Pesti Napló, 1916. július (67. évfolyam, 181–211. szám)

1916-07-01 / 181. szám

r&SiTB» W. I Stng Ua*»deMB ert kérdi: Volte az összes SSkötöttesmek hasonlóképpen a mieinkhez oly meghatalma­zásuk, hogy az általuk képviselt or­­szágok nevében kötelező kijelentéseket tehessenek,­­ Asquith ezt felelte: Én csak a mi megbizot­­tainkról beszélhetek. fiit*az olasz kamarában Zürich, junius 30. Az olasz kamara tegnapi ülésén Treves szocialista képviselő beszélt. Fejtegetéseit a je­lenlévők feszült érdeklődéssel hallgatták és s gyakori tetszésnyilvánítással, néha közbe­szólásokkal szakították félbe. Treves egyebek közt ezt mondta: s­• A kormányválság nem a kamara sza­vazásának megfelelően folyt le és a pártok szétválása helyett oly kormányalakításhoz ve­hetett, amelynek a pártok egyértelműségét kel­lene kifejezésre juttatnia, tényleg azonban a mostani kormány csak az eszmék és elvek zűrzavarát ábrázolja, mert karrikatúrája a nemzet egységességének és magában hordja a széthúzás csíráit. Egy ily kormány nem fo­kozhatja az energiákat a háború érdekében és szándékosan elkerüli, hogy konkrét program­mal lépjen elő. A kabinet különböző parla­menti érdekek között való kompromisszum, és a háborúnak a parlamenti tagok által való kiaknázásának eredménye. A reformisták — folytatta a szónok — most miniszterek lettek, noha semmiféle reform nem vihető keresztül.­­A klerikálisok a pápa világi követelései érde­kében való összes fentartásaikat feladják és a non erpedit megszüntetésétől eljutottak a ki­rályság kormányában való részvételükig. A köztársaságiak szemet hunynak a despoták tényleges befolyása előtt és egy király minisz­terei lettek. Sonnino miniszter megmaradása a kabinetben még a­zt a reményt sem engedi ér­vényesülni, hogy az új minisztérium nagyobb közszabadságot és a parlament gyakoribb ko­moly munkáját lehetővé fogja tenni. . Kérdéses vágjon Olaszország a négyes sentente keretében talál-e méltányos oltalmat­­és érdekei és jogai őszinte tiszteletben tartását. Olaszországnak a szövetségesekkel való gaz­dasági megállapodása kell, hogy számot vessen a munkások és a fogyasztók igényeivel és hogy, Olaszország kereskedelmi kibontakozása érde­kében szükséges piacokat a háború után­­nyitva hagyja. Olaszországnak nem szabad An­glia politikai és gazdasági imperializmusa esz­közévé váltja és az angol kizsebelésrrel ha­sonló módon kiszolgáltatva lenni, mint az an­gol gyarmatok. Az olasz gyártmányok Francia­­országban és­­Angliában nem jutnak kelendő­­s­éghez, hanem konkurrenciához és ezért szükségük van a központi hatalmak piacaira. Az összes hadviselő államokban, — mondja a szónok, — a nép a békét kívánja. Kívánatos volna, hogy Olaszország a kellő pillanatban átvehesse a népek között az egyértelműség és béke helyre­állításának azt a történelmi misz­­szióját, amely őt földrajzi helyzeténél fogva megilleti. Colajanni köztársasági képviselő ki ' ' a félbeszakítja a szóno­kot: — Hisz ez a német béke volná! A szocialista képviselők zajongani kezde­nek és lekiabálják Colajannit s csakhamar ál­talános tumultus keletkezik, amelynek folya­mán ily kiáltások hallhatók: Le a háborúval! Éljen Olaszország! továbbá: Osztrákok! Fran­­ciák! Bárgyak! Himpeltérek! ezt kiáltják egy­másnak az egyes személyek és csoportok. Treves képviselő lemond beszéde folyta­tásáról és miután a zaj mintegy tíz percig tar­tott Miglioli katolikus szocialista szólal fel. Kifejti, hogy elítéli a háborút, ha mindjárt ez idő szerint az egyik képviselő, aki azonos vallási érzésű, mint a szónok, miniszter lett is. Az új kormány tagjai között lévő elvi ellen­tétek kizárják annak teljesítőképességét A szónok végül intézkedéseket követel a mun­kásság támogatása érdekében. Az ülés utolsó szónoka Maffi volt, aki rámutatott arra, hogy a katonai és polgári szükségletek tekintetében mily nagy az orvos­hiány. Felemlíti azonkívül, hogy a szakképzett betegápolók legnagyobb részének kombattánsi szolgálatot kell teljesítenie, hogy helyükön va­gyonos apák katonai szolgálatra kötelezett fiai nagyszámban biztosságban maradjanak. (WWwWJVWW­/: AJVWWWWWwwww) — Olyan föltétel mellett, ha naponkint tíz liter tejet ad. Akkor aztán mi lesz az ára? — Hát kérem, ami a tejet illeti, arra­­nem teszem le a főesküt, mert egyszer eny­­nyit, máskor annyit ad. A reggeli fejesnél, mondjuk, ad négy litert, vagy ötöt, az esték­­­­nél meg már úgy, lehet hatot is vesz tüle az asszony. — Nos? — Ezt úgy lehetne leghitelesebben meg­­­állapítani hogy pár napig átjön reggel is, meg este is a maga kapásnéja, a Julcsa, aztán személyesen meggyőződik, hogy mennyi a tej. — Hát az ára? Jóformán gondolkozás nélkül adja meg a választ Vörös János: — Nyolcszázötven forint. Szeder szomszéd egyet dobbant a lábá­val s azután csak annyit mond: — Hm. — Sokalja? — emeli föl a szeme pilláit János szomszéd. — Sok, nagyon sok. — Nem tehetek róla szomszéd uram, ennek ez az ára.. . Egy vörösréz krajcár nem sok, de annyit se engedhetek belüle. Ezt a pénzt még a hátam mögött is megkapom ezért a tehénért... Szeder szomszéd számol, összead, kivon magában, végre arra a megállapodásra jut, hogy a tej kell, a túró is kell, a vajra is ok­vetlen szükség van, hát nincs mást mit tenni, mint lefoglalózni a riskát. Előveszi a nagy bőrbugye­llárist és úri kevélységgel mondja: — Lefoglalózom ... Adok ötven pengő foglalót. — Nézze, Szeder szomszéd, ne fog- lalózza le, nem veszek el ,egy vasat se . . . Előbb próbálják ki a tehenet. Mit ad? . . . Megadja-e a tiz litert napjában, vagy nem? — Hát jó van. Helyes. Három-négy nap múlva nyilvánvalóvá válik az eredmény s most már harmadmagá­val megy át Szeder Mihály a szomszédjához. A kapásnéjával, meg a kertészével. Pénzről van szó, gondolja, jobb lesz ezt tanuk előtt kiadni a kézből. — No János szomszéd, hát úgy tudom, rendbejöttünk a tejjel, megadja a tehén a tíz litert, gazdája leszek. — A nyolcszázötven forintért? — Azért... Sofie, rengeteg sok pénz egy tehénért nyolcszázötven forint, de hát ha nem adja olcsóbban. — Egy fillérrel sem, uram. Az az ára. Megint előveszi Szeder Mihály a nagy bugyellárist, hogy elintézze a financiális bér­kérdést, Vörös János azonban újra csak közbevág: — Mit akar szomszéd uram? — Foglalót akarok adni. — Egy krajcárt se adjon. — Miért? — Majd előbb átiratom a passzust, az­után mikor elgyűlnek érte, kifizeti az árát egyszerre. — Így is jó lesz. — Nézze Szödör szomszéd, nem vagyok én názáreti ember, több az én szavam, mint a foglaló, amit mondtam, annak ura leszek m­ég egy hónap múlva is. Hát... Még a g vóna szép hogy megmásítsa az ember a szavát. Harmadnap ismét megjelennek mind a hárman. Köszönnek illedelmesen, csak Vörös János mondja húzódozva a „fogadj­ istent“, mint akinek leütötték az oldalát. — Itt vegyünk szomszéd. — Látom. — Visszük a tehenet. — Vinnék csak. — Miért? — Mer­­legel. — Hát aztán­? — Aztán most nem háborgatjuk. — Nem háborgatjuk? . . . Micsoda ,be­széd ez? . . . Fizetem, aztán viszem. — De nem lehet ám szomszéd uram. — Mi a csudáért? — Azért, mert azt sürgönyözte az asszony Budapestről, hogy ki ne merjem adni a tehe­net a házból. — Úgy? ... Hát akkor mégis csak názá­reti ember kend. — Most az Jöttem szomszéd uram, de hát nem baj az talán? — Bajnak nem baj, de szépnek se szép. — Hát mán így esett a sorsa, mit csi­náljunk. — Semmit... Ma már, lássa, én is töb­bet tudok, mint tegnap tudtam. Tegnap még azt tudtam, hogy szava tartó ember kigyelmed, szomszéd, ma meg már azt is tudom, hogy rosszabb rend a vénasszonynál. Ezzel befejeződött a dolog, még csak az volt hátra, hogy adj Isten, fogadj Isten . . . Mert úriember enélkül nem megy el más portájáról, ha még annyira boszankodik is. Nem telik azonban bele négy nap, megint csak átmegy Szeder szomszéd Vörös Jánoshoz. — Hát szomszéd, itt vagyok ... Szent kigyelmed. Vörös szomszéd mosolyogva adta most vissza a feleletet-­­ TOLTI NAPLÓ 1918. július 1. 3 Budapest, junius 30. A bécsi kiegyezési tárgyalások. Bécsből táviratozzák. A két kormány a Budapesten minap félbeszakított gazdasági tárgyalásokat ma Bécsben folytatta. E tanácskozáson ma­gyar részről gróf Tisza István miniszterelnök, dr. Teleszky János pénzügyminiszter, báró Harkányi János kereskedelemügyi miniszter és báró Ghillány Imre földmivelésügyi minisz­ter vettek részt, akik mellett ott voltak a mi­nisztériumok államtitkárai és szakelőadói is. A tárgyalásokat alkalmasint holnap is foly­tatják. Beszélgetés Szerbia f­őkormány­zój­ával A Berliner Tagblatt munkatársa felkereste gróf Salis Securis János főkormányzót, aki ma a meg­hódított Szerbia élén áll és irányítja az ország paci­fikálásának munkáját. A főkormányzó a hozzá in­tézett kérdésekre behatóan, noha a szorosan vett politikai színezettől mentes, válaszolt. Az érdekes nyilatkozatból adjuk a következőket: — A négy háborús véres esztendő, amely ma Szerbia háta mögött­­van, természetesen maga után vonta a szerb nép bizonyos kimerülését. Ebből a kimerülésből, valamint a szenvedett csalódásokból származik a mélységes vágyakozás a béké­s csend után Éhez járul az is, hogy ma csaknem vala­mennyien, akik a politikai szenvedélyek felszítá­sából éltek, az ország határain túl vannak. Azok az agitátorok, akik ma Franciaországban az olaszok­kal a daknát szigetek birtokáért vitatkoznak, itt az országban aligha találnának meghallgatásra. Az a reménye­ a népnek, hogy visszanyeri szabadságát, nem szűnt ugyan meg, ele viszont a babona s a könnyen hivőség is meleg talajra talál, ennek da­cára azonban elég példánk van a lojális megnyilat­kozásokra. Minden törvénysértést a legszigorúbban meg­törtünk, kizárunk minden politikai ténykedést, de arra törekszünk, hogy igazságos közigazgatás által a nép érzékét felkeltsük a rend és fegyelem iránt. Tényleg úgy áll a dolog, hogy a szerb nép nemcsak politikailag van túlcsigázva, hanem ki is zsákmá­nyolták alaposan. A kormánypárt mindig csak a saját híveinek dolgozott s szemeit Bosznia, Herce­govina, Horvátország és Macedónia felé fordította, miáltal a nép ezreiből rengeteg sok szellemi prole­tárt és veszedelmes politikai intelligenciát nevelt. A gimnáziumok, az egyetem jórészt csak politizáló ügyvédeket és hivatal nélküli politikusokat adtak az országnak. Ma az ország határai ezen politikusok előtt szigorúan el vannak zárva. Kezünkben az egész sajtó s minden politikai gyűlést a leghatá­rozottabban eltiltottunk. A pópák csak addig veszedelmesek, amíg a politikai agitálásukat eltűrik. De ma a mi felügye­letünk alatt csak vallási, lelki dolgokban érintkez­hetnek híveikkel. Utóvégre pedig a nópák is oppor­tunisták, mert javadalmazásukat tőlünk kapják és sorsukkal meg vannak elégedve. A szerb nyelvet értő osztrák és magyar bizto­sok állanak a községek élén s intézik a községek ügyvitelét Amikor az év elején átvettük az ország igazga­tását, roppant sokat kellett küzdenünk a háború következményeivel és a szerb garázdálkodás ma­rad­ványai­val A nép közel volt az éh­halálhoz. Sem vetőmag, sem gépek nem voltak. Mindent besze­­reztünk, mindent adtunk s ma azt lehet mondani, hogy a nép és az országot megszállott sereg élel­

Next