Pesti Napló, 1919. november (70. évfolyam, 143–168. szám)

1919-11-08 / 149. szám

Budapest, 1919 ELŐFIZETÉSI ÁRAK: Egy hóra 20 kor. — fiUL Negyedévre 56 « — « Fél évre... 110 « — « Egész évre 220 « — « Egyes szám ára: Budapes­ten, vidéken és a pályar udvarokon 80 fillér. YV •H* IK)-ik évfolyam, 149. szám. Censupat: Vasile, Szombat, november 8 NAPLÓ SZERKESZTŐSÉG, KIADÓHIVATAL: Budapest, Rákóczi­ út 18. TELEFON: József 62—30, 62—31, 62—32, 62-33, 62—34. Nyomda: 54—39. Felelős szerkesztő: József 62—Sft Igazgatósági József 62—35. Spre complectarea avizului dat, se face cunos­cut, ca in total vor sosi din Románia 75 sistem­a ce se vor di­stribui sub controlul Ministerului de Finante ungar prin Federatia uleicul­tor minerale. Pretul de des­facere fixat este de 7.40 koroane ben­zina grea si 8.20 koroane benzina usoara, preturi calculate dupa preturile Ministerului de industrie roman, care sunt 1 leu 50 si 1 leu 70 franco Campina la care sa adaguat spesele de transport, manipulatie sindistribut is. A már kiadott hirdetmény kiegészítésére köz­hírré tétetik, hogy Romániából összesen 75 ciszterna benzin fog Budapestre érkezni, amelyet a magyar pénzügyminisztérium fog kiosztani az Ásványolaj­központ útján. A könnyű benzin ára 8.20 korona, a nehéz benzin ára 7.40 korona. Ez az ár, a román ipari minisztérium által megállapított árak alapján van kiszámítva, amely­­ejben 1.50 és 1.70 árnak fe­lel meg, franco Campina állomás, ehhez hozzá lesz számítva a szállítási, kezelési és szétosztás költség. ' ' ' Fabricele, care dorese a trats chestiunea in le­giatura cu colaborarea industriei din Romani­a, se pot adresa delegatului Ministerului de industriei Hotel Astoria. '­',' Azok a gyárak, amelyek a rofficani ipari körök­től érintkezésbe lépni óhajtanak, forduljanak a ro­mán ipari minisztérium megbízottjához (Budapest, Astoria-szálló). Országgyűlést! A politikai válság legfrissebb hullám­gyűrűi csak m­egerősítenek egy a lelkekben már hetek óta felülkerekedni akaró benyo­mást. Ez a benyomás pedig az, hogy a félelem és rettegés kiterjesztett szárnyakkal jár kö­zöttünk. Budapestet, vagy legalább a főváros egy részét, aggodalom fogta el arra a hírre, hogy Horthy Miklós csapatai idejönnek. Nem tudtak eleget mesélni azokról a borzalmakról, ame­lyeknek a főváros lesz a színhelye, ha fehér katonák léptei fogják a kövezetet döngetni. Részleteket tudtak a készülő vérengzésről, a be­avatottak komolyan adták tovább megbízható híreiket, sőt már a várható áldozatok számáról is pontos adatok kerültek forgalomba. Ugyanakkor, amikor ezek a mesék züm­mögtek a levegőben, másfajta fantasztikumok is röpdöstek a fülek körül. A szocialisták nem hagyják magukat, van annyi hadviselt embe­rük, annyi fegyverük, de még gépfegyvereik is vannak , ha nem engedik be őket a parlamen­táris életbe, majd azon kívül keresik meg a maguk igazságát. Vázsonyiék és Loviászyék szintén nem nyugodnak bele, hogy csak­ ugy ki­fricskázzák őket, mint a bilimagot, ők is pokoli terveket kovácsolnak cilinderük mögött s csak az alkalmas percet várják, hogy a puccs kalapácsával levágjanak. Hogy a kommunisták nem nyugodtak meg a róluk hozott nemzeti ítéletben, talán mondani is felesleges. Moszkvá­tól Bécsig minden fűszálat és bokrot megmoz­gatnak, hogy még egyszer a szovjetház terített asztalai mellé visszakerülhessenek. Vörös lobo­gójuk van már elég, most vörös katonák ver­buválásán fáradoznak. Rossz rágondolni, mi lesz, ha a bolsevizmus ismét győz; a kemencék­ben és a kályhákban burzsujokkal fognak fű­teni és a kapitalisták szívével kövezik ki a aiegrongiált Marsithidiat. A­ jóbbirek k­özül ki sem maradhattak a keresztény blokk nyomán felikavart mende­mondák sem. Mi lesz, ha győz ez a keresztény blokk? Papok országa lesz. Magyarország, a szabadság madarának kitépik mind a két szárnyait, megbénul a haladás, a civilizáció összeaszik, mint a nagyon öreg asszony arca, az előretörés, a kételkedés, az emberi jólét e két hatalmas emeltyűje, lakat alá kerül s sö­tétség borul arra a gyönyörű, szép, magyar kék égre, amelyiken annyi fényes nap szikrázott. S ki tudná mind itt elsorolni az elmének azokat a ficamait, amelyekkel az utóbbi hetek­ben a félelem és a rettegés a levegőt megtöl­tötte?! Mindenki fél mindenkitől, mindenki gyanakszik mindenkire. E lelkiállapot magya­rázatát voltaképpen könnyű megtálálni az el­múlt nőnapok eseményeiben. Olyan mélyen színtű rázkódtatások vágtattak keresztül a nemzeten, hogy egyáltalán nem szabad e bete­ges lelkiállapoton meglepődni s nem csoda, hogy a híres, magyar, acélos politikai érzék kissé meghibbant. Ez azonban nem lehet ok arra, hogy ez az állapot gyökeret verjen ná­lunk. Ellenkezőleg, azon kell lennünk, hogy ezt a idércnyomást­­ minél előbb levegyük az ors­zágról. Ez pedig, a mi felfogásunk szerint, csak egyféleképpen lehetséges. Úgy, ha­­ meggyújtjuk­ a lámpást. Most tulaj­donképen homályban kiabálunk össze-vissza és csapkodunk jobbra-balra. Ki tud egészen bizonyosat arról, mit akar Fried­rich, mit Horthy, mit Vázsonyi, mit Buchin­ger? Senki. Talán még ők maguk sem, mert hiszen az én politikámat nem csupán az én néze­tem­, hanem az ellenfelem állásfoglalása is megszabja. Ez a homály, ez a bizonytalanság, ez a beteges idegesség csak­ akkor illanhat el, ha a nyilvánosság nagy lámpása, az ország­gyűlés, szerteszét szórja maga körül a világos­ságot. Ha lesz parlamentünk, a pártok, törek­vések és meggyőződések egyszeriben kikristá­lyo­sodnak, a szemhatár kitisztul, a körvonalak élesek lesznek. Az a tanácskozás, amelyen Horthy Miklós és a pártvezérek részt vettek, bizonyára nem tekinthető parlamenti tárgya­lásnak. De másfél órai vita meggyőzte az ura­kat arról, hogy az egyik nem akar katonai diktatúrát, a másik távol áll a destruktív tö­rekvésektől, a harmadik nem szán­dékozik a bolsevizmust visszahívni — de valamennyien ezt a boldogtalan nemzetet szeretnék a porból felemelni. Ez a meggyőzés, az eszmék és jogaknak e tiszt­ázása még fokozottabb mértékben lenne lehetséges az országgyűlésen. Akár keresztény blokk, akár másfajta blokk csak addig tetszik oly félelmetesen titokzatosnak, míg a papiro­son van. Mihelyt bejön a parlamant­be, ahol rátűzhet a bírálat fénye, egyszerre lehámlik róla a titokzatosság is, meg a félelm­etesség is. Egy alapos képviselőházi vita, még ha ma­roknyi is az ellenzék, úgy megcibálhatja a leg­puffadtabb blokkot is, hogy pár hét múlva megnyúlt ábrázattal nézhet azoknak a kerüle­tek­ne­k a közvéleményére, amelyek a választá­sok alkalmával még melléje állottak- Minden­áron módot kell tehát találni arra, hogy ország­gyűlésünk legyen. Még ha a legelvakultabb pártpolitika is vezetné a választásokat, még az ilyen választások alapján összeülő parlament is többet érne és többet használna az ország­nak, mint a mostani kóros fogvafogás és örökösi kisértetlátás. Ottawa államtanács Újabb nehézségek a politikai helyzetben (Saját tudósítónktól.) Friedrichékről el kell ismerni, hogy szívósság dolgában minden ed­digi kormányt felülmúlnak. Mindenki joggal hitte, hogy az entente-nak Sir George Clerk útján tmácsolt akarata és Horthy Miklós fő­vezér ismert deklarációja elhárítja a koncen­trációs megegyezés akadályait. De nem úgy tör­tént. Friedrichék meggondolták miatgukat és kétségbeesett erőfeszítéssel próbállnak lehetet­lenné tenni minden elfogadható megoldást. Sir George Clerk pénteken fogadta Fried­rich Istvánt és gróf Sommsich Józsefet, akik a minisztertanács megbízásából közölték a kor­mány feltételeit, amelyek mellett — szerintük —­­koncentrációról szó lehet. Ezeket a feltétele­ket ismertettük már. Friedrich István h­ajlandó átem­g­edni a miniszterelnöki állást, de csak olyannak, aki tagja a keresztény nemzeti egye­sülés pártjának. Hajlandó nagyikegy­esen elvál­lalni a belügyi, vagy a Lagügyi tárcát a kon­centrációs kabinetban, de kiköti, hogy a k­a­bi­netns­ek legfeljebb k­ét liberális és két szocialista tagja len­et. Ezeknek a feltételeknek az elfoga­dása esetében is csak akkor jöhet — a kormány álláspontja szerint — a koncentrációs kabinet, ha bizonyos erőhatalmi tényezők már nem gya­korol­hatnak befolyást a m­a­gyar politikára. Hogy­ mit válaszolt az entente főmegbí­zott­ja ezekre a feltételekre, arról pozitív érte­sülés természetesen nincsen, de a vál­asz nem lehet kétséges, mert hiszen Sir George Clerk a Versailles­ konferenciai legfőbb tanácsainak az álláspontját jött érvényesíteni, ezt az állás­pon­tot pedig Clemenceau ismeretes távirata már régien precizírozh­a. Nem lehet kétség az iránt, hogy Friedr­icliére erőlködése teljesen meddő és a koncentrációs kabinjetne­k mihamarább lé-.­ lesülnie kell.­­ Tudja ezt jól Friedrich István is és erre vezethető vissza az az átlátszó taktika, hogy míg a nyilvánosság előtt váltig ragaszkodik ha­talmához, a háttérben egyezkedni próbál az el­lenzéki pártokkal. Megírtuk, hogy az Orszá­gos Nemzeti Párttal való tárgyalások teljes eredményre vezettek és most már tisztára a sze­mélyi kérdések volnának hátra. Itt azonban ké­sőn határozta el magát Friedrich István a ko­moly tárgyalásokra. Az Országos Nemzeti Pártban ugyanis napok óta súlyos bomlási tü­netek észlelhetők. Lovászyék bizalmatlansággal­ figyelik Simontsits és Heinrich tárgyalásait a kormánnyal és a bizalmatlanságot csak ke­véssé enyhítette, hogy a legutóbbi tárgyalá­soknál Heinrich helyett Platthy György vett részt. Viszont a volt Magyar Polgári Párt tag­jai között valósággal konsternációt keltettek azoknak a tárgyalásoknak a hírei, amelyek utóbbi időben Lovászy Márton és a többi el­lenzéki pártvezérek (Vázsonyi, Szabó, Garami) között történte­k. Úgy mondják, hogy K­ein­richéknek előzetesen fogalmuk sem volt arról a találkozásról, amely szerdán Sir George Clerknél az ellenzéki pártvezérek — közöttük Lovászy Márton — és Horthy Miklós fővezér között lefolyt és most azzal vádolják Lovászyt, hogy a párt­ egyetemének tudta és meslbizása

Next