítványának elfogadá­sát kéri. (Zajos éljenzés és taps a baloldalon.) (A függetlenségi programmért!)' ■­­ Gróf Batthyány Tivadar: ő és pártja nem vett részt a rezoluciós mozgalomban, mert az immár tizenkét év óta folyó véderő-küzdelemben meggyő­ződött arról, hogy a mai parlament gyönge arra, hogy a nemzetnek törvényije iktatott jogait bizto­sítsa. Ezért követelte a függetlenségi párt első­sor­ban az általános választói jog megvalósítását. De különben is páholyból akartuk nézni a dolgokat, mert meg voltunk győződve, hogy amikor törésre kerül a sor, amikor arról lesz szó, hogy a hatalom mellett maradjanak-e meg, vagy ellenzékbe men­jenek ... Polónyi Géza: Ezért nyelték le a békát! Gróf Batthyány Tivadar: . . . önök az elsőt, valósítják meg, beadják a derekukat és ott marad­nak a hatalom mellett. Mély fájdalommal állapítom meg, hogy csalódtam Andrássy Gyulában. Jól tudja mindenki, tudjuk mindnyájan és tudja az egész or­szág, hogy Andrássy Gyulának ezen rezoluciós kér­dés felvetésében, kihegyezésében, kiélezésében, egész a súlyos válságig, a krízisig való vitelében igen erős része van. Hogy ma azután Andrássy Gyula mond egy olyan beszédet, aminől imént hallottunk, megvallom, e tekintetben Andrássy Gyulában csalód­tam. Azt mondja gróf Andrássy Gyula, hogy a nem­zet jogaiból feladni semmit sem szabad. Azt mondja, hogy a többség ragaszkodik a maga eddig elfoglalt elvi álláspontjához. Azonban a miniszterelnök maga ellenjegyez egy legfelsőbb királyi kéziratot, amely ezen álláspontot a maga egészében teljesen lecá­folja és az­ igen tisztelt többség hajlandó a minisz­terelnök urat ezek után is támogatni egy olyan kér­dés képviseletében, amelyet sem a többség,­ sem a kormány meggyőződésből nem feszeget. Egy­ hang a szélsőbaloldalon: Úgy, mint eddig, mert soha sem volt meggyőződése! Gróf Batthyány Tivadar. Kénytelen vagyok ki­térni most arra a kérdésre is, amelylyel a kormány a maga elhatározását mintegy bevezetni és indokolni kísérelte meg már egy félhivatalos közleménynyel, hogy súlyos események, súlyos következmények ál­lottak volna be arra az esetre, hogy ha a kormány megáll a maga álláspontja mellett. Itt elsősorban utalok arra az egyébként sajnos, nagyon kifogáso­landó királyi leiratra, amelyben ő felsége kijelenti, hogy ő pedig alkotmányunkat, alkotmányos jogainkat mindenkor tiszteletben kívánja tartani és tiszteletben fogja tartani. Ezzel szemben nem állhat fenn az a tény, hogy a király annyira ragaszkodott volna ezen kormánynak újból való kinevezéséhez, hogy ebből akár lemondás, akár bárminő más alkotmányválság következhetett volna be. Itt ne jöjjön ilyen mumu­sokkal, hogy a király le akart mondani, tragikus szcénákkal ne akarják fedezni a t. miniszter urak azon tényt, hogy vállalkoztak olyan dologra, amely, ellen a leghatározottabban állást foglaltak, hogy_y­í­­j , ( ‘

Next