Pesti Napló, 1918. augusztus (69. évfolyam, 177–203. szám)
1918-08-01 / 177. szám
Csütörtök PESTI NAPLÓ • 1918. augusztus 1. Eichhorn vezértábornagy áldozatul esett a merényletnek A moszkvai szociálforradalmárok bérelték fel a gyilkost AZ orosz szociálforradalmárok véres kertnek Mirbach nagykövet után most Eichhorn vezérezredes és szárnysegéde esett áldozatul Kievben. A bombamerényletet, amely kedden kora délután a kaszinóból hazamenet, az utcán érte őket, nem sokkal élték túl. Estére mind a ketten belehaltak rettenetes sérüléseikbe. Ezzel a hírrel egyidejűleg megjött az értesítés a merénylet személyéről is. Donszkij Borisnak hívják, egészen fiatal ember, aki a moszkvai szociálforradalmárok eszköze volt. Vallomásából megállapítható, hogy a párt központi bizottsága parancsolta rá a gyilkosságot s az ehhez szükséges eszközökkel is ellátta. Bizonyosnak látszik, hogy a bizottság mögött az entente ügynökei állanak. Az entente módszerére ismer az egész elfogulatlan világ ebben a gaztettben, amely csak kiegészíti azt a véres sorozatot, amely néhai trónörökösünk meggyilkoltatásával kezdődött. Az ukrán kormány maga siet legelőször ítéletet mondani a merénylet fölött. A berlini ukrán követ még a merénylet estéjén kifejezte részvétét, az új állam bécsi követe pedig kemény nyilatkozattal fordul a gyilkosok ellen. Eichhorn vezértábornagy és Dressier százados belehalt sebeibe Kiev, július 30. Eichhorn vezértábornagy ma este tíz órakor belehalt sebesüléseibe. Kevéssel előtte Dressier százados is meghalt. A merénylet részletei Berlin, július 31. Kievből ideérkezett újabb jelentések szerint Eichhorn vezértábornagy ellen akkor követték el a merényletet, amikor délután két óra után segédtisztjével a kaszinóból kocsin hazafelé hajtatott. Két ember támadta meg nyílt utcán a kocsit és bombát dobott bele. A tábornagynak a bomba leszakította jobb kezét és jobb felső combján is súlyos sérüléseket szenvedett. Dressler segédtisztnek mind a két lábát szakította le a bomba. Hogyan halt meg Eichhorn Berlin, július 31. Eichhorn vezértábornagy tegnap este tíz órrakor csendesen elhunyt. Bal testfelének súlyos sérüléseihez este szívgörcsök járultak. A szívműködés erősítésére alkalmazott szerek csak átmeneti könynyebbülést idéztek elő. A tábornok személyes adjutánsa, Dressler százados, kevéssel előbb erős vérvesztesége következtében elhunyt. Donskij Boris — a merénylő Berlin, július 31. A vizgálat eddig a következőket állapította meg: A merénylő Donskij Borisnak mondja magát. Huszonhárom éves és a moszkvai baloldali szociálforradalmár párt bizalmi embere. Állítólag csak néhány nappal ezelőtt jött Moszkvából Kievbe, miután pártja központi bizottságától azt a megbízást kapta, hogy a vezértábornagyot ölje meg. Ebből a célból egy gömbölyű bombával, revolverrel és pénzzel látták el. A merénylőt kommunista bizottság küldte Kiev, július 30. A huszonhárom éves merénylő kijelentette, hogy Rjezani kormányzóságból való és tegnap este érkezett Moszkvából, ahonnan egy kommunista bizottság küldte, hogy Eichhorn tábornagyot megölje. A bécsi ukrán követ nyilatkozata — A Pesti Napló bécsi szerkesztőségétől — Bécs, július 31. Az Eichhorn tábornagy ellen elkövetett merénylet részletei még mindig hiányoznak és így rendkívül óvatos a bécsi közvélemény állásfoglalása is. Csak az a nézet általános most már, hogy nem elszigetelt esetekkel állunk immár szemben, hanem rendszeres, szervezett merényletekkel. A német rend szigora, különösen az amatőr radakormány megbuktatása után, Ukrajnában is nagyon érezhetővé vált s a német népszerűtlenség Nagy-Oroszországban is hajtotta az entente malmára a vizet. A merénylő felbujtói a német generálisban látták annak a porosz szellemnek megtestesülését, amely szerintük a bresztlitovszki békében, de még inkább annak likvidálásában kíméletet nem ismerő keménységgel bánt el az orosz és az ukrán néppel. Hogy a forradalmi szocialisták hangulata idáig érett, "abban itteni diplomáciai körök véleménye szerint a németek népszerűtlenségén kívül nagy része van a rájuk támaszkodó bolseviki uralom kíméletlenségének és még inkább az entente agitációjának. Mindamellett szó sem lehet arról, hogy újra feltámadna a keleti front. Kétségtelen, hogy diplomáciailag és talán katonailag is nagy munka áll még előttünk keleten, de ez a munka már csak rendcsinálás. A bolseviki kormány napjai — mondják nekünk illetékes német helyen — úgy látszik, már tényleg meg vannak számlálva, mert északon az entente-csapatok szorongatják őket, keletről pedig az ellenforradalom és a cseh-tót brigád. A bécsi német nagykövetségre, ahol mély megdöbbenést keltett a merénylet híre, egymás után érkeznek a részvétnyilatkozatok. A kievi kormány képviselője, Dipinszki Vjenslav ma délelőtt megjelent a német nagykövetségen és kormánya és az ukrán nép nevében legmélyebb sajnálkozását fejezte ki a merénylet felett, "amely ukrán földön történt, de kétségtelenül az ellenforradalom parancsára. Alkalmunk volt beszélni a követtel, aki a legélénkebben tiltakozott annak még csak feltevése ellen is, hogy a gyilkosságot ukrán ember követte volna el. Azután így folytatta: •— Hivatalos értesítést ugyan még nem kaptam Kievből, de azért mégis tisztán áll előttem, kik lehetnek a kievi gyilkosság értelmi szerzői. Azt, hogy ukrán ember követte volna el a merényletet, teljesen kizárják azok az események és körülmények, amelyek a mi viszonyunkat szabályozzák a központi hatalmakhoz. Hiszen Ukrajna maga volt az, mely a német és az osztrákmagyar csapatok beavatkozását annak idején kívánta, hogy helyreállítsák a rendet. Persze az ukrán függetlenség sokáig szálka volt az orosz imperializmus szemében. Érdekes, hogy az orosz forradalmi szocialisták is tulajdonképpen még mindig orosz imperialista ábrándokkal vannak tele. Ezért igyekeztek már korábban a bolseviknek is hadseregeikkel veszélyeztetni az új ukrán államalakulat első lépéseit. Miután most a bolsziki uralomnak már kezd lealkonyulni, az egyre erősbödő szociálforradalmárok folytatják ezt az áldatlan munkát ellenünk. Biztos tehát, hogy a mi érdekeink homlokegyenest ellenkezők a gyilkosság-szerző, bombákkal dolgozó orosz szociálforradalmárok érdekeivel. Az orosiigan reménykedett Bécsben, ólomlábon bár, de biztosan gördült feléje az erkölcsi koporsó, amelyet Magyarországon ácsoltak számára. A bécsi hatóságok álmélkodva olvasták, mint fojtogatják a magyarok saját emberüket. Nem tudták, kinek higgjenek. Jaquin bárót és a többi szakértőt vonták felelősségre, a szakértők azonban megmaradtak állításuk mellett: a Kuny-féle máz jó, az egészségre nem ártalmas, olcsó és használható. Erre ismét megindul a bürokratikus jegyzékváltás, őfelsége kezdi, jön utána sorban: udvari kamara, kancellária, helytartótanács, városi tanács; a vége mindig az, hogy: „Senator Hágits exmilíitur". A nyomorult Hágits Györgynek kell valami kellemetlen megbízatást ellátnia, aminek persze nem tud eleget tenni, mert a Krisztinában csak kongó falak beszélnek a város élőhalottjáról, kivert első gyáriparosáról. Szóval Budán is belátták már, hogy baj van. A hatóságok elkezdtek kapkodni s a tudós tanárok ismét összeültek. Nekik sem tetszett már a dolog. Különösen kényelmetlenül hatott rájuk a bécsieknek az a kérdése, hogy a ónt és ólmot találtak a mázban, mondják meg, hogy mennyit találtak benne. Kemény jó lett volna minőségi vizsgálat helyett ponmennyiségi vizsgálatot végezniök. Éppen az ékes latin nyelven gyönyörű dialektikai irat készült a bécsiek ellen. Ám ne kutas, milyen tartalmi alaposságú! Bécsben még ezután sem akarták elfödni a magyar szakvéleményt, amely agyonli a magyar embert. Kuny sem hagyta az igazát s az udvari kamaránál, de még a magyar kancelláriánál követelte, hogy szolgáltassanak neki igazságot. Ezenközben beköszöntött az 1812-ik esztendő is s a sok hercehurca következtében a találmánynak már régen aktuális megvásárlása még mindig késett. A magyar hatóságok végre a bécsi nyomás alatt mégis ráeszméltek, hogy ezzel a szerencsétlen emberrel igazságtalanság történt, amelyet jóvá kell tenni. Most már Brunswick József gróf sem hallgatott, ugy hogy 1813. január 26-án az ő aláírásával jelent meg a helytartótanács végzése, amely szerint „Őfelsége legkegyelmesebben megengedni méltóztatott, hogy Kuny Domokos agyagedénygyáros az általa feltalált ólom és ón nélkül való mázat saját gyárában szabadon használhassa és készítésének módját másokkal is közölhesse . . Csakhogy Kunynak ekkor már nem volt gyára. Kunynak hazája sem volt, mert akkor már a harmadik éve Bécsben időzött, sőt mi több, a második félévet nyögte az ispotályban. Mint piros képű, nyalka magyar ment fel Bécsbe és mint kopott öreg ember tengődött most a mizeriek kórházában. De a kórházban sem hagyta magát. Hiszen joggal hivatkozhatott a császár személyes jóakaratára, így történt aztán, hogy 1813. május 19-én a bécsi magyar királyi udvari kancellária még egyszer foglalkozott Kuny dolgával. Csakhogy nagyot változott a világ. Kuny titka a sok vizsgálat következtében magától kiszivárgott, a harci zaj is elült jóidőre és már nem volt olyan nagy ritkaság az ón és az ólom. Emellett a konkurrencia is erősen dolgozott. A holicsi gyárban nem szűntek meg a kísérletek, hogy más eljárással állítsanak elő megfelelően szép és olcsó mázat. Mayer Albert főigazgató, ki 1809—1810-ben kapva kapott volna az új mázon, most ambícióját helyezte abba, hogy a Kuny találmányát mellőztesse és nem nyugodott mindaddig, amíg arbanistája, Tichler, egy olyan mázat nem produkált, amelylyel a Kung-félével versenyezhetett. Szóval az, ami három év előtt kincset ért, alaposan elveszítette varázsát. Most már csak arról volt szó, hogy valahogyan kárpótolják a szegény feltalálót. A kancellária nagy jóakarattal tárgyalta a kérdést és hunyt őfelségének jutalomra ajánlotta. Ferenc császár, úgy látszik, szintén megunta azt az embert, kiben egykor ipari zsenit, most terhes querulánst látott. Világzaszló gondok is nyugtalanították, hiszen ezidőtájt folyt a német szabadságharc Napoleon ellen és az uralkodó izgalmasan készült a beavatkozásra. Száz szónak is egy a vége, győzött benne hires takarékossága s az aktára ezek a szavak kerültek:„Bittsteller ist mit seinem Gesuche abweislich zu bescheiden". Aláirás: „Franciscus". — Szóval három év alatt győzött a pesti egyetem téves szakvéleménye s a magyar ember elbukott. Az uralkodó elhatározása pontot tett nemcsak Kuny nagyravágyásához, de minden reménységéhez is. Budára nem ment már többé vissza, nem akarta látni azt a helyet, hol annyi ambícióval küzdötte fel magát a polgári jólétnek magas fokára, amelyről, amikor még emelkedőben volt, a megnem értés és a rövidlátás letaszította őt. Még kilenc éviig volt Bécsben és lelkileg megtörten, 1822 februárjában hunyta le szemét. Embert, gyárat, találmányt egyként elfelejtettek. Ám a keramikai iparban ma is használják az antimóniumos mázat. Most, száz év múltával konstatáljuk, hogy ez az eljárás magyar találmány, a derék, becsületes, izgágaságig szorgalmas Kuny Domokos találmánya.