Pesti Napló, 1915. október (66. évfolyam, 274–304. szám)

1915-10-01 / 274. szám

"Péntek 1. PESTI NAPLÓ 1915. október 1. 3 líj sorozás A főváros házain csütörtökön este két ha­talm­as zöld- és rózsaszinü plakát jelent meg, amelyek az eddigi népfelkelési szemléken alkalmatlanoknak talált férfiak új összeírását és újrasorozását rendeli el. Az új sorozást bejelentő rózsaszínű pla­kát szerint a főváros tanácsa utasítja mind­azokat a Budapesten tartózkodó népfölkelésre kötelezetteket, tehát nemcsak a magyar, ha­nem az osztrák állampolgárokat és a bosznia­hercegovinai illetőségű­eket is, akik az 1873. év január elseje és az 1896. év december 31-ike között születtek és jelenleg tényleg nem szolgálnak, tekintet nélkül arra, hogy a sorozáskor, vagy a szemlén alkalmatlanoknak találtattak, vagy alkalmasságuk folytán bevo­nultak és később a tényleges szolgálatból al­kalmatlanságuk folytán elbocsájtattak és te­kintet nélkül a szemlebizottsági határozat, vagy az elbocsájtás időpontjára, továbbá az 1865. január elseje és 1897. december 31-ike között született népfölkelésre kötelezetteket, akik a mult év szeptember 11-ikén, a mult év október 17-ikén, ez év január 26 ikán, már­cius 4-ikén és május 30-ikán és végül július 19-ikén­­kell hirdetések értelmében össze­írásra jelentkezniük és a népfelkelési be­mutató szemlén megjelenniök kellett volna, azonban e kötelezettségüknek nem tettek ele­get, hogy a székesfőváros kerületi elöljárósága által a házfelügyelők útján október 3­­-án szétosztandó népfelkelési igazolványi lapot 24 óra alatt töltsék ki és a házfelügyelőknek elismervény ellenében adják át. Mindazok, akiket ekkér összeírtak, kötelesek az október 17-től december 31-ig terjedő időben pót­szemlére jelentkezni, ahol alkalmasságukhoz képest osztályozni fogják őket. A szemlére való idézés behívási parancscsal történik; aki december 1-ig behívást nem kap, köteles a lakóhelye szerint illetékes bemutatószemle­bizottságnál valamely napon behívási parancs nélkül is jelentkezni. Nem tartoznak jelent­kezni a tartalékosok, valamint a szolgálaton kivüli viszonyban lévő és nyugdíjas katonai hadidijasok, amennyiben katonai rangjukat megtartották; az 1873. és 1874. évi születésű, kiképzett, népfölkelésre kötelezettek és az 1873., 1874. és 1875. években született azok a népfölkelésre kötelezettek, akiket a népföl­kelési bemutató szemlén alkalmasnak nyilvá­nítottak, de még be nem hivtak. A népfölke­lési bemutató pótszemlén való megjelenés és egyúttal bizonytalan időre népfölkelési tény­leges szolgálat alól is felmentettek, azonban a népfölkelési igazolvány és utalási lap kitöl­tése alkalmával az igazolványi lap és utalási lap jelzések elé írják oda a következők: a) a pénzügyőrségnél tartósan alkalmazott népfölkelésre kötelezettek; b) a vasutaknál és azok műhelyeiben, a for­galmi, a pályafentartási, vontatási, műhelyi és szertári szolgálatban, továbbá a m. kir. állami vas­gyárak központi igazgatóságánál és az annak veze­tése alatt álló gyárakban és üzemekben tartósan alkalmazott népfölkelésre kötelezettek; c) a posta- és távirda intézeteknél, az I. cs. kir. szab. Dunagőzhajózási társaságnál, a Ma­gyar királyi folyam- és tengerhajózási részvény­társaságnál, a Délnémet dunagőzhajózási társaság­nál, valamint egyes, a hadiforgalomban résztvevő s a trieszti cs. kir. tengerszállitási vezetőség által külön kijelölendő tengerhajózási vállalatoknál ál­landóan forgalmi szolgálatot teljesítő, vagy az azokhoz tartozó gyárakban és műhelyekben tartós alkalmazásban álló népfölkelésre kötelezettek; d) a kőszénbánya-munkásosztagokhoz tartozó népfölkelésre kötelezettek;­­ e) a határrendőrségnél állandóan és hivatás­szerűen alkalmazott népfölkelésre kötelezettek (szolgák kivételével); • végül nem tartoznak megjelenni a népfölkelési pótszemlén, azonban népfölkelési igazolványi és átutalási lapot szintén kötelesek kitölteni; f) bevett és törvényesen elismert felekezetek felszentelt, illetve felavatott és tényleg hivatássze­rűen alkalmazott, illetve nyugalmazott lelkészei és papi jellegű tanárai, valamint papjelöltjei; g) az orvosok ; h) a­ nyugdíjas és szolgálaton kívüli viszony­ban levő katonai és honvéd havidíjasok és a rok­kantsági nyugdíjasok állományába tartozó egyének. A rokkantsági nyugdíjjal ellátott csendőrök csak abban az esetben nem tartoznak megjelenni, ha a felülvizsgálaton mindennemű népfe­lkelési szolgá­latra alkalmatlannak nyilváníttatnak. Az f) pontban említett papok (papi jellegű tanárok) ezt a minőségüket igazoló bizony­itvá­nyaikat, valamint a g) pontban említett orvosok oklevelüket, vagy orvosi minőségüket igazoló egyéb közhitelű okmányt s végül a h) pontban emlitették nyugdíjköny­vecskéjüket vagy más okmányukat f. évi október hó 11-én és 12-én tartoznak az ille­tékes kerületi elöljáróságnál fölmutatni. .4 népfölkelési bemutató pótszemlén való megjele­nés alól fogyatkozásuk alapján fel vannak mentve: 1. A nyilvánvalóan alkalmatlanok, vagyis azok, akik a következő fogyatkozások valame­lyikében szenvednek : egyik láb vagy kéz hiánya , mindkét szem vaksága, siketnémaság, hülyeség; bí­róilag kimondott tébolyodottság, őrültség vagy gyengeelméjűség ; 2. az egyéb elmebetegek, valamint az ős­kórosok ; 3. akik annak idejében a sorozáskor törlen­dőknek osztályoztattak ; 4. akik felülvizsgáltatásuk alkalmával minden­nemű népfelkelési szolgálatra alkalmatlannak nyil­váníttattak, akár élveznek rokkantsági nyugdíjat, akár nem ; 5. a hadsereg, illetőleg honvédség nyilvántar­tásában álló és rokkantsági nyugdíjjal ellátott egyének ; 6. akik a háborúban történt megsebesülésük folytán felülvizsgálat útján a tényleges szolgálatból elbocsáttattak. A rokkantsági nyugállományba helyezett csendőrök közül azok, akik felülvizsgálat útján nem mindennemű népfölkelési szolgálatra is al­kalmatlannak osztályoztattak, valamint a sebesü­lési pótdíjjal ellátott összes egyének — kivéve a 6. pont alatt említett egyéneket — a népfölkelési be­mutató szemlén megjelenni tartoznak. Az 1—6. pont alatt említett egyéneknek a népfölkelési bemutató szemlén való megjelenés elő­ engedélyezett felmentését, amennyiben ez az előző másról leszedni a patkókat. A tiszteletes elmondta szépen, kenetesen a sírbeszédet, Tóth Petyi aztán behúzta a földet kapával a koporsó felett. Ángyal bár utálta is a göthös vén urát, most mégis teljes tüdővel siratta őket. Mert ilyen esetben sírni muszály. Ez a szokás. Ám­bár a csintalan Ángyél kikapi menyecske volt, (szeretőket tartott az ura mel­lett), most mégis sirt. Talán örömében sirt a beste, a pokolkilincse. — Érdes uram te, jézusbajsza Holló Álojzi te, ha mán meghóttál, mán csak föl­teszem fejemre a bogár kötötte kendőmet, a fekete selyemkendőmet, — zúdult ki a fájda­lom a szélescsipőjü özvegyből, mikor a ko­porsó után ballagott. A temetés után borsodi barkószokás sze­rint tort ültek Holló Lojziéknál. Fáin bor­dásleves meg tejbekása, meg mákosfentő volt az asztalon. Bor, pálinka is volt bővi­ben. Muzsika is akadt, a Pancsa cigány és a Lulu cigány muzsikált. A vendégek ujjintá­saitól hangzott a ház. Ilyenkor, gyászkor nagy bandát kell csapni a Bikk alatt, így kí­vánja a halott becsülete. A csintalan Ángyél is leszárította pillái­ról a sürü könnyeket és megvigsztalódott. Egy legény vigasztalta; a Szabó Náci vigasz­talta, hát feledte a bút, a bajt, a bánatot. A falu szája bizony emlegette már Án­gyélt és Nácit, még a megboldogult Lojzi éle­tében is, de Ángyél a főváló Istenre esküdött, hogy tiszta testében, lelkében a Nácitól. A vigalmas toron azonban olyan kacéran ri­szálta szoknyáját a Náci előtt, hogy a ven­dégek gyanúsan pislogtak egymásra. A bakter már tizenegyet kiáltott a tem­plomszeren, mikor a tornak vége lett. A­­ven­dégek kámforos fejjel bandukoltak hazafelé. — Héha emberek! Mielőtt lemegyünk, a pitart meg a konyhaküszöböt meg kell hin­teni hamuval, hogy megtudjuk, váljon haza jár-e sírjából a Lojzi, — szólt Gunárnyak Bela az oszladozó lakomázókhoz. A hamuhintés is barkószokás. Az özvegy hát egy szakajtónyi hamut kotort össze a tűz­helyen és a pitart meg a küszöböket meghin­tették, aztán mindenki eltávozott a gyászház­ból. Még Szabó Náci is elment. Magára hagy­ták mélységes bánatával az özvegyen, árván maradt menyecskét. Másnap hajnalban éppen Hollóék háza előtt tülkölt a csordás, a csavaroseszű Balikó. Vétve-e, avagy véletlenül, betoppanik az ud­varra és körülnéz. Az udvaron még nincsen élet. Alszik még az özvegy. Hát a pitarra is benéz Balikó. Megkaparásztja a kupáját, gondol valamit és kijön az utcára. Az utcán néhány palóccal találkozik. Köszönti őket. Egészségükre kívánja az éj­szakai pihenést, aztán így folytatja: — Az annya foganását, haza gyött az iccoka a Lojzi! A rossz törje ki ezt az Án­gyért, még a Másvilágon sincsen miatta nyu­godalma a szegény Lojzinak. — Látta tán kigyenmed az iccoka a Lojzit? — kérdi egyik barkópalóc a csor­dástól. — Látni bizony nem láttam őtet. — Honnét tudja hát, hogy itthon járt a Lojzi? — A hamuban láttam a nyomát. Ott van a pitaron a hamuban a csizmája nyoma. Bé­menni csak bément, de kigyönni nem gyött ki. Nem látszik a hamuban a lábnyoma, hogy kigyött volna. ; ^ «— Hát bizony, huncut egy fehérnép volt teljes életében ez az Ángyél. Még az anyja tolla ki sem verte a kupáját, már a legényekre kacsingatott. Hát ezért nem tud nyugodni Lojzi kománk a sírjában,­­ tana­kodtak a palócok és hogy ők is lássák a láb­nyomokat a hamuban, eldöcögtek a Hollóék portájára. Mire odaértek, az Ángyél már kompéra­levest főzdögölt a konyhán. Olyan piros, olyan üde volt az orcája, mint a biborodó hajnal. — Lám csak, hazajáró­­halott lett az uradból, Ángyél, — mondja az egyik palóc a menyecskének. — Ne kárhoztassanak kigyenmétek! Mán hogyan volna az én szerelmetes, érdes jó uram haza járó halott? Nincsen őneki itt mit keresni. Nyugszik ő békével a koporsóban, — felelte duzzogva az asszony és fújta a lábas­fazék alatt a parazsat. — Pegyig itthon volt az iccoka. Már az első iccoka sem volt nyugsága a sirban. — Itthon volt? Süljön ki a szemem, ha láttam őtet. Ám nekem látni kellett volna őtet, ha haza gyött volna. — Ne tagadd Ángyél! Itt a hamuban a csizmája nyoma. Erre már a menyecske is kijött a pitar­ra. Uramjézus, csakugyan ott van a hamu­ban a csizmák helye. Ez kiáltó bizonyság. Itt tagadni nem lehet. A palócok és a menyecske hallgatagon nézegetik a nyomokat, miközben a menyecs­ke kötényét az arcára emeli, hogy ne lássák a mosolygását. A palócok megilletődve, meghülyemed­ve, hallgatagon meresztik szemüket, hol a pitarra hintett hamura, h­ol meg az asszony­ra. Egyszercsak hirtelen fejebubjára böki ám

Next