Pesti Napló, 1916. január (67. évfolyam, 1–31. szám)

1916-01-01 / 1. szám

Berunta Esztendő hajnalán, amikor még egyszer ISHemlét tartunk afölött, ami elmúlt, ezeket lehet megállapítani. Ütközeteknél, a vas és vér reális eseményeinél is ezerszerte fonto­sabb dolog az, ami az 1915. esztendőben az események felszíne alatt történt, a francia nemzet elvérszegényedése és az angol karak­ternek forradalmi megváltozása. E két or­szág, e két kultúra átalakulása nagyban fogja befolyásolni a jövő száz esztendő tör­ténetét, hiszen nem szabad elfelejteni, hogy Anglia és Franciaország az emberi kultúra vezető államai voltak — egészen 1914-ig. Az új angol jelszó , épség a nélkülözésig Lausanne, december Ami Angliának legnagyobb ereje, az egyúttal legsebezhetőbb pontja is: a pénz. A­ központi hatalmak hadviselésében a pénz nem játszik döntő szerepet. Mindazt, amire a had­viseléshez szükségük van, a saját területükön megtalálják és nem történhetik meg, hogy valamely cikkben azért szenvedjenek hiányt, mert nem tudnák kifizetni A pénz vásárló erejét a belföldön nem a kereskedelmi mérleg adja meg, hanem a győzelembe vetett hit és a közös erőfeszítés szükségszerűsége. Más Anglia helyzete. Hadi kiadásainak legfőbb tétele: „financing our allies“, a szö­vetségesek pénzelése. Rengeteg behozatalra szo­rul úgy Anglia maga, mint szövetségesei, a hadviseléshez közvetlenül és közvetve szüksé­ges cikkekben. Nos, az angol pénznek nincs erkölcsi vásárló ereje, az amerikai szállító nem védi egyúttal a maga exisztenciáját az­zal, hogy szállít Az angol pénznek csak tény­leges vásárló ereje van, jobban mondva: az angol pénz elfogyhat. Hogy még jót­­van meg­értsük a dolgot, Anglia voltaképpen nem pénz­zel fizet hanem áruval. Nem volna szabad több árut vennie, mint amennyit elad. Mint­hogy a nemzeti termelés megcsökkent, rész­ben a piac megkisebbedése, részben pedig a munkaerő megfogyatkozása miatt, csökken­teni kell a fogyasztást. Ez nem történhetik meg a hadviselést szolgáló cikkekben, tehát a magánfogyasztásban kell megtörténnie — különben éppen Anglia az, amely kidől a hosszú háborúban. Ez a háttere Lloyd George, Mac­Kenna, Balfour és Roseberrynek a parla­mentben és népgyűléseken történt felszólalá­sainak, valamint e helyzet legújabb dokumen­tumának az angol bankárok manifesztumának, amely a Times december 23-iki számában je­lent meg. Aláírói a legnagyobb angol bankok: a Bank of England, a Lloyds Bank, a London County and Westminster Bank, a Bank of Scotland, a Barclay & Co. igazgatói, Balfour, mint a Balfour, Williamson & Co. bankcég tagja, Sir George Paish, a pénzügyi bizottság elnöke, stb. Leglényegesebb részletei, amelyek a Times-ben ritkított szedéssel jelentek meg, a következők: — Hosszú háborúban a siker az ellenfelek pénzügyi erején milik. Nem szenved kétséget, hogy a szövetségesek pénzügyi ereje, ha telje­sen mozgósítva van és bölcs ellenőrzés alatt áll, sokkal nagyobb, mint az ellenségé. A manifesztum további része rámutat arra, hogy ez a „ha“ és a „bölcs ellenőrzés“ milyen súlyos szavak. A folyó pénzügyi évben Anglia kiadásai: Haditengerészet Kölcsönök a szövetsége­seknek és­­a gyarma­toknak A hadsereg Vegyes Kamatok Közigaz.:­­■' 190.000.000 font Grey a háború elején tett kijelentésének, hogy a háború akkor sem kerül többe Angliának, ha semleges marad.) A manifesztum így foly­tatja: —­ Senki sem értheti meg a nemzet előtt álló feladat nagyságát, ha meg nincs róla győ­ződve, hogy e feladat megköveteli minden em­ber, férfi és nő, fiú és leány megfeszített közre­működését az országban. A termelést az ok­vetlenül szükséges dolgokra kell szorítani. (Ok­vetlenül szükséges az is, ami kivitelre van szánva.) Továbbá a nemzetnek nemcsak a nem okvetlenül szükséges dolgok fogyasztásáról kell lemondania, hanem az okvetlenül szükségese­ket is a létfentartás minimumára kell szorí­tania. Csak ha minden osztály, munkaadók és alkalmazottak egyaránt a legszigorúbban oszt­ják be jövedelmüket, ha eladjuk az idegen ér­tékeket, tudjuk előteremteni az Anglia és szö­vetségesei által igényelt rengeteg pénzt. Az egész nemzet anyagi erejét mozgósítani kell. Eddig a manifesztum. Hogy lesz-e ered­ménye? Nemrég a Daily News cikket közölt ugyanebben a fölfogásban, megdöbbenéssel mutatva rá arra, hogy az angol nép minden­nek az ellenkezőjét teszi. A hadseregszállítók és a most ezreket­ kereső munkások könnyel­műen költekeznek. A lap megállapította, hogy ez a „Bobo háza“ esete, aki örült, hogy a tűz­vészben megsül a malacpecsenyéje . . . ! L. A. 423.000. 000 „ 715.000. 000 „ 92.000. 000 „ 67.000. 000 „ 103.000. 000 „ 1.590.000.000 font Ez koronában 40 milliárd. Naponta öt millió font, vagyis 125 millió korona. A rendes évi költségvetés évi 200 millió font volt, vagy öt milliárd korona. (A manifesztum nem szól róla, de fölötte figyelemreméltó, hogy a szövet­ségeseknek adott kölcsön és a hadsereg költ­sége mennyire többszörösen felülmúlja a hadi­­tengerészet tételét, megsemmisítő cáfolataként PESTI NAPLÓ 1916 jn­mártr 1 Deficit és drágaság A főváros 1915-ben Dupla háborúja volt a főváros közönségé­nek a búcsúzó esztendőben. Nemcsak a világ­háború sújtotta, hanem külön háborút kellett viselnie Budapest legtöbb hivatali urai ellen,­ akik tehetetleneknek bizonyultak és a nagy idők kisembereinek. Deficit és drágaság: e kettős és el nem rekvirálható fonal húzódik végig az 1915. év történetén.. Kezdődött az esztendő azzal, hogy kukoricakenyéren kellett élni Budapest népé­nek és hogy a főváros közgyűlése egyhangú lelkesedéssel megszavazta a tízmilliós deficittel rutított költségvetést; — végződik pedig az év a kenyérjegyrendszer életbeléptetésével és a következő esztendő tizenkilenc millióra dagadt deficitjével. Budapest háztartása túlságosan „expanzív“ fejlődésnek indult, nyakig úszik a főváros az adósságokban és az egyetlen ötlet, amit a városháza pénzügyi kapacitásai produ­káltak, egy újabb kölcsönnek a felvétele volt. 1915-ben még csak vánszorgott valahogy a háztartás lerongyolódott gebéje, de hogy mi lesz jövőre, azt a legkevésbé­­ a város vezetői tudják. Még nagyobb volt a fejetlenség az élelmiszerellátás dolgában. Az 1915. esztendő hihetetlen rekordokat teremtett; nyolc koronát meghaladó hús- és zsiráfok voltak és silány kukoricakenyeret evett a főváros népe egészen az új termésig, tehát az esztendő háromnegyed részében. Ezekről a dolgokról ma már, mivel-a­­­hogy elmúltak, a történetíró objektivitásával lehet írni és beszélni. Két-három hónappal ez­előtt még lehetetlen volt az elkeseredett köz­hangulattól mentesen a főváros háborító élel­mezéséről elmélkedni, mert nap-nap után ki­újuló botrányok történtek a piacokon, hihetet­len áruhiány és drágaság volt Budapesten és mert tisztára policiális félrendszabályokkal, a kiskereskedők és kofák üldözésével, megnyo­­morításával igyekeztek a hatóságok — a lát­szat kedvéért — valamit tenni. A felkészültség tökéletes hiányának, a tájékozatlanságnak, te­hetetlenségnek, ügyefogyottságnak, a bajokkal szemben való érzéktelenségnek megdöbbentő bizonyítékait szolgáltatta ezekben a súlyos időkben a főváros adminisztrációja. Egyre a kormány segítségéért rimánkodott, a felelősség kérdését bolygatta, de segíteni nem tudott és az állapotok akkor sem változtak, amikor a polgármester hősi gesztus kíséretében bejelen­tette, hogy ő veszi át a közélelmezés vezetését. Az éhségtől gyötört, háborgó gyomroknak megnyugtatására népélelmező (tízes) bizottsá­got szerveztek, de hogy az esztendő vé­gén va­­­­lamennyire mégis csökkent a drágaság és meg­­­­enyhült az áruhiány, annak az érdeme nem a tízeseket illeti és nem a főváros tanácsát, ha­­­­nem a jámbor, türelmes közönséget, amely­­ lefokozta elsőrendű igényeit és beletörődött­­­­abba, hogy nincs hús és drága a kenyér. A közélelmezési ügyosztály találékonyságára és hangyaszorgalmára vall, hogy Budapesten ma már kenyérjegy, lisztjegy, rizs­jegy, babjegy, tejutalvány van, — az új esztendő tehát nem hozhat meglepetést, hacsak a szavaszt, vagy a liptói túrót nem fogják hasonlóképpen jegyek és utalványok alakjában a fogyasztókhoz jut­tatni. A közlekedés éppenséggel nem volt ideá­lis 1915-ben. A villamosok redukált számmal közlekedtek, az autótaxik számát huszonötre szállították le s az omnibuszjáratok is erősen csökkentek. Közlekedés szempontjából az esz­tendő legkiemelkedőbb eseménye a Lánchíd megnyitása volt és az autóbuszforgalomnak inkább szimbolikus, három kocsival való élet­­beléptetése. Némi hamisságot lehetetlen elvi­tatni attól a módtól, ahogyan a városházán ezt a problémát megoldották. Közvetlenül a há­ború kitörése előtt nagy volt a harc a koncesz­­szióért és a kocsik szállításáért. A háború ked­vező alkalom volt­ arra, hogy az autóbuszokat sorban megvásárolják ott, ahol kapni lehetett, a­ koncessziót viszont a főváros­ önmagának tartsa meg. A házi kezelés elve ezzel ismét ér­vényesült és utat tört magának új területeken is, amennyiben a főváros kötszerüzemet léte­sített, jelentékenyen kibő­vítette az élelmiszer­­üzemet, megindította a Budapesti Általános Villamossági rt. megváltására vezető eljárást és előkészületeket tett egy községi műtakar­­mánygyár alapítására. Jellemző, hogy a min­denáron való községesítésnek eme legújabb diadalához az ötletet nem a szükség adta, ha­nem­­ a meisseni Imperial Maschinenfabrik G. m. b. H. budapesti képviselője, aki ajánla­tot tett a fővárosnak a takarmánygyári beren­dezés szállítására. Budapest közegészségügyi viszonyai álta­lában kedvezők voltak 1915-ben. A járvány­­szerű betegségektől megkímélte a fővárost a sors, amiben kétségtelenül jelentős érdeme van a város egészségügyi adminisztrációjának is. Az építkezések csaknem teljesen szüneteltek, ami nagy és szám­om hatással volt nemcsak a főváros iparára és kereskedelmére, hanem a főváros háztartására is. Kultúra­, szociálpoli­tika nem volt a letűnt évben, ha csak azt nem említjük meg, hogy a Ferenc József-díjra pá­lyázatot hirdettek, de a díjat nem adták ki ed­dig, — a Népoperára viszont nem hirdettek pályázatot, hanem kiadták — a városgazda­­sági ügyosztálynak, amely most már nemcsak a testnek és a szemnek nyújt élvezetet, (lásd Széchenyi-fürdő, Állatkert) hanem a fülnek is. A deficit eltüntetésére és a főváros élelmezés­­ére nem volt sok ideje a tanácsnak és a köz­gyűlésnek, mert az esztendő nagy részét az ál­talános tisztújítás mozgalmai foglalták le. A tisztviselők hatesztendős mandátuma lejárt, csak­úgy, mint a bizottsági tagoké. A bizott­sági tag urak mandátumát az országgyűlés meghosszabbította, a tisztviselőket pedig a meghosszabbított közgyűlés újból megválasz­totta, csekély kivételével a nyugdíjba vonul­taknak és annak a­­három, öreg főjegyzőnek, akiket a változatosság kedvéért kibuktattak. Egyebekben a tisztviselők súlyosan érezték a drágaságot és a helyzeten csak csekély mérték­ben segített az évközben folyósított fizetési előleg. A kormány drágasági pótléka egyelőre késik. A jövő esztendőt, sajnos, még mindig a háború jegyében kezdi meg a főváros. A fővá­rosi törvény revíziójáról, városszabályozási ter­vekről, közlekedési reformokról, pénzügyi tranzakciókról csak jámbor óhajképen lehet beszélni. Egy bizonyos: Budapest új esztendeje rosszabb nem lehet, mint az elődje volt »***‘***m*,V*tm0*l,*P**t*+*,~n*+**m0*«brui^*naut***t*m • Budapest, december 31. Újévi üdvözlések a Várban. A király számára szánt újévi üdvözléseket az idén a háborúra való tekintettel éppúgy mint tavaly az évtizedes szokás­tól eltérően a magyarországi udvarnagy nem ünne­pélyes fogadás keretében­ vette át. Ehelyett az ud­varnagyi hivatalban ívet tettek ki, melyen azok a személyiségek,akik a királynak boldog újévet akar­nak kívánni, aláírták nevüket. Délelőtt tíz órától kezdve esti hat óráig a magyar közélet számos ki­válósága, a kormány tagjai, a tábornoki kar, a diplomácia tagjai, a hatóságok fejei, a papság kép­viselői, a főúri világ tagjai, kamarások,a főrendek és képviselők megjelentek az udvarnagyi hivatal­ban és aláírták az üdvözlő ívet.

Next