Pesti Napló, 1919. november (70. évfolyam, 143–168. szám)

1919-11-01 / 143. szám

2 Szombat PESTI NAPLÓ 1919. november 1. ország az ő dominiumok, rendelkezhetnek vele, mint a birtokukkal. Hetykék, gőgösek mint ré­gen. Megint azt kiabálják, hogy a haza vezetése nekik kizárólagos joguk, ahhoz csak ők értenek, ne szóljanak az ő dolgukba bele, ők mindennek legjobban tudói... . . . Ne, ne illessze ajkához a magyar trombitás a magyar trombitát. Hadd aludjanak ők ott a galíciai, orosz, szerb, olasz satöbbi te­metőben. Hadd higyyék, hogy nem haltak meg hiába, hogy megboszulták szeretett trónörökö­sünk halálát, hogy a haza nagyobb és boldo­gabb, mint valaha, hogy itt mosoly ül az ajka­­kon, öröm a szívekben, boldogság a lelkekben­. Hadd higgyék. Minden fájdalmat és minden keserűséget, amit most magyar földről a szél felkavar, nyeljük mi is, mi élek, s a fá­jdalom meg a keserűség változzék át bennünk remén­­­nyé,­­a haza jövőjében való reménnyé), aka­rattá (sorsunkon változtatni elszánt akarattá) és­­ gyűlöletté­ . K­érn­ Bieray nem vesz részt a világb­okságban Oroszországgal szemben Csicserin távirata a német kormányhoz Berlin, október 31. Csicserin a lapok jelentése szerint szikratávira­tot küldött a német kormánynak és közli vele, hogy Németországnak Szovjet-Oroszország blokádjában való részvételét előre megfontolt ellenséges csele­kedetnek minősítené. A szovjet­ kormány elhatá­rozta, hogy Németország részvétele esetén megfe­lelő ellenintézkedéseket tesz, azonban bízik benne, hogy a német kormány határozottan visszautasítja az entente követelését, amely megcsúfolása az igaz­ság legelemibb, követelményeinek. A lapok jelentése szerint a birodal­mi kormány ma adja át válaszjegyzékét az enterjúnak arra a felszólítására, h­ogy Németország is járuljon hozzá Szovjet-Oroszország blokálásához. A jegyzék kifejti, ,hogy Németországban is voltak bolsevikiek, de si­került őket legyőzni. Németországnak tehát bizo­nyos tapasztalásai vannak ebben a dologhím és elvben teljes mértékben egyetért ugyan az ententó­val, hogy a bolsevizmust le kell győzni, a kiéheztető blokádot azonban nem tartja helyes eszköznek. Né­metország hajlandó a szükséges intézkedésekről tárgyalni, de teljesen tehetetlen mindaddig, amíg a Keleti-tengeren meg nem szűnik a blokád. Ez az oka annak, hogy az entente szándékát nem támo­gathatja kellő erővel­ abban, hogy ő ennek a két udvarlójának egé­szen egyform­a­­tárcákat ajándékozott. Fátyolos tekintette­l kérlte a barátait. Milyen szép és egészséges mindkettő. Erősek és férfiasak és mind a kettő az övé lehetne és mi is lehetne mind a kettőé. Nem. Ő csak egygyé le­het. De melyiké legyen? ő nem tudja eldön­teni, döntsön tehát a sors közöttük. Hirtelen Kristóf felé fordult: — Kristóf, magánál van az a tárca, amit tő­lem kapott? — Nálam van. •— Adja ide. Boér elkényszeredett mosolylyal kivette a tárcáját és kifogástalan udvariassággal oda adta. — Ha megbánta, tessék, visszaadom. Dus Ilka mosolygott: — Ej, szó sincs róla. Nem bántam meg. Azután Csala felé, fordult: — Adja csak ma­g­­ is ide a magáét. Ez gyanakvóbb volt és valamivel akarato­sabb is, mint a barátja. — Muszáj? — kér­dezte vontatottan. — Muszáj hát, ha kérem! Engedelmeskednie kellett. A tárcát ő is odaadta. — Nem őriznek valami titkot benne? — kérdezte Ilka pajkosan. — Üresen adta — dümmögött Csala Ottó egy kicsit ingerülten. — Akkor jól va­n — kacagott Ilka. — Most csak maradjanak nyugodtan, amig visszajövök. — Elmegy? — Nem. Csak a másik szobába megyk. De mindjárt itt leszek. Rásurrant. A két férfi egymást nézte. .Ez a lány va­jaim tréfáin töri a fejét. • ' * I Bécs, október 31. Dr. Renner kancellár tegnap rendkívül éles beszédet mondott egy választói gyűlésen a kom­­munisták ellen. Beszédét már az első szó után fél­beszakították közbekiáltásokkal. Az első incidens után dr. Renner a következőket mondta: — Ma már nem kell elméleti alapon beszél­nünk, mert előttünk vannak a Magyarországon és Olaszországban szerzett tapasztalások. Eszembe sem jut, hogy a külföldi elvtársaknak szemrehá­nyást tegyek, mert csak saját országukkal szemben felelősek. Égésiért másképpen van a dolog azonban azokkal az emberekkel szemben, akik t­ennünket akarnak kitanítani arról, hogyan kell dolgoznunk. — Hónapokig kellett küzdenünk olyan kísérle­tek ellen, amelyek nemcsak érveket vittek a har.-­ba, hanem pénzzel is dolgoztak és egyik munkást ,a másik ellen­­ uszították. (­Felkiáltások: Grácban is!) Valaki Grácot említette, értheti, hogy a gráci mun­kások nem engedik magukat felelőtlen emberek ki­sebbségétől terrorizálni (Közbekiáltások: Nyiske pribékjei! Közbekiáltások az ellenkező oldalról: Bettelheim! Menjen ki!) A zaj miatt hosszabb ideig nem lehetett foly­tatni a tanácskozást. Néhány embert erőszakosan távolítottak el a teremből. Az­ izgatottság még in­kább fokozódott, amidőn egyik rendezői a fejét­ megsebesítették. Nők és férfiak lódultak a tribünre s az elnök kénytelen volt a gyűlést felfüggeszteni. Ilka alig egy perc múlva visszajött. Most is mosolygott, de­ elfogódottan. Valami szokat­lan ünnepiesség komolykodott fehér homlokán. Boér mindjárt észrevette rajta a változást és még az ő nagyszerűen fegyelmezett szíve is megdobbant. Csala csak azt látta, hogy Ilka gyönyörű szőke haja valamiképpen megzilá­lódott. Ilka elébük állt. — Megismeri a tárcáját? — kérdezte észre­vehető szorongással Boér Kristóftól. — Már hogy ismerném meg. Hiszen aman­y­nak édes testvére, — Hát maga — fordult most Csala felé — megismeri-e ? — Nem ismerem meg. Ilka a tárcákat az asztalkára tette. Ő maga is az asztalkára támaszkodott és a két férfi ész­revette, hogy az ujjai reszketnek. Hal­kan rebegve megszólalt: — Egy hajfürtöt tettem az egyikbe. Most válasszanak. Amazok csak ránézi­ek. A kérdő tekintetek megbosszantották. — Ugyan ne csodálkozzanak. Egyszer már véget kell vetni érnnek a nevetséges állapotnak. Tudom, hogy szeretnek, ha nem is nagyon, de szeretnek. A kevés célzásból azt is tudom, hogy olyan leánynak tartanak, akit el lehet venni feleségül. Valamelyikök meg is kért volna, ha nem röstelné, hogy a másikat ezzel a barátság­talan önzéssel elkedvetlenítse. Hit azért egyik pi nyilatkozott Én meg tudom becsülni ezt a gyöngéd tapintatot, de beláthatják, hogy ad­dig mégse várhatok, amig maguk egymást meg­gyűlölik. Azt is beláthatják, hogy két udvarló mellett megöregedni nem túlságosan kel­lem­es. Azt gondolom, én kisegíthetem magukat a ké­nyes szituációból. Maguk nem kérik meg a ke-— A francia sajtócenzúra m­egszű­nése." Páris­ból táviratozzák. A háború kitörése óta fennállói­,a sajtócenzura október 14-én meg­szűnt, minthogy hónapokkal a békekötés és leszerelts megtörténte után a francia sajtó korlátozására nincs töbvé azn­ksép­­zemet, hogy egymást meg ne bántsák, lon­ta választhatok, mert én se szeretném megbántani valamelyikőjüket. Legjobb, ha a sorsra bízzuk magunkat.. Itt a két tárca. Aki a hajfürtöst választja, azé leszek. Veszedelemre senki sem gondolt, de azt mindegyik érezte, hogy az ötlet naiv és egy­úttal bizarr is. Végre asszonyt választani mégse így szoktak. De visszautasítani sem lehet, mert abban igaza vtílt a szőke Ilkának, hogy ezt a négy kézre való zongorázást egyszer mégis csak be kell fejezni. — Ha akarja — szólt Csala Ottó — miért ne. Ez még mindig jobb, mintha egymást le­lődözzük. — Én se bánom — biccentett rá Boér Kristóf. — Óh, igazán? — kérdezte Dús Ilka és va­lami ha­lk csalódást érzett. Csala Ottó most sem tagadta meg a gaval­lért.­ Boérnak kezet nyújtott: — Gratulálok. Azután elköszönt. — De siet — dorombolt Ilka haragosan. — Különben úgyis tudom, hogy a feketéhez megy. Csala elcsodálkozott. — Kihez? — fordult vissza a küszöbön. — Joó Matildhoz. Csala maga elé nézett, mintha gondolkoz­nék. A szeme lassan megvidámult. — Lássa, Ilka, erre nem gondoltam. De az ötlet igazán nem rossz. Elment. — Most maguk haragban lesznek? — kér­dezte Ilka, mikor Kristóffal magára maradt. — Dehogy is. — Az, ugy­e, képes rá? „ _ Mire? — Hogy azt a... azt a Joó Matildot elvegy a Helsingtors, október 31. A pétervári arcvonalon hir szerint egyre fo­kozódik a harcok hevessége. Azt hiszik, hogy a leg­közelebbi napokban tisztázódni fog a katonai hely­zet. Az angol flotta ismét megtámadta Kronstadtot és Krasznajagorkát.­­ Berlin, október 31. A Prisyv című lap a következő hadijelentést közli: Judenics tábornok harcvonala. Csapataink a túlerőben lévő ellenség nyomása alatt harcok kö­zött folytatták a visszavonulásukat. A csapatok tart­ják a Cenaja folyótól Ust-Rubizynál (Krasznoje-Gorkától délre) Mihelován, Poroskolp, Robsán, Vi­snpekojen, Romanovszkán és Msinszkaján át Lugi városáig húzódó vonalat. Oranjenbaumot és Krasz­noje-Szelót ki kellett ürítenünk. A többi­­ front­szakaszon nincsen változás. M­a kancellár a komm­unistákról és­­ Friedrich Istvánról Az osztrák kormány és a népszövetség Néhány perc múlva folytathatta dr. Renner a be­szédét. — Nagy különbség, — mondta — hogy egy or­szágban olyan miniszterelnök van, mint Friedrich, akit tisztek és katonák vesznek körül, aki csak fog­házzal boldogítja a népet, vagy olyan népképviselet, amelynek kancellárja idejön önök­ közé fegyverte­lenül, felemelt fővel és számot ad mindenről az összegyűlt népnek. (Viharos tetszés és Hodi kiáltá­sok.) N­a azok, akik mindent jobban tudnak, elér­nék céljukat, akkor nem önök látnák ennek a hasz­nát, hanem azok, akik a határon leskelődnek, hogy mikor állíthatják vissza a Habsburgok uralmát, önök osztályuralmat akarnak, erőszakos uralmat, krni a demokráciát akarjuk. A kommunisták azt kö­vetelik tőlem, állítsam fel a diktatúrát. Azt akar­ják, hogy ráerőszakoljam akaratomat a máskép­pen gondolkodókra is, tekintet nélkül arra, hogy azok vannak többségben. Azt is akarják természete­sen, hogy egyúttal rögtönösen kihirdessem a szo­cializmus egyedüli uralmát. Ez igazságtalan és tel­­jesíthetetlen kívánság. (Zajos helyeslés.) A szociali­zálást nem lehet rögtönösen végrehajtani, erre a diktatúra sem képes. (Helyeslés.) A kancellár végül Ausztria jövőjéről beszélt. Mi a jövőben a népszövetség politikáját fogjuk követni, nem a csatlakozás vagy a revanche politikáját. Ma már nyugodtan elmond­hatjuk: a világ visszanyeri nyugalmát s az entente négy államának uralma alatt helyreállítják a köz­lekedés szabadságát. A népszövetség hatalma le­hetővé teszi ismét az államoknak egymással való érintkezését. Mi kis állam leszünk ugyan, de dol­­gozni fogunk és megélhetünk és túléljük ezt a ret­tentő öszeomlást. Ez az a kapu, amelyet az ententso nyitva hagyott nekünk. Azon a napon, amelyen belépünk a népek szövetségébe, követelni fogjuk a közlekedés szabadságát és a Németországhoz való csatlakozás jogát. Ez az egyedüli út, amelyre rá­léphetünk. Dr. Renner kancellár hosszantartó, viharos tetszészajban fejezte be beszédét és összetartásra szólította fel a jelenlevőket. Az utcán lelkesen üd­vözölték a gyűlésről távozó polgárok. Budapest, október 31.

Next