Pesti Napló, 1912. május (63. évfolyam, 104-128. szám)

1912-05-01 / 104. szám

Budapest, szerda PESTI NAPLÓ rgn­t május 1. 104. szám. , föltétlenül kiábrándító hatással van. A magyar­­delegáció urai azonban nagyjában meg voltak elégedve vele. A külügyi vitából, mely a négyes albizottságban folyt, fel kell említeni a fiatal Windischraetz Lajos hercegnek erős tá­madását Olaszország ellen, melyet nyomban le­fülelt Berzeviczy Albert és gróf Tisza István, hogy megmutassák, mennyivel gondo­sabb politikus az, aki nem mond igazat, mint aki őszinte. A külügyminiszter után Auffenberg had­ügyminiszter tett rövid nyilatkozatot, melyben cinikus kedvvel ügyet sem vetett arra a kon­fliktusra, melybe a magyar parlamenttel kevere­dett, ellenben kijelentette, hogy azonosítja magát a végleges véderőreform­mal. Holnap D­é­s­y Zoltán bizalmatlansági in­dítványt fog ellene tenni. Szerepelt hosszabb be­széddel Bilinski közös pénzügyminiszter is, aki a bosnyák kérdést minden zsen nélkül kizá­rólag az osztrák érdekek szempontjából fejte­gette s az osztrák forgalmat szolgáló boszniai vasutak építését is közös pénzen szeretné elvé­geztetni. A közös miniszterek közül csak neki volt kis része ideges tiltakozásokban. Ez a mai nap rövid egyenlege. Holnap mindkét delegáció teljes ülése tárgyalja a bizott­ságok által már elfogadott hathónapi indemni­­tási javaslatot, de valószínű, hogy a ma fölvetett kérdések megakadályozzák a tanácskozások gyors befejezését. Ha ugyan nem gondolják a magyar többség tagjai, hogy — úgyis mindegy. Tudósításaink itt következnek. Az első teljes ülés. A delegációnak ma délelőtt tizenegy órakor kezdődött első ülésén a kormány tagjai közül Lu­kács László miniszterelnök, Teleszky János pénzügyminiszter és Hazai Samu honvédelmi mi­niszter voltak jelen. Feltűnt, hogy a delegátusok­nak csak körülbelül a fele jött fel az ülésekre Bécsbe. A munkapártiak közül jelen volt gróf Tisza István és Berzeviczy Albert, a Kos­­suth-pártból gróf A­p­p­o­n­y­i Albert és D­é­s­y Zol­tán, a függetlenségi pártból csupán Bakonyi Samu. A közös miniszterek: gróf Berchtold, lovag B­i­­­i­n s­k­i és lovag Auffenberg, vala­mint gróf Montecuccoli tengerészeti parancs­nok szintén jelen voltak. Gróf Zichy Ágost alelnök vezette az ülést, mivel báró Láng Lajos megbetegedése miatt nem jöhetett Bécsbe. Az elnök megnyitó beszédében megemlékezett gróf Aehrenthal elhunytéról s ki­emelte, hogy az elhunyt külügyminiszter Magyar­­ország érdekei iránt is mindenkor lojalitást tanú­sított. s Gróf Berchtold külügyminiszter szólalt föl ez­után s kissé akadozva ugyan, de mégis magyar nyelven, a következő nyilatkozatot tette: Tisztelt országos bizottság! A közös miniszté­rium nevében van szerencsém az ez évi május 1-től október 31-ig felmerülendő közös költsé­gek megállapítása tárgyában egy előterjesztést be­nyújtani és sz­lés elfogadását ajánlani. Az előterjesztést ezután az egyesült négyes al­bizottsághoz utasitották s ezzel az ülés véget ért. A négyes albizottság. Délben tiz­enkét óra után az egyesült négyes albizottság tartott ülést, amelyen gróf Berchtold kö­zös külügyminiszter előterjesztette a külügyi hely­zetre vonatkozó terjedelmes expozéját. A külügy­miniszter magyarul kezdte beszédét, de aztán arra hivatkozva, hogy csak felnőtt korában ta­nult meg magyarul, a delegátusok engedelmét kérte ahoz, hogy előterjesztését német nyelven foly­tathassa. Az expozé. Az expozé azzal kezdődik, hogy a külügymi­niszter a folytonosság szellemében fogja a külső politikát vezetni, azaz a gróf Aehrenthal politikája által kijelölt irányítást elfogadja, mert minden egész­séges külső politikának a folytonosság a szükség­képpeni alapja. A hármas­ szövetséghez, mint az európai államrendszer szilárd, kipróbált­­ alapjához hűségesen fog ragaszkodni. A hármas­ szövetségen belül viszonyunk a német biro­dalommal változatlanul a legbensőbb egyetértés je­gyében áll. Az olasz külügyminiszterrel foytatott értekezései arról győzték meg hogy Olaszországhoz való viszonyunk sem változott és biztosította az olasz külügyminisztert, hogy a nálunk beállott sze­mélyi változás semminemű irányválto­zást nem idézett elő politikánkban. Az a hosszas háború, melyet olasz szövetségesünk foly­tat, sajnos, még nem ért véget. Élénken óhajtjuk, hogy a vé­rontás mielőbb véget érjen. E szándékban ezután is készek vagyunk a szem előtt tartandó semlegesség keretében min­den akcióhoz csatlakozni, amely alkalmasnak mutatkozik arra, hogy kielégítő megegye­zést létesítsen. Az expozé ezután az Oroszország­hoz, Franciaországhoz és Angolországhoz való jó viszonyunkat hangoztatja. A közeli Kelet békéjének föntartására fog irányulni diplomáciai tevékenysé­günk ezután is. Nem is kell megokolni, hogy miért és mennyin: óhajtjuk a jó viszonyt a balkáni álla­mokkal. A római kabinettel folytatott érintkezéséből kifolyóan a külügyminiszter határozottan bízik ab­ban, hogy Olaszország részéről sem a Balkán nyugalmát, még kevésbbé Tö­rökországnak a Balkánon való terü­leti épségét veszedelem nem fenye­geti. Ami a Dardanellák elzárását illeti, a porta figyelmét barátságosan fölhívta arra, hogy ez az intézkedés hajózásunkra kedvezőtlen hatással van s kifejezte a porta előtt azt a reményét, hogy a zár meg fog szűnni, amint a Dardanellák közvetlen ve­szedelme­séget ér. Megemlékezik még az expozé a Kínában lefolyt legutóbbi eseményekről is. A hadi­tengerészet ottani különítményeit, melyek pekingi követségünk és tiencsini telepünk biztosítására szol­gálnak, megerősítették s ezenkívül egy hadihajó, a „Kaiser Frinz Josef“ minden eshetőségre készen áll Sanghajban. A köztársaság elismerése kérdésében érintkezésben vagyunk a többi hatalommal s az egy­öntetű eljárás e kérdésben biztosítva van. A kül­politika képe nem mondható kedvezőtlen­nek, de nem szabad figyelmen kívül hagyni az újabb mélyreható nemzetközi változásokat. Az új események új csoportosulásokat hoztak létre, az új érdekkörök pedig új súrlódási lehetősége­ke­t teremtettek meg és a nyugtalanság oly elemét vitték a külpolitikába, amelyről idejekorán tudo­mást vennünk: az észszerűség parancsa. Utolsó ak­centusa a beszédnek a hadsereg megerősí­tésének követelése volt, mert szerinte csak ez lehet záloga erkölcsi és anyagi birtokállományunk védelmének és a béke biztosításának. Auffenberg nyilatkozata. A kü­ügyminiszter éljenzéssel fogadott expozéja után Auffenberg hadügyminiszter tett rövid nyi­latkozatot Legutóbbi beszéde óta a hadseregben lényegesebb változás nem fordult elő, ezért újabb érdembeli mondanivalója nincs. Csak annyit jelent be, hogy az altiszti kérdés megoldására vonatkozó javaslat már elkészült és a két kormány is helyes­nek találta. Ez is bizonyítéka annak, hogy mennyin fontos a védőerőreform életbeléptetése. Azért han­goztatja ezt, hogy bebizonyítsa az ellen­kező híresztelések helytelenségét. Ki­emeli még, hogy minden előterjesztésében csak objektív katonai, azaz hadtechnika nézőpontok vezetik. A vita: Rosenberg Gyula alkalmat kíván adni a közös pénzügyminiszternek, hogy a Boszniában követendő gazdasági és vasúti politikájáról alapos és beható tájékozást nyújtson. Gróf Batthyány Tivadar: A délszláv politiká­ról is! Rosenberg Gyula: Ébren fognak őrködni afölött hogy a magyar gazdasági érdekek ott semminemű csorbulást ne szenvedjenek. Bilinski beszéde. Lovag Bilinski közös pénzügyminiszter sajnálja, hogy nem tud magyarul. A közös pénzügyminiszte­rek mind a zseniális Kállay örökéből élnek. Tudja hogy mint közös miniszternek az a kötelessége, hogy a két állam teljes paritásának elvével a közösség elvét szem előtt tartsa. Bosznia és Hercegovina kor­mányzásánál is a teljes paritásra törekszik. E ké ország lakossága jövendőbeli közjogi helyzetének állandósítására törekszik, de ez ügy megoldásáva­l nem foglalkozik. Szól a trializmusról, mely szerinte a délszláv testületeknek az a tendenciája, hogy há­rom területből egy trializm­ust akarnak teremteni. Ő a dualizmus híve, de úgy látja, hogy a boszniai nép sem gondol a trializmusra. A népnek kulturális és gazdasági tekintetekben még óriási segítségre van szüksége. Szól az erdőeladásoknál elkövetett vissza­élésekről, a kmet-megváltás kérdéséről, majd el­mondja, hogy az osztrák delegátusokkal csak azér folytatott külön megbeszélést az osztrák vasutak kér­déséről, mert az osztrák delegációnak bosnyák al­bizottsága van, mely most nem fog összeülni. A vasútügy Boszniában azért játszik nagy szerepet mert egy országnak gazdasági tevékenysége min­denekelőtt jó közlekedést tesz szükségessé. Boszniá­nak pedig a monarkiához való közlekedése fontos. A földrajzi helyzetet tekintve, az annektált országok inkább Magyarország szférájába tartoznának, de a nyugati rész, miután Ausztriához közelebb esik, Ausztria érdekszférájába jobban beletartozik. Oly vasúti vonalak kerültek meggondolásra, melyek egy­részről az osztrák, másrészről a magyar befolyás szférának kellene, hogy megfeleljenek. Ezek a vasutak részben stratégiai érdekekből is szükségesek. Azok a vasutak, amelyek az egyik­­vagy a másik állam érdekszférájának vagy katonai érdekek szolgálatában állanak, a monarkia által épí­tendők. E mellett vannak egyes vonalak, amelyek inkább helyi érdekeknek szolgálnak és ezért tarto­mányi költségen volnának építendők. A miniszter megállapítja, hogy az utóbbiakhoz, tehát a tartományi vasutak közé számítandó három vonal: Novi—Bihács, Banjaluka—Jajce és B­r­c­s­k­a—T­u­z­l­a—B­a­n­j­a­l­u­k­a—R­a­c­a. Ami a többi vonalakat illeti, amelyeknek költsége kvóta­­szerűen eloszlanék a két állam között, e vonalak a következők volnának: Jajc el M­o­s­z t­á­r, a­mi részben új építkezés, részben normális nyomtávol­sággá való átalakítás volna. Ez a vonal katonai harc­képességünk érdekét is szolgálja. A legutóbbi tár­gyalásoknál, amelyekről föntebb volt szó, az osztrák kormány a Bugojnótól vagy Prozortól A­r­z­a­n­ó­i­g terjedő vonal építését tartotta fenn. Az osztrák és a magyar kormány viszonya e vasutat illetőleg több fázison ment keresztül. Mindenesetre szem előtt kell tartani, hogy a dalmáciai lakosság évtizedek óta sürgeti e vasút kiépítését. A keleti oldalon Magyarország felől tervbe van véve egy új összeköttetés Szarajevó felé és pedig Samactól Dobóiig. Ez a vonal egy ízben junk­­timbe volt állítva a B­u­g­o i n­o—A­r z­a n­o vonalon, máskor a Banjaluka—Jakce vonallal. A magyar kor­mány most arra törekszik, hogy e vonal folytatása­képp a keskenyvágányu vonat Dobóitól Szera­­jevőig rendes vágányúvá átalakíttassák, amely törekvést a miniszter érthetőnek találja, de nem any­­nyira a technika, mint inkább a forgalom szempont­jából a legerősebb aggodalmai vannak ellene, mert az átépítés folyamán Magyarországnak semmiféle összeköttetése nem volna Bosznia és Hercegovina felé. Ezt az átépítést későbbi időpontra kellene el­­halasztani, amit a magyar kormány akar is, ameny­­nyiben ez az átépítés második helyen áll. Az első dolog a S­a­m­a­c—D­o­b­o­j vonal megépítése. A Bosznia-Hercegovina érdekében építendő Brcska—Tuzla vonal és ennek folytatása Szerajevó felé Magyarországnak egy másik össze­köttetése volna Szerajevó fővárossal. A magyar kormány el van határozva a Sama­c— D­o­b­o­j—S­z­e­r­a­j­e­v­ó vonal megépítésének és ren­des vágányává való átalakításának prioritását elis­merni úgy, hogy tehát ez előbb említett Tuzla— loptam neked, vagyont gyűjtöttem neked, min­dent odaadtam neked, ami bennem érték volt, az egész életem a munka volt, a lelkiismeret, a becsület, s te, te vörös kigyó, te . . . — De nem szerettél, nem szerettél, — véde­kezett az asszony. Frigyes ijedten nézett a feleségére. Erre nem volt válasza, mert érezte, hogy az agya ég, a vére forrni kezd, valami megindul és föl­tárnád benne, hogy kiejtettek előtte egy szót, amit hosszú éveken át nem hallott, ami idegen vol az ő önző szívének és számító elméjének. Hogy ő nem szerette a feleségét? Hát mit tett -ő egyebet, mint szeretett? Részletesen és hosz­­szan akarta ezt magyarázgatni, de már kime­rült, erőtlen és ellentállásra alkalmatlan kis fizikuma roskadozott, amint a másik szobába támolygott s az iróasztal a fiókjából kivette a töltetlen revolvert . . . Meg kell halnom, gon­dolta Frigyes, mert csak így védhetem meg a tisztességemet, a nevemet, a pozíciómat. —­ Mit akarsz? — kérdezte az asszony. — Meghalok, — mondta Frigyes bánatosan. A töltetlen revolver csövét a halántékának szorította. S amint egy pillanatig így ott állt, világos tudatában annak, hogy nem fog meg­halni, de egy benső ösztökélés hipnózisában, hogy mutatnia kell a halálraszántságot az asz­­szonya előtt, aki közben rárohant, s kiütötte kezéből a revolvert: ebben a pózban elragadó és gyönyörű volt a defenzív életű Frigyes, gyö­nyörű, mint a halálfejű lepke, amelynek a pusz­tulását épp úgy nem sietteti a halálfeje, mint ahogy Frigyesét nem siettette a töltetlen re­volver ...

Next