Pesti Napló, 1914. augusztus (65. évfolyam, 181–211. szám)

1914-08-01 / 181. szám

4 Budapest, szombat PESTI NAPLÓ 1914. augusztus 1. ’­181. Ezám­ít azt, hogy amennyire Anglia hatalmában van, a baj, mely az egész világot fenyegeti, ha el nem hárítható, mégis legalább határok közé szorítható fagyon. Grey államtitkár, aki egész délelőtt a külügyi hivatalban dolgozott, délután fél egy órakor ta­nácskozott Asquith minisztelnökkel. A londoni sajtó behatóan foglalkozik a háború lokalizálásának kérdésével és kifejezi azt a vélemé­nyét, hogy a helyzet ugyan ma is valamivel komo­­rabb, de nem reménytelen. Franciaország Franciaország az utolsó pillanatig a békés döntés álláspontján van s ennek az álláspont­nak akarja megnyerni Oroszországot is , amennyire a mostani pillanatban megítélik , kevés sikerrel. Azt a hírt, hogy Franciaország­ban behívták volna a tartalékosokat, hivatalo­san megcáfolják. Valamennyi francia lap a következő hiva­talos nyilatkozatot közli . Tegnap este elterjedt az a hír, mintha a francia kormány elhatározta volna, hogy be­hívja az 1908., 1909. és 1910. évi tartalékoso­kat, teljesen alaptalan, mert a jelen pillanat­ban nincs is ez a szándékában. A tengerészeti minisztérium kommünikét tesz közzé, melyben kijelenti, hogy a hadügyi és tengerészeti vezetőség által tett óvóintézke­désekről szóló híradások helytelen adatokat tartalmaznak. Az orosz nagykövet pénteken délelőtt látoga­tást tett Viviani miniszterelnök és külügyminisz­ternél. A Balkán A Balkán-államok mindmáig a semleges­ségüket hangsúlyozzák , hogy ezt a semlegessé­get meg tudják-e őrizni és meddig, az kérdés. Egy szófiai jelentés szerint a kormány száz­­ötvenmillió megszavazását kérte hadianya­gokra. Görögország hivatalos álláspontja nem ismeretes — Venizelosz ma utazott Szaloni­­kibe. Romániában a szigorú semlegességet hir­detik. A szófiai közvéleményben általánosan nagy az elkeseredés a­miatt, hogy a szerbek a fegyverfog­ható macedón bolgárokat erőszakkal soraikba­­kényszerítették. Sok macedón-bolgár a hegyek közé menekült, de a szerbek üldözték és lemészárolták őket. Épp igy fel vannak háborodva a szerbeknek ama kegyetlensége miatt, hogy a macedón bolgá­roktól elveszik élelmiszereiket és marháikat. A bolgár kormány szerdán a szobranjéban törvényjavaslatot nyújtott be, mely 150 millió megszavazását kéri hadianyagra. A hitel négy pénzügyi évre lesz felosztandó. Radoszlavov miniszterelnök kérte a javas­lat sürgős elintézését s hangsúlyozta különben, hogy a javaslat régen ki van dolgozva. Azt hiszik, hogy a szobranye a javaslatot egyhangúlag elfogadja. A szobranje legközelebb elnapolja üléseit. Bulgária fegyverkezik Szófia, július 31. A kormány, a szobranjéban törvényjavas­latot nyújtott be, melyben százötvenmillió meg­szavazását kéri hadi­anyagra. A hitelt négy pénzügyi évre osztják fel. Radoszlavov minisz­terelnök kérte a képviselőket, hogy a javasla­tot, mely már régen el van intézve, sürgősen intézzék el Azt hiszik, hogy a szobranje a ja­vaslatot egyhangúlag elfogadja. A képviselőház legközelebb elnapolja üléseit. Hollandia követi Németország példáját Hága, július 31. A németalföldi királynő délután órakor az azonnali általános mozgósítást el­rendelte. Hága, julius 31. A királynő hirdetményt bocsátott ki, hogy Németalföldet háborús veszedelem fenyegeti. A királynő elrendelte a második kamara egybehivását. A háborús A főváros társadalma nagy mértékben veszi ki részét a segítés munkájában. Főran­­gyak, előkelőségek, egyesületek, magánosok sietnek anyagi áldozattal, munkával a háború­ba vonult katonák családjainak segítésére s készülnek arra, hogy a sebesültek sorsán könnyítsenek. A hatóságok minden másnemű akciójában is maga mellett találja a polgársá­got. Ezek a legszebb eseményei a háborús vi­lágnak, amelynek árnyoldala is van: az élelmi­szer-uzsora, amely ellen azonban erősen talpra­­állt a kormány, a főváros és maga a közönség. (Auguszta főhercegnő a hölgybizottság élén) Auguszta főhercegnő elnöklésével hölgybizott­ság alakult, amely nagyszabású gyűjtést kezdett a bevonult katonák otthonmaradt hozzátartozói­nak segélyezésére és különösen azon északmagyar­­országi megyék szűkölködő­ részére, akiknek hozzátartozóit katonai szolgálatra hívták be. Az akció úgy történik, hogy előkelő hölgyek házról­­házra járnak Személyesen meggyőződve arról, hogy hol van a legnagyobb nyomor. Az utalvá­­­­nyozás Sibits Adolf, József főherceg jószágkor­­i Hiányzója és a főhercegi főpénztár révén törté­­­­nik. A gyűjtés már eddig is jelentékeny ado­­­­mányt eredményezett. Az adakozók sorát­­ Auguszta főhercegnő 5000 koronával nyitja meg. (A főváros népsegítő irodája) A polgármester rendeletben intézkedett egy vá­­­­rosi népsegítő iroda felállítása iránt. Ezt az elhatá­rozását a polgármester a katonák családtagjainak és a nagyközönségnek hirdetmény útján juttatta tu­domására. A hirdetmény teljes szövegében így hangzik: „A katonák családtagjaihoz! A polgármes­ter kötelességének tudja, hogy katona polgártár­­sainak az itthon hagyott családjáért való gond­ján könnyítsen. Tudomására hozza tehát min­den budapesti családnak, amelynek gyámolítója a hazáért fegyverben áll, hogy segítségére, gondja enyhítésére, mindennemű ügyes-bajos dolgában útbaigazításra, tanácsadásra városi népsegítő irodát állít fel. Ez az iroda augusztus 3-án, hétfőn reggel kilenc órakor kezdi meg mű­ködését a IV. ker., Papnövelde­ utcai új iskola­­épület tornatermében és minden nap, ünnepna­pon is, reggel 9-től este 7-ig nyitva lesz. Min­denki ismerje hazafiai kötelességének, hogy az iroda kiküldötteinek, akik igazolványnyal és jel­vénynyel bírnak, mindenben híven kezére jár­jon. Azok a polgárok, akik a városi segítő iro­dában önkéntes szolgálatot akarnak vállalni, a központi városházán a polgármesteri titkárnál jelentkezhetnek. Budapest, 1914. julius 31. Bárczy István, polgármester.“ A polgármester a városi népsegítő irodát szer­vező rendeletéhez a következő magyarázatot fűzi a közönség számára: „Az iroda a bevonuló katonák családtagjait mindennemű ügyes-bajos dolgukban, mint ható­ságokkal, mint magánosokkal szemben útbaigazí­­tással, tanácscsal és írott ajánlattal látja el. A pénzbeli segélyre szorulókat azokhoz a közintéz­ményekhez és egyesületekhez közvetíti, ahol termé­szetbeli, vagy pénzbeli segítséget nyerhetnek. Anyagi ügyeikben, tartozásaik dolgában jogsegély­ben részesíti őket. Különös gonddal van a gyer­mekekre. Az irodában, amelyben a polgármestert Hanvai Sándor királyi tanácsos, elöljáró, képvi­seli, önként jelentkezett polgárok teljesítenek szol­gálatot a főváros tisztviselői mellett és sürgős ese­tekben azonnal személyesen járnak el a katonák családtagjainak ügyében. Ez az iroda közvetíti a hatóságokkal az élelmiszeruzsora ellen felmerülő panaszokat is. A polgármester a főváros közjótékonysági bizott­ságát szombat délelőttre ülésre hívta össze, amely­mát szombat délelőttre ülésre hívta össze, amely­ben a mozgósítás folytán katonai szolgálatra be­vonultak családtagjainak segélyezéséről és támo­gatásáról fognak tanácskozni. (Az irgalmasok a háborúban) Az Irgalmas-rend szintén berendezkedett már a háborúra. Az intézkedések, miket a rend magyar­­országi tartomány­főnöke, Thuróczy Kornél királyi tanácsos tett, méltók a rend hagyományaihoz. Egy­ Budapest előre ötszáz ágyat bocsát a sebesültek rendelkezé­sére a rend az 560 ágyra berendezett zágrábi kór­házában. Szükség esetén további 800­-1000 ágyat biztosít a rend, még­pedig Budapesten 300, Po­zsonyban 100, Egerben 100, Szepesváralján 20, Pá­pán 60, Szatmáron 70, Temesváron 20, Kismarton­ban 30, Pécsett 40, Nagyváradon 30, Szakolcán 20 és Vácon 15 ágyat. Bejelentette a tartományi főnök a budapesti térparancsnokságnak, hogy a mozgósí­tás napjaiban a tulajdonában, lévő Császárfürdő va­lamennyi üres lakását díjtalanul igénybe vehetik az átutazó tisztek és ingyen használhatják a fürdőt. Szolgálatot teljesít a rend a harctéren is és eddig a helyen, kizárólag a főhadiszálláson egészségügyi szolgálatot végezzenek. (A társadalom segítőakciója) A főváros társadalma impozáns módon moz­dult meg, hogy részt vegyen a segítő akcióban. A se­besültek ellátására és a hadba vonult katonák csa­ládjainak segítésére egyre nagyobb tömegekben je­lentkeznek egyesületek és magánosok. A Vörös Kereszt Egylethez a következő adomá­nyok érkeztek a háború sebesültjeinek segítésére: Első Magyar Általános Biztosító Társaság ötvenezer korona, Magyar Általános Hitelbank ötvenezer ko-,­rona, Pesti Hazai Első Takarékpénztár ötvenezer korona, gróf Károlyi nemzetség húszezer korona, ezenkívül igen sok kisebb adomány érkezett az egylet vezetőségéhez. A Pesti Chevra Kadisa 4000 koronát, Gyor­­­gyevics Mihályné 500 koronát adományozott a Vö­­­rös Kereszt Egyesületnek. A Magyar Urinők Egyesülete tudatta Fazekas Ágostonnal, Pest megye alispánjával, hogy a Szent-­ Endrén létesített cselédképző épületében öt szobát­ felszerelve a pest megyei sebesülteknek felajánl. Si­mányi Lakatos Ida szintén felajánlotta gödöllői há­­­zát húsz ágygyal felszerelve, Forgách Jánosné és Lovassy Emma pedig ápolói misszióra vállalkoztak.­ A segítséget ajánlók a főtitkárnál (II., Donáth­i utca 2.) jelentkezhetnek. . .. . r. A Nyomorék Gyermekek Országos Otthona vezetősége részéről Mautner Adolf ügyvezető alel-­ nök és dr. Szegvári László igazgató főorvos az Ott­hon mintaszerűen berendezett hajlékában száz­ ágyat és műtermet ajánlottak föl a háborúban; megsebesült katonatisztek részére. A Pesti izraelita hitközség választmánya elha­­tározta, hogy Dob­ utca 57. szám alatt lévő nép-­ konyháját a nyári szünidő megszakításával már hétfőn, augusztus 3-ikán megnyitja. Ebédadagok 20 fillérért valláskülönbség nélkül kaphatók. A választmány csepeli Weiss Alice gyermekágyas ott-­­h­ona épületét kórház céljára a kormánynak ren­delkezésre bocsátja. Az Országos Sertéskereskedelmi Egyesület és lapja, a „Sertésüzlet“ tagjai körében gyűjtést­­ indított a bevonultak itthon maradt családtagjai,­­ a Vörös Kereszt Egyesület és a harctéren eleset­tek özvegyei és árvái javára. Az első órában kö­­­rülbelül 2000 korona gyűlt össze. A Magyar Gyáriparosok Országos Szövetsége ú­ zászlók alá behívott alkalmazottak családtagjainak­ segélyezése tárgyában összes tagjaihoz körlevelet­ intézett. Egy másik körlevélben a Szövetség fel-­ kérte tagjait, hogy amennyiben a bekövetkezett­ forgalmi nehézségek folytán a Szövetség valamely­ tagjának szállítmánya az ő állomásukon feltartóz-t tattatott volna, az illető feladó cég esetleges meg-­ keresésére az árut saját raktáraikban őrizzék meg, mindaddig, míg annak továbbszállítása lehetővé­ válik.­­ A Kőbányai polgári serfőzö rt. a polgármes­terhez levelet intézett, amelyben felajánja a Mag­­lódi-út 17. sz. alatti gyártelepen lévő egyik lakó­házat teljesen felszerelve a mozgósított csapatok 40 tisztje, továbbá 25 tisztiszolga számára. Tu­datja, hogy Lembergben, Podzanicze 8. sz. alatt egy üresen álló és körülbelül 100 ember befogadá­sára alkalmas lakóházat is felajánl a mozgósított csapatok elhelyezésére. Gróf Széchenyi László és felesége Vanderbilt Gladys felajánlották a hadvezetőségnek, hogy az Andrássy-út és Bajza­ utca sarkán levő palotájuk földszinti és szuterén helyiségeiben állandóan hat­száz katonát fogadnak be : lakást, fekvőhelyet, el­látást adnak nekik. A katonák ellátására maga a grófné ügyel fel, aki részt vesz a Vörös Kereszt munkájában is s házát szükség esetén a sebesültek­nek is átengedi. . ■ II.új önkéntes ápolónőtanfolyam tartására újab­ban vállalkoztak : Jendrassik Ernő egyetemi nyil-' vános rendes tanár- (IL számú belklinika, Ludo**

Next