Pesti Napló, 1917. július (68. évfolyam, 165–190. szám)

1917-07-01 / 165. szám

• Vasárnap A PESTI NAPLÓ 1917. július 1­3 -i téli háború felé Oroszország belső viszonyai — A Bourgeoisie nagy befolyása az eseményekre — Íl Pesti Napló bécsi munkatársától —­ / Bécs, jtraius 30. Jigyidőbert azzal a hírrel, hogy a péter­vári munkás- és katonatanács stockholmi­­brak­jainak már napok óta megszakadt az össz­ekötd­et­ésük az orosz fővárossal. Bécsbe érkezett Stockholmból egy olyan személyi­ség, akinek előkelő­­skandináv összekötteté­seinél fogva is alkalma volt közelebbi rész­leteket megtudni Oroszország belső viszonyai­ról ,púgy, mint a stockholmi konferencia sorsáról, amelyet éppen most ez a bizonytalan orosz hetézet tesz kétségessé. A sok ellentmondó híreszteléssel és ren­geteg intervjúlavinával szemben, amelyet Stockholm most különösen a centrális hatal­mak közvéleményére tudít, igen élesen és a viszonyok ismerete alapjá­n ridegen világít az orosz helyzetre ennek a politikusnak a nyi­latkozata, amelyet anélkül, hogy beszélgetés formába öntenem, módomban van a követke­zőkben visszaadni: — A népnek azok az elemei, amelyek Oroszországban a forradalom által maguk­hoz ragadták a hatalmat, illetve inkább csak megpróbálták ezt a hatalmat megra­­jadni — kétségtelenül békés elemek, a há­borúba már belefáradtak, szeretnének te­hát minden órában békét akar kötni. Mégis csalódik, aki azt hiszi, hogy ezek a néprétegek sokra képesek egy gyors béke érdekében. Az orosz nég képviselői ugyanis, mihelyt be­léptek az ideiglenes kormányba, rögtön a polgári pártok erős befo­lyása alá kerültek . A kormányrudná­l ma is a bour­geoise van többségben, a szocialisták csak a­zért kaptak tárcákat, hogy a munkásmi­nisztereken keresztül, amennyire lehet, le­szereljék a népet. Ami őszinte béketörek­vés a '­szocialista miniszterekben tényleg megvolt, azt a polgári elemek Oroszország szomorú pénzügyi állapotára való hivatko­zással ütötték agyon é s itt, ennél az érzé­keny pontnál kapott erős szerepet Francia­országnak, de főként Angliának minden eszközzel dolgozó diplomáciai befolyása is. Az angol pénz, de még inkább a kilátásba helyezett amerikai segítség a háború to­vább folytatására akarja lekötni az orosz nemzetet s igy könnyen megérthetjük, ha Oroszországnak minden tényezője kereken,és határozottan visszautasí­tott és vissza is utasít minden bék­e­ajánlatot, akárhonnan is jönne az.­­ A ma Oroszországban uralkodó,, egyre erjedő állapotod még sokáig tarthat­nak, nagyon sokáig, anélkül, hogy a béké­hez vezetnének. Különösen pedig azért, mert most már a felszabadult orosz nép­ben is egyre növelik azt a tudatot, hogy Németországnak és a monar­kiának a győzelme reakció volna, egy visszafordulás a cári uralomhoz, — ezt tehát még passzíve se támogathatja a fel­szabadult Oroszország. — Számítani lehet még arra is, hogy a szövetséges koalíció a háború tempóját las­sítva, még módját ejti annak, hogy Orosz­országot a háborút ki kényszerítse. És ekkor, dacára Oroszország forradalmi viszonyai­nak és a hadseregében uralkodó fegyelmet­lenségnak, egy esetleges orosz offenzívát, ha gyengébb is lesz, mert nincs szilárd Hin­­terland ja, lebecsülni egészen még sem le­het. Mert mindenesetre igényibe venné a centrális hatalmak ha^s cegének egy részét s ezáltal ezeknek a? c - : • « másik három fronton gyengítené. — Persze se a tempój, ' se­ az időpont­­j­­át nem leh­et előre jósolni gy orosz offen­zívának, de maga az a körü­lmény, hogy az enteste Oroszországot a békítől vissza tudja tartani, megadja a lehetőséget arra is, hogy a háborút a kimerülésig hosszabbítsa rajt-Sajnos, minden nappal valószinűbbá lesz még egy téli háb­orú bekövet­kezése és maga a béke, bármennyit, beszélnek is róla, a nagy és illeték­es k­észülődés edtiben egyre jobban háttérbe szorul... (Br. Szó.) Új orosz offenzíva készül az osztrák-magyar front ellen — A Pesti Nupló tudósítójától — Lugano, június 30. A Baseler Nachrichten jelenti Milánóból,­hogy az orosz hadvezetőség elhatározta, hogy a legközelebbi időben megindítja a tavaszra tervezett offenzívát, de egyelőre csak az orosz front déli részén, Galíciában és Stomániában. (mn) A cs. és kir. sajtóhadiszállásról jelentik. A Zürcher Post a következő genfi táviratot közli: Parisba­ érkezett megbízható erek szerint az orosz hadvezetőség most komo­lyan készülődik délnyugati arcvonalán a tavaly megszűntetett offenzíva folytatásá­nak előkészítésén. Az orosz hadvezetőség erre a célra jelentékeny hadierőket vont össze az osztrák-magyar arcvonalon, a­ tüzérséget megfelelő mértékben megerősí­tette és arra törekszik, hogy a belső zava­rok ellenére lehetőlég fokozza a muníció­gyártást. Feltűnő, hogy éppen az osztrák-magyar területen készítenek elő támadást. Ez a jelen­tés sajátságos világításba helyezi a pétervári munkások és katonák tanácsának a békéről hozott határozatát. Ez a határozat nyomaté­­­kosan beszél annexió nélküli békéről s az orosz hadvezetőség most új off­enzivát készít elő, melynek pedig nem lehet más célja, m­rrt idegen ter­ületek annektálása. A döntés előtt Genf, június 30. A Journal de Geneve párisi­ tudósítója azt jelenti, hogy a háború a döntő vál­ságos pillanathoz közeledik, miért is a szövetsége­si legönzőbb és legelbizakodottabb,­­ amiért esetleg ki fog nevetni, — hogy magamról beszéljek örmek, hogy elmesélem magamat, úgy, amilyen vagyok.­­— Hát meséljen magáról — mondta az író szives hangon és arca áhítatossá­gűn, mert tisztelte az asszonyi lelket és annak megnyilatkozásait. S az asszony ekkor elmesélte életét, kis éretét, a történettel és gondolatait, álmait, ma­gányát és vágyait, a szomorúságokat, amik­­ket senkinek sohasem volt terhére, a lemon­dásokat, amikről senki sem tudott. .Azt a rö­vid küzdelmet a szerelemért, ami majdnem végzetessé vált reá, de ami elöl el tudott ráe­neküeni. S hogy most úgy áll élete teljén, mint aki jól él: a férje boldog ember, ő tisztelt asszony, látszólag minden oly csendes és nyu­godt körülötte, csupa harmónia — és mégis, mi­ az, hogy néha a földre szeretne feküdni és fejét addig verni a földhöz, míg minden fájdalom ki nem szakad belőle! És honnan jön ez a fájdalom, ez az alattomos, megoko­latlan és mi ez mi ez, mi e­z? Miféle titkos forrásból fakadt"? mik a györmerei? Miért ke­gyetlenebb, mint mind a fájdalmak, amiket az ember meg tud magyarázni magának? Ezt kérdezte és a kérdések végén meg­döbbent. Ha az író elmosolyogná magát és azt mondaná: ez ivem más, mint asszonyi tii­telmenepség, hisztéria, a közeledő negyven esztendő apró kiszámíthatatlan válságainak előjele, — mint ahogy ő mondta magának már sokszor. Ha ezt mondaná! Nos, akkor legalább befejezte itt való tartózkodását. Cso­magolhat és mehet h­aza agutgodnul, nincs itt­­többé semmi keresnivalója De nem, az író neim mondta ezt. Mély és fáradt tekintetének gyöngédségével szólt: —­ Ez, asszonyom, a ki nem élt élet fáj­­dalma, ami akaratunk ellenére ránk tör, ami­­erkölcsi erőnket kigúnyolva, torkon ragad bennünket, ami OPVIII megtámad és leránt bennünket hűvös és tiszta piedesztálunkról. Ez az, a ki nem él élet, aminek adósai let­tünk s ami­ mint az adós, koronként megje­lenik és durván figyel­meztet bennünket tar­tozásunkra. És minél inkább múlik az idő, miél hosszabb a terminus, az adós annál t­­rtelm­etlenebb. — Azt hiszi ? — kérdezte halkan az asz­szony. —" De hiszen én — én azt hiszem, úgy érzem, az én életem nem maradt félbe, hogy igy, amint vim, egész. Én nem vágyom sem­mire, nem akarok semmit, én csak magamat akarom egészen, a tudatot, hogy igy, amint vagyok, az életem jogosult és értékes. Ezt szeretném tudni .. . — De épen ez az, amit az ember nem tud elérni — mondta az író. — Igi azt hisszük, nincs adósságunk az élettel szemben, mert elfoglaljuk magunkat kötelességekkel és­ el­torlaszoljuk magunkat morális jelszavakkal. Az élet azonban emlékszik ... Ez a baj épen. Az afis,Sony hallgatott és tűnődött. — Egyet azonban meg kell Önnek mon­danom, asszonyom — folytatta az író — és talán ez megnyugtatja. Mindnyájan, értse meg, mindnyájan szennvedünk mag­unk miatt és nincs köztünk, aki az életnek adósa ne ma­radt volna, mert egy pontján életünknek mindnyájan elvétjük a dolgot. Elvétjük, mon­dom, de csak hogy kifejezzem botlásunkat, mely az élet adósaivá tesz. Tulajdonképen csak azt cselekeszszü­k, mint az Ön esetében is amit cselekednünk kell. Dehát ez mindegy. Az öröm valahol van, mégis csak van a mi számunkra elkészített öröm, amit fel kellene keresnünk mindenáron és nem keressük fel, amit magunkévá kelene leírnánk és elmu­lasztjuk. Emberi sors, emberi vaksági Elme­gyünk mellette, eldobjuk magunktól s aztán egész életünkben nyomorgunk miatta. Lássa, nekem husz éves k­oromban, falun élvén ro­konaimnál, volt egy kis parfiszileány-szere­tőm. Ártatlan, tiszta, szép virág, aki az én szívemen nyílt ki. Otthagytam. Később aztán volt sok kedvesem és feleségül vettem egy ün­­­nepelt nagy énekesnőt, amint tudja. Nos, egész életem alatt, házasságom előtt és i­tán, és azóta maddig, nem hagyott békén egy, gyötrő tudat, hogy boldog, sőt nagy ember lettem volna, ha megmaradok a kis lakisi lányom mellett, feleségül veszem őt és kívüle nem ism­eresc más asszonyt. Lássa, így van ez. S az ilyen dolgokra azt mondják: érzelgősség, vagy megveregetjük saját vállunkat: öregszel, pajtás, öregszel! De a fájdalmas igazság mégis csak ott van a dolgok mögött és nem hagy nyugodta bennünket... — Ön azt mondja: a ki nem élt élet.. -sóhajtotta az asszony. Kissé megborzongott s aztán lassan föl­vetve szemét, mondta: — Most már úgyis késői Az iró jóság­os­an nézte. — Nem késői — mondta azután jós gyönge mosolyból — banen ami ezután jö­het, az már nem ugyanaz. Az már nem s­zép. A mi korunkban, asszonyom, a mi korunk­ban már keserves árt kell üzetni azért, ha ki akarunk pótolni valamit. Én maholnap ötven éves leszek, ez megfelel az Ön negyven esz­tendejének. Ebben a korban valami újat kez­deni szerintem: izléstelenség. Neill előkelt a dolog. Mintha az ember a lakoma végén feláll és miután megette a fagylaltját és megitta a feketekávéját, egy darab kenyeret eszik. Nem flehet! Ha az ember nem lakott egészen jól az ebéddel, tessék éhezni. Nem i..y ven? — így van! — mondta az asszony. Így beszélgettek. S ezután még sokszor. •Az írónak is jól esett az asszony közelsége, egyszerűsége, nyu­l lénye, csaknem testvéri bizalma és nyugalma. Sokat voltak együtt , és az író egyszer azt mondta az asszonynak: — Tudja-e, hogy ez n­em maga gyógyít meg, nem­ az orvosok és nela a kura. Ha maga

Next