Pesti Napló, 1917. július (68. évfolyam, 165–190. szám)
1917-07-01 / 165. szám
• Vasárnap A PESTI NAPLÓ 1917. július 13 -i téli háború felé Oroszország belső viszonyai — A Bourgeoisie nagy befolyása az eseményekre — Íl Pesti Napló bécsi munkatársától — / Bécs, jtraius 30. Jigyidőbert azzal a hírrel, hogy a pétervári munkás- és katonatanács stockholmibrakjainak már napok óta megszakadt az összekötdetésük az orosz fővárossal. Bécsbe érkezett Stockholmból egy olyan személyiség, akinek előkelőskandináv összeköttetéseinél fogva is alkalma volt közelebbi részleteket megtudni Oroszország belső viszonyairól ,púgy, mint a stockholmi konferencia sorsáról, amelyet éppen most ez a bizonytalan orosz hetézet tesz kétségessé. A sok ellentmondó híreszteléssel és rengeteg intervjúlavinával szemben, amelyet Stockholm most különösen a centrális hatalmak közvéleményére tudít, igen élesen és a viszonyok ismerete alapján ridegen világít az orosz helyzetre ennek a politikusnak a nyilatkozata, amelyet anélkül, hogy beszélgetés formába öntenem, módomban van a következőkben visszaadni: — A népnek azok az elemei, amelyek Oroszországban a forradalom által magukhoz ragadták a hatalmat, illetve inkább csak megpróbálták ezt a hatalmat megrajadni — kétségtelenül békés elemek, a háborúba már belefáradtak, szeretnének tehát minden órában békét akar kötni. Mégis csalódik, aki azt hiszi, hogy ezek a néprétegek sokra képesek egy gyors béke érdekében. Az orosz nég képviselői ugyanis, mihelyt beléptek az ideiglenes kormányba, rögtön a polgári pártok erős befolyása alá kerültek . A kormányrudnál ma is a bourgeoise van többségben, a szocialisták csak azért kaptak tárcákat, hogy a munkásminisztereken keresztül, amennyire lehet, leszereljék a népet. Ami őszinte béketörekvés a 'szocialista miniszterekben tényleg megvolt, azt a polgári elemek Oroszország szomorú pénzügyi állapotára való hivatkozással ütötték agyon é s itt, ennél az érzékeny pontnál kapott erős szerepet Franciaországnak, de főként Angliának minden eszközzel dolgozó diplomáciai befolyása is. Az angol pénz, de még inkább a kilátásba helyezett amerikai segítség a háború tovább folytatására akarja lekötni az orosz nemzetet s igy könnyen megérthetjük, ha Oroszországnak minden tényezője kereken,és határozottan visszautasított és vissza is utasít minden békeajánlatot, akárhonnan is jönne az. A ma Oroszországban uralkodó,, egyre erjedő állapotod még sokáig tarthatnak, nagyon sokáig, anélkül, hogy a békéhez vezetnének. Különösen pedig azért, mert most már a felszabadult orosz népben is egyre növelik azt a tudatot, hogy Németországnak és a monarkiának a győzelme reakció volna, egy visszafordulás a cári uralomhoz, — ezt tehát még passzíve se támogathatja a felszabadult Oroszország. — Számítani lehet még arra is, hogy a szövetséges koalíció a háború tempóját lassítva, még módját ejti annak, hogy Oroszországot a háborút ki kényszerítse. És ekkor, dacára Oroszország forradalmi viszonyainak és a hadseregében uralkodó fegyelmetlenségnak, egy esetleges orosz offenzívát, ha gyengébb is lesz, mert nincs szilárd Hinterland ja, lebecsülni egészen még sem lehet. Mert mindenesetre igényibe venné a centrális hatalmak ha^s cegének egy részét s ezáltal ezeknek a? c - : • « másik három fronton gyengítené. — Persze se a tempój, ' se az időpontját nem lehet előre jósolni gy orosz offenzívának, de maga az a körülmény, hogy az enteste Oroszországot a békítől vissza tudja tartani, megadja a lehetőséget arra is, hogy a háborút a kimerülésig hosszabbítsa rajt-Sajnos, minden nappal valószinűbbá lesz még egy téli háború bekövetkezése és maga a béke, bármennyit, beszélnek is róla, a nagy és illetékes készülődés edtiben egyre jobban háttérbe szorul... (Br. Szó.) Új orosz offenzíva készül az osztrák-magyar front ellen — A Pesti Nupló tudósítójától — Lugano, június 30. A Baseler Nachrichten jelenti Milánóból,hogy az orosz hadvezetőség elhatározta, hogy a legközelebbi időben megindítja a tavaszra tervezett offenzívát, de egyelőre csak az orosz front déli részén, Galíciában és Stomániában. (mn) A cs. és kir. sajtóhadiszállásról jelentik. A Zürcher Post a következő genfi táviratot közli: Parisba érkezett megbízható erek szerint az orosz hadvezetőség most komolyan készülődik délnyugati arcvonalán a tavaly megszűntetett offenzíva folytatásának előkészítésén. Az orosz hadvezetőség erre a célra jelentékeny hadierőket vont össze az osztrák-magyar arcvonalon, a tüzérséget megfelelő mértékben megerősítette és arra törekszik, hogy a belső zavarok ellenére lehetőlég fokozza a muníciógyártást. Feltűnő, hogy éppen az osztrák-magyar területen készítenek elő támadást. Ez a jelentés sajátságos világításba helyezi a pétervári munkások és katonák tanácsának a békéről hozott határozatát. Ez a határozat nyomatékosan beszél annexió nélküli békéről s az orosz hadvezetőség most új offenzivát készít elő, melynek pedig nem lehet más célja, mrrt idegen területek annektálása. A döntés előtt Genf, június 30. A Journal de Geneve párisi tudósítója azt jelenti, hogy a háború a döntő válságos pillanathoz közeledik, miért is a szövetségesi legönzőbb és legelbizakodottabb, amiért esetleg ki fog nevetni, — hogy magamról beszéljek örmek, hogy elmesélem magamat, úgy, amilyen vagyok.— Hát meséljen magáról — mondta az író szives hangon és arca áhítatosságűn, mert tisztelte az asszonyi lelket és annak megnyilatkozásait. S az asszony ekkor elmesélte életét, kis éretét, a történettel és gondolatait, álmait, magányát és vágyait, a szomorúságokat, amikket senkinek sohasem volt terhére, a lemondásokat, amikről senki sem tudott. .Azt a rövid küzdelmet a szerelemért, ami majdnem végzetessé vált reá, de ami elöl el tudott ráeneküeni. S hogy most úgy áll élete teljén, mint aki jól él: a férje boldog ember, ő tisztelt asszony, látszólag minden oly csendes és nyugodt körülötte, csupa harmónia — és mégis, mi az, hogy néha a földre szeretne feküdni és fejét addig verni a földhöz, míg minden fájdalom ki nem szakad belőle! És honnan jön ez a fájdalom, ez az alattomos, megokolatlan és mi ez mi ez, mi ez? Miféle titkos forrásból fakadt"? mik a györmerei? Miért kegyetlenebb, mint mind a fájdalmak, amiket az ember meg tud magyarázni magának? Ezt kérdezte és a kérdések végén megdöbbent. Ha az író elmosolyogná magát és azt mondaná: ez ivem más, mint asszonyi tiitelmenepség, hisztéria, a közeledő negyven esztendő apró kiszámíthatatlan válságainak előjele, — mint ahogy ő mondta magának már sokszor. Ha ezt mondaná! Nos, akkor legalább befejezte itt való tartózkodását. Csomagolhat és mehet haza agutgodnul, nincs itttöbbé semmi keresnivalója De nem, az író neim mondta ezt. Mély és fáradt tekintetének gyöngédségével szólt: — Ez, asszonyom, a ki nem élt élet fájdalma, ami akaratunk ellenére ránk tör, amierkölcsi erőnket kigúnyolva, torkon ragad bennünket, ami OPVIII megtámad és leránt bennünket hűvös és tiszta piedesztálunkról. Ez az, a ki nem él élet, aminek adósai lettünk s ami mint az adós, koronként megjelenik és durván figyelmeztet bennünket tartozásunkra. És minél inkább múlik az idő, miél hosszabb a terminus, az adós annál trtelmetlenebb. — Azt hiszi ? — kérdezte halkan az aszszony. —" De hiszen én — én azt hiszem, úgy érzem, az én életem nem maradt félbe, hogy igy, amint vim, egész. Én nem vágyom semmire, nem akarok semmit, én csak magamat akarom egészen, a tudatot, hogy igy, amint vagyok, az életem jogosult és értékes. Ezt szeretném tudni .. . — De épen ez az, amit az ember nem tud elérni — mondta az író. — Igi azt hisszük, nincs adósságunk az élettel szemben, mert elfoglaljuk magunkat kötelességekkel és eltorlaszoljuk magunkat morális jelszavakkal. Az élet azonban emlékszik ... Ez a baj épen. Az afis,Sony hallgatott és tűnődött. — Egyet azonban meg kell Önnek mondanom, asszonyom — folytatta az író — és talán ez megnyugtatja. Mindnyájan, értse meg, mindnyájan szennvedünk magunk miatt és nincs köztünk, aki az életnek adósa ne maradt volna, mert egy pontján életünknek mindnyájan elvétjük a dolgot. Elvétjük, mondom, de csak hogy kifejezzem botlásunkat, mely az élet adósaivá tesz. Tulajdonképen csak azt cselekeszszük, mint az Ön esetében is amit cselekednünk kell. Dehát ez mindegy. Az öröm valahol van, mégis csak van a mi számunkra elkészített öröm, amit fel kellene keresnünk mindenáron és nem keressük fel, amit magunkévá kelene leírnánk és elmulasztjuk. Emberi sors, emberi vaksági Elmegyünk mellette, eldobjuk magunktól s aztán egész életünkben nyomorgunk miatta. Lássa, nekem husz éves koromban, falun élvén rokonaimnál, volt egy kis parfiszileány-szeretőm. Ártatlan, tiszta, szép virág, aki az én szívemen nyílt ki. Otthagytam. Később aztán volt sok kedvesem és feleségül vettem egy ünnepelt nagy énekesnőt, amint tudja. Nos, egész életem alatt, házasságom előtt és itán, és azóta maddig, nem hagyott békén egy, gyötrő tudat, hogy boldog, sőt nagy ember lettem volna, ha megmaradok a kis lakisi lányom mellett, feleségül veszem őt és kívüle nem ismeresc más asszonyt. Lássa, így van ez. S az ilyen dolgokra azt mondják: érzelgősség, vagy megveregetjük saját vállunkat: öregszel, pajtás, öregszel! De a fájdalmas igazság mégis csak ott van a dolgok mögött és nem hagy nyugodta bennünket... — Ön azt mondja: a ki nem élt élet.. -sóhajtotta az asszony. Kissé megborzongott s aztán lassan fölvetve szemét, mondta: — Most már úgyis késői Az iró jóságosan nézte. — Nem késői — mondta azután jós gyönge mosolyból — banen ami ezután jöhet, az már nem ugyanaz. Az már nem szép. A mi korunkban, asszonyom, a mi korunkban már keserves árt kell üzetni azért, ha ki akarunk pótolni valamit. Én maholnap ötven éves leszek, ez megfelel az Ön negyven esztendejének. Ebben a korban valami újat kezdeni szerintem: izléstelenség. Neill előkelt a dolog. Mintha az ember a lakoma végén feláll és miután megette a fagylaltját és megitta a feketekávéját, egy darab kenyeret eszik. Nem flehet! Ha az ember nem lakott egészen jól az ebéddel, tessék éhezni. Nem i..y ven? — így van! — mondta az asszony. Így beszélgettek. S ezután még sokszor. •Az írónak is jól esett az asszony közelsége, egyszerűsége, nyul lénye, csaknem testvéri bizalma és nyugalma. Sokat voltak együtt , és az író egyszer azt mondta az asszonynak: — Tudja-e, hogy ez nem maga gyógyít meg, nem az orvosok és nela a kura. Ha maga