Pesti Napló, 1918. augusztus (69. évfolyam, 177–203. szám)

1918-08-01 / 177. szám

Csütörtök PESTI NAPLÓ • 1918. augusztus 1.­­ Eichhorn vezértábornagy áldozatul esett a merényletnek A moszkvai szociálforradalmárok bérelték fel a gyilkost AZ orosz szociálforradalmárok véres ke­rtnek Mirbach nagykövet után most Eichhorn vezérezredes és szárnysegéde esett áldozatul Kievben. A bombamerényletet, amely kedden kora délután a kaszinóból hazamenet, az ut­cán érte őket, nem sokkal élték túl. Estére mind a ketten belehaltak rettenetes sérülé­seikbe. Ezzel a hírrel egyidejűleg megjött az értesítés a merénylet személyéről is. Donszkij Borisnak hívják, egészen fiatal ember, aki a moszkvai szociálforradalmárok eszköze volt. Vallomásából megállapítható, hogy a párt központi bizottsága parancsolta rá a gyilkos­ságot s az ehhez szükséges eszközökkel is ellátta. Bizonyosnak látszik, hogy a bizottság mögött az entente ügynökei állanak. Az en­tente módszerére ismer az egész elfogulatlan világ ebben a gaztettben, amely csak kiegé­szíti azt a véres sorozatot, amely néhai trón­örökösünk meggyilkoltatásával kezdődött. Az ukrán kormány maga siet legelőször ítéletet mondani a merénylet fölött. A berlini ukrán követ még a merénylet estéjén kifejezte részvétét, az új állam bécsi követe pedig ke­mény nyilatkozattal fordul a gyilkosok ellen. Eichhorn vezértábornagy és Dressier százados belehalt sebeibe Kiev, július 30. Eichhorn vezértábornagy ma este tíz órakor belehalt sebesüléseibe. Kevéssel előtte Dressier százados is meghalt. A merénylet részletei Berlin, július 31. Kievből ideérkezett újabb jelentések szerint Eichhorn vezértábornagy ellen akkor követték el a merényletet, amikor délután két óra után segéd­tisztjével a kaszinóból kocsin hazafelé hajtatott. Két ember támadta meg nyílt utcán a kocsit és bombát do­bott bele. A tábornagynak a bomba le­szakította jobb kezét és jobb felső combján is sú­lyos sérüléseket szenvedett. Dressler segédtisztnek mind a két lábát szakította le a bomba. Hogyan halt meg Eichhorn Berlin, július 31. Eichhorn vezértábornagy tegnap este tíz órra­kor csendesen elhunyt. Bal testfelének súlyos sérü­léseihez este szívgörcsök járultak. A szívműködés erősítésére alkalmazott szerek csak átmeneti köny­nyebbülést idéztek elő. A tábornok személyes ad­jutánsa, Dressler százados, kevéssel előbb erős vér­vesztesége következtében elhunyt. Donskij Boris — a merénylő Berlin, július 31. A vizgálat eddig a következőket állapította meg: A merénylő Donskij Borisnak mondja magát. Huszonhárom éves és a moszkvai baloldali szociál­forradalmár párt bizalmi embere. Állítólag csak néhány nappal ezelőtt jött Moszkvából Kievbe, miután pártja központi bizottságától azt a megbí­zást kapta, hogy a vezértábornagyot ölje meg. Eb­ből a célból egy gömbölyű bombával, revolver­rel és pénzzel látták el. A merénylőt kommunista bizottság küldte Kiev, július 30. A huszonhárom éves merénylő kijelen­­­tette, hogy Rjezani kormányzóságból való és tegnap este érkezett Moszkvából, ahonnan egy kommunista bizottság küldte, hogy Eichhorn tábornagyot megölje. A bécsi ukrán követ nyilatkozata — A Pesti Napló bécsi szerkesztőségétől — Bécs, július 31. Az Eichhorn tábornagy ellen elkövetett me­rénylet részletei még mindig hiányoznak és így rendkívül óvatos a bécsi közvélemény állásfogla­lása is. Csak az a nézet általános most már, hogy nem elszigetelt esetekkel állunk immár szemben, hanem rendszeres, szervezett merényletekkel. A német rend szigora, különösen az amatőr rada­kormány megbuktatása után, Ukrajnában is na­gyon érezhetővé vált s a német népszerűtlenség Nagy-Oroszországban is hajtotta az entente mal­mára a vizet. A merénylő felbujtói a német ge­nerálisban látták annak a porosz szellemnek meg­testesülését, amely szerintük a bresztlitovszki bé­kében, de még inkább annak likvidálásában kímé­letet ne­m ismerő keménységgel bánt el az orosz és az ukrán néppel. Hogy a forradalmi szocialisták hangulata idáig érett, "abban itteni diplomáciai kö­rök véleménye szerint a németek népszerűtlensé­gén kívül nagy része van a rájuk támaszkodó bolseviki uralom kíméletlenségének és még inkább az entente agitációjának. Mindamellett szó sem lehet arról, hogy újra feltámadna a keleti front. Kétségtelen, hogy diplomáciailag és talán katonai­lag is nagy munka áll még előttünk keleten, de ez a munka már csak rendcsinálás. A bolseviki kor­mány napjai — mondják nekünk illetékes német helyen — úgy látszik, már tényleg meg vannak számlálva, mert északon az entente-csapatok szo­rongatják őket, keletről pedig az ellenforradalom és a cseh-tót brigád. A bécsi német nagykövetségre, ahol mély megdöbbenést keltett a merénylet híre, egymás után érkeznek a részvétnyilatkozatok. A kievi kor­mány képviselője, Dipinszki Vjenslav ma délelőtt megjelent a német nagykövetségen és kormánya és az ukrán nép nevében legmélyebb sajnálkozá­sát fejezte ki a merénylet felett, "amely ukrán föl­dön történt, de kétségtelenül az ellenforradalom parancsára. Alkalmunk volt beszélni a követtel, aki a legélénkebben tiltakozott annak még csak­ feltevése ellen is, hogy a gyilkosságot ukrán em­ber követte volna el. Azután így folytatta:­­ •— Hivatalos értesítést ugyan még nem kaptam Kievből, de azért mégis tisztán áll előttem, kik lehetnek a kievi gyilkosság értelmi szerzői. Azt, hogy ukrán ember kö­vette volna el a merényletet, teljesen kizár­ják azok az események és körülmények, amelyek a mi viszonyunkat szabályozzák a központi hatalmakhoz. Hiszen Ukrajna maga volt az, mely a német és az osztrák­magyar csapatok beavatkozását annak ide­jén kívánta, hogy helyreállítsák a rendet. Persze az ukrán függetlenség sokáig szál­ka volt az orosz imperializmus szemében. Érdekes, hogy az orosz forradalmi szocia­listák is tulajdonképpen még mindig orosz imperialista ábrándokkal vannak tele. Ezért igyekeztek már korábban a bolsevi­knek is hadseregeikkel veszélyeztetni az új ukrán államalakulat első lépéseit. Miután most a bolsz­iki uralomnak már kezd le­­alkonyulni, az egyre erősbödő szociálfor­radalmárok folytatják ezt az áldatlan mun­­kát ellenünk. Biztos tehát, hogy a mi ér­­dekeink homlokegyenest ellenkezők a gyil­kosság-szerző, bombákkal dolgozó orosz szociálforradalmárok érdekeivel. Az orosii­gan reménykedett Bécsben, ólomlábon bár, de biztosan gördült feléje az erkölcsi kopor­só, amelyet Magyarországon ácsoltak szá­mára. A bécsi hatóságok álmélkodva olvasták, mint fojtogatják a magyarok saját embe­rüket. Nem tudták, kinek higgjenek. Jaquin bárót és a többi szakértőt vonták fe­lelősségre, a szakértők azonban megmaradtak állításuk mellett: a Kuny-féle máz jó, az egészségre nem ártalmas, olcsó és használ­ható. Erre ismét megindul a bürokratikus jegyzékváltás, őfelsége kezdi, jön utána sor­ban: udvari kamara, kancellária, helytartó­tanács, városi tanács; a vége mindig az, hogy: „Senator Hágits exmilíitur". A nyomorult Hágits Györgynek kell valami kellemetlen megbízatást ellátnia, aminek persze nem tud eleget tenni, mert a Krisztinában csak kongó falak beszélnek a város élőhalottjáról, kivert első gyáriparosáról. Szóval Budán is belátták már, hogy baj van. A hatóságok elkezdtek kapkodni s a tu­dós tanárok ismét összeültek. Nekik sem tet­szett már a dolog. Különösen kényelmetlenül hatott rájuk a bécsieknek az a kérdése, hogy a ónt és ólmot találtak a mázban, mondják meg, hogy mennyit találtak benne. Kemény jó lett volna minőségi vizsgálat helyett pon­mennyiségi vizsgálatot végezniök. Éppen az ékes latin nyelven gyönyörű dialektikai­­ irat készült a bécsiek ellen. Ám ne kutas­, milyen tartalmi alaposságú! Bécsben még ezután sem akarták elfö­dni a magyar szakvéleményt, amely agyon­li a magyar embert. Kuny sem hagyta az igazát s az udvari kamaránál, de még a ma­gyar kancelláriánál követelte, hogy szolgál­tassanak neki igazságot. Ezenközben bekö­szöntött az 1812-ik esztendő is s a sok herce­hurca következtében a találmánynak már régen aktuális megvásárlása még mindig késett. A magyar hatóságok végre a bécsi nyomás alatt mégis ráeszméltek, hogy ezzel a szerencsétlen emberrel igazságtalanság tör­tént, amelyet jóvá kell tenni. Most már Bruns­wick József gróf sem hallgatott, ugy hogy 1813. január 26-án az ő aláírásával je­lent meg a helytartótanács végzése, amely szerint „Őfelsége legkegyelmesebben megen­gedni méltóztatott, hogy Kuny Domokos agyagedénygyáros az általa feltalált ólom és ón nélkül való mázat saját gyárában szaba­don használhassa és készítésének módját má­sokkal is közölhesse . . Csakhogy Kunynak ekkor már nem volt gyára. Kunynak hazája sem volt, mert akkor már a harmadik éve Bécsben időzött, sőt mi több, a második félévet nyögte az is­potályban. Mint piros képű, nyalka magyar ment fel Bécsbe és mint kopott öreg ember tengődött most a mizeriek kórházában. De a kórházban sem hagyta magát. Hi­szen joggal hivatkozhatott a császár szemé­lyes jóakaratára, így történt aztán, hogy 1813. május 19-én a bécsi magyar királyi udvari kancellária még egyszer foglalkozott Kuny dolgával. Csakhogy nagyot változott a világ. Kuny titka a sok vizsgálat következtében ma­gától kiszivárgott, a harci zaj is elült jóidőre és már nem volt olyan nagy ritkaság az ón és az ólom. Emellett a konkurrencia is erő­sen dolgozott. A holicsi gyárban nem szűntek meg a kísérletek, hogy más eljárással állítsa­nak elő megfelelően szép és olcsó mázat. Ma­yer Albert főigazgató, ki 1809—1810-ben kapva kapott volna az új mázon, most ambícióját helyezte abba, hogy a Kuny találmányát mel­lőztesse és nem nyugodott mindaddig, amíg arbanistája, Tichler, egy olyan mázat nem produkált, amelylyel a Kung-félével verse­nyezhetett. Szóval az, ami három év előtt kin­cset ért, alaposan elveszítette varázsát. Most már csak arról volt szó, hogy valahogyan kár­pótolják a szegény feltalálót. A kancellária nagy jóakarattal tárgyalta a kérdést és hunyt őfelségének jutalomra ajánlotta. Ferenc csá­­szár, úgy látszik, szintén megunta azt az em­­­bert, kiben egykor ipari zsenit, most terhes querulánst látott. Világzaszló gondok is nyug­­­talanították, hiszen ezidőtájt folyt a német szabadságharc Napoleon ellen és az uralkodó­ izgalmasan készült a beavatkozásra. Száz szó­nak is egy a vége, győzött benne hires taka­rékossága s az aktára ezek a szavak kerültek:­­„Bittsteller ist mit seinem Gesuche abweislich zu bescheiden". Aláirás: „Franciscus". — Szó­val három év alatt győzött a pesti egyetem téves szakvéleménye s a magyar ember el­bukott. Az uralkodó elhatározása pontot tett nemcsak Kuny nagyravágyásához, de minden reménységéhez is. Budára nem ment már többé vissza, nem akarta látni azt a helyet, hol annyi ambícióval küzdötte fel magát a­ polgári jólétnek magas fokára, amelyről, ami­kor még emelkedőben volt, a megnem értés és a rövidlátás letaszította őt. Még kilenc éviig volt Bécsben és lelkileg megtörten, 1822 feb­ruárjában hunyta le szemét. Embert, gyárat, találmányt egyként elfe­lejtettek. Ám a keramikai iparban ma is hasz­nálják az antimóniumos mázat. Most, száz év múltával konstatáljuk, hogy ez az eljárás magyar találmány, a derék, becsületes, izgá­gaságig szorgalmas Kuny Domokos talál­mánya.

Next